Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-21 / 273. szám
1981. november 21., szombat Petőfi és Arany a 6. a-ban Újkígyóson Geotermikus energiakincsünk A novemberi Búvárban olvastuk Tejfehér köd,, amerre a szem ellát. Vagy inkább alig látni tőle, amint a kocsi Újkígyósra kocog. Sokszor leesett már a hó így Erzsébet- nap táján, s az enyhén zúz- marás útmenti bokrok, fák most is a telet idézik. Valóban, „Alant röpül a nap, mint a fáradt madár ...”, s ebből is Petőfire kell gondolni. De csak lassan jönnek elő a téli pusztáról rég tanult sorok, azok is töredékesen, s így is maradnak, mert mégis hamar célba érünk. Épp jókor, mert kezdődik a magyaróra az újkígyósi 6. a-ban, ahol ma az „osztálylétszám 31”, s Hangyási Lajos tanár már a táblánál. Fölkerül a mottó: „Csak tiszta forrásból” és három dátum, s elkezdődik a Petőfi: Arany Jánoshoz és az arra válaszoló Arany-versnek szánt 45 perc. Az évszámokat — köztük a Toldi születését — sokan felismerik, az idézetet meg leghamarabb Domokos Zoli. — Bartók — mondja velősen. S hogy hangulata is legyen a névnek, egy népdalt énekel el az osztály. S máris a népköltészet és Petőfi neve kerül szóba. Merj. mit is akart? Többen próbálják megfogalmazni röviden. Bán- fi Gabi így. — A nép nyelvén írni... Aztán a Toldi. Mik is voltak az előzmények? Hürkecz Tünde idézi a „Készíttessék költői beszély”-t, a pályázati felhívást, Moldován Karcsi kiegészíti a kívánalmakkal, s a nép előtt ismert történelmi személyeket említi. Csatlós Pista annyit mond, hogy így lett Toldi, a Toldi. Rákóczi Feri meg az eredményt sorolja: — Arany nyerte a pályázatot, és többet kapott érte, a 15 arany helyett 20-at. Meg a Petőfi barátságát. És ez volt az igazi ráadás. — Meg a vers, amivel kezdődött a ... barátság — szól Judik Jancsi. De van prózai levél is, és most azt veszik elő, hogy megkeressék és aláhúzzák azt a gondolatát, amelyet Petőfi a legfontosabbnak tartott. Behán Katival együtt szinte minden gyerek megtalálta: „Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek.” Most kerül sor a híres vers felolvasására. — Toldi írójához elküldöm lelkemet... — kezdi és folytatja Bella Erzsiké, szépen, érthetően. S hogy ez mekkora erény, csak később derül ki, amikor többen nekigyűr- kőznek majd a másik versnek, s csak birkóznak vele. Csekély eredménnyel. Egyelőre arra keresnek választ, mi ragadta meg Petőfit a Toldiban? Murvai Tünde és Szujó Jancsi közösen bogozza ki az egyszerűséget és a tisztaságot. Tisztaság? Szó volt már róla. Többen értenek a szóból, s kapcsolják a tiszta forráshoz. Aztán újraolvassák a harmadik szakasz első két sorát. „Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.” S tűnődnek, ízlelgetik a szavakat. — Ismeretlen volt, s egyszerre... Ez egy hasonlat. Költői. Metafora — mondják. Majd keresik a versben a prózalevél gondolatait. Krucsai Krisztina talál rá Zsigovics Ferivel együtt. Valahogy úgy, hogy a szenvedő nép fáradalmait a költők enyhítsék, s nyújtsanak szellemi táplálékot a népnek. Arany János 1847. február 11-én kelt válaszát már a tanár olvassa fel, s a gyorsan röpülő időben még röviden, de a lényegre és fontosabb mozzanatokra kitérve, megbeszélik. S végül is úgy érzik, Petőfi barátsága lett a legnagyobb jutalom. Legvégsőül pedig: a versek nem csak kettőjük személyes dolgait érintik, hanem a többi költőre is vonatkoznak. Vagyis közérdekűek. S amikor arra kerül sor, hogy a két versnek milyen közös címet lehetne adni, több javaslat után abban állapodnak meg, hogy Petőfi és Arany barátsága. Jókor, mert már csak annyi idő marad, hogy nyugodtan meghallgassák tanárukat, aki elmondja Simon István versét: Petőfi Ara- nyéknál. Hogy majd elgon-' dolkozhassanak, valóban ilyen lehetett az az első találkozás Szalon tán? S a barátságon, amelynek oly hamar véget vetett a sors. Vass Márta Fotó: Fazekas László Több mint egyhetes késéssel került az újságosokhoz a hazai természet- és környezetvédelem népszerű havilapjának, a Búvár című színes képes folyóiratának novemberi száma. Akik tehát a televízió A megsebzett bolygó című sorozatához kiegészítésként igényt tartanak a lap elemző írásaira is, most lekésték a második részt, amelynek címe: Az elsivatagosodás kísértete. A színes fotókkal gazdagon illusztrált cikk szerzője ez alkalommal is Balogh János akadémikus. A Minisztertanács a közelmúltban tárgyalta a veszélyes hulladékok tárolására és kezelésére, megsemmisítésére vonatkozó megoldásokat: a Búvár új számá is ezzel á témával foglalkozik egyik érdekes, tanulságos írásában. Hazánk földjének mélye jelentős hévíztartalékokat rejt magában. A Termálvíz- medencék az Alföld alatt — Geotermikus energiakincsünk című cikk a széles körű komplex hasznosítás lehetőségét is kutatja az energiatakarékosság szemszögéből. Mint köztudott, Békés megye termálvizekben igen gazdag, lehetőségeinket azonban még korántsem aknáztuk ki teljesen, a földből jött hőenergia hasznosításában is sok tennivalónk akad még... A nagyvilágból című rovat ez alkalommal a mar- seille-i kikötő környezetvédelmi tevékenységével foglalkozik. Egy meghívó is van a folyóiratban: november 16- án nyitották meg a negyed- százados fennállású Búvár jubileumi fotókiállítását, amelyet az érdeklődők a hónap végéig tekinthetnek meg a TIT természetvédelmi stúdiójának emeleti körcsarnokában (Budapest XI., Bocskai út 37.). Megdöbbentő adatokat és tényeket tár az olvasó elé a Fórum rovat elemző írása, amelynek címe önmagáért beszél: Háború a környezet ellen?! Az írás többek között az amerikai űrkutatási program — így a Columbia űrrepülőgép — földünket elpusztító terveiről, annak lehetőségeiről is szól. A népszerű Mikrokörnyezet című rovatban a téli madárvédelem ábécéjéről, az egerek elleni védekezés módozatairól, a megnyúlt szobanövények elágaztatásáról, a növényifjítás lehetőségéről, a díszmadártenyésztők a ko- rallcsőrű pinty, azaz a szürke asztrild tartásáról és tenyésztéséről, az akvaristák pedig az augusztus végi fővárosi állatkerti kiállítás tapasztalatairól olvashatnak. MOZI A bíró és a hóhér Nincs krimiolvasó, akinek a fejében ne fordult volna meg: van-e tökéletes bűntény? Hiszen a bűnügyi történetek végén mindig fény derül a rejtélyes gyilkosságokra, holott ez az életben nem mindig van így. Előfordul, hogy a hatóságok éveken, évtizedeken keresztül nyomoznak megoldhatatlannak tetsző ügyben, míg valami apró véletlen folytán kiderül az igazság. Ha kiderül! A rendőri krónikák feljegyeztek olyan eseteket is, amikor — bár biztos volt a bűnös személye — megfelelő bizonyítékok híján nem nyerte el méltó büntetését. A vérbeli nyomozók életüket teszik fel egy-egy ilyen ügyre. Mint Hans Barlach svájci nyomozó, aki régi barátja harminc évvel ezelőtti gyilkosságára akar fényt deríteni. Richard Gassman, ez a törvényt tagadó, igazságszolgáltatásnak fittyet hányó, mefisztói alak azóta meggazdagodott, s mint ilyen, immár büntetlenül, sőt „felsőbb körök” védelmében követheti el gaztetteit. Utoléri azonban sorsa: egy nála még gonoszabb, még körmönfontabb fiatalember személyében. Ritkán lehet mostanában látni elgondolkodtató, „intelligens” krimit a mozivásznon. Legtöbbször már az első kockánál kiderül, ki lehet a tettes. Nem úgy, mint ebben a nyugatnémet filmben, mely nem csupán a bűnös személyét, hanem a történetben szereplők személyiségét is megfejtendő talányul adja fel. Nem véletlen ez a titokzatosság, hiszen a forgató- könyv alapjául Fridrich Dürrenmatt azonos című műve szolgált. Ugyancsak ő írta — a rendezővel, Maximilian Schellel együtt — a forgató- könyvet. Hogy a film kiválóan sikerült, az nemcsak az említetteknek, hanem a jól választott színészeknek is köszönhető. Kiemelkedő alakítást nyújt Martin Ritt, az idős, beteges, ám zseniális nyomozó szerepében, Robert Shaw, Jón Voight és Jacqueline Bisset méltó partnerek, s a film külön érdekességeként magát Dürrenmattot láthatjuk a különc író, Friedrich szerepében. A bíró és a hóhér nem csak szórakoztató film. Üjabb bizonyíték arra, hogy nem szükséges elkülöníteni a műfaji határokat: a drámai elemek a mozivásznon ugyanolyan hatást keltenek, mint a színpadon. S egy jó drámaíró miért ne írhatna jó krimit is? Főként ha jó partnerekre talál: az írói elképzelésnek önmagát szerényen alárendelő rendezőre, kiválóan dolgozó operatőrre, jó zeneszerzőre, megfelelő színészekre, egyszóval a műfaj korlátain túllépni képes alkotó közösségre. _gubuez__ (N. L.) Nemcsak a gyártás műszaki szivonalára fordítanak gondot az Orosházi KAZÉP Ipari Szövetkezetnél, hanem törődnek a környezeti kultúrával is. Üzletfeleikre, látogatóikra mindig jó benyomást tesz a tiszta, rendezett üzem és a szépen gondozott park. Most, a szövetkezet fennállásának 30. évében egy szép műtrágyhoz segítette őket Orosháza város Tanácsa: felállították az épület előtt Csertő Lajos, dunaújvárosi munkás-iparművész térplasztikáját, mely stilizált lángjával a szövetkezet fő tevékenységét, a kazángyártást jelképezi Fotó: Lónyai László MAI MŰSOR KOSSUTH RADIO 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: 4X4 játék. 10.10: Bárdos Lajos népdalkórusaiból. 10.35: Artur Grumiaux hegedül. Clara Haskil zongorázik. Mozart-müvek. 11.00: Élő történelem. (8/1.) 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. 12.45: Morricona filmzenéiből. 12.54: Korok és emberek a világirodalom tükrében. Fon- tamara. 14.05: Mitől kell ..fáznunk,.? 14.15: Anna Moffo operaáriákat énekel. 14.30: A gazdaságosabb, jobb minőségű hű stermelésért. 15.05: Oj Zenei Újság. 16.00: 168 óra«» 17.30: Wilhelm Furtwängler vezényli a Bécsi filharmonikus zenekart. 18.50: Világszintté?. Hedda Gabler. 20.50: A magyar népdal hete. 21.35: A bécsi Concentus Musi- cus kamarazenekar Hän- del-müveket játszik. 22.15: Változnak- az idők . . . 23.01: Ritkán hallott operákból. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Ifjúsági dalok. 8.20: Ti/ perc külpolitika. 8.37: Fiataloknak! 9.30: Többet ésszel. . . 10.33: Hogy tetszik lenni? II. 33: Hidas Frigyei fúvósműveiből. 12.00: Operettdalok. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Szamócácska. 14.00: Dzsesszfelvételek. 14.15: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről* 14.55: Ritmus. 15.25: A rettenthetetlen Don Quijote de la Mancha leghíresebb kalandjai. 16.25: Orvosi tanácsok. 16.35: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. . 17.15: Pophullám. 18,00: Szivárvány. 20.00: Rose Marie. 20.38: Kérek egy of-iginált sztorit. 21.35: Popműhely. 22.20: A magyar népdal hete. 23.15: Slágermúzeum. III. MŰSOR 7.00: A szolnoki stúdió román nvelvű műsora. 7.30: A miskolci körzeti- stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.11: Fordulók a líra történetében. 8.41: Szimfonikus zene. 10.00: Szombat esti diszkó. 11.05: Titus. 11.52: Webern kamarazenéjéből. 12.20: Kívánságműsor sztereóban. 14.05: A zeneirodalom remekműveiből. 15.20: Kritikusok fóruma. 15.30: Harminc perc beat. 16.00: Falvai Sándor hangversenye. 17.05: Reneszánsz kórusmuzsika. 17.30: Hozod a költemény h-^vét. 17.35: Nappal iskola, esté művelődési ház. 17.55: A magyar népdal hete. 18.15: Egy nagy magyar hegedűs, Joachim József pályafutása. 19.05: Kanadai dzsesszfelvételek- ből. 19.35: A ,,La Grande Ecurie et la La Chambre du Roy” együttes hangversenye. Közben: kb. 20.15: Galambosi László versei. Kb. 20.35: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.10: Operaegyüttesek. 21.35: Bál után. 22.00: Ravel: C-dúr zongoraverseny. 22.24: Napjaink zenéje. SZOLNOKISTÜDIÓ 7.00: Román nyelvű műsor. Szerkesztő: Fretyán István. 7.30: Kellemes hétvégét! Szerkesztő: Dalocsa István. A tartalomból: Hírek — Közlemények — Piaci körkép — Hétvégi programajánlat — Szemle alföldi napilapokból. 8.30: Ritmusrodeó. (ism.) 9.00: Alföldi kaleidoszkóp. 9.30: ötven év melódiái 10.00: Hírek. 10.05: Boby és társai. Pillanatképek a hűtögépgvár kul- túrparkjából. Riporter: Pálréti Ágoston. 10.15: A Caraveli zenekar játszik melódiákat. 10.27—10.30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.05: Tévétorna, (ism.) 8.10: Iskolatévé. Világnézet. 8.55: Unser Bildschirm — A mi képernyőnk, (ism., f.-f.) 9.15: Szülők iskolája, (ism.) 9.45: Perpetuum mobile. 10.30: Bélyegvilág. 10.40: Magyar népmesék, (ism.) 11.20: Reklám, (f.-f.) 11.25: Az Onedin család, (ism.) 12.15: A fele sem igaz! (ism., f.-f.) 14.00: Az ember . zenéje, (ism.) 14.55: Szomszédolás az NDK-ban. 1. Gyermek- és ifjúság- spartakiád. 2. Népművészet az érchegységben. 15.25: MAFILM-magazin. (f.-f.) 15.40: Hírek, (f.-f.) 15.45: Cesar Birotteau nagysága és bukása. 16.40: Reklám, (f.-f.) 16.50: Hagyományőrzők. (f.-f.T 17.25: A kamaszkor körül, (f.-f.) 18.00: Parabola. 18.30: Módi *81. 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Szombat esti filmkoktél. Humor Harold, (f.-f.) 20.30: Menő Manó. 20.35: Derrick. A tébai dal. 21.35: Menő Manó. 21.40: Ezt látni kell! 22.10*: Most és' mindörökké. - 23.40: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 16.40: Üzenet a jövőből, (ism.) 17.05: Reklám, (f.-f.) 17.10: Kék fény. (ism., f.-f.) 18.10: Balthazar professzor. 18.20: Magyar tudósok — Szent- györgyi Albert, (ism., f.-f.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Shakespeare: Lear király. (f.-f.) Közben: 22.05: Tv-híradó 2. BUKAREST 9.45: Máglya és tűz — filmismétlés. 11.40: Iskolatévé. 12.00: A zene szentélyében. 13.00: Hét végén. 18.35: A hét politikai eseményei. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Az ártatlanság bolygója. 19.50: Tv-enciklopédia. 20.25: Betyárok. Román tv-filrn. 22.05: Tv-híradó. 22.30: Esti zene. BELGRAD, I. MŰSOR 9.30: Művelődési műsor. 11.20: Tv-naptár. 11.30: Tito Jugoszláviájának megteremtése. 12,45: Zenei műsor. 13.00: Üjbóli találkozások. 13.45: Biztonság a közlekedésben. 17.30: Hírek. 17.45: Aranyfülemüle. 18.45: Költészet. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19,30: Tv-napló. 20.00: Indiszkréten. 21.35: Tv-napló. 21.50: Éjszakai zseb. II. MŰSOR 17.15: Kis történetek. 17.45: Zenei album. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Hagyaték a jövőnek. 21.00: Hírek. 21.10: Tv-tárca. 21.40: Sportszombat. 22.00: Zene a századokon át. SZÍNHÁZ 1981. november 21-én, szombaton este 19 órakor Békéscsabán: Boldog születésnapot ,,C” bérlet (Klubszínház) 1981. november 21-én, szombaton este 19 órakor Mezőberényben: Tévedések vígjátéka 1981. november 24-én, kedden délután 14 órakor Békéscsabán: A brémai muzsikusok vKincskereső-bérlet 1981. november 24-én, kedden este 19 órakor Békéscsabán: Boldog születésnapot >,D” bérlet (Klubszínház) MOZI Békési Bástya: 4 és 7 órakör: Mephisto I„ II. rész. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Kaland a szigeten. 7 órakor: Árnyak Dubrovnik felett. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Ordasok között. 4 órakor: Filmklub. 6 és 8 órakor: A bíró és a hóhér. Békéscsabai Terv: Tigriscsapáson. Gyulai Erkel: Emberek és farkasok. Gyulai Petőfi: 3 órakor: A hét mesterlövész, 5 és 7 órakor: Rendőrök háborúja. Orosházi Béke: 5 órakor: Harmadik típusú találkozások I.. II. rész. Orosházi Partizán: És megint dühbe jövünk.