Békés Megyei Népújság, 1982. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-30 / 25. szám
1982. január 30-, szombat SPORT SPORT SPORT Rajt a teke NB l-ben Nyitány hazai pályán A 'hét végén rendezik a teke NB I első fordulóját. A bajnokság érdekessége, hogy ezúttal egy félidős sorozatot rendeznek, s kieső sincs a 12-es mezőnyből. Ügy a női, mint a férfimezőnyt A és B csoporta osztották, ezen belül körmérkőzéses, odavisszavágó sorozat zajlik május közepéig. Majd a két csoport első helyezettjeti döntik el, hogy a tavaszi idényben melyik csapat a legjobb. Természetesen értelemszerűen a csoportok 2.. 3 .... helyézeftjei is játszanak egymás ellen a végső sorrendért. Hogy a szakosztályok anyagi teherviselését megkönnyítsék. az A és B csoport tulajdonképpen egy-egy területet ölel föl. A Békéscsabai MÁV újoncai az A Csoportba kaptak besorolást, amelyben a tavalyi bajnok DÉLÉP SC, az ezüstérmes FTC, a bronzérmes Postás SE, a 6. helyezett Kőbányai Porcelán és a 8. SZEOL AK található. — A korábbi helyezések is bizonyítják, hogy ez a csoport az erősebb — mondja Molnár Lajos, a csabai, te" kézők edzője. — Elsőként a Kőbányai Porcelánnal játszunk, hazai pályán. Mostoha körülmények között tudtunk készülni a téli idényben, s a terem nehezen A Sydney nemzetközi labdarúgótorna második fordulóját európai idő szerint pénteken, délelőtt játszották a Saint George Budapest-sta- dionjában, ezúttal mintegy 6000 néző előtt. A magyar labdarúgó-válogatott ezúttal a másik ausztráliai klub, a görögök által patronált Sydney Olympic ellen lépett pályára. Az összeállításban több változás történt. Mészöly. Kálmán szövetségi kapitány," mi.után ez a túra a világbajnoki felkészülést hivatott szolgálni, újabb játékosoknak adott szereplési lehetőséget. A magyar válogatott nagyszerűen kezdett: 2—0-ra vezetett parádés • gólokkal, de azután az első félidő hajrájában kétperces rövidzárlat eredményeként váratlan döntetlen lett az eredmény, MHSZ-program Gazdag a Magyar Honvédelmi Szövetség ez évi programja, több mint 160 versenyen vesznek részt az MHSZ sportolói. Ezek közül " 73 nemzetközi, 83 pedig országos jellegű. Hét világ- és öt Európa-bajnokság jelenti a legrangosabb eseményt. Van magyar színhely is: július 28. és augusztus 1.. között Pécsett kerül sor a sebességi autómodellek Európa-baj- nokságára, amelyre nagy gonddal készül a baranyai város. Az augusztus 20-i hagyományos honvédelmi napok idén is kiemelkedő programok közé tartoznak. A minősített és igazolt versenyzők foglalkoztatásán kívül tovább kívánják fokozni mind az általános, és szakhonvédelmi oktatásban, mind a tömegsportban elért eredményeket. Megyei honvédelmi napokat tartanak szerte az országban, ezeken ismertetik a fiatalokkal az MHSZ-n belül zajló életet. füthetüsége is akadályozta a felkészülést. Ügy érzem, mintegy 70 százalékos felkészültségi állapotban vannak a lányok. Ennek ellenére, a hazai pálya előnyét kihasználva, no és természetesen a lelkesedést, szoros eredményt várok. A döntetlen már megfelelő lenne, esetleg kisebb arányú győzelem. A kiírás értelmében nyolc lány lép pályára, közülük háromnak ifjúsági korúnak kell lennie. A holnap 10 órakor kezdődő első bajnoki találkozóra a következők közül kerül ki a csapat. Felnőttek: Pálfiné, Molnáráé, Jantyik, Galu, Heidt, Lip- ták. Ifjúságiak: Lagzi, Vá- czi. Kozma, Molnár. A Békéscsabai MÁV csapatának további mérkőzései: 2. forduló, február 6—7.: Bcs. MÁV—Bp. Postás. 3. forduló, február 13—14.: DÉLÉP—Bcs. MÁV. 4. forduló, február 20—21.: SZEOL AK—Bqs. MÁV. 5. forduló, március 6—7.: Bcs. MÁV— FTC. 6. forduló, március 13—14.: K. Porcelán—Bcs. MÁV. 7. forduló, március 20—21.: Bp. Postás—Bcs. MÁV. 8. forduló, április 3—4.: Bcs. MÁV—DÉLÉP. 9. forduló, május 1—2.: Bcs. MÁV—SZEOL AK. 10. forduló, május 15—16.: FTC— Bcs. MÁV. majd az is maradt az igen lelkes, harcos, sokat futó Olympic ellen. Magyar válogatott—Sydney Olympic 3—3 (2—2). Vezette: Davies. Góllövők: Bodonyi, Törőcsik, Varga (11-esből), illetve Koussas, Zeras (11-esből), Wilson. A magyar labdarúgó-válogatott harmadik ausztráliai mérkőzésén váratlanul, döntetlent ért el. Elsősorban azért, mert kétgólos vezetése után lefékezett és védelme bosszantó hibákat követett el. A nemzetközi labdarúgó- torna vasárnap fejeződik be, az utolsó forduló előtt a Vojvodina és a magyar válogatott egyaránt 3—3 pont-, tál rendelkezik, és vasárnap .ők vívják a torna záró mérkőzését. A tavaly őszi BNV-n először megrendezett nagy sikerű MHSZ-bemutatót az idén is láthatják az érdeklődők. A Budapesti Művelődési Központtal közösen szervezett kiállításon bemutatják az MHSZ foglalkoztatási lehetőségeit, amelyek szervesen épülnek a szabad idő minél hasznosabb eltöltésének programjába. (Rádiós, könnyűbúvár, lövész, technikai, stb. bemutatók). Szeptember 1—15. között a Budapesti Művelődési Központban honvédelmi napokat és filmhetet tartanak. A célkitűzés: hogyan építhetők az MHSZ által támogatott szakköri ' tevékenységek a művelődési házak műsorába. Az MHSZ tevékenységében megkülönböztetett helyet foglal el a testvérszervezetekkel való együttműködés további fejlesztése. Ennek érdekében egész évben folyamatosan, vezető szintű tapasztalatcserékre kerül sor a szocialista országok között. Sportműsor SZOMBAT Asztalitenisz. Megyei felnőtt (férli-nöi) egyéni és • párosbaj- nokság. Békéscsaba, konzervgyár. 9.00. Kézilabda. XXV. Békés megyei Népújság' terem kézilabda-torna, Mezőtúr. 0.00 GYESTK—Túrkeve. női I. o. 9.05 Túrkeve—Szeghalom. férfi I. o. 10.10 Jászberény —Szeghalom, női NB-s. 11.15 Tö. rök szén t m i k lös—5Tisza fő 1 dvá r. férfi I. o. 12.20 Kunhegyes—HÓDIKÖT. férfi NB-s. 13.25 Bcs. Előre Sp.—Törökszentmiklós, férfi I. o. 14.30 Bcs. Előre Sp.— Jászberény, női NB-s. 15.35 Kunhegyes—Bcs. Előre Sp., férfi NB-s. 16.40 Bcs. Előre Sp.—Ti- szaföldvár, férfi I. o. 17.45 Jász- ladány—Mezőtúr, női I. o. Teremkupák. Kondorosi téli kispályás labdarúgó-bajnokság 4. fordulója, 13.30. Kosárlabda. NB II. Szarvasi FSSC—Törökszentmiklósi SE. női. Szarvas, Szabadság u.. 17.00. Berettyó Kupa női kosárlabdatorna. Szeghalom, gimnázium. 14.00. Békés—Szeghalom. 15.00 Mezöbc- rény—DUSE. 16.09 Szeghalom— Békéscsabai ÁFÉSZ. 17.00 Mező- berény—Békés. 18.00 DUSE—Békéscsabai ÁFÉSZ. Labdarúgás.. Előkészületi mérkőzés: Szarvasi FSSC—Bcs. Előre Spartacus. Szarvas. 13.30. VASÁRNAP Diáksport. Középfokú jaktatá- si intézmények megyei döntője (sakk és asztalitenisz), Békéscsaba. Rózsa F. Gimnázium. 8.30. Kézilabda. XXV. Békés megyei Népújság teremkézilabda-torna. Mezőtúr. 8.00 OMTK—Határőr Dózsa. férfi I. o. 9.05 Gyulai Húsipar—Bcs. Volán, férfi I. o. 10.10 Jászberény—Túrkeve, férfi I. o. 11.15 OMTK—Martfű, női I. o. 12.20 Gyulai Húsipar—OMTK, férfi I. o. 13.25 Határőr Dózsa—Bcs. Volán, férfi I. o. 14.30 Üjkigyósi TSZSK—Kunhegyes, férfi NB-s. 15.35 Jászladány—OMTK. női I. o. 16.40 Martfű—Túrkeve. női I. o. 17.45 Martfű—Üjkigyósi TSZSK. férfi NB-s. Békéscsabai városi teremkézilabda-bajnokság záró- fordulója, Békéscsaba, «Kemény Gábor Szakközépiskola. 8.00 Bcs. Előre Sp. B—Bcs. Előre Sp. E, leány. 8.30 Bcs. Előre Sp. A— Bcs. 3. sz. Alt. Isk,. fiú. 9.00 Kétsopronyi Alt. Isk.—Bcs. 1. sz. Alt. Isk.. leány. 9.35 Bcs. 1. sz. Ált. Isk.—Bcs. Előre Sp. B, fiú. 10.05 Bcs. Előre Sp. A—Bcs. Előre Sp. C. leány. 10.35 Mezöberé- nyi 1. sz. Alt. Isk.—Bcs. Előre Sp. B. leány. 11.05 Üjkigyósi Alt. Isk.—Mezőberényi Alt. Isk.. fiú. 11.40 Bcs. Előre Sp. A—Mezőbc- rényi KISZ. női. 12.20 FÉKON- PATEX. női. 13.00 Építők—PA- TEX. férfi. 13.40 MAV-Kncr Nyomda, női. 14.25 FORCON— HAFE^. férfi. 15.05 Bcs. Agyagipar—Építők, női. 15.45 Söripar— MEZÖGEP. férfi. 16.25 Kétsop- ronv—Kórház, női. 17.10 Vízmű —Bcs. Kner Nyomda, férfi. Orosházi Béke Kupa teremkézilab- da-torna, 4. forduló. Orosháza. Táncsics Mihály Gimnázium. 8.00 Kulich G.v. Alt. Isk.—Székkutas, leány I. kcs. 8.45 Csanádapácá — Szék kutas, női tömegsport. 9.30 Csanádapáca—3. sz. Alt. Isk.. I.. leány II. kcs. 10.05 József A.' Alt. Isk.—3. sz. Alt. Isk. II. leány II. kcs. 10.40 Üveggyár—Bcs. Sebes Gy. Közgazdasági Szk.. női tömegsport. 11.25 Gerendás— Nagyszénás, férfi tömegsport. 12.10 József A. Alt. Isk.*I.—Bcs. Előre Sp. II.. leány I. kcs. 12.55 Gádoros—József A. Alt. Isk. II.. leány I. kcs. 13.40 Gádoros—József A. Alt. Isk. I.. fiú Yj. kcs. 14.25 Bcs. .Előre Sp. I.—3. sz. Alt. Isk.. leány I. kcs. 15.10 Bcs. Előre Sn. I!.—Kulich Gy. Alt. Tsk.. leány I. k^s. Békési, teremkézi- íabda-kuna, 2. fordulója. Békés. Szántó Albert u. 8.15 3. szN Alt. Tsk.—Békési SE. női serdülő. 8.50 Bélme°yer—1. sz. Alt. Isk.. női serdülő. 9.25 Békési SE L—Tar- hos. női. 10.20 Kamut—Békési SE 11.. női. 11.15 Kamut—Békést SE. hői serdülő. 11.50 Békési SE TI. —Tarhos. női. 12.45 Békési SE— Gimnázium, női ifjúsági. Kosárlabda. NB TI. Mezőberényi Spartacus—Mezőtúri SC. férfi. Me''őberény. 1. sz. Ált. Tsk. 11.00. Berettyó Kupa kosárlabdatorna. Szeghalom. gimnázium. 8.00. Labdarúgás^ Előkészületi mérkőzés : Gyomaendrőd STK—Bcs. Előre Spartacus, Gyoma. 10.00. Gyula—Szegedi Dózsa. Gyula, 13.30. Teke. NB I. Női. Bcs. MÁV— Kőbányai Porcelán. Békéscsaba. Bartók Béla út. 10.00. Teremfoci. Mezőkovácsházi Téli Kupa, Mezőkovácsháza, 8.00 Orosházi Szakközépiskola—Zalka TSZSE. ifjúsági. 8.45: Nagyszé.- nás—Mezőkovácsháza. ifjúsági. 9.30: Orosházi Algír—Dombegyház. körzeti. 10.25: Magyarbán- heg.yes—Zalka TSZSE I.. körzeti. 11.20: Mezőhegyes—Dombegyház, öregfiúk. 12.15: Zalka .TSZSE II. —KPM Békéscsaba, körzeti. 13.10“: Kevermes—Nagyszénás, körzeti. 14.05: Kézilabda játékvezetők—A g y a g i p a r. ö reg fiúk. 14.50: Tótkomlós—Mezőkovácsháza, öregfiúk. 15.35: Labdarúgó játékvezetők—Sajtó SK, öregfiúk. Csorvási Téli Kupateremlabdarúgó-torna, Csorvás, 8.00. „Farsang” teremlabdarúgó kupa, Sarkad, 8.00 órától. Röplabda. VII. Délterületi röplabda férfi kupa. Békéscsaba. József Attila Általános Iskola. 9.00: Bcs. Volán—DÉLÉP. 10.00: BÁCSÉP—KSC. 11.00: DÉLÉP— KSC. 12.00: BÁCSÉP—DÉLÉP. 13.00: KSC—Bcs. Volán. 14.00: Bcs. Volán—BÁCSÉP. Birkózás. Megyei serdüTőverseny, Szarvas, Szlovák általános iskola. 10 J)0. Váratlan döntetlen a Sydney Olympic ellen asztalitenisz körkép Mérlegen az Orosházi MIK I’intér Attila és tanítványai Schmicdl-csoport Nők 1. Egri VM 29 2. H! Kilián 24 3. Gamma 23 4. Hídépítők 21 5. Salgótarjáni Sp. 17 6. Hatvani KVSC 12 7. Kecskemét 15 8. Orosháza 13 9.Kunszentmiklós 12 10. DVTK 12 11. KSZVSE 8 12. Debrecen 6 NB III. Szabados-csoport. 1 Férfiak: 1. K.-félegyh. 18 15 1 177: :l 11 31 2. Sz. V.-K. 18 153 176: :112 30 3. OMTK 18 13 1 4 172: : 116 27 4. Bp. Ép. 18 10 1 7 164: : 124 21 5. M. FSE 18 8 2 8 152: :136 18 6. MEDOSZ 18 8 1 9 138: :150 17 7. Nagykőrösi Kinizsi 18 5 1 12 124: :164 11 8. Bcs. Előre 18 4 2 12 118: : 170 10 9. Bp. Magyar Posztó IS 3 3 12 107: :181 9 10. Bp. KSK 18 2 2 14 112: :176 6 Ezúttal az Orosházi MTK szakosztályának munkáját igyekszünk nagyító alá tenni. Amikor Pintér Attila edzővel az ősz folyamán latolgattuk csapataik esélyeit, éppen a bajnoki hajrá kellős közepén tartott az NB ILes női mezőny és a harmadik vonalban szereplő 12 férfiegyüttes. A nagyobb reflekSzokodi Ágnes a megyei ifjúsági tizeken, amelyet mellesleg könnyen nyert meg A MOATSZ közzétette az NB-s bajnokságok 1981. évi végeredményét. Az asztali- tenisz. csb'k „felsőbb'' osztályaiban az elmúlt esztendőben négy Békés megyei együttes szerepelt, kettő az NB II-ben, kettő az NB Ill- ban. Mielőtt részleteiben boncolgatnánk csapataink tavalyi teljesítményét, íme a tabella: . NB II Gárdos-csoport Férfiak 1. Szegedi Építők 16 15 1 266:134 30 6. Bcs. Konzerv 16 6 10 156:244 12 (Az ebben a csoportban szereplő, újoncként derekasan helytálló Bcs. Konzervgyár SK csapatának szerepléséről már korábban készítettünk mérleget.) sére állni sérülése következtében, s'- emiatt tovább nőttek gondjaink. Fiatal csapatunk azonban kellemes csalódást okozati. Gönczi Márta, és a még csak első éves ifjúsági Szokodi Agnes játszott a legeredményesebben. ' Az idei bajnokságban új játékos mutatkozik be az orosházi színekben. Leigazolták az NB I-ből kiesett, torfény érthetően a lányok felé fordult, akik a tavalyi bajnoki szezont a 8. helyen fejezték be. „Az idén nehezebb dolgunk lesz, az év elején gyengültünk. Kérdés, hogy hogyan sikerül pótolni a távozókat" '— mondta az edző. Azóta befejeződtek a küzdelmek, a nyitott kérdésekre választ kaptunk: az OMTK — a tavalyinál ugyan két ponttal kevesebbet gyűjtve — ismét a nyolcadik helyen végzett. Ez, figyelembe véve a