Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-22 / 299. szám

1981, december 22., kedd Mécses az akácoszlopon Rendhagyó jegyzőkönyv egy tanácsülésről Az utcakereszteződések­ben és az orvos lakása előtt körülbelül 2 méter magas akácoszlopon, vaskeretbe foglalt üvegbúrában olajmé­cses, vagy petróleumlámpa pislákolt, amely csupán irányjelzésre szolgált. Eze­ket gyújtotta és oltogatta Gonda Péter bácsi és né­hány szegény sorsú társa. A gyalogjárót esős időben fű­tésre és takarmányozásra al­kalmatlan szalmával szórták be, esetleg kukoricaszárat raktak le egyik háztól a másikig. A főutca egy ré­szén a második világháború­ig két szál deszkából készült járda volt cövekkel a föld­höz rögzítve. Nézegetem, forgatom a meghívót, amely a mezőko­vácsházi Nagyközségi Ta­nács ülésére invitál, ahol az út, a járda és a közvilágítás 1990-ig szóló tervét vitatják meg. Olvasom e tervjavaslat­ban, hogy az ideiglenes bi­zottság a várossá válás sar­kalatos pontjának tekinti az út- és a járdahálózat ará- ’> nyainak a növelését, a köz­lekedés tervszerű kialakítá­sát. Nagy feladat ez, mert jelenleg az összes úthálózat 32 százaléka burkolt, holott a városi követelmények 60 százalékot írnak elő.' Igaz, az elkövetkezendő tíz évben 13,6 kilométer utat szeret­nének megépíteni, bővíteni, korszerűsíteni a járdát, a közvilágítást. De miből? Az írásos anyagban ugyanis er­ről egy szó sincs. Remélem, más is észrevette. Majd ki­derül a tanácsülésen. Benépesül a szűk tanács­terem. Az asztaloknál nők, férfiak, fiatalok és időseb­bek szoronganak, és élénken vitatkoznak a leírtakról. Az olajkályha ontja a meleget, az ablakot is kinyitják: lát­ni, hogy a túloldalon épül az új tanácsháza. Az ideiglenes bizottság elnöke szóban ki­egészíti a jelentést, közben megérkezik a megyei tanács illetékes osztályának a kép­viselője is. Az előadó sem­mi újat nem mond, a tollak mozdulatlanul hevernek a tanácstagok előtt. Elénkebb lesz a hangulat, amikor a ta­nácselnök így szól: Tessék, kérdezzenek az elvtársak! Ilyeneket hallok: — A megyei tanács kép­viselője reálisnak tartja-e a tervet, és számíthat-e a nagyköszég anyagi segítség­re? — Tudjuk, a református­kovácsházi út a KPM-nek ötödrendű, de nekünk első­rendű. Ennek a 1 felújítása miért nem került a tervbe? — A Kocsis János utcában megszerveztük társadalmi munkában a járdaépítést, de elfogyott az anyag. Mikor kapunk homokot? — Az ütemezésre nagyon vigyázni kell. Nehogy elő­ször az út készüljön el, utá­na pedig a szennyvízvezeték. — Az elképzelés szép, amit 10 év alatt szeretnénk megvalósítani. Kíváncsi len­nék: kiszámította-e valaki, hogy ez mennyibe kerül? Tehát feladták a leckét a meghívott szakembereknek. A válasz itt-ott sztereotip, de talán ez is hoz?ájárul az izzóbb hangulathoz. Hang­súlyozzák : arra törekedtek, hogy minden állampolgár megismerkedhessen a terv­vel, ezért a rajzot kifüggesz­tették a tanácsháza folyosó­ján. Azt viszont tudni kell: ez csupán tervezet, amely évenként, az élethez igazod­va változhat. Elfogulatlanul próbáltak dönteni, ugyanak­kor az is világos: először a község főutcáját és a köz­pontját szükséges rendbe tenni, ha valóban várost akarnak építeni. Ezután a pénzre terelődik a szó, nem feledkezve meg arról, hogy a mostani terv- ciklusban a tanácsi pénz­ügyi gazdálkodás feltételei minden eddiginél nehezeb­bek. Milliók röpködnek a le­vegőben. Valaki mellettem megjegyzi: — Sok helyen a járdákat összetörik. Eddig 115 hatá­rozat született ezek kijaví­tására, büntetést szabtak1 ki. A felelőtlenség nem ismer határokat. A helyi OTP-fiók vezető­je, aki egyben társadalmi elnökhelyettes, a pénzügyi alap megteremtését sürgeti. A társulásos módszert már régebben elvetették. Ezért járhatóbb út lenne a kom­munális kötvény megszerzé­se, ha ezt az országos köz­pont engedélyezné. Ehhez azonban az kell, hogy a la­kosság megismerje a felté­teleket. Megfelelő alkalom kínálkozik erre a tanácstagi beszámolókon. A megyei tánács szakem­bere nem ígérget. — Reálisnak tartom a tervet. Az úthálózat 32 szá­zalékos kiépítettsége jó, ha figyelembe vesszük, hogy a megye városaiban ez a szám átlagosan 35,9 százalék. A VI. ötéves tervben a megyei tanács ilyen célokra 9,6 mil­lió forintot juttat a község­nek, többre nincs lehetőség. Erre azonnal reagál az egyik tanácstag: — Én nem ezt venném alapul, hanem azt: amikor kocsiba ülök, és elhagyom a megyehatárt, azonnal érzé­kelem a különbséget. A szomszédos Csongrád és Bács megyei utak sokkal jobbak. A tanácselnök az elhang­zottak nagy részével egyet­ért. Például azzal, hogy a KPM kezelésében levő utak rendkívül elhanyagoltak. Ha ezeket rendbe teszi a me­gyei igazgatóság, azonnal ta­nácsi kezelésbe veszik. Erre egyébként ígéretet kaptak. Feláll egy középkorú em­ber, és kézbe veszi a jelen­tést. — Kérem, ez csak papír, amelyet meg kell tölteni tar­talommal, álljunk ki mellet­te. Nagyon sok1 tartalék van az emberekben, a vállalatok, szövetkezetek is segítenek. Persze, a tanács kezdemé­nyezzen. Hallottuk: kapunk 10 milliót, harmincat mellé teszünk, és máris nyert ügyünk van. A tanácselnök szintén a társadalmi összefogásra, a tenniakarásra buzdítja a lo­kálpatriótákat. Míg beszél, arra gondolok: milyen lesz a mezőkovácsháziak élete a v megyének e déli szegletén? A terv jó, megvalósítható, de az igények túlnőnek raj­ta. Csodára hiába várnak. Az elképzeléseket csak együtt lesznek1 képesek meg­oldani, mind a hét és fél ez­ren. A tervet a tanácsülés egy­hangúlag elfogadta. Seres Sándor Reklám, de kinek? Azt hiszem, sokan látták az utóbbi időben az Univerzál Kis­kereskedelmi Vállalat tv-reklám- ját, amelyben üzleteit mutatja be; sajnos kívülről. Ügy vélem, sokkal eredményesebb lenne, ha arra hívná fel figyelmünket, mi van belül. Eltöprengtem azon is, hogy vajon kinek szól ez a rek­lám, mely vevőkört szeretné meg-, vagy elhódítani az Uni­verzál? A zalaegerszegi tv-néző nem valószínű, hogy idejön majd vá­sárolni, de ha mégis rászánná magát, annak oka biztos nem az áruház szép homlokzata lenne. Ez az országos reklám tehát in­kább csak nekünk, megyeieknek szól. Nem csak nekünk szól vi­szont — bár a megyei lapban je­lent meg — a Magyar—Vietnam Barátság Tsz hirdetése, amely arra figyelmeztet, hogy keressük a „Körösi” tésztát a térképen megjelölt helyeken, többek kö­zött Nagykanizsán, Siófokon, ne­tán Budapesten. Mindegyik reklámmal ugyanaz a báj. Nem tisztázza, hogy ki­nek, mely rétegnek „üzen”. Pe­dig ez nagyon fontos és — a reklám tartalmával, mondaniva­lójával együttesen meghatá­rozza azt is, hogy milyen esz­köz, közvetítő közeg a legalkal­masabb az üzenet eljuttatására. Ha a ki, kinek, mit és hogyan négyes egysége megbomlik, a reklám nem éri el a kívánt célt. A fogyasztó vagy nem „kapja meg” az üzenetet, vagy ha igen, annak nincs motiváló ereje. Vagyis a reklám nem hatékony így, a ráköltött százezrek ered­ménytelenül növelik a vállala­toknál a kiadási rovat összege­it. (Egy mindössze 30 másodper­ces reklámfilm egyszeri sugárzá­sa több mint 8 ezer forintba ke­rül, a film elkészítése ennek tíz­szeresébe.) Reklámozni kell, ez nélkülöz­hetetlen a piacon. De egyáltalán nem mindegy hogyan. Iskolapél­daként emlegetik a Skála rek­lámkampányait, de dicsérhető — a megyében maradva — az üdí­tőitalipari vállalat extra reklám­ja, vagy a baromfivirslit, morta- dellát propagáló kisfilm. Ha ne­héz is, de sikerül jó reklámot csinálni, rosszat viszont — ilyen költségek mellett — nem érde- mes. _ szi _ Földünk - az űrből (Tudósítónktól) Nagy élményben volt részük azoknak az érdeklődőknek, akik részt vettek a közelmúltban a sarkadi könyvtárban Csathó Éva geológus, a sarkadi gimnázium volt tanítványa, Farkas Bertalan egyik felkészítőjének előadásán. A vetítéssel egybekötött előadás keretében egy új tudományág­gal, a távérzékeléssel, az űrből történő Föld-kutatással ismer­kedhettek. Színes képekben va­rázsolták a hallgatóság elé a Szaljut—4 több színsávos felve- yőgépek infrafelvételeit, s a több színkombinációs légi felvétele­ket. A résztvevőket természetesen Magyarország műholdfelvételei is érdekelték, s ezeket be is mutatták. D. S. Hz Esti Hírlap jubileumára Üj napilap került az utcára negyedszázaddal ezelőtt, 1956. karácsonyán; sokat szenvedett fővárosunk lélek- pezsdítő karácsonyi ajándékot kapott: az Esti Hírlapot. Nehéz eldönteni, hogy a jubileum melyik napra esik pontosan, mert a december 24-i dátummal megjelenő új­ságot már a 23-i aranyvasárnap hajnalán kézhez kaphat­ta az olvasó, ennél azonban fontosabb, amit az új lap szolgált és sugallt, amit ma konszolidációnak nevezünk, s ami akkor azt jelentette, hogy végre megkezdődött a társadalmi béke helyreállítása, hogy rend lesz, hogy is­mét melegek lesznek a lakások, hogy helyükre kerülnek a feltépett sínek, hogy majd az iskolákban is fűtenek. „Vajon reménytelen kívánságok ezek?”, tette fel a kér­dést az olvasót köszöntő vezércikk, s így válaszolt: „Vall­juk és hisszük, hogy nem és nem. Élni akarunk orszá­gunkban, és élni is fogunk!” Bízott és biztatott az új lap, szolgálta és jelezte a kon­szolidációt, amelynek jelentőségét akkor érzékelhetjük igazán, ha ebbe az első Esti Hírlapba huszonöt év múl­tán belelapozunk. „Hamarosan elkészül és a Miniszterta­nács elé kerül a kormány részletes programja”, tudhat­juk meg a lapból, meg azt, hogy „karácsonykor nem lesz áramkorlátozás”, hogy „kevés a hómunkás, de biztosít­ják a bányavidékek útjait”, hogy az üzletekben „van hús, hal, zsír, liszt, cukor, konzerváru” bőven, s „az ünne­pekre tejkonzervet adnak az utalványos fogyasztóknak”, hogy „a Bánk bánnal nyitják a helyreállított Nemzetit”, hogy rövidesen „megnyílnak a napközik és a tanulószo­bák”, hogy „Bécsből hazaindult az MTK labdarúgócsa­pata”, hogy „az induló totó negyedmillió forintos főnye­reményt” ígér, hogy „kéthónapos kényszerpihenő után hétfőn megkezdődnek az ügetőversenyek”, hogy „lövés által okozott sérülés már harmadik napja nem fordult elő”, és hogy „az éttermekből a szilveszteri kocsonyát — betét ellenében — tállal együtt haza lehet majd vinni”. „Üj és szívünk szerint friss újsággal szeretnénk jelent­kezni, hogy a súlyos aléltság után éledező élet hűséges tükre legyünk”. Ezt ígérte az első Esti Hírlap — olvasó­kat köszöntő, alig egy gépelt oldalnyi szerkesztőségi ve­zércikke, s huszonöt év után is állítható, hogy az Esti Hírlap friss maradt, és hűen tükrözve mind teljesebbé váló életünket. A lap jellege sem változott sokat: cikkei, riportjai, információi röviden, tömören, az országos la­poknál könnyedebben, olvasmányosabban tájékoztat­ják az olvasókat. Valamelyest többet foglalkozik a jog­politikával, a bűnüldözéssel, mint reggeli laptársai, s ami a legtöbb újságtól megkülönbözteti: elsőként olvasható benne az éjféltől délig terjedő időszak teljes híranyaga. ■ Az Esti Hírlap huszonöt év alatt megtízszerezte olvasótá­borát, s ma naponta 260 ezer példánnyal igazolja, hogy mindvégig érdekes, sajátos arculatú újság maradt. Érde­me ez az alapító szerkesztőknek, újságíróknak: a főszer­kesztő Baló Lászlónak, az akkori főszerkesztő-helyettes Polgár Dénesnek, a kiváló olvasószerkesztő Bodó Bélá­nak, a Kecskemétről Budapestre származott költő-humo­rista Kisjó Sándornak, vagy éppen az ugyancsak alapító, azóta Rózsa Ferenc-díjas Réti Ervinnek, és a többi mai munkatársnak, akiknek nagy többsége az Esti Hírlapnál kezdte az újságírói pályát, s e szárnyrabocsátó szerkesz­tőséghez máig hű maradt. Ama negyedszázaddal ezelőtti karácsonyi Esti Hírlapot még csak Budapesten terjesztették, az idei karácsonyi számot — amelyben a lap egyebek között a saját múlt­járól ad egy érdekesnek ígérkező összeállítást — már negyvenezernél több vidéki olvasó is várja, de ez a szám sem fejezi ki igazán, hogy e kedvelt politikai napilap mi­lyen rangos és fontos helyet vívott ki magának a hazai tömegkommunikáció rendszerében. A jubileum alkalmából szeretettel köszöntjük kollégá­inkat, s mindennapos munkájuk eredményét: a huszon­öt éves. Esti Hírlapot! A. G. Békéscsabai szobrok Nagy Sándor alkotása a Széchenyi ligetben álló Gondolkodó nő című szobor Fotó: Váradi Zoltán A válás és a társadalom Korunk felgyorsult válto­zásai között a család birkó­zik évszázados hagyományai­val, és igyekszik alkalmaz­kodni az új feltételekhez, igényekhez. A család új sze­repkörének kialakulása a szocialista országokban sem megy végbe ellentmondások nélkül. Számos országban jelentkeznek — miként ná­lunk is — népesedési gondok, s eközben tanúi lehetünk a világméretű demográfiai rob­banásnak. Kiugróan magas válási irányszámok — ha valamelyest már csökkenő, de általánosságban rendkí­vül magas — házasodási kedv közepette. Hazai, vi­lágviszonylatban is élenjáró válási arányszámunk kedve­zőtlen vonása, hogy egyre emelkedik azoknak a fel­bontott házasságoknak a száma, amelyekből gyermek vagy gyermekek származtak. Ha a jelenlegi válási tenden­ciák tartósak maradnának, akkor az évente megszülető gyermekek mintegy tíz szá­zaléka számíthat valójában arra, hogy csonka családban nő majd fel. Emelkedik a kétgyermekes családok vá­lásainak a száma is, a de­mográfia kimutatta, hogy a tíz év előttihez képest más­félszer annyi kétgyermekes házasság bomlott fel. A há­zasságok felbontásának gya­koribbá válása viszonylag megnöveli a lakásigénylők számát. Mindez kedvezőtle­nül érinti népesedésünk ala­kulását is. "■ Ilyen körülmények között nyilvánvaló, hogy a meg­mentendő házasságok vé­delme nem csupán magán­ügy, a társadalomnak, a köz­véleménynek még akkor is oda kell figyelnie, ha vala­miféle vészharang kongatá- sa szükségtelen, mert a mai magyar családok jelentős többségében megfelelő erős kötelékek, keretek léteznek. A házasság megromlását rendszerint számos egyéni és általános társadalmi okok együtthatása idézi elő, a tár­sadalmi védekezésnek is sok­rétűnek kell lennie. A társadalmi védekezés­nek elsősorban a konfliktu­sok megelőzésére kell irá­nyulnia, hogy lehetőleg mi­nél kevesebb házasság ke­rüljön válságba. Ez rendkí­vül sok irányú tudati, gaz­dasági feladat elvégzését kí­vánja. Szerepet kaphat eb­ben a házasságra, a házas élet sajátos, kölcsönös alkal­mazkodási szabályaira való felkészítés, amely egyaránt feladata a családi és az isko­lai nevelésnek. De szüksé­gessé válhat a konfliktusok megelőzésére a házassági ta­nácsadás intézményes meg­szervezése is. B konfliktusok feloldása Nem szabad azonban lebe­csülni a keletkezett konflik­tusok • feloldásának, meg­szüntetésének a módszereit sem. Ez sem pusztán jogi, kizárólag adminisztratív esz­közöket kívánó feladat. E téren is vannak a társadalmi ráhatásnak lehetőségei. Az adminisztratív beavatkozás — beleértve a bíróság eljá­rását, a tanácsok gyám­ügyi feladatainak az ellátá­sát, és még számos más jo­gászi feladatot is — különö­sen hatékony eszközt jelent­het a megcsonkult családok életének segítésében, védé­sében. Már jóval korlátozot- • tabbak a lehetőségek a vál­ságba jutott házasságok meg­mentése során. Ennek az a fő oka, hogy amikor ma a jogi fórumok, vagyis a bíró­ság elé kerül a házasok vi­tája, a szakadék rendszerint áthidalhatatlanul mély. En­nek ellenére mind a jogi eszközök szerepének lebe­csülése, mind pedig túlbe­csülése komoly hibák forrá­sa lehet. Hiba volna azt ál­lítani, hogy a válás jogi le­hetőségének megszigorítása jelentősen és tartósan javít­hat a mai magyar házassá­gok szilárdságán. A válás megnehezítésével lehetne ugyan javítani a válási sta­tisztikát, de félő, hogy ezzel még nem válnának tartalma­sabbá a mindenáron fenn­maradásra ítélt házasságok, és valószínűleg megnövel­nénk az élettársi kapcsolatok számát. Ez pedig azt jelen­tené, hogy az eredmények valójában papíron maradná­nak. Olaszországban mint­egy százezren éltek az em­berek élettársként, mert nem lehetett felbontani a házas­ságot. Ez pedig formális eredmény. Az olasz válási törvény ezért enyhített a helyzeten. De ugyanígy hi­vatkozhatnánk más külföldi példákra is. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy míg a házassá­got felbontó ítélet ellen a házasok alig élnek fellebbe­zéssel, ezzel szemben a ke­resetet elutasító ítéletek több mint hetven százaléka ellen fellebbeznek. Ha ez is eredménytelen, akkor nem­egyszer az új per következik. Adminisztratív szigor ered­ményeként tehát alig-alig áll helyre az életközösség. Ámde hiba volna azt gon­dolni, hogy a bíróságok te­hetetlenek. Nemzetközi csa­ládjogi konferenciákon egy­re határozottabban fogalma­zódik meg, hogy a bíróságok válóperes szerepkörében a korábbihoz viszonyítva jóval nagyobb hangsúlyt kell adni, és tudományosan is ki kell munkálni a konfliktusfeloldó feladatkört. Nagyobb hang­súlyt kell adni a bíróságok békéltető feladatának, és ki kell dolgozni ennek tudomá­nyos formáit, módszereit. Gondolkozni lehet és szük­séges azon is, hogy miként lehetne a bírósági békítés folyamatába bekapcsolni tár­sadalmi szervezetet, vagy például házassági tanácsadó intézményt. Ezek a jövő el­képzelései lehetnek, a fő hangsúly nem a szervezeti kereteken van, hanem a tartalmon, azon, hogy történ­jen a békítés. Akik kibékülnek Fel kell figyelnünk arra a tanulságos jelenségre, hogy a magyar statisztikai adatok szerint a bontóperek majd­nem negyven százaléka ma is úgy szűnik meg, hogy a bíróságnak nem kell ítéletet hoznia, sem bontania, sem elutasítania. Évente mintegy tizenhatezer házaspár, ha v

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom