Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-05 / 285. szám

1981. december 5., szombat

o

IgUilUkfiM

Ahol már gyakorlat az ötnapos munkahét

Ládahegyek közt barangolva

...........................................................

........

A

z új, szabadtéri tárolási mód jól bevált, nem fonnyad a répa, és jobban szellőzik az áru

A Békés megyei ZÖLDÉRT Vállalat békéscsabai kirendeltségének udvarán fekete hegyek magaslanak. Közelebb érve látni, a sötét fólia egymásra rakott ládákat borít. Mint Magyar Tamás kirendeltségvezető szavaiból kiderül, nem kell a fagytól félteni a zöldséget. A temi- zol nevű perforált műanyag fólia biztosítja a közel egyenletes hőmérsékletet és azt, hogy állandóan szellőzőn az alatta felhalmozott áru. Ez az állandó légáramlat segít abban, hogy a sárgarépa, zeller ne fonnyadjon meg, jó minőségben kerüljön a fogyasztó asztalára.

Mezei József raktárvezetőhelyettes felvilágosítása szerint a burgonya és kelkáposzta válogatása, csomagolása adja most a legtöbb munkát. Az egyik teremben világos és viszonylag kellemes hőmérsékletű munkahelyen asszonyok hajolnak a konténerládák felé. A kelkáposztáról késsel vágják le a sérült leveleket, majd a megszépült fejeket a láda oldalára akasztott hálóba rakják.

— Nem vágtam el még a kezem tisztogatás közben —

mondja egyikük, Aradszki Mihályné. — Korábban körtét válogattam, akad itt munka mindig.

Liker Éva láthatóan a legfiatalabb a kis csapatban.

— Tizenhat éves vagyok. Az általános után varrónő akartam lenni egy maszeknál, de megelőztek. Újsághirdetésre jöttem ide, két hónapja. Nem bántam meg, mert háromezer felett keresek. Természetesen, később szeretnék továbbtanulni.

Kamasz Ilona szipogva beszél, alaposan megfázott:

— Pedig jobb itt, mint a korábbi munkahelyemen, Medgyesegyházán. Ott nagyon nehéz volt, sokat kellett emelgetni, és tudja, azért az nem nekünk, nőknek való. Itt már a targoncásokra vár a neheze.

Mint mondja, most sem könnyű az élete. Almáskamarásról jár be Csabára, mindennap négykor kel. Mire hazaér, nemigen van ideje a szüleinek segíteni.

— A pénzért mindenütt meg kell dolgozni, hiába könnyebb itt, mint Medgye- sen volt. — jegyzi meg.

Pacsika Ferencné kilenc éve van ezen a telepen:

— Persze, előfordul olyan is, amikor azt az árut vásárolom a boltban, amit én csomagoltam. Tudom, hogy bosszantó, ha csúnya kerül közé. Ezért is igyekszünk rendesen dolgozni, mi sem örülünk az ehetetlen zöldségnek.

Hogy szeretik-e a munkájukat, arra Rozgonyi Ilona, válaszol:

— Hát... nem is tudom. Megszoktuk, talán úgy lehetne fogalmazni.

**>

Targoncások járnak a hatalmas tárházban, készítik a másnapi komissiót. A felsorakoztatott ládákon kis cédula jelzi, melyik boltba szállítják. Magyar Tamás elmondja, hogy a város és

környéke ellátásáért felelős a kirendeltség. Kedden és csütörtökön szállítják túrajáratokkal a friss zöldséget, gyümölcsöt a környező falvakba. A telepen a hétfő és a szerda a legerősebb, mert másnap hakor startol a 25 nagy és kis teherautó. Akkorra mindennek rendben kell lennie. A válogatást általában 40—45 dolgozó végzi, munkájukat korszerű csomagológépek segítik. Jelenleg háromezer tonna árut tartanak a raktárakban, és az udvari tárolóhelyeken. Az éves forgalmazási tervet várhatóan hétszáz tonnával túlteljesítik: ez pedig azt jelenti, hogy. továbbra is bőséges zöldség, és gyümölcskínálatra számíthatnak a megyeszékhely és környékének lakói.

Sétánk közben egy halom

A sulialma

ládát látunk, bennük szemmel láthatóan alaposan kiválogatott, hatalmas almák:

— Mint a ládán is látható a felirat, ez az iskolaalma. Naponta kétezer darabot viszünk a gyerekeknek, darabját egyhúszért adjuk. — mondja Magyar Tamás.