körülményeket, várakozáson felüli teljesítmény. Bogdánffy Csaba, az egyesület ügyvezető elnöke így indokol: — Az idény második felében az egykori ifjúsági válogatott, Mátyus Gizella nem tudott a csapat rendelkezéBuna László és azóta feloszlott Dunai Kőolaj játékosát, Vasvári Katalint, akinek névjegyéhez csak annyit, hogy korábban a Statisztikában is szerepelt. Vele jelentősen erősödött a csapat. Hasonlóan a Szegedi KSZVSE-től, tulajdonképpen csak visszaigazolt Andrékó Csillával. Mellettük Szokodi Agnes, Misz- lai Irén, Viski Agnes és Szőri Tünde alkotja majd a bajnoki keretet. A férficsapat, mint említettük, a várakozásnak megfelelően szerepelt az NB IILban. Biztosan szerezték meg a dobogós, harmadik helyezést, ami megfelel tudásuknak. A 13, győzelemmel végződött találkozón Nagy Tibor aratta a legtöbb sikert, mögötte Schneider György és Bana László következik. Ellentétben a női gárdával, náluk nem várható jelentősebb változás a versenyzői keretben. Mindössze any- nyi, hogy Bana kiöregedett az ifikorból, helyén valószínű Varga Sándor játszik majd. A csapat szőkébb kerete ezek szerint 1982-ben: Nagy Tibor, Schneider György, Plenter László, Viski Ákos, Kakukk Sándor és Varga Sándor. Az orosháziak is, akárcsak valamennyi bajnokságban induló szakosztály, a MOATSZ által már jelzett változás szerint készülnek. Az idén ugyanis áttérnek az őszi-tavaszi csb-rendszerre. Eszerint ebben az esztendőben az Európa-bajnokság előtt rendeznek ugyan három bajnoki fordulót, de zömmel őszre kell koncentrálniuk a csapatoknak. A mezőny decemberben válik ketté, tehát a jövő tavasz- szal alakul ki az 1982 83-as bajnokság végső, sorrendje. (Legközelebb a Bcs. Előre Spartacus szakosztályának mérlegét közöljük.) D Mundial himnusza Madridból érkezett jelentés szerint a Polydor hanglemeztársaság elkészítette a futballmundial himnuszának _ újabb felvételeit, amelynek előadója a híres spanyol tenorista, Placido Domingo. Egy felvétel már volt, a „Red de San Luis" együttessel, a változtatásra azért volt szükség, mert a „szám" azonnal megbukott. Az AFP hírügynökség közölte a VB-himnusz teljes szövegét is, amelynek legjellemzőbb mondatai a következők: „A nap beragyogja a stadiont... Spanyolország ünnepi ruhát ölt... a stadionok lépcsőfokait zászlókat lobogtató, vidáman éneklő szurkolók töltik meg... a közönség a legjobbaknak tapsol ... éljen a mundial, a küzdőtéren ünnep folyik... ez egy fesztivál, éljen a mundial . ..” Szurkolói ankét Békésen Teljes elánnal készül a tavaszi szezonra a Békési SE labdarúgó-csapata. A megyei bajnokság éllovasa szeretne megfelelni a klubvezetés és a szurkolótábor elvárásának — ez vezérli Jenei Sándor edző és segítőinek munkáját. A BSE február 5-én, pénteken 18 órai kezdettel a7 Egyetértés Tsz Rákóczi úti nagytermében szurkolói ankétot rendez. Ezen a szakosztály vezetői beszámolnak a felkészülésről, a csapáttal kapcsolatos változásokról, majd válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki- INDEX: 25054 adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy ISSN 0133—0055 hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.