Békés Megyei Népújság, 1981. november (36. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-17 / 269. szám

1981. november 17., kedd

5+2

Örül-e a kereskedő?

Az ötnapos munkahét bevezetése több ágazatban heves vitákat váltott ki. Ebbe a csoportba tartozik a kereskedelem és a vendéglátás. A megkülönböztetett figyelem érthető, hiszen az 1982. január 1-én életbe lépő munNeller Jánosné: Ügy lenne jó, ha egyfolytában lennénk nyitva

karend a vásárlóknak sem közömbös. Sokan találgatják: mikor lesznek nyitva az áruházak, a szaküzletek és a kis boltok. Mintha attól félnénk, hogy a saját szabad időnk került veszélybe, mert a szolgáltatásban dolgozók is kedvezményt kapnak. Van-e ennek alapja, örülnek-e a kereskedők az új munkarendnek?

Megyénkben több mint 13 ezer teljes munkaidőben foglalkoztatott kereskedelmi dolgozót érint az 5+2-es munkarend. A nyitva tartási idő összességében nem csökken. Sőt, az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalatnál 6,2 a Békés megyei

Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnál 9,2 százalékkal nő. A legkritikusabb időszakban, szombaton az élelmiszerüzletek 14 óráig fogadják a vásárlókat, az iparcikkboltok pedig 13 órakor zárnak. A városokban és a kijelölt helyeken megmarad a csütörtöki bevásárlónap, amikor 20 óráig szolgálják ki a vevőket. Az 1-2-3 személyes üzletek eladói általában hétfőn, a többiek váltva, a hét bármelyik napján vehetik ki a szabadnapjukat. A vendéglátóipari egységek nyitva tartása szinte változatlan marad, szombaton is árusítanak a tüzelő- és építőanyag-telepek, a gázlerakatok.

Tehát látszólag minden rendben van. Akkor miről vitáznak a kereskedők? Többek között a rugalmas és ésszerű nyitva tartásról, a szabad napok kiadásának rendjéről, a konyhai dolgozók bérének emeléséről, a többletlétszámról. A számok mindenesetre megnyugtatóak. Az Univerzálnál a szabadnapok 70, az ÉKV- nál 97,6, a ZÖLDÉRTmél 88,6, az ÁFÉSZ-eknél 70,3 százaléka a heti pihenőnaphoz kapcsolódik. Részlet a KPVDSZ megyei bizottságának jelentéséből: „Az üzemi demokrácia fórumain■ az

ötnapos munkahét bevezetésének programját minden gazdálkodó szervnél elfogadták.”

Orosháza, az Univerzál 62-es számú papír-írószer- boltja, Éliás Istvánná, az ötszemélyes üzlet helyettes vezetője kissé bizonytalan.

— Állítólag minden szombaton zárva lesz a bolt. Az ÁFÉSZ Csillag Áruháza ezen a napon kielégíti az igényeket.

— Konkrétan nem tájékoztatták önöket az új rendről?

— Ha két nappal hamarabb jönnek, többet tudunk mondani. Itt van az igazgató körlevele: holnap (november 13-án) lesz megbeszélés ebben az ügyben. Egyébként örülünk is meg nem is. Egy napért odavan az egész hetünk. Most két és fél óra az ebédidőnk, ez a jövőben bizonyára csökken.

— Valóban, úgy lenne jobb, ha egyfolytában lennénk nyitva — szól közbe Neller Jánosné eladó. — De ezt aligha engedélyezik. A baj az, hogy nem tudunk mit kezdeni a megrövidített ebédidővel. Én például messze lakom, kerékpárral is egy óra az oda-vissza út. Télen pedig nem lesz érdemes hazamenni. Kénytelen leszek az utc<yi kószálni.

— Mi a véleménye erről a családnak?

— A férjem taxis a Volánnál. Még semmit sem tud arról, hogy mikor lesz szabad szombatos. Igaz, a kislányom abba az iskolába jár, ahol szombaton szünnap van. Olyan ellentmondásos az egész...

Egy hang a raktár végéből: „Ügy lesz, ahogy a központban akarják.” Az elégedetlenkedő szerint tehát kár ezzel az időt tölteni. Ha többször kérdezgetnék, talán másként vélekedne ...

Tótkomlóson a Bástya Áruház önkiszolgáló élelmiszerboltjában szabadkoznak, nem érnek rá, árut vesznek át, jöjjünk máskor. Fáry Jolánnal és Zahorecz Mártával mégis sikerül beszélgetni. Barátnők, 3-4 éve szerezték meg a szakmunkás-bizonyítványt. Az álláspontjuk is megegyezik. Joli kerek perec kijelenti:

— Egyáltalán nem örülök az ötnapos munkahétnek. Jelenleg 16-an dolgozunk az üzletben, két műszakban. Havonta átlagosan 2,2 millió forint forgalmat érünk el, a nyitva tartás ezután sem változik. Mindössze két férfi van a részlegen, a többi lány és fiatalasszony. Nehezen megy az egyeztetés: ki mikor vegye ki a szabadnapját. Jövőre előfordul, hogy délelőtt 10-től este 7-ig itt kell lennem.

— Nem erről van szó — jön oda Matyuska Dezsőné, helyettes üzletvezető. — Egy héten csak egyszer szükséges hamarabb bejönni, és az is elképzelhető, hogy 3 havonként a szombat, a vasárnap, a hétfő is szabad lesz.

— Ezt nekünk senki sem magyarázta el — csodálkoznak mindketten.

Derűsebb hangulatra száFáry Jolán és Zahorecz Márta: Ezt nekünk senki sem magyarázta el

mítunk Mezőhegyesen, a műszaki boltban. A szintén ötszemélyes üzlet sajátos helyzetben van. Ezt bizonygatja Roczkó Novák boltvezető:

— Biztosat mi sem tudunk. Megkérdezték, és mi azt válaszoltuk: hétfőn egész nap zárva szeretnénk tartani. Eddig is hétfő délelőttönként vettük ki a szabad órákat. Megszokták a vevők, ilyenkor nem is jönnek az üzlet környékére. Szerintünk a déli 2 órás zárva tartás felesleges. Ha egyfolytában lennénk nyitva, sokkal jobb lenne, mert 4 óra után már nincs vásárló, ez helyi adottság. Négy kétgyerekes anyával dolgozom, külön-külön nem tudom kiadni a szabadnapot, két ember pedig képtelen ellátni a feladatát.

Fizetési nap van Mezőko- vácsházán a Vadásztanya vendéglőben. A reprezentatív, különleges ételeiről híres étterem konyháján mégsem danolásznak. - Plesko- nics János üzletvezető alig győzi csitítani a zsörtölődő- ket.

— Mi történt?

Pleskonics János: Az elmúlt hónapokban nagy volt a forgalom Fotó: Martin Gábor

— Kevés pénzt kaptak. Tiszta jutalékos rendszerben dolgozunk. Benne van a kollektív szerződésben, hogy egy bizonyos határt nem szabad túllépni. Az elmúlt hónapokban nagy volt a forgalom, jól kerestek, most ennek egy részét levonták. Ez tényleg nem ösztönöz a jobb munkára.

A szakácsok, felszolgálók pedig sokat lótnak-futnak, izzadnak. Naponta 300 előfizetéses ételt szolgálnak fel, és rengeteg az átmenő vendég. Olykor még a főnök is beáll főzni, felszolgálni. Ale József né kézilány, de jól helyettesíti a szakácsot is.

— Bizony én örülök a heti két szabadnapnak —• mondja határozottan. — Az uram az építőipari közös vállalatnál darus,,minden héten szabad szombatos. Együtt művelhetjük majd a kertet. Persze, nálunk sem könnyű beosztani a szabadnapokat, hiszen hárman is tanulnak. Szerencsére szombat, vasárnap csökken a közétkeztetés, így könnyebben boldogulnak kevesebben is.

Igen. A pénz és a szabad idő fontos. Jó néhány vállalat és szövetkezet csak létszámnöveléssel véli képesnek megoldani az ötnapos munkahetet, ami többletbérrel jár. A tanácsi kiskereskedelemben ez az összeg 3, az ÁFÉSZ-eknél csaknem 4,5 millió forintot tesz ki. De ki ad erre pénzt? Az állam bizonyára nem. Egy megoldás van: az eddiginél is jobb szervezés. Mert a létszám- növelés újabb konfliktussal jár. Az új dolgozó elviszi az amúgy is szűkös jutalékot.

Nincs szándékunkban általánosítani, de ezek a példák azt sugallják: a sokat emlegetett demokratikus fórumok nem mindenütt működnek megfelelően. A szákszervezet is többet tehetne, hogy a dolgozók megértsék a kormányzati intézkedések lényegét, jobban odafigyeljenek politikai, társadalmi jelentőségére. Ne csak a rossz, á vitatható oldalát lássák, a gondokról beszéljenek, hanem a ma még felmérhetetlen hasznát is értékeljék. Mert az új munkarend kétségkívül javítja életkörülményeinket, változatosabbá teszi életmódunkat.

Seres Sándor

A kitüntetett:

Podina Péter

Megtisztelő, de ugyanakkor nehéz feladat kollégáról írni. Arról az újságíróról, aki a pályára kerülésem első éveiben a szakma elsajátításában segített. A vékony alkatú, fehér hajú, fürge járású ötvenes férfi jellegzetes alakja szerkesztőségünknek. Ahogyan ő mondja: mélyről került a pályára.

— Battonyán születtem, ott nevelkedtem, 1940-ben ott fejeztem be a , 8. osztályt. Ugyanis községünk azon kevés települések sorába tartozott, ahol már akkor megvalósították a nyolc osztályos tanítást. Utána szabóinasnak mentem. Továbbtanulni nem tudtam, mert apám szegény ember volt, és a taníttatás költségeit nem bírta a család. A munkára korán ráneveltek szüleim, ugyanis négyen voltunk testvérek, rólunk kellett gondoskodniuk. A szabóság akkortájt igencsak idényjellegű volt: húsvét és karácsony előtt volt csak munkánk. Nyáron, hogy boldoguljunk, kapáltunk, résziben arattunk, csépeltünk, ősszel répát szedtünk, kukoricát törtünk, cirkot vágtunk.

— A felszabadulás szülő- ’ falumban ért... Akkor 18

éves voltam. 1944 őszén a földeken dolgozók már szeptember 23-án láttak orosz katonákat a határban. A községbe később vonultak be, ahol a szovjet parancsnokság egy ellátó műhelyt létesített, én is oda kerültem dolgozni, mint szabó. Egy esztendővel később beléptem a Magyar Kommunista Pártba.

— Battonya akkor is nemzetiségi település volt, ma is az.

— Egy sajátos, sok nemzetiségi közösség élt ott, a ma-'" gyarokon kívül szerbek, románok, szlovákok, de voltak bolgárok és németek is. A község lakóit egyformán sújtotta