Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-01 / 281. szám

1981. december 1., kedd IS/ivVI u Egyedül is megy Az élelmiszeriparban 1980. július 1-én jelentős szerveze­ti változások kezdődtek el. Az egy-egy szakágazatot fel­ölelő tröszti formát több szakágazatban önálló vállala­ti gazdálkodás váltja fel. Sor került egyes nagyvállalatok szervezetének felülvizsgála­tára is. ' Az átszervezés első üte­mében megszűntek a cukor­ipari, boripari, dohányipari trösztök; a közös tevékeny­ségek ellátására, szervezésé­re két szakágazatban közös vállalatok jöttek létre. Folynak az előkészületek arra, hogy 1982. január 1-től a sör-, a baromfi- és a kon­zervipari trösztök vállalatai is önállóan gazdálkodjanak. Az ezzel kapcsolatos kérdé­sekre Pecze Béla, a Pénzügy­minisztérium osztályvezetője válaszolt. f — Mikor és miért fogal­mazódott meg a trösztök át­szervezésének gondolata? — Az élelmiszeripari vál­lalatok önálló működésének megteremtése már a gazda­sági reform bevezetésekor is felvetődött, megoldásának azonban abban az időben nem voltak meg sem az irá­nyítási, sem a gazdasági fel­tételei. A gyors fejlődésnek indult mezőgazdasági terme­léssel csak nehezen tudott lé­pést tartani az élelmiszer- ipar, fejlesztésének gyorsítá­sára előnyösebbnek tűnt a centralizált irányítás. Tröszti irányítás mellett a belföldi ellátást és az expor­tot is jobban lehetett szervez­ni. A vállalatok műszaki, gazdasági felkészültsége kö­zött nagy volt az eltérés. Az árrendszer rugalmatlansága miatt a jövedelmezőség szé­les határok között szóródott. Mivel a vállalatok gazdasági önállóságát csak széles kör­ben, differenciált pénzügyi támogatással lehetett volna megteremteni, a pénzügyi szervek sem ragaszkodtak a vállalati önállósághoz. Az elmúlt 10 évben az élelmiszeripar jelentősen fej­lődött. Csökkent a vállalatok műszaki, technológiai felké­szültsége közötti különbség, az • árrendszerben fokozottab­ban kifejezésre jutottak a rá­fordítások. A szakágazatok többségében létrejöttek a vál­lalatok önálló gazdálkodásá­nak feltételei. A pénzügyi elemzések azt mutatták, hogy bár a jövede­lemszabályozási rendszer a hatékonysági követelményt helyesen fogalmazza meg, en­nek trösztön belüli érvénye­sülését a belső szabályozás korlátozza. Ezért már a het­venes évek vége felé felme­rült — változatlan szervezet mellett — a vállalatok köz­vetlen költségvetési kapcso­latának megteremtése. A gazdasági feltételek szigoro­dása azonban olyan követel­ményeket támaszt, amelyek­nek az élelmiszeripari válla­latok többsége csak akkor tud eleget tenni, ha nagyobb az önállósága. — Mondhatni úgy is, hogy utólag könnyű okosnak len­ni? — Nem erről van szó! A trösztök az élelmiszeripar termelésbővítő fejlődési sza­kaszában pozitív szerepet töl­töttek be. Az extenzív fejlő­dést követő intenzív szakasz­ban azonban a hatékonyság- növekedést a tröszti szerve­zet — néhány kivételtől el­tekintve — inkább gátolta, mint segítette. A rugalmas gazdálkodás­hoz a tröszt már csak mére­teinél fogva is nehezen tud alkalmazkodni. Fékezi a vál­lalatok gazdálkodására ható piaci információk áramlását, csökkenti érdekeltségeiket le­hetőségeik kihasználásában, tartalékaik mozgósításában. — Lehet-e már kedvező változásokról, eredményekről beszélni? — A szervezeti változások eredményeit összegezni még korai lenne. A vállalatok el­ső évi gazdálkodásának fel­tételeit — legalábbis a pénz­ügyi forrásokat — még a tröszti gazdálkodás határoz­ta meg. Az önálló gazdálko­dás sajátos vonásai csak ez­után kezdenek kialakulni. A trösztök átszervezésének eddigi tapasztalatai általá­ban kedvezőek, de a megál­lapítások nem általánosítha- Itók. Szinte minden vállalatra a rövid távú gondolkodás a jellemző; a hosszabb távú tervezést — néhány vállalat kivételével — még nem ta­nulták meg. Alapvető fordulat követke­zett be a