Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-01 / 281. szám
1981. december 1., kedd IS/ivVI u Egyedül is megy Az élelmiszeriparban 1980. július 1-én jelentős szervezeti változások kezdődtek el. Az egy-egy szakágazatot felölelő tröszti formát több szakágazatban önálló vállalati gazdálkodás váltja fel. Sor került egyes nagyvállalatok szervezetének felülvizsgálatára is. ' Az átszervezés első ütemében megszűntek a cukoripari, boripari, dohányipari trösztök; a közös tevékenységek ellátására, szervezésére két szakágazatban közös vállalatok jöttek létre. Folynak az előkészületek arra, hogy 1982. január 1-től a sör-, a baromfi- és a konzervipari trösztök vállalatai is önállóan gazdálkodjanak. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre Pecze Béla, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője válaszolt. f — Mikor és miért fogalmazódott meg a trösztök átszervezésének gondolata? — Az élelmiszeripari vállalatok önálló működésének megteremtése már a gazdasági reform bevezetésekor is felvetődött, megoldásának azonban abban az időben nem voltak meg sem az irányítási, sem a gazdasági feltételei. A gyors fejlődésnek indult mezőgazdasági termeléssel csak nehezen tudott lépést tartani az élelmiszer- ipar, fejlesztésének gyorsítására előnyösebbnek tűnt a centralizált irányítás. Tröszti irányítás mellett a belföldi ellátást és az exportot is jobban lehetett szervezni. A vállalatok műszaki, gazdasági felkészültsége között nagy volt az eltérés. Az árrendszer rugalmatlansága miatt a jövedelmezőség széles határok között szóródott. Mivel a vállalatok gazdasági önállóságát csak széles körben, differenciált pénzügyi támogatással lehetett volna megteremteni, a pénzügyi szervek sem ragaszkodtak a vállalati önállósághoz. Az elmúlt 10 évben az élelmiszeripar jelentősen fejlődött. Csökkent a vállalatok műszaki, technológiai felkészültsége közötti különbség, az • árrendszerben fokozottabban kifejezésre jutottak a ráfordítások. A szakágazatok többségében létrejöttek a vállalatok önálló gazdálkodásának feltételei. A pénzügyi elemzések azt mutatták, hogy bár a jövedelemszabályozási rendszer a hatékonysági követelményt helyesen fogalmazza meg, ennek trösztön belüli érvényesülését a belső szabályozás korlátozza. Ezért már a hetvenes évek vége felé felmerült — változatlan szervezet mellett — a vállalatok közvetlen költségvetési kapcsolatának megteremtése. A gazdasági feltételek szigorodása azonban olyan követelményeket támaszt, amelyeknek az élelmiszeripari vállalatok többsége csak akkor tud eleget tenni, ha nagyobb az önállósága. — Mondhatni úgy is, hogy utólag könnyű okosnak lenni? — Nem erről van szó! A trösztök az élelmiszeripar termelésbővítő fejlődési szakaszában pozitív szerepet töltöttek be. Az extenzív fejlődést követő intenzív szakaszban azonban a hatékonyság- növekedést a tröszti szervezet — néhány kivételtől eltekintve — inkább gátolta, mint segítette. A rugalmas gazdálkodáshoz a tröszt már csak méreteinél fogva is nehezen tud alkalmazkodni. Fékezi a vállalatok gazdálkodására ható piaci információk áramlását, csökkenti érdekeltségeiket lehetőségeik kihasználásában, tartalékaik mozgósításában. — Lehet-e már kedvező változásokról, eredményekről beszélni? — A szervezeti változások eredményeit összegezni még korai lenne. A vállalatok első évi gazdálkodásának feltételeit — legalábbis a pénzügyi forrásokat — még a tröszti gazdálkodás határozta meg. Az önálló gazdálkodás sajátos vonásai csak ezután kezdenek kialakulni. A trösztök átszervezésének eddigi tapasztalatai általában kedvezőek, de a megállapítások nem általánosítha- Itók. Szinte minden vállalatra a rövid távú gondolkodás a jellemző; a hosszabb távú tervezést — néhány vállalat kivételével — még nem tanulták meg. Alapvető fordulat következett be a fejlesztési források felhasználásában. A pénzösz- szegeket a tröszt előre meghatározott rekonstrukciós, fejlesztési tervek alapján osztotta szét, felhasználása is eszerint történt, s döntően műszaki célokat szolgált. Az önállóvá vált vállalatok a rendelkezésükre álló eszközök f elhasználása előtt elsősorban a fejlesztés hatékonyságát, jövedelmezőségét, mérlegelték, ami együtt járt a rekonstrukciós tervek vagy a sorrendiség megváltoztatásával. Miután a nyereség növelésének legkézenfekvőbb módja a termelés volumenének növelése, a vállalatok elsősorban erre törekszenek. Erőteljes verseny indult rripg a minél nagyobb tömegű — esetenként az optimális igényt is meghaladó — alapanyag megszerzéséért. Egyre hasznosabb tehát a mezőgazdasággal való szorosabb kapcsolat kiépítése, az érdekeltségi alapon álló területi termelési társulások szervezése. — Kikerülve a tröszti ernyő alól, hogyan viselkednek a vállalatok, mi jellemző magatartásukra. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy éleződik a harc a belső piacok megszerzéséért, újrafelosztásáért. A vállalatok közötti együttműködés nem zökkenőmentes. Ma még inkább az érdekellentét a jellemző, nem az érdekazonosság. Az új szervezeti rendszerben, a külpiaci kapcsolatok területén a legnagyobb a bizonytalanság. Az új beszerző-szolgáltató közös vállalatok az importigények kielégítését több-kevesebb vitával ugyan megoldják, de az exportálást nehezen tudják megszervezni. Nehezíti a kibontakozást, hogy az önállóan gazdálkodó vállalatok ma még többnyire monopol helyzetű külkereskedelmi vállalattal találják szembe magukat. Mindenesetre a trösztök megszüntetése — még az irodák átmeneti működése mellett is — alapvétő változást hozott a vállalati gazdálkodásban. A felelősség fokozódása kikényszeríti a gazdasági helyzet széles körű áttekintését, megismerését. Üj értelmet nyernek a döntések, mivel azok már valóban a vállalat jövőjét határozzák meg. Ettől ugyan még sok vállalatvezető fél, ám vitathatatlan, hogy az önálló gazdálkodás lehetősége a termelés fejlődésének új távlatait nyithatja meg az élelmiszeriparban. Bonyhádi Péter anyaggazdálkodás a textiliparban A textil- és textilruházati ipar mintegy 180 ezer tonna elsődleges nyersanyagot használ fel évente. Ennek 15 százalékát hazai forrásokból biztosítják, 20 százalékát más szocialista országokból, a fennrjiaradó nagyobb részt — 65 százalékot — nem rubel- elszámolású piacokról szerzik be. Az arányok jelzik: népgazdasági szempontból sem közömbös, hogyan gazdálkodik a textilipar az értékes nyersanyagokkal. Az anyaggazdálkodás komplex programjának keretében az Ipari Minisztérium a Textilipari Kutató Intézetnek és az ágazat több, mint húsz nagyvállalatának közreműködésével átfogó vizsgálatot indított az anyag- gazdálkodás helyzetének felmérésére, az anyagmegtakarítás lehetőségeinek feltárására. Megállapították, hogy a textiliparban elsődleges nyersanyagok és félkésztermékek feldolgozása során évente mintegy 30 ezer tonna hulladék keletkezik, ami nem sokkal kevesebb, mint az egész nyersanyag-szükséglet 20 százaléka. A hulladékképződés egy része a termelés szükségszerű velejárója. aránya a textiliparban szakágazatonként eltérő. A legmagasabb a kötőiparban, a legalacsonyabb pedig a pamutiparban, pmi jórészt, a nyersanyag-feldolgozás munkafázisának természetéből adódik. A vizsgálatok során azonban egyebek közt azt is kimutatták, hogy a hazai textil- és textilruházati ipar termékei súlyosabbak a külföldön gyártottaknál. Emellett az alapanyagok esetenként nem megfelelő minősége is növeli az anyagszükségletet, illetve a hulladékok arányát. A vizsgálatok, felmérések befejeződtek, s a tapasztalatok alapján az Ipari Minisztérium a textil- és textilruházati vállalatokkal közösen kidolgozta az anyaggazdálkodás intézkedési programját, amely elsősorban szervezési intézkedésekre, a nagyobb költségeket nem igénylő gyors megoldásokra épül. Az ágazat konkrét tennivalóit rövid és középtávra megjelölő program végrehajtása egyes területeken már megkezdődött. A kötőipari vállalatok például elkezdték az an vaeel számolás, az anyaggazdálkodási ösztönzőrendszer fejlesztését, a maradék fonalak hasznosítási feltételeinek kidolgozását. Vállalkoztál! a még általánosan nem alkalmazott veszteségszámítási rendszer széles körű elterjesztésére, valamint arra is, hogy a vállalatok sikerrel alkalmazott módszereiket kölcsönösen átadják egymásnak, és bevezetésükhöz segítséget nyújtanak. A pamutiparban vállalatonként és gyártási fázisonként — felülvizsgálják az anyaggazdálkodás rendszerét, a hulladéknyilvántartást, és az eredményes módszereket ugyancsak adaptálják vala- menyi vállalatnál. A gyapjúiparban kidolgozzák a hulladék kezelésének, nemesítésének, a másodlagos nyersanyagok újrahasznosításának módszereit. Az anyaggazdálkodás hatékony javítása természetesen teljes mértékben nem valósítható meg anyagi ráfordítások nélkül. Elsősorban a hulladékok nemesítéséhez, feldolgozási fokának növeléséhez szükségesek a gépi beruházások. a technológiák korszerűsítése. Nehéz szívvel megyek el... Dr. Kovács Gábor, a megyei növényvédelmi és agrokémiai állomás volt igazgatója alig lépte át a negyedik ikszet, mégis jelentős korszak tanúja, részese. Egyetem utáni pályakezdése egybeesett a mezőgazdaság szocialista átszervezésével, valamint szakterülete, a növényvédelem hazai kibontakozásával. Első munkahelye, a Békés megyei Növényvédelmi Állomás, a hatvanas évek elején Tarhoson működött. A kis intézet a gépállomásokhoz hasonlóan, szolgáltató jelleggel látta el feladatát. A mindössze kéttagú biológiai labor kórtanosa és rovarszakértője a behozott minták alapján szaktanácsot adott. A szükséges kármentő munkákat az állomás állandóan mozgó vegySzerező csapata végezte. Szoros kapcsolatban más megyékkel. Ha például Békésben elszaporodott egy kártevő, a társ- intézmények brigádjai is jöttek segíteni az irtásában. Később a békésiek visszaadták ezt a segítséget. A fejlődés azt kívánta, hogy minden szövetkezetnek, gazdaságnak saját növényvédelmi gépparkja, növényvé- dős szakembere legyen. Ennek kialakítása volt a tarhosi állomás dolgozóinak egyik legfontosabb feladata. A szervezésben dr. Kovács Gábor, kezdetben mint körzeti szak- felügyelő, 1966-tól a szakmérnöki diploma megszerzése után mint főmérnök vett részt. A korszak kétségtelenül egyik legjelentősebb eredménye, hogy az akkor még újnák számító triazinszárma- zékokkal a kukorica, a Di- konirttal pedig a búza gyomirtását oldották meg. A módszerek terjesztésében, általánossá válásában a tarhosi intézet jelentősen kivette a részét. Országosan elsőként hozták létre a hatvanas évek végén azt az analitikai laboratóriumot, amelyben a növényvédő szerek veszélyességét vizsgálták. A növényvédelem dolgozóinak szervező, felvilágosító, tudományterjesztő munkáját bizonyítja, hogy a IV. ötéves terv végére országosan is általánossá vált a vegyszeres növényvédelem és gyomirtás. Ezzel együtt nőttek a terméseredmények, elfogadottá vált a szemlélet, miszerint a kemikáliák termésmentő hatása termésnövelő tényezőként fogható fel. A szakterület Békés megyében is követte az országosan jellemző fejlődési ütemet. Nemcsak a specialisták száma nőtt meg, a tarhosi intézet falai szűkké váltak a szaporodó műszereknek is. Ezért 1974-ben Békéscsabára, új, korszerű épületbe költözött. így nemcsak a munka, hanem az eredményes tevékenység másik feltétele, az üzemekkel való állandó kapcsolattartás is lényegesen megjavult. Nem okozott gondot az a rendelet, amely 1976-tól az intézet feladatául jelölte meg az agrokémiai munkák ellátását. Korszerű talajvizsgáló laboratóriumot kapott 1978-ban, amely lehetővé tesz a kötelező talaj- vizsgálatok eredményétől függő táblaszintű szaktanácsadást. Két éve a megyei meliorációs beruházások felügyeletét is az intézmény látja el. Röviden így lehetne összefoglalni a megyei növényvédelmi és agrokémiai állomás fejlődését. Nehezebb visszaadni dr. Kovács Gábor ezzel kapcsolatos szavait, élményeit. Hogy 1976-tól mint igazgató, milyen munkát végzett, hogyan szakított időt a doktori cím megszerzésére. Mekkora feladatot jelentett kéthónapos kinttartózkodása alatt Nigéria növényvédelmi szervezetének kidolgozása két kollégájával. Meséli, hogy járt Thaiföldön, mint szaktanácsadó: bevallja, hogy menedzser típusú embernek érzi magát, a szakma szervezési része vonzza igazán. Tényként állapítja meg, hogy a megyében mint igazgató a legmagasabbra jutott a szakterületén. Vezetési elve az őszinteség, egymás megbecsülése volt. Sokat tett azért, és nem is tehetett mást, gyűjtötte az intézetbe a legtehetségesebb embereket. Közösen keresték azt a részleget, ahol mindenki a legtöbbre képes. Ügy érzi, nyugodtan elfoglalhatja magasabb beosztását, távozása után sem omlik össze, amit hosszas munkával sikerült képíteni. Nehéz szívvel megy el — mondja. Hangja is elárulja, hogy az intézet, a a szakmában töltött 18 év volt élete talán legjelentősebb része. Nem is titkolja, elérzéke- nyül, amikor a távozásról esik szó. Szerette a beosztottait, és úgy érzi, becsülték egymást. Nem sorolja fel a kitüntetéseit, pedig van jó pár. Inkább arra büszke, hogy 1979-ben munkájával az állomás elnyerte a „Kiváló Intézet” címet. Dr. Kovács Gábor december 1-től a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjának főigazgató-helyettese. Amikor új munkaköréről beszélünk, tollat fog és rajzolja az országos központ szervezeti felépítését. Máris tele van elképzelésekkel. Szeretné a számítógépes adatfeldolgozással meggyorsítani a növényvédelmi előrejelzéseket. Közzétételükben sokat vár a hírszolgálat fejlődésétől. És megfogadja, nem marad hűtlen Békés megyéhez. Segíti az újabb eljárások megyei kipróbálását — természetesen a Szarvasi úti állomásra is számít a továbbiakban. Hiszen — mint mondja —, amit elértek, az nem egyedül az ő érdeme, az csapatmunka volt. M. Szabó Zsuzsa Üj piaccal bővült az Ikarus. Nemrégiben kezdtek meg az ÍK—286 típusszámú csuklós városi autóbuszok sorozatgyártását, amelyeket az amerikai piacra szállítanak. A szép kivitelű, speciális felszerelésekkel ellátott járművekből az idén száztizenöt darabot kapnak a megrendelők. Az Amerikába exportált buszokat az Ikarus Mátyás-földi gyárának egyedi gyáregységében készítik (MTI-fotó, Tóth Gyula felvétele — KS) Használt fagyállóból óját Fagyálló hűtőfolyadékok regenerálására dolgozott ki hatásos módszert a Ferroké- mia Ipari Szövetkezet. A nálunk előállított fagyálló folyadékok importalapanyagra: etilénglikolra épülnek, ennek ára évről évre kúszik felfelé a világpiacon: az utóbbi négy év alatt csaknem kétszeresére emelkedett. Jelenleg mintegy 3000 tonna etilénglikolt importálunk évente, 120 millió forint értékben. Drága mulatság tehát a fagyállót egy-két év használata után a csatornába önteni, ugyanakkor veszélyes is, hiszen a környezetet szennyezi. Ezért a Fer- rokémia szakemberei olyan műszaki megoldást — szolgálati találmányt — dolgoztak ki, amellyel teljes értékűvé tehetők az ez ideig kiöntött fagyálló folyadékok. Ebben az évben kezdték a kísérleteket, és a tervek szerint jövőre már mintegy 10 ezer tonnányi használt fagyállót regenerálnak. Az eljárás vitathatatlan gazdasági előnyei azonban csak akkor mutatkoznak meg igazán, ha megoldódik a használt fagyállók összegyűjtése és tárolása.