Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-11 / 264. szám

o 1981. november 11., szerda SPORT SPORT SPORT n Rába ETO ellen Győrött Az 1981 82-es bajnoki idény módosított kiírása értel­mében ma délután játsszák le a labdarúgócsapatok az NB I 13. fordulóját, amelynek sorsolása: Szombathelyi Haladás—Bp. Honvéd, Zalaegerszegi TE—Ózdi Kohász, SZEOL AK—Tatabánya, Volán SC—Diósgyőri VTK, Nyíregyházi VSSC—Csepel SC, Videoton—Debreceni MVSC, Vasas—Pécsi MSC, Ü. Dózsa—Ferencváros, Győ­ri Rába ETO—Bcs. Előre Spartacus, 15.30. A Videoton elleni mérkő­zést követően 168 érvényes szavazat érkezett be, amely­nek alapján a szurkolók legjobbnak a békéscsabaiak kapuvédőjét, Rabcsákot lát­ták, 6,416, 2. Kerekes 6,206, 3. Kőhalmi 6,202, 4. Melis 6,188, 5. Királyvári 5,964, 6. Pásztor 5,810. Az eddigi hazai mérkőzé­sek alapján: 1. Kerekes 7,05, 2. Pásztor 6,55, 3. Kőhalmi 6,51, 4. Királyvári 6,37, 5. Rabcsák 6,32, 6. Steigerwald 6,16. Továbbra is sok a sérült Az elutazást megelőzően beszélgettünk Marosvölgyi Károllyal, a lila-fehérek vezető edzőjével: — A győriek lőtték az idei NB I-ben a legtöbb gólt, igaz, sokat is kaptak. Mér­kőzésenként átlagban három­szor találtak az ellenfél ka­pujába. Hazai pályán több nagyarányú győzelmet arat­tak, a papírforma szerint ők az esélyesek. Mindenesetre mi megpróbálunk meglepe­tést okozni, ehhez azonban valamennyi játékostól a maximális hozzállásra van szükség. Sajnos, a csapat háza táján a gond nem csökkent. Zsíros orvosi ke­zelés alatt áll, Tisza is meg­sérült a Videoton ellen, csak Győrben dől el, hogy pályára lép-e. Kurucz to­vábbra is sérült, s Kőhalmi kontrollja sem kedvező, ezért egy-két edzést kiha­gyott. pihennie kellett. Maján sem teljesen egész­séges. így az összeállítás: Rab­csák — Királyvári, Kerekes, Tisza vagy Vágási, Rácz — Pásztor, Kőhalmi, Csepregi — Steigerwald, Kanyári, Me­lis. Készenlétben: Oláh, Mo­hácsi, Maján. Okik a legtöbb gélt lőtték (Tudósítónk telexjelentése) A Rába ETO hétfő esti — két év után tartott — szur­kolói ankétjén a szép számú érdeklődő megelégedéssel konstatálta a csapatnál az új idényben bekövetkezett változásokat, és legfőképpen az eredményesség nagymér­vű javulását. A győriek ed­dig átlagban mérkőzésen­ként 3—2-es eredményt ér­tek el, és ami még szembe­tűnő, általában élvezetes, jó iramú mérkőzéseket vív­tak. Szeretnék Győrött, ha ez a 15. helyre csúszott Előre Spartacus ellen sem lenne másként, és természe­tesen szeretnék ismét a két pontot elkönyvelni. A ve­zetés mindenesetre óva inti a játékosokat és a közvéle­ményt az elbizakodottságtól, illetve a Békéscsaba lebe­csülésétől, mert általános a vélemény, hogy több van a viharsarki gárdában, mint amit eddig mutatott. így a Rába ETO összeállí­tása nem változik, vagyis: Kovács — Csonka, Hlagyvik, Glázer, Magyar — Hannich, Póczik, Mile — Szabó, Szen­tes, Hajszán. Mohay Gábor Hét végi labdajáték-eredmények MÉRLEG Győrött Bcs.