fejlesztési források felhasználásában. A pénzösz- szegeket a tröszt előre meg­határozott rekonstrukciós, fejlesztési tervek alapján osz­totta szét, felhasználása is eszerint történt, s döntően műszaki célokat szolgált. Az önállóvá vált vállalatok a rendelkezésükre álló esz­közök f elhasználása előtt el­sősorban a fejlesztés haté­konyságát, jövedelmezőségét, mérlegelték, ami együtt járt a rekonstrukciós tervek vagy a sorrendiség megváltoztatá­sával. Miután a nyereség növelé­sének legkézenfekvőbb mód­ja a termelés volumenének növelése, a vállalatok első­sorban erre törekszenek. Erő­teljes verseny indult rripg a minél nagyobb tömegű — esetenként az optimális igényt is meghaladó — alap­anyag megszerzéséért. Egyre hasznosabb tehát a mezőgaz­dasággal való szorosabb kapcsolat kiépítése, az érde­keltségi alapon álló területi termelési társulások szerve­zése. — Kikerülve a tröszti er­nyő alól, hogyan viselkednek a vállalatok, mi jellemző magatartásukra. Bizonyos jelek arra utal­nak, hogy éleződik a harc a belső piacok megszerzéséért, újrafelosztásáért. A vállala­tok közötti együttműködés nem zökkenőmentes. Ma még inkább az érdekellentét a jellemző, nem az érdekazo­nosság. Az új szervezeti rendszer­ben, a külpiaci kapcsolatok területén a legnagyobb a bi­zonytalanság. Az új beszer­ző-szolgáltató közös vállala­tok az importigények kielé­gítését több-kevesebb vitával ugyan megoldják, de az ex­portálást nehezen tudják megszervezni. Nehezíti a ki­bontakozást, hogy az önálló­an gazdálkodó vállalatok ma még többnyire monopol helyzetű külkereskedelmi vállalattal találják szembe magukat. Mindenesetre a trösztök megszüntetése — még az irodák átmeneti működése mellett is — alapvétő válto­zást hozott a vállalati gaz­dálkodásban. A felelősség fokozódása kikényszeríti a gazdasági helyzet széles körű áttekintését, megismerését. Üj értelmet nyernek a döntések, mivel azok már valóban a vállalat jövőjét határozzák meg. Ettől ugyan még sok vállalatvezető fél, ám vitathatatlan, hogy az önálló gazdálkodás lehetősé­ge a termelés fejlődésének új távlatait nyithatja meg az élelmiszeriparban. Bonyhádi Péter anyaggazdálkodás a textiliparban A textil- és textilruházati ipar mintegy 180 ezer tonna elsődleges nyersanyagot használ fel évente. Ennek 15 százalékát hazai forrásokból biztosítják, 20 százalékát más szocialista országokból, a fennrjiaradó nagyobb részt — 65 százalékot — nem rubel- elszámolású piacokról szer­zik be. Az arányok jelzik: népgazdasági szempontból sem közömbös, hogyan gaz­dálkodik a textilipar az ér­tékes nyersanyagokkal. Az anyaggazdálkodás komplex programjának ke­retében az Ipari Miniszté­rium a Textilipari Kutató In­tézetnek és az ágazat több, mint húsz nagyvállalatának közreműködésével átfogó vizsgálatot indított az anyag- gazdálkodás helyzetének fel­mérésére, az anyagmegtaka­rítás lehetőségeinek feltárá­sára. Megállapították, hogy a textiliparban elsődleges nyersanyagok és félkészter­mékek feldolgozása során évente mintegy 30 ezer ton­na hulladék keletkezik, ami nem sokkal kevesebb, mint az egész nyersanyag-szükség­let 20 százaléka. A hulladék­képződés egy része a terme­lés szükségszerű velejárója. aránya a textiliparban szak­ágazatonként eltérő. A leg­magasabb a kötőiparban, a legalacsonyabb pedig a pa­mutiparban, pmi jórészt, a nyersanyag-feldolgozás mun­kafázisának természetéből adódik. A vizsgálatok során azon­ban egyebek közt azt is ki­mutatták, hogy a hazai tex­til- és textilruházati ipar termékei súlyosabbak a kül­földön gyártottaknál. Emel­lett az alapanyagok eseten­ként nem megfelelő minősé­ge is növeli az anyagszük­ségletet, illetve a hulladékok arányát. A vizsgálatok, felmérések befejeződtek, s a tapasztala­tok alapján az Ipari Minisz­térium a textil- és textilru­házati vállalatokkal közösen kidolgozta az anyaggazdálko­dás intézkedési programját, amely elsősorban szervezési intézkedésekre, a nagyobb költségeket nem igénylő gyors megoldásokra épül. Az ágazat konkrét tennivalóit rövid és középtávra megjelö­lő program végrehajtása egyes területeken már meg­kezdődött. A kötőipari válla­latok például elkezdték az an vaeel számolás, az anyag­gazdálkodási ösztönzőrend­szer fejlesztését, a maradék fonalak hasznosítási feltéte­leinek kidolgozását. Vállalkoztál! a még általá­nosan nem alkalmazott vesz­teségszámítási rendszer szé­les körű elterjesztésére, va­lamint arra is, hogy a vál­lalatok sikerrel alkalmazott módszereiket kölcsönösen át­adják egymásnak, és beveze­tésükhöz segítséget nyújta­nak. A pamutiparban válla­latonként és gyártási fázi­sonként — felülvizsgálják az anyaggazdálkodás rendszerét, a hulladéknyilvántartást, és az eredményes módszereket ugyancsak adaptálják vala- menyi vállalatnál. A gyapjú­iparban kidolgozzák a hulla­dék kezelésének, nemesítésé­nek, a másodlagos nyers­anyagok újrahasznosításának módszereit. Az anyaggazdálkodás haté­kony javítása természetesen teljes mértékben nem való­sítható meg anyagi ráfordí­tások nélkül. Elsősorban a hulladékok nemesítéséhez, feldolgozási fokának növelé­séhez szükségesek a gépi be­ruházások. a technológiák korszerűsítése. Nehéz szívvel megyek el... Dr. Kovács Gábor, a me­gyei növényvédelmi és agro­kémiai állomás volt igazga­tója alig lépte át a negye­dik ikszet, mégis jelentős korszak tanúja, részese. Egyetem utáni pályakezdése egybeesett a mezőgazdaság szocialista átszervezésével, valamint szakterülete, a nö­vényvédelem hazai kibonta­kozásával. Első munkahelye, a Békés megyei Növényvédelmi Ál­lomás, a hatvanas évek ele­jén Tarhoson működött. A kis intézet a gépállomások­hoz hasonlóan, szolgáltató jelleggel látta el feladatát. A mindössze kéttagú bioló­giai labor kórtanosa és ro­varszakértője a behozott minták alapján szaktanácsot adott. A szükséges kármen­tő munkákat az állomás ál­landóan mozgó vegySzerező csapata végezte. Szoros kap­csolatban más megyékkel. Ha például Békésben elsza­porodott egy kártevő, a társ- intézmények brigádjai is jöttek segíteni az irtásában. Később a békésiek visszaad­ták ezt a segítséget. A fejlődés azt kívánta, hogy minden szövetkezetnek, gazdaságnak saját növényvé­delmi gépparkja, növényvé- dős szakembere legyen. En­nek kialakítása volt a tarhosi állomás dolgozóinak egyik legfontosabb feladata. A szer­vezésben dr. Kovács Gábor, kezdetben mint körzeti szak- felügyelő, 1966-tól a szak­mérnöki diploma megszerzé­se után mint főmérnök vett részt. A korszak kétségtelenül egyik legjelentősebb ered­ménye, hogy az akkor még újnák számító triazinszárma- zékokkal a kukorica, a Di- konirttal pedig a búza gyom­irtását oldották meg. A mód­szerek terjesztésében, álta­lánossá válásában a tarhosi intézet jelentősen kivette a részét. Országosan elsőként hozták létre a hatvanas évek végén azt az analitikai labo­ratóriumot, amelyben a nö­vényvédő szerek veszélyessé­gét vizsgálták. A növényvédelem dolgo­zóinak szervező, felvilágosító, tudományterjesztő munká­ját bizonyítja, hogy a IV. öt­éves terv végére országosan is általánossá vált a vegy­szeres növényvédelem és gyomirtás. Ezzel együtt nőt­tek a terméseredmények, el­fogadottá vált a szemlélet, miszerint a kemikáliák ter­mésmentő hatása ter­mésnövelő tényezőként fog­ható fel. A szakterület Békés me­gyében is követte az orszá­gosan jellemző fejlődési üte­met. Nemcsak a specialisták száma nőtt meg, a tarhosi intézet falai szűkké váltak a szaporodó műszereknek is. Ezért 1974-ben Békéscsabára, új, korszerű épületbe köl­tözött. így nemcsak a mun­ka, hanem az eredményes tevékenység másik feltétele, az üzemekkel való állandó kapcsolattartás is lényegesen megjavult. Nem okozott gon­dot az a rendelet, amely 1976-tól az intézet feladatául jelölte meg az agrokémiai munkák ellátását. Korszerű talajvizsgáló laboratóriumot kapott 1978-ban, amely le­hetővé tesz a kötelező talaj- vizsgálatok eredményétől függő táblaszintű szakta­nácsadást. Két éve a megyei meliorációs beruházások felügyeletét is az intézmény látja el. Röviden így lehetne össze­foglalni a megyei növényvé­delmi és agrokémiai állo­más fejlődését. Nehezebb visszaadni dr. Kovács Gábor ezzel kapcsolatos szavait, él­ményeit. Hogy 1976-tól mint igazgató, milyen munkát vég­zett, hogyan szakított időt a doktori cím megszerzésére. Mekkora feladatot jelentett kéthónapos kinttartózkodása alatt Nigéria növényvédelmi szervezetének kidolgozása két kollégájával. Meséli, hogy járt Thaiföldön, mint szaktanácsadó: bevallja, hogy menedzser típusú embernek érzi magát, a szakma szer­vezési része vonzza igazán. Tényként állapítja meg, hogy a megyében mint igaz­gató a legmagasabbra jutott a szakterületén. Vezetési el­ve az őszinteség, egymás megbecsülése volt. Sokat tett azért, és nem is tehetett mást, gyűjtötte az intézetbe a legtehetségesebb embere­ket. Közösen keresték azt a részleget, ahol mindenki a legtöbbre képes. Ügy érzi, nyugodtan elfoglalhatja ma­gasabb beosztását, távozása után sem omlik össze, amit hosszas munkával sikerült képíteni. Nehéz szívvel megy el — mondja. Hangja is elárulja, hogy az intézet, a a szakmá­ban töltött 18 év volt élete talán legjelentősebb része. Nem is titkolja, elérzéke- nyül, amikor a távozásról esik szó. Szerette a beosztot­tait, és úgy érzi, becsülték egymást. Nem sorolja fel a kitüntetéseit, pedig van jó pár. Inkább arra büszke, hogy 1979-ben munkájával az állomás elnyerte a „Ki­váló Intézet” címet. Dr. Kovács Gábor decem­ber 1-től a MÉM Növényvé­delmi és Agrokémiai Köz­pontjának főigazgató-he­lyettese. Amikor új munka­köréről beszélünk, tollat fog és rajzolja az országos köz­pont szervezeti felépítését. Máris tele van elképzelések­kel. Szeretné a számítógépes adatfeldolgozással meggyor­sítani a növényvédelmi elő­rejelzéseket. Közzétételük­ben sokat vár a hírszolgálat fejlődésétől. És megfogadja, nem marad hűtlen Békés megyéhez. Segíti az újabb el­járások megyei kipróbálását — természetesen a Szarvasi úti állomásra is számít a továbbiakban. Hiszen — mint mondja —, amit elér­tek, az nem egyedül az ő érdeme, az csapatmunka volt. M. Szabó Zsuzsa Üj piaccal bővült az Ikarus. Nemrégiben kezdtek meg az ÍK—286 típusszámú csuklós vá­rosi autóbuszok sorozatgyártását, amelyeket az amerikai piacra szállítanak. A szép kivi­telű, speciális felszerelésekkel ellátott járművekből az idén száztizenöt darabot kapnak a megrendelők. Az Amerikába exportált buszokat az Ikarus Mátyás-földi gyárának egyedi gyáregységében készítik (MTI-fotó, Tóth Gyula felvétele — KS) Használt fagyállóból óját Fagyálló hűtőfolyadékok regenerálására dolgozott ki hatásos módszert a Ferroké- mia Ipari Szövetkezet. A nálunk előállított fagy­álló folyadékok importalap­anyagra: etilénglikolra épül­nek, ennek ára évről évre kúszik felfelé a világpiacon: az utóbbi négy év alatt csaknem kétszeresére emel­kedett. Jelenleg mintegy 3000 tonna etilénglikolt importá­lunk évente, 120 millió fo­rint értékben. Drága mulat­ság tehát a fagyállót egy-két év használata után a csator­nába önteni, ugyanakkor ve­szélyes is, hiszen a környe­zetet szennyezi. Ezért a Fer- rokémia szakemberei olyan műszaki megoldást — szol­gálati találmányt — dolgoz­tak ki, amellyel teljes érté­kűvé tehetők az ez ideig ki­öntött fagyálló folyadékok. Ebben az évben kezdték a kísérleteket, és a tervek sze­rint jövőre már mintegy 10 ezer tonnányi használt fagy­állót regenerálnak. Az eljá­rás vitathatatlan gazdasági előnyei azonban csak akkor mutatkoznak meg igazán, ha megoldódik a használt fagy­állók összegyűjtése és táro­lása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom