Békés Megyei Népújság, 1981. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-13 / 292. szám
a 1981. december 13., vasárnap KÖRÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLE? Két kötet történelmünk néma tanúiról /*,///>'. <M X0 17Z* Gaburek Károly: Árokpart Bertalan Agnes: Ünnep előtt Aligha találhat szebb karácsonyi ajándékot az, aki szereti, félti és tiszteli hazánk Körösök-vidéki tájegységét, az itt élőket, sorsukat és történelmüket, mint a napokban a könyvesboltok polcaira került két vaskos kötetet, Sisa Béla Békés megye műemlékei című könyvét. A közelmúltban az egyik (népszerű tévéműsorunkban hangzott el ez a tán megdöbbentő és riasztóan naturális mondat: ha nem vigyázunk, lassan lelketlen bürokraták arctalan falanszterré változtatják környezetünket. Az idézett mondatban, érzésem szerint, a hangsúly mindenképpen az első részen van: ha nem vigyázunk. Nos, megyénk felelős tisztségviselői, a Viharsarok napi gondját-baját szívükön viselők e strázsálás mellett tettek hitet. Igen, szegények vagyunk történeti emlékekben. Az ország közepe táján, északi és nyugati vidékén egy-egy településnek, sokkalta kisebb területű tájegységnek eny- nyi, vagy több védett épülete, építészeti emléke van. Tán soknak tűnik a Békés megyei százhatvannégy; egyházi rendeltetésű, népi fogantatású, vagy hivatalnak otthont adó építmény. Nekünk, akik itt születtünk, vagy éppen ezt a tájat választottuk lak- és jélethelyünkül, mégis mindennél kedvesebb, becsesebb. És az Sisa Bélának is, az Országos Műemléki Felügyelőség építészének, a kötetek szerzőjének is. Több mint egy évtizedes, aprólékos és buktatókkal teli, a szó eredeti jelentése szerint is küzdelmes munkával gyűjtötte össze, majd rendszerezte megyénk több mint ezeresztendős történelmét tárgyi emlékekkel reprezentáló dokumentumgyűjteményét, s tette közzé: tudomásunk szeint ilyen formában és ilyen részletességgel először a magyar kultúrtörténet évszázadai alatt! S elöljáróban még egy fontos, az előzőekkel okozati öszefüggésben is álló tény. A kötetek annak az ugyancsak évtizedes múltra visz- szavezethető, nemes és építőjellegű következetességnek köszönhetik megjelenésüket, amelyet úgy foglalhatunk össze, hogy a megyei önálló könyvkiadás csírája, s majd születése. A megyei tanács — karöltve a megye- székhely és a többi város, felépülés közigazgatási intézményeivel — joggal épít a jövőre centenáriumát ünneplő békési könyvészet messze földön is neves hagyományaira, a kultúrát támogató, vagy akár teremteni tudó erejére. Hiszen Sisa Béla két kötetbe foglalt munkája szinte teljességében a megyei összefogás műve: csak a szedést végezték más helyütt, a nyomást, a tipográfiai tervezést (Zahorán Mária) is ez a rövidesen százesztendős nyomda, a Kner nevét viselő végezte. Kiválóan. — Ma már — legalább is kimondott, a végrehajtásnak alapul szolgáló elvekben — nem képezheti vita tárgyát az, hogy a múlt értékeinek megőrzése a ma és a jövő eredményes építésének záloga. Sisa Béla könyve egyrészt ezen elv mellett tesz tanúságot, másrészt — bár ennek a reprezentatív albumnak nem lenne a feladata, de mégis — arra inspirálja az olvasót, hogy számában bár kevés, de jelentőségében az összehasonlításokat álló emlékeink megőrzéséért, védelméért minél többet tegyen. Az első kötet sötétbarna címlapjáról Európa egyik legnagyobb evangélikus templomának, a békéscsabainak képe, a második kötetéről pedig Gyula városának jelképe, a középkori téglavár néz szembe az olvasóval. S ha belelapozunk a kötetekbe ... Nézzük az elsőt! A nyitólapon dr. Becsei Józsefnek, a megyei tanács elnökhelyettesének köszöntője áll, amelyből idéznünk kell egy bekezdést, amely alapjaiban határozza meg Sisa Béla törekvéseit éppúgy, mint az egyre inkább arcot kapó megyei műemlékvédelmi törekvéseket is: „Gazdasági-társadalmi fejlődésünk felgyorsulása megyénkben is azzal jár, hogy a múlt emlékei egyre inkább elenyésznek. Ez a, felismerés cselekvésre ösztönözte azokat, akik belenyugvás helyett a szülőföldünk történetének egy-egy lapját jelentő műemlékek megmentésén fáradoznak. Műemlékeink viszonylag kis száma miatt célszerűnek tartottuk, hogy megyénk valamennyi műemléke helyet kapjon a könyvben, amely építészettörténeti, művészettörténeti, vagy helytörténeti jelentősége miatt említésre méltó, hiszen így egy sem tűnhet el nyomtalanul.” Ezt a bevezetőt követi megyénk töténetének rövid, de tömény összefoglalója a honfoglalás előtti kortól. egészen napjainkig. „A széles körű összefogás, az állami szervek lehetőségei reményt adnak arra, hogy a fennmaradó emlékek jelentős részét — a legutóbbi időszak emlékeit is beleértve — sikerül majd megőrizni és szerves részként beilleszteni a megújuló települések képébe úgy, hogy azoknak működő sejtjei, értékes színfoltjai legyenek.” — zárul ez a fejezet. Rajzok következnek. Azokról az emlékekről, amelyek csak nyomokban, a régészek földvallató ásófogásai nyomán tárultak elő. Rekonstruáló rajzok, de sokat mondóak,. megvilágítják történelmünk kezdeteit, és közérthetően, szemléletesen ábrázolják a X. század utáni építészeti emlékek eredetiségét, az elmúlt századok térképeit, a ma is látható épületek alapjait és tervrajzait. Az első kötet közel kétszáz fotóval, magyarázó szöveggel zárul, vagyis a megye százhatvannégy műemlékének történeti, építészeti leírásával, minősítésével, az illusztráló felvételekkel. Sajnos, a fotók jelentős része sziluettszerű, alig engedi meg, hogy a részleteket is szemügyre vegyük. A túlságosan is sötét háttér és alaptónus az egyik hibája a reprezentatív könyvnek. S még egy hiányosság. A köztudatban e régi épületek valamilyen ragadványnévvel szerepelnek. A kötet azonban a helységnév mellett az utca- és házszámot, valamint a védettségi fokot — kivéve, érdekes módon, éppen a csabai evangélikus nagytemplomot! — közli, csak a leírásban szerepel olykorolykor az a nép száján született, történetileg megalapozott elnevezés, ami alapján a megyénkben élők az első látásra azonosítani tudják a nevezett épületet, építményt. A leiratok azonban pontosak és részletesek, tudományos igényűek, ahogyan az a könyv valamennyi fejezete is. Minden leíró részt jegyzet egészít ki. elsősorban a további és bővebb forrást megkívánó kutatómunka elősegítésére. A második kötet szinte az első magyarázatát, kiegészítését adja amolyan eligazító térkép gyanánt. Pár oldalon a Békés megyei védett emlékek pontos listáját találhatjuk a legszükségesebb azonosító adatokkal. Ezt követi a „Települések” című fejezet, amely településtörténeti és kartográfiai adatközlés a korábban és a most' lakott helyek topográfiájával, az 1783-as első és az 1856—60-as második katonai felvételekkel, valamint az 1950-es években készült térképészeti légi felvételekkel illusztrálva, a helységeket abetikus sorrendbe szedve. A hetvenkilenc leírást a megye településeinek régebbi ábrázolásai, térképek, rajzok, tervek, fényképek másolatai követik. Döntő hányadukat a nagyközönség még nem ismeri. A következő fejezetcím : Felmérések Békés megye népi építészeti emlékeiről. A 66 táblán, rajzon az olvasó ezeknek a jelentős, az adott tájegységre olyannyira jellemző építészeti emlékeknek szemléletes rajzaival találkozik, amely szintén a jobb és a képi megértést segíti. A könyv ‘ zárórészében szintén fejezetekre tagolt jegyzeteket találhatunk; meghökkentő alapossággal, pontossággal szerkesztve, összeállítva. A második kötet végén angol nyelvű ösz- szefoglaló is található. Sisa Béla kétkötetes, minden megítélés szerint hatalmas vállalkozás eredményeként született munkája laikusnak és kutatónak, diáknak, és szülőföldjét szerető megyei lakosnak egyaránt hasznos olvasmány, könyvespolcra való kötetpár. Hittétel egy olyan ügy mellett, ami jó, ami követésre és továbbépítésre méltó. Amit nemcsak elismerni és üdvözölni, hanem terjesztésre is ajánlani kell. Ami miénk is, Békés megyeieké. (A Békés megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztályának Békéscsaba és Gyula városok támogatásával készült kiadása, Békéscsaba, 1981.) Nemesi László Sokféleképpen próbáltam megírni a karácsonyt, az érzelmeket, a családót és mindent, ahogyan ehhez az ünnephez érzelemben és hagyományban kötődik az ember. De ez az ötvenen túli karácsonyvárás nagyon prózai dolog lett az életemben. A nagytakarítást az ősi hagyomány szerint kezdtem el. Négy és fél szobás a falusi házam, teméntelen ablakkal, ajtóval, merthogy modernizáltuk az öreg házat. Legyen hát rend. Nagytakarítás közben csak úgy, gondolatban csinálom a számvetést, hogy igen, ez az év jó volt. Ragyognak az ablaküvegek, a heves szél lobogtatja a ruhákat a kötélen, s bevált ama nagy porral, piszokkal járó átalakítás is, hogy feljebb vágtuk a kályhacsőnyílást a harmadik szobában. Ügy ropog a tűz! Persze, éppen egy napba tellett, míg a férjem kivágta, bevakolta és megkormozta ráadásnak az összes kéményt. Ez megvan, de ... telítve vannak finom, fekete porral a bútorok, a fürdőszoba... Mindegy, az a fontos, hogy „égnek a tüzek”. Estével majd megjön a kisebbik lányunk is a közeli városból. De közben még történik egy, s más. Hozzák a trágyát, a vontatós traktor „nem tud bejönni” az eléggé keskeny kapun, hangos kiabálás, dirigálás, izgalom, a motor dohog, remeg, s remegnek az ablaküvegek. No, végül az is helyre igazodik, s a szomszédok segítségével halomra borul a felső kert közepén a trágya. A férjem talicskázza, hordja a szőlőtövekre, és ... És a percek nem baktatnak! És nem percegik az időt, hanem szinte rohanják azok a mutatók! Míg jár a kezem, jár, az is eszembe jut, hogy vajon miért is szabta meg az ember az időt ezekre a percekre, órákra! Milyen jó lenne, ha csak úgy... egysíkba folyna, és hogy... feljön a Nap, meg lemegy... És mindegy lenne mikor mondanám, hölgy ... Pásztorok, keljünk fel... De nem, nem, ezt csak a fáradtság mondatja velem. Hiszen ... úgy örültem mindig a karácsonynak! A készülődés láza csak remegteti a szívemet, nem fáj! Mindegy hát, ha tudom, azt a percet, amikor meglobban a fenyőfán a gyertya lángja, s amikor megállók az égő, lobogó gyertyafények imbolygásában, s csak a lángot nézem, csak a lobogást... De jó lenne hinni, hogy a béke örök lesz, hogy megszűnik a hitványságunk, a kapzsiságunk, az önzésünk ... ugye, milyen jó lenne, könnyű lenne? Úgy látszik, a munka nagy érzéseket lódít meg az emberben, mert az egész alkonyodó világ ezzel, s hasonló gondokkal telítődik. Közben kalácsszagú lesz a leszakadt este, s szél üvölt az alacsony ég alatt. Füst lökő- dik, kavarog az udvaron, de bent meleg van. Dobjuk hát le, végre, a kormos, s nem is trágyaszagú, igazából jó tehénszagú ruhákat, hadd mossan még ki, s hadd verje a szél kint, a kötélen ... Mosok hát megint, aztán halászlét vacsorázunk, kedves, de fáradt beszédek alatt. Vacsora után gyors mosogatás, míg a család soron levő tagjai fürödnek. Alma- habfürdős vízben, zöldalma- szappannal. Folyik a víz, csobog a víz, • zúdul a víz, a lefolyón ... Majd csak rámkerül a sor. Rámkerül, persze. Eresztem a friss, meleg vizet, szinte érzem a bőröm minden pólusában nemcsak azt a fogalmat, hogy: tiszta, de valami nyugalmat, ami ünnepet is jelent, s közben ... látom, kétségbeesve a felhalmozott szeny- nyest. No, nem olyan felhalmozott szennyes ez, mint volt délután, de azért... Hát nekem, az asszonynak, soha nem lesz karácsonyom? Hát: nem. És most egyszer nem az ünnepvárás tiszteletére, de kimosom ezt a szennyeshalmazt is. És közben sóhajtom: Üristen, de jó lenne egy igazi karácsony Békéscsaba, Kinizsi u. 20.: 1860 körül épült tornácos népi lakóház. Fenti képünk: Gyula látképe 1722-ből Leopold Franz Rosenfeld nyomán