Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-23 / 300. szám
o 1981. december 23., szerda Uj utakon a BflGE A fenti cím önmagában nem mondana még semmi újat, hiszen a Békéscsaba és Környéke Agráripari Egyesülés öt évvel ezelőtt éppen azért jött létre, hogy feldolgozó ipari üzemek, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek közös érdekeltségének megteremtésével új utakat taposson az élelmiszer-termelés járatlan mezein. Mibe kerül az ajándék? Jogos észrevételek, türelmetlenségből fakadt hamar- ítéletek, kritikák közepette valódi erőt pTóbáló feladatot kellett és kell teljesítenie a vállalkozás résztvevőinek: az új, mindenképpen magasabban szervezett formációtól talán minden szakember, de a közvélemény még inkább csodákat várt, remélt. o Nos, a csoda elmaradt, s ez többekben szült elégedetlenséget, másokban bizonytalanságot, s akadtak olyanok is, akik bedobták a törülközőt (de ne vessünk követ az utóbbiakra sem). Szerencsére a többség továbbra is remél és cselekszik, mert a döntő mégis csak ez. Tehetett volna többet is a BAGE, eredeti rendeltetésének teljesítéséért — mondják sokan, de azt jelenti ez vajon, hogy fél évtized alatt az agráripari egyesülés mit sem tett a jövedelmezőbb termelésért, a kiegyenlített munkamegosztásért, a gazdálkodás biztonságának fokozásáért, az érdekviszonyok felsőbb fokú összehangolásáért? Ismeretes, hogy az egyesülés legfőbb céljául a BA- GE-n belüli szakosodás előmozdításával a kalászosvetőmag- és zöldségtermesztés, a hús- és tejtermelés fokozását tűzte ki, továbbá azt, hogy valamennyi tagüzemében megszilárdítsa a pénzügyi gazdálkodást. Elmondhatjuk, hogy az V. ötéves terv időszakában környezetéhez viszonyítva, és az előirányzatokhoz képest is magasabb növekedést ért el az agráripari egyesülés. Előrelépett mind a négy tevékenységi körében, és a beruházási feltételek előte- remthetőségének függvényében a szakosodásra is jelentős erőfeszítéseket tett. Az induláshoz mérve szűkült a szarvasmarha- és sertéstartó üzemek száma, miközben az állatállomány tovább növekedett. A békéscsabai Lenin és Szabadság Tsz-ben ma már a baromfitartás élvez előnyöket a szarvasmarhatartással szemben, a hidasháti és Békéscsabai Állami Gazdaságban viszont épphogy a tehenek számát gyarapították az új- kígyósi Aranykalász Tszszel egyetemben. Ebben a tervciklusban lép üzembe várhatóan a kondorosi BAGE tehenészeti telep, s akkor a kétsopronyi tsz-ben a sertéstartás kaphat nagyobb lendületet. o * Különösen jó esztendőnek számít az egyesülés idei éve, amikor is a termelési tervek teljesítésével egy időben az üzemek a tavalyihoz hasonló nagyságú nyereséget várnak. Ehhez a növénytermesztésben nagymértékben járul az hozzá, hogy a gabonafélék csaknem másfél százalékkal többet teremtek Békéscsabán és környékén, mint 1980-ban. De ugyanúgy nem okozott csalódást a térségben a cukorrépa-, a szója-, a napraforgó- és a vetőmagtermelés sem. Más kérdés, hogy a zöldségtermesztésre szakosodott gazdaságok a BAGE teljes tervét nem tudták valóra váltani, igaz, ez most még nem okozott gondokat a feldolgozó üzemeknek, de ezen a téren legsürgetőbbek az agráripari egyesülés tennivalói, miután a konzervgyári nyersanyagoknak mintegy felét, a hűtőházinak több mint felét a taggazdaságok állítják ma már elő. A felelősséget csak fokozza a tény, miszerint január elsejétől a Békéscsabai Konzervgyár teljes önállósággal dolgozik* már a tröszt megszűntével. (A hűtőház pedig jelentős fejlesztő rekonstrukció előtt áll.) Ehhez vegyük hozzá, hogy a BAGE ipari üzemeiben a termelés 1981- ben elmaradt az egy, évvel korábbi teljesítménytől, s máris egyértelművé válnak az integráció feladatai. Szép eredményeket értek el a partnerek a hústermelésben : vágóbaromfiból 9,7 százalékkal, sertésből 3,2 százalékkal, hizlaltak' meg többet, és a ZÖLDÉRT húsüzemének alapanyaga egy- harmad részben ugyancsak a tagüzemektől került ki. A sikerekben szerepet játszott a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének erőteljesebb integrálása, illetve az olyan akciók, mint amilyen a tehénkihelyezés, meg a kisüzemi broylercsirke-előál- lítás megszervezése volt. o Továbbra sem mond le a BAGE arról a törekvéséről, hogy az üzemek közötti jövedelmi differenciáltságot szűkítse. Ezt a korszerű technológiák, termelési eljárások meghonosításával, a tudományos eredmények, vívmányok elterjesztésével a tagüzemeknek nyújtott szolgáltatások színvonalának emelésével igyekszik az agráripari egyesülés elősegíteni. Igaz, a különbségeket 1981-ben sem sikerült mérsékelni, de az előbbiek szellemében éppen ebben az esztendőben jó néhány kezdeményezéssel rukkoltak elő. Ilyen volt a BAGE agrokémiai főágazatának kialakítása a már működő repülőgépes növényvédelemre és a Telekgerendás—Murony, majd Szabadkígyós központtal induló agrokémiai telepekre alapozva. A legkorszerűbb anyagmozgatást és tárolást lehetővé tevő társulás mellett a tagüzemek egyéni elhatározással kapcsolódhatnak a vetőmagszárítók kapacitását bővítő beruházásokhoz is. Említésre méltó még a számítástechnika egyre ki- terjedtebb alkalmazása a körben, valamint az, hogy az egyesülés a jövőben „nyit” a lakosság felé is: a mezőgazdasági bolt nyitását és a háztáji takarmányellátásának' biztonságosabb megszervezését tervezik. A képet a műszaki bázis kialakításának megkezdése teszi teljesebbé, s mindez együtt azt látszik jelezni, érzékeltetni, hogy a Békéscsaba és Környéke Agráripari Egyesülés 1981-gyel elindult magára találásának útján. Kőváry E. Péter Tapasztalt kereskedők szerint az ember először a szemével vásárol, és csak utána a kezével. Nem véletlen tehát, hogy az utóbbi időkben nálunk is egyre szebbek, díszesebbek a csomagolások. Most, karácsony táján különösen megnézi az ember, hogy mibe kerül az ajándék. Mivel ez így félreérthető, szögezzük le gyorsan: nemcsak azt nézik, hogy mennyibe, hanem azt is, hogy milyen csomagolásba. Ma már hazánkban is ritkaság számba megy a kézzel csomagolt árucikk, a csomagolóanyagok többségét nagy- üzemileg állítják elő. A gyártók között a legnagyobb a békéscsabai Kner Nyomda, évente 13 ezer 500 tonnányi dobozt és címkét készítenek, ennek 50 százaléka úgynevezett közvetlen fogyasztói csomagolóanyag. Ilyen óriási menyniség mellett érthető, hogy a magyar ipar teljes keresztmetszetével kapcsolatban vannak, ha bárhol megjelenik egy új termék, az szinte mindig nekik is munkát ad. Milyen tehát a magyar csomagolástechnika? Arányban áll-e a belbeccsel? Erre a Kner Nyomda dobozgyártásának egyik „gazdája”, Fazekas Tamás kereskedelmi igazgató illetékes válaszolni: — Örömmel mondhatom, hogy ma már mi is egyre korszerűbb csomagolással látjuk el a magyar ipar termékeit. A korszerű csomagolás tulajdonképpen kény- szerűség is, hiszen az önki- szolgálóba előre csomagolt áru kell, és a tömegtermelés során szinte sehol sincs elég munkaerő arra, hogy kézzel rakodják dobozokba a termékeket. A gépi csomagolás viszont csak modern anyagokkal képzelhető el. De a korszerűbb, tetszetősebb csomagolás irányába hat a kereskedelemben is tapasztalható verseny. Gyakran előfordul, hogy több cég gyárt azonos, vagy hasonló terméket, és néha ezek mellett még az import is megjelenik. Az USA-ban már több kísérletet folytattak oly módon, hogy rejtett kamerával figyelték a vásárlók szokásait. Bizonyították, hogy ha azonos, termékek között kell választani, akkor általában a szebb, díszesebb, praktikusabb csomagolásút választották, és csak ritkán döntöttek az azonos minőségű, de olcsóbb mellett. Nem véletlen, hogy a fejlett tőkés országokban az ajándékozásra szánt édesipari termékeknél gyakran 40—50 százalékot tesz ki a csomagolás költsége. És nálunk? Fazekas Tamás szerint mi most a 10—15 százaléknál tartunk, legalábbis a nyomda ennyiért adja a különféle luxuscsomagolású édességekhez a dobozt. Hogy azután erre még mi minden rakódik rá, és hogyan lesz végül egy díszdobozos desszert jóval 100 forint feletti áru, azt még ők sem tudják megmondani pontosan. Persze ajándékba nemcsak édességet adunk, hanem felsorolhatatlanul sok cikket, és mindegyiknél lényeges a tetszetős kivitel. Különösen így van ez az exporttermékeknél, ahol a magyar árucikkeknek az erős nemzetközi konkurenciával is meg kell küzdeniük. Ma a Kner Nyomda cso- magolóanyag-teremlésének mintegy 30 százaléka üti meg a világszínvonalat, ezek a dobozok, címkék bármelyik nyugati termékkel is felveszik a versenyt. A maradéknál sem annyira a gyártás minőségével van a baj, mindössze az alkalmazott grafikával vagy a csomagolási ötlettel. De ezen már a nyomdászok nem sokat tudnak segíteni, hiszen legtöbbször a megrendelő készen hozza a tervet. A nyomdászoknak, ha vitatkoznak is néha a grafikai kivitelben a megrendelővel, ma még elsősorban a mennyiségi gondok miatt fáj a fejük. Ahogy tréfásan mondták, vevőszolgálati osztályuk most inkább vevőelhárítással foglalkozik: annyi a megrendelés, hogy mintegy 20—30 százalékát nem tudják teljesíteni. Az előrejelzések szerint jövőre mintegy 800 tonna lesz a hazai csomagolóanyag-hiány, és ez a szám az évek során csak nőni fog. Ezért a dobozgyártás jelentős fejlesztésére dolgoztak ki terveket a Kner Nyomdában. A fejlesztés mintegy 400 millió forintba kerülne, és általa 50 százalékkal nőhetne a dobozgyártó kapacitás. Nem olcsó dolgokról van tehát szó, de szükségesről, ha ugyanis nem lesz aki itthon megcsinálja a dobozokat, akkor külföldről kell megvenni, mégpedig dollárért. Ez pedig alaposan megdrágítaná a termékeket. és rontaná az export versenyképességét. Reméljük, erre nem kerül sor, és a .tervidőszak végére a Kner Nyomda nemcsak a jelenlegieknél szebb, hanem több dozot is gyárt, így azután az ajándék még mutatósabb lehet. Lónyai László Mit ér a forint, ha magyar? Mindenkinek van véleménye arról a pénzről, amely- lyel fizet az üzletben, s amelyért megdolgozik. Nemzeti fizetőeszközünk, a magyar forint, az utóbbi időben egyre gyakoribb beszédtéma. Indulatokat vált ki, vitára ösztönöz, szidjuk, dicsérjük, hasonlítgatjuk, vagy keveselljük; mindenképpen beszélünk róla. Hogy milyennek látjuk a forintot? Másként látja a bank- szakember, másként a laikus. Az ellentmondás olykor skizofrén módon az állampolgár tudatában is megnyilvánul, aki egy személyben gazdálkodó és fogyasztó, s személyes gyarapodását másként értékeli, mint saját hozzájárulását a társadalom boldogulásához. Újabban azért egy dologban kezd közelíteni egymáshoz a magán- és közvélemény: kevés a pénz, hovatovább általános a forintszűke. A közpénzeket és a munkajövedelmeket egyaránt visszafogottan adagolják. Ez pedig sok panaszra ad okot. Nincs elég pénz a jogos és indokolt közkiadásokra. Sok családi költségvetés pénzzavarral küszködik fizetés előtt. Többet költünk élelmiszerre, nő a rezsi, sokba kerül a tankolás, drágább a cigaretta, a rövidital, kevés a zsebpénz. Pedig minden arra csábít, hogy költekezzünk. Mindent kapni akarunk — többnyire sorban állás nélkül —, ami a napi megélhetéshez szükséges. A hasunkon egyébként sem spórolunk, a lakásrezsin pedig nem lehet. A ruházkodásban a divatváltozasok, a lakásfelszerelésben az új igények — az energiatakarékos automata mosógéptől a Hi-Fi- toronyig — költekezésre csábítanak. Hogy nem áll rendelkezésre korlátlanul, az egyénileg lehet kellemetlen, mégis, végső soron valamennyiünk közös érdeke. 'A viszonylagos bőség ugyanis a jelenlegi gazdasági helyzetben nem teremthető meg nélküle. A forintnak azért is van értéke (árufedezete), mert kevés van belőle. A magyar gazdaságirányítási rend törvénye, hogy a vásárlóerő növekedése nem haladhatja meg az árualapok bővülését. Sőt, az a cél, hogy több áru legyen a piacon és kevesebb pénz, ha azt akarjuk, hogy a hentes előre köszönjön, s a sorban állás megszűnjön. A jó ellátás meghatározza az életszínvonalat, s gazdasági hatása is jelentős. Amelyik valutáért például hiánycikkek is beszerezhetők, az óhatatlanul felértékelődik a nemzetközi turizmus „szabad piacán”. De bárki tapasztalhatja, hogy a hiánynak nagyobb az árfelhajtó hatása, mint a rugalmas árpolitikának. Az áruellátás színvonalát egyebek közt mérhetjük a beszerzésre fordított idővel, a lakosság felvásárlási hajlamaival, az anyagi ösztönzés érvényesülésével. Csak olyan forintért dolgozunk többet, jobban, másként, amely segít bennünket vágyaink elérésében. Az anyagi érdekeltség hatásfoka attól is függ tehát, hogy a jövőről, az utódokról, gondoskodó fogyasztó képes-e maga elé távlati célokat tűzni. A napi megélhetésért ma már nem kell túl nagy erőfeszítéseket tenni. Szorgos munkára késztet viszont a személygépkocsi, vagy a Hi- Fi-torony, sokakat a lakás (vagy jobb lakás), a kertes ház megszerzése. A virágzó mezőgazdaság megteremtésében, a szorgalmas közös és a háztáji munkában főként a nagyszabású falusi építkezések teremtettek mozgósító erejű célt. A készülő új lakásrendelet, valamint a kistermelő szervezetek megalakítása a várost lakásépítésekben, illetve az ipar, a szolgáltatások fejlesztésében rejlő hasonló lehetőségek kiaknázását kívánja elősegíteni. A^forintszűke a gazdasági, a piaci egyensúly fenn- - tartásának nélkülözhetetlen eszköze. Ám hovatovább kimerülnek a javak elosztásában, újraelosztásában levő tartalékok. A beruházások tovább már nem csökkenthetők a jövő veszélyeztetése nélkül. Az életszínvonal megőrzése, a forint értéke, becsülete, árufedezete, a mind nehezebb külgazdasági feltételek közt az eddiginél fegyelmezettebb és szervezettebb, rugalmasabb és hatékonyabb munkát követel. A forint értékállóságát, az áruellátás színvonalát tehát alapvetően a munkahelyeken teremtik meg. Mit ér a forint, ha magyar? Napjainkban már ismert a válasz. A magyar forint értéke ugyanis kifejezhető holland forintban, angol fontban, francia frankban, japán jenben, NSZK márkában, svájci frankban, svéd koronában, román leiben, kubai pesóban, lengyel zlotyban, NDK-márkában, szovjet rubelben, vietnami dongban. Az újságok hetente közlik az éppen érvényes hivatalos árfolyamokat. A forintnak három hónapja egységes árfolyama van. Ahogyan az a heti közlésekből is kiderül, a turisták, a vállalatok, a közületek számára azonosak az átszámítási kulcsok. Nem titok, hogy nemzeti fizetőeszközünk külső konvertibilitásának megteremtésére törekszünk. Vagyis nincs szó teljes konvertibilitásról, arról, hogy a központi jegybank minden pénztulajdonos — vállalati vagy magánszemély — nemzeti valutáját korlátozás nélkül átváltja más valutára. Csupán külföldi szállítók — áruik, szolgáltatásaik fejében — juthatnak konvertibilis forinthoz, amiért magyar árut, szolgáltatást vásárolhatnak. Vagy éppen átválthatják más konvertibilis valutára, s ha úgy akarják, elhelyezhetik megőrzésre a Magyar Nemzeti Bankban. Ezek a betétek pótlólagos hitelforrást teremtenek a magyar népgazdaság számára. A magyar vállalatok forintban köthetnek majd üzleteket külföldi partnereikkel, s így mentesülhetnek a tőkés valuták rapszodikus értékváltozása által előidézett árfolyamkockázattól. Ám a forint konvertibilitásától önmagában még egyetlen hazai terméket sem lehet köny- nyebben eladni a világpiacon. Nem lehet tehát csodaszernek tekinteni a konvertibilitást. Viszonylag stabil nemzeti fizetési eszközünk csupán szerény nemzetközi szerepet vállal majd: a tőkésországokkal folyó külkereskedelemben konvertibilis valutát pótol. (A KGST-or- szágokkal továbbra is transzferábilis rubelben számolunk el.) Az MNB 1981. december 1-i hivatalos árfolyamán 100 dollár 3443 forintot ért. Ez lényegében azt jelenti, hogy a magyar külkereskedelemben egydollárnyi bevételre átlagosan 34 forint 43 fillér kiadás ráfordítás jut. Érdemes megemlíteni, hogy egy dollár „kitermelés” 1968-ban még 60 forintba került. Ilyen mértékben javult volna a a magyar termékek verseny- képessége az amerikaiakéhoz viszonyítva? Nem, gazdaságunk versenyképessége a cserearányromlás hatására inkább romlott. Az ellentmondás magyarázata egyszerű: a dollárárak a legutóbbi 10 esztendőben csaknem megkétszereződtek, míg a forintárak nem egészen 50 százalékkal növekedtek. A Magyar Nemzeti Bank aktív árfolyampolitikája pedig kiszűrte és kiszűri a tőkéspiaci inflációs hatásokat, tehát felértékelte a forintot az inflálódó devizákhoz, köztük a dollárhoz képest. Szolgáljon mindez szerény bizonyságul arra, hogy a magyar forint viszonylag stabil. Kovács József Egy kis kollekció a Kner Nyomda dobozaiból