Az illatozó almatárolókba is benyitunk, majd újabb válogató csoporttal találkozunk. Burgonyát csomagolnak a műanyag raschel hálókba : egyikük ügyes kis

géppel bevarrja a tetejét, a zárt zsákokat faládákba teszik.

Nagy lmréné, Szluka Mátyásáé és Szegedi Sándorné a Mohácsy Mátyás Szocialista Brigád tagjai:

— A negyedik, Árgyelán- né, szabadságon van, most csak hárman dolgozunk. Egyébként a Mohácsy Mátyás-centenárium alkalmával vettük fel a tudós csabai kertész nevét. — mondja a brigádvezető, Nagy lmréné.

Szegedi Sándorné 13 éve Sarkadról jár be Csabára:

— Tavasztól mi már ötnapos munkahét szerint dolgozunk. Hétfőn és szerdán tovább vagyunk bent, akkor nagyon rá kell hajtani. De megéri, mert nem kell szombaton egy fél napért beutazni. Így több időm jut otthon a házi munkára.

Sokan közülünk vidékiek — toldja meg Nagyné —, ezt vette figyelembe a vezetés, amikor így döntött. Nekünk nagyon jó ez a megoldás.

Búcsúzóban Magyar Tamás megjegyzi:

— Valóban sok a vidékről bejáró dolgozónk. És, hogy megtartsuk őket, előbb megtettük azt a lépést, ami miatt sok helyen most annyit vitatkoznak. Nem dicsekvés, de a mi rugalmasságunk bevált. Szerintem máshol is hasonlóan, a jó oldalát keresve kéne megoldani az ötnapos munkahét bevezetését.

M. Szabó Zsuzsa

Fotó: Veress Erzsi

Kérdőjelek a gépiparban

„Mindenki csak eladni akar, venni senki” — panaszkodott egyik gépipari vállalatunk igazgatója, meg a külkereskedők, miután hazatértek egy rangos külföldi vásárról. Tapasztalatukat így összegezték: túlkínálat, árubőség, ingadozó és kiszámíthatatlan árak, óriási konkurrencia, sok érdeklődővel, kevés komoly vevővel. A többit már csak egy kézlegyintéssel intézték el. E mozdulatban benne volt a gépipart sútjó megannyi gond, a korszerűsödő, de még mindig nem piacképes termelési szerkezet, az anyagellátás, a háttéripar, a termelékenység mind sűrűbben emlegetett problémái.

Sajnos, az idei év tapasztalata — nevezzük nevén: eredménytelensége — magán viseli az általános visszaesés jegyeit. A szinte mindenhol lelassult ipari növekedés erősen érezteti hatását exportunkban. Mindez pedig érzékenyen érinti egész gazdaságunkat, mert a magyar gépipar kiviteli lehetőségei az ország gazdaságára nézve meghatározóak. Az évi, körülbelül 2,5 milliárd rubelt és 1—1,2 milliárd dollárt kitevő ágazati export döntő szerepet játszhat a népgazdasági egyensúly megteremtésében.

A magyar gazdaság köztudottan nyitott gazdaság. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy ez nem kizárólag exportorientáltságot jelent, hanem importkényszert is. Gépiparunk közel félmilliónyi dolgozója ugyanis képtelen annyiféle és olyan mennyiségű teméket gyártani, ami elegendő lenne a belföldi és a külföldi igények kielégítésére. Márpedig, ha importálnunk kell technológiákat, gépeket, anyagot és fogyasztási cikkeket, a külkereskedelem exportszerkezete sokkal nagyobb hangsúlyt kap. A kínálatnak, jelen esetben a gépipar kiviteli választékának olyannak kell lennie, amellyel megnyeri a vevőket — végső soron tehát az exportért kapott ellenértékből kifizetheti az importtételeket. Így iparunknak az kell gyártani, amit a vevő kér, és nem azt, amit — mint gyártó — eladni akar. Hogy ez milyen módon valósul meg, az rendkívül fontos, hisz a gépipar termelésének 59 százaléka kerül a külpiacra.

Milyen gyártástechnológiával, illetve termelési szerkezettel rendelkezünk mindehhez? Elöljáróban megállapíthatjuk: gépiparunk színvonala nem egységes. Vonatkozik ez a műszaki-technikai szintre éppúgy, mint a gyártmányválasztékra. Dolgozik világszínvonalú gyártósorunk, automatikus mikroszámítógépekkel irányított üzemünk, de van 50—60 éves gépparkkal s még manufakturális körülmények között termelő műhelyünk is. A kézi formázású, balesetveszélyes öntödék mellett épülnek a néhány mérnök irányította konverter acélművek is. A gépipar megújulása csak az elmúlt két ötéves tervidőszakban gyorsult fel, de a korábbi évtizedek hátrányait mindmáig nem tudta behozni.

Ezért talán érthető, ha a gyárak, üzemek vezetői állandó beruházási lázban égnek. Az elavult technológiák lecserélésére gyakran csillagászati összegeket igényelnek. A bank pedig sok esetben nem lát garanciát arra, hogy a nagy ösz- szegű hitelek megtérülnek. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi gazdasági körülményeink között indokolt a beruházásokat szűkebb keretek közé szorítani és szigorúbban szabályozni.

Mindez alapvetően befolyásolja a végtermékgyártást, a gyártóvállalatok, megítélését, további sorsát. A megváltozott piaci és gazdálkodási körülmények között rossz helyzetben startolok még kedvezőtlenebb helyzetbe kerülhetnek, a többiek pedig relatíve megerősödnek.

A kiút keresése egyaránt feladata a gazdasági vezetőknek, az irányító szerveknek és a gazdálkodó egységeknek. Ezért is fontos a háttéripar fejlesztése, amely messze elmaradt az igényektől, és döntően befolyásolja a végtermékgyártást, az ipari termelési szerkezetet. A háttéripar fej- leszési programja keretében 14-15 gyártmánycsoport korszerűsítési lehetőségét vizsgálják, köztük a kovácsolt árukét, az öntvényeket, a hidraulikaelemeket, a szivattyúkét. Mindent persze nem fejlesztenek, erre se idő, se pénz, se kapacitás nincs, de nem is kell. Gazdaságunk nyitottsága e téren is érvényesül'majd. Vagyis a szükséges importot gazdasági exporttal kívánják ellentételezni. Az érdekelt iparvállalatok már tárgyalnak a fejlesztési hiteledről. Ugyancsak kiemelt program a VI. ötéves tervidőszakban az elektronikai alkatrészgyártás fejlesztése is. Az elektronizációt már mi sem tudjuk elkerülni, hazai megszervezése nagy teher, de megtérülő fejlesztés. Az elképzelések szerint a program megvalósulása több ötéves tervidőszakot vesz igénybe. A munkába mintegy 40 gyárat, szövetkezetei vontak be, szinte a teljes hazai műszeripart.

E programok mellett ösztönzik a kooperációs együttműködéseket is. Ahol ugyanis a termelési együttműködések már kialakultak, ott a piaci recesszió sem hat úgy, mint a késztermékek versenyében. Az sem baj, ha a termelővállalatok nagyobb piaci mozgásteret biztosítanak saját maguknak, akár úgy, hogy a sorozatban készülő járműipari hátsó- hidak és kamionok mellett jövedelmezően eladható kisgépeket gyártanak.

Szőke László

Lehajolni

kétezer-hétszázszor!

A nagy tömegű fagúlák között akár el is veszhetnénk. Ennyi fát az ember legfeljebb ha erdőben lát. Kell is a fűrészáru, hiszen a Kétegyházi Erdőgazdasági és Faipari Értékesítő, Feldolgozó Vállalat nemcsak a megyét, hanem a Tiszántúl jelentős részét is ellátja. A Szovjetunióból naponta érkeznek a vagonok. Kirakáshoz, osztályozáshoz erős, edzett emberekre van szükség. Hányán dolgoznak a telepen? — fordulok Giliczei István telepvezetőhöz.

— Százhatvanan vagyunk a kirendeltségen. Az osztályozással húszán foglalkoznak. A vagonkirakás zömmel már gépesített. Az osztályozást azonban bonyolult dolog lenne gépesíteni, így ezt a feladatot kézi erővel végezzük. Húsz ember naponta kettesével 70—80 köbméter faárut osztályoz. Ennyi a napi norma.

— Nem sok .ez egy kicsit?

— Tudja mit? Kérdezzük meg azoktól, akik ezt naponta csinálják — inyitál a telepvezető.

Kaposi István tíz éve faosztályozó.

— Mennyire veszi igénybe ez a nem éppen könnyűnek mondott munka fizikailag?

— Tulajdonképpen nem az a nehéz, amit felemelünk, hanem ahogy felemeljük! Ugyanis naponta körülbelül 2700-szor hajiunk le, s fel. Gondolhatja, hogy este már nem kell odaállnunk tévétornázni. De nézzen csak körül, lát-e közöttünk elhízott embert? Azt kérdezi, sok-e a napi 70—80 köbméteres norma? Sok bizony! Véleményem szerint még egy gépnek is megterhelő lenne az a „meghajlás”, amit mi csinálunk. Igazságtalan lennék azonban, ha a pénzt keve- sellném. Ha teljesítjük a normát, többet keresünk négyezernél. Ez azonban azt jelenti, hogy meg is van a 80 köbméter. Beszéltük a többiekkel, hogy akkor sem lenne időnk lógni, ha ez a norma 50—60 köbméterre mérséklődne. Ugyanis az összes pihenő, amit megengedhetünk magunknak a napi kétszer 10—15 perces cigarettaszünet. Ez minden. Dehogy érünk mi rá arra, hogy kétszer-háromszor kávézzunk, majd cigarettázzunk, netalán még reggelizzünk is. Akkor igazán nem tudnánk teljesíteni a megadott mennyiséget.

— Mindig megfelelő a fautánpótlás? Arra gondolok, hogy télen-nyáron tudják foglalkoztatni az embereket?

— Szerencsére igen — mondja Giliczei István. A célvagonok naponta érkeznek. Igaz, hogy a vagonkirakás gépesített, de ha elenyészően is, de vannak olyan farönkök, amiket kézzel ' lehet csak kirakodni. Ezenkívül van egy üzemrészünk, ahol faláda elemeket gyártunk. így, ha az időjárás beleszól a kinti munkába, itt tudjuk foglalkoztatni az osz- tályozókat. Én elhiszem, hogy nem könnyű a napi több ezres le-, s felhajlás, de hát, amíg nincs lehetőség a gépesítésre — sajnos nincs más megoldás, ezért igyekszünk anyagilag honorálni a nehéz munkát...

Béla Vali

H kertészek fjgyeimébe!

Energiatakarékosság — fólia alatt

Az energiaárak gyors emelkedése a kertészetben is érezteti hatását. A különféle termesztőberendezések — fóliák, üvegházak — fűtésére hazánkban még ma is a legtöbb helyen olajat, illetve földgázt használnak. Az olaj ára az utóbbi években rohamosan emelkedett. A fóliás növénytermesztés azonban nem szüntethető meg, hiszen mindannyian keressük a piacokon a friss tavaszi zöldséget, annak ellenére, hogy az ára sokszor bizony elég magas. Mi tehát a megoldás? Keresni kell azokat az eljárásokat, amelyekkel a költséges energiahordozók fel- használása csökkenthető, illetve kiküszöbölhető. Erre több lehetőség is kínálkozik, melyek közül néhányat már a gyakorlatban alkalmaznak, másokkal most kísérleteznek. Megyénk több termelőszövetkezetében — újkígyósi Aranykalász Tsz, gyulai Munkácsy Termelőszövetkezet — használják fűtésre a termálvizet. Lelőhelyeink bőven vannak, a termálvíz korlátlan fel- használása elé azonban gátat vet annak magas ásványtartalma. Nagy mennyiségben tartalmaz sót és fenolt, emiatt nem engedhetik vissza az élővizekbe. Keresni kell tehát azokat az eljárásokat, melyekkel csökkenthetik az ásványtartalmat.

A termálvíz felhasználása mellett más energiatakarékos módja is van a termesztőberendezések fűtésének, így például rendkívül gazdaságos a mezőgazdasági hulladékok, melléktermékek — kukoricaszár, szalma — alkalmazása; s a szigetelések szakszerű elvégzésére is nagyobb gondot kellene fordítani.

Ezekről a kérdésekről tart előadást december 9-én, 17

óra 30 perckor Békéscsabán a TIT Értelmiségi Klubjában dr. Túri István, á Kertészeti Egyetem Kísérleti Intézetének igazgatóhelyettese. Az előadás címe: „Energia- takarékos termesztőberendezések a kertészetben”; célja pedig, hogy a jelen és a jövő mezőgazdasági szakemberei megismerkedjenek az energiatakarékosság széles körű lehetőségeivel.

j L. J.

Magfizikai elektronikus mérőműszereket készítenek a debreceni Atommag Kutató Intézetben. Képünkön a magfizikai mérőműszerek ellenőrzése

(MTI-fotó- Oláh Tibor felvétele — KS)