-n 1974—75 1—1 1—2 1975—76 5—0 1—1 1976—77 0—1 2—1 1977—78 3—1 3—0 1978—79 2—0 0—1 1979—80 4—1 3—1 1980—81 2—2 1—0 Nyíregyházi Taurus—Bcs. MÁV 6:2 (2521:2366). NB II. Női. Nyíregyháza. Ld.: Ki- szelyné 449, Szirmai 449, Bruszekné 439, ill. Pálfiné 433, Molnárné 429, Galu 413, Heidt 406. Az eddig veretlen listavezető és már biztos NB I-es Békéscsabai MÁV csa­pata elszenvedte idén az első vereséget, elsősorban Lagzi, Lipták, illetve Váczi gyenge teljesítménye miatt. Az NB II női mezőnyének zárófordulójára vasárnap ke­rül sor, amelynek során a békéscsabaiak Budapesten lépnek pályára, 10.00 órakor. Ellenfelük a Kőbányai Sör­gyár együttese lesz. Beckenbauer: a spanyolországi mundialon? Több hírügynökség is arról a meglepő hírről számolt be, hogy Franz Beckenbauer, az NSZK labdarúgásának egyik legnagyobb alakja, különös terveket forgat a fejé­ben, hajlik arra, hogy megpályázza a világbajnoki rész­vételt az 1982-es spanyolországi mundialon. „Franz császár”, aki 103 alkalommal szerepelt a nyugatnémet nemzeti tizenegyben, két hónapig súlyos sérüléssel küsz­ködött, most azonban már közel áll ahhoz, hogy teljes értékű játékosnak mondhassa magát. Ismeretes, hogy az 1974-ben világbajnoki címet nyert együttes vezéralakja, a Bundesligának búcsút mondva, három évet a New York-i Cosmos színeiben játszott, onnan tért vissza az NSZK-ba, de nem a régi csapatához, a Bayernhez, ha­nem a Hamburgot erősíteni. Beckenbauer egy nyugat­német újságíró kérdésére válaszolva elmondta, hogy valójában „érdeklődik” a mundial iránt, kapcsolata vi­szont továbbra sincs Jupp Derwall szövetségi kapitány­nyal. Sejtelmesen még hozzáfűzte: „Ha szüksége van a kapitánynak rám, bizonyára hív, s méghozzá időben.. A békésszentandrási nemzetközi női kézilabdatornán a ju­goszláv csapat egy góllal nyert a házigazdák ellen. Felvéte­lünkön a Gradamont beállósa talál a hálóba Szőnyeg Kupa Békésszentandráson V/ Több év óta hagyo­mány már Békés­szentandráson, hogy minden november 7-en megrendezi a szőnyeg- szövő szövetkezet a Szőnyeg Kupát. Az ideire az előzetes jelzések szerint hat női csa­pat küldte el nevezését; vé­gül négy érkezett meg a versenysorozatra: a jugosz­láviai testvérközség együtte­se, a Gradamont, a Szeghal­mi SC, a Szegedi Textil és a házigazda Békésszentandrás. Sajnálatos módon a Martfűi Tisza Cipő és a Jászberényi Lehel SC csapata távol ma­radt. Borult időben, majd zá­porral tarkított időjárás köz­ben zajlottak le a mérkőzé­sek, s végül a kiírástól el­térően — mivel csak négy csapat volt — körmérkőzést játszottak. Kétségtelen, a legizgalmasabb mérkőzés az élső helyért folyó Szegedi Textil—Szeghalmi SC volt, amely végül döntetlennel zá­rult. így mindkét csapat 5— 5 pontot gyűjtött, s csak mi­nimálisan jobb gólkülönb­séggel a Csongrád megyei csapat nyerte el a „szőnye­get”. A rendezők díjazták a legjobb mezőnyjátékost is, az pedig Zsidai Erzsébet (Gradamont), a legeredmé­nyesebb góllövőt: Fári Bea (Szeged) és a legjobb kapus Seprenyiné (Szeghalom). A legsportszerűbb csapatnak a szarvasi sportfelügyelőség adta át a tiszteletdíjat, ez pedig a Békésszentandrás együttese lett. A díjakat Czuczi Ernő, a szőnyegszövő szövetkezet elnöke adja át. A Szőnyeg Kupa végeredmé­nye: 1. Szegedi Textil 3 2 1 - 74-28 5 2. Szeghalmi SC 3 2 1 - 73-28 5 3. Gradamont 3 1 - 2 33-83 2 4. Békésszentandr. 3 - - 3 30-71 ­A női megyei IX. osztályú ké­zilabda-bajnokságban az utolsó előtti forduló mérkőzésein, me­lyeket a hét végén játszottak, a következő eredmények szület­tek: Nagyszénás—Csanádapáca 15—26, Tarhos—Gerla 5—8. Mező- kovácsháza—Kaszaper 16—13. Női győzelmek Gyoma-Endrőd STK Mohács-Véménd 3:0 I (1, 1, 1). NB II. Női. Gyoma. V.: Stras­sen Burai. GYESTK: Arany- né, Nagy, Aranyos, Szarka, Kovács, Diós. Csere: Szmola, Szűcs, Jenei. Edző: Szmolnik Lajos. A vendégek, akik az NB Il-es mezőny egyetlen nyeretlen csapata, nem tud­ták felvenni a versenyt a GYESTK-kel. Az első játsz­ma mindössze öt percig, de a többi sem tartott tovább. Országos ifjúsági bajnok­ság: Gyoma-Endrőd STK— Mohács-Véménd 3:0 (5,11,7). Csak a második szettben tudta felvenni a vendégcsa­pat a „kesztyűt”, amely tu­Terem Azt nem állíthatjuk, hogy a megyében széles bázisa lenne a röplab­dának (ez alól csak. a megyeszékhely kivétel), de mindenképp népszerű sportág. Két NB 11-es női csapat is küzd a ponto­kért Békés megyéből — a Békéscsabai Előre Spartacus és a nemrég feljutott Gyoma-Endrőd STK. Ez utóbbi nem éppen a legrózsásabb körülmé­nyek között edzhet, fo­gadhatja vendégeit. Az iskola kisméretű torna­termébe éppen hogy csak befér a szabvány mére­tű pálya, a nyitó játé­kosnak pedig — szó sze­rint értsd — ki kell mennie az ajtón, hogy szerválni tudjon. A bíró a bordásfal tetején kap helyet... A csapat vezetői, játé­kosai viszont nem sír- nak-rínak, hogy több kell, meg új kell. Mód­szeresen, következetesen készülnek, végig „hajt­ják” a meccset — s jo­gosan küzdenek azért, hogy jó erős NB 11-es csapattá nőjjék ki ma­gukat ladonképpen majdhogynem azonos volt a felnőttcsapat­tal. Bcs. Előre Spartacus—Ka­locsai SE 3:1 (13, 14, -6, 10). NB II. Női. Kalocsa. V.: Sza­bó. Bcs. Előre: BUZÁSSY E., ZOLTÁNNÉ, Melis, VARGA, Nagy A., Litauszki. Csere: Szikes, Buzássy M., Nagy J., Petrovszki. Edző: Buzássy Béla. 1. játszma: 5:4, 7:5, 11:9, 11:13, 15:13. 2. játszma: 4:6, 8:11, 11:13, 12:14, 16:14. 3. játszma: 2:11, 6:11, 6:15. 4. játszma: 7:2, 8:6, 10:8, 12:10, 15:10. A szívósan játszó ka­locsai csapatot hatalmas küz­delemben győzte le a lila­fehér együttes. Az eredmény igazságos. Országos ifjúsági bajnok­ság: Bcs. Előre Spartacus— Kalocsa 3:1 (-13, 13, 14, 2). A békéscsabai csapat leg­közelebb pénteken lép pályá­ra Békéscsabán, a József A. Általános Iskolában 16.00 órakor. Ellenfele ezúttal az élbolyban szereplő Dunaúj­városi Építők lesz, vagyis újabb nagy rangadóra van kilátás. BÁCSÉP SC—Bcs. Volán 3:1. NB II. Férfi. Kecskemét. Országos ifjúsági bajnok­ság: BÁCSÉP SC—Bcs. Vo­lán 3:1. II békéscsabai ifik nyertek Bcs. Előre Spartacus— Videoton 3—1 (2—1). NB I. ifjúsági bajnok- „ag. üi .rscsaba, 500 néző. V.; Nyári. Előre: Urbán — Nagy, Siti, Kovács, Lukács — Zahorán, Antóni, Fabulya — Fehér, Újvá­ri, Deres (Rotyis). Edző: Szita László. Videoton: Mausz — Ben- csik, Bors, Tóth, Dekalics — Miklós, Eszes, Skulbics — Zrí­nyi (Kolarics), Zsinka (Takács), Mihalics. Edző: Szabó Károly. G.: Nagy, Deres, Lukács, ill. Skulbics. Jó: Nagy, Siti, Lukács, Deres, ill. Bors, Tóth, Kolarics. (Sztoján János). Körzeti bajnoki eredmények: (Zárójelben az utánpótlás-ered­mények.) Békés: Gyoma-Endrőd STK II. —Csabacsüd 0—3 (5—0), Kardos— Köröstarcsa 5—0 (elmaradt), Dé- vaványa—Békésszentandrás 1—2 (0—0), Telekgerendás—Gerla 2—2 (1—2), Kétsoprony—Bucsa 5—1 (1—4), Tarhos—Kamut 5—0 (el­maradt). A Körösladány szabad­napos volt. ESÖÜZÖ. A 95 éves Abdul­,r.‘ iah Achmed, a Kuala Lumpur-i labdarúgópályák tévedhetetlen esőűzője elvesztet­te nimbuszát. Az agg kuruzsló sok évtizeden át „őrködte” a futballpályákat, legutóbb azon­ban csődöt mondott a tudomá­nya: a kelet-ázsiai országok klubcsapatainak részvételével megrendezett Merdeka-tornán — ahol körülbelül 1500 forintnak megfelelő 100 ringgit napidíja volt — minden igyekezete elle­nére zuhogott az eső a malay- siai főváros stadionjában. Oly­annyira, hogy több kitűzött mérkőzést el kellett halasztania a rendezőségnek. Achmed titkos erejében azon­ban továbbra sem kételkednek a malaysiaiak, ami némileg azért érthető, hiszen az aggas­tyán immár több mint fél év­százada gyakorolja speciális mesterségét. Sikerei között tart­ják nyilván, hogy az elmúlt 11 évben a hasonló tornákon va­kítóan kék ég alatt kergethették a labdát a résztvevők. Achmednek természetesen kon­kurenciája is van. Így a leg­utóbbi Kuala Lumpur-i nyílt golfbajnokságon is fellépett egy esőűző — teljes sikerrel. Az utolsó esőcseppek ugyanis ép­pen akkor hullottak a pályára, amikor a játékosok kezdéshez álltak fel. A varázslók ugyan egymás el­len is dolgoznak, receptjeik azonban nagyrészt azonosak. A leghatásosabb módszerek egyi­ke szerint az esőüzőnek 24 órá­val a program kezdete előtt nem szabad mosakodnia, hagy­ma- és paprikaszeleteket kell a játéktéren elásnia, és közben folyamatosan mormolni az ide vonatkozó szövegeket. persze olykor még így is tévednek. NEM OLCSÓ, A III. lab­darúgó if­júsági Világ Kupa döntője min­dent összevetve 5,5 millió sváj­ci frankba került. Így hát az ausztráliai rendezvény nem volt éppen olcsó mulatság. Ami a költségeket illeti, ez nem teljesen a Nemzetközi Lab­darúgó-szövetség és az Ausztrál Labdarúgó-szövetség vállára ne­hezedett. Korábbi szerződés ér­telmében ugyanis a terhek je­lentős részét, mint támogató a Coca Cola cég viselte. A világ­hírű üdítőital-konszern csaknem négymilliót állt. 2,1 millióba ke­rült például a csapatok utazási és szállásköltsége. S mit kapott a Coca Cola el­lenszolgáltatásként? Nem cse­kély „összeget”, mert a Világ Kupa az üdítő reklámozásának jegyében folyt. Ez volt az úgy­nevezett Coca Cola-világbajnok- ság. Ugyancsak a cég kapta a televíziós közvetítésből szárma­zó bevételeket, amelyek nagysá­ga nem lebecsülendő. Különös tekintettel arra, hogy a labda- rúgó-show-t több mint 40 ország tévéié átvette. A Gyoma-Endrőd STK csapata nyit a röplabdabajnoki mérkőzésen. A házigazdáknak még fél óra sem kellett a győzelemhez Jávor Péter felvételei Bcs. Közgazdasági Szakkö­zépiskola—Vásárhelyi Pál Szakközépiskola 5—0 (2—0). Országos középiskolás labda­rúgókupa megyei döntő. Bé­késcsaba, 300 néző. V: Len- ha'rt. Közgazdasági: Szilágyi — Budácsik, Gajdács, Hru- bák, Puskás — Ács (Ko­vács), Gál, Bódi, Cseh — Fekete (Szabados), Török. Edző: Pillér Sándor. Vásár­helyi Pál Szk.: Petrovszki — Juhász, Bárány, Lukács, Ri- movszki — Molcsányi, Ilyés, Szarvas — Danicska, Mocsá­ri, Lipták. Edző; Faragó Bé­la. Ezzel a győzelmével a Közgazdasági Szakközépis­kola bejutott a legjobb 32 csapat közé. G: Bódi 2, Ács, Cseh (11-esből), Török. Jó: Gajdács, Puskás, Bódi, Cseh, ill. Bárány, Ilyés, Lu­kács. (Uhrin János) Totőtippjeink 1 Kaposvár—Olajb. 1 x 2. Várpalota—Sopron 1 3. Komló—Sabaria 1 4. Budafok—Kecskemét 1 5. Sz. Dózsa—Dorog x 1 6. B.-gyarmat—MÄV E. x 1 7. Miskolc—Szarvas x 8. Gyöngyös—DUSE 1 9. Foggia—Verona 1 10. Cavese—Sambened. 1 x 11. Pisa—Varese x 1 12. Sampdoria—Lazio x 1 13. Spal—Pistoise 1 x PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Brescia—Perugia x 15. Reggiana—Pescara 1 16. Palermo—Rimini x BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és» a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki­adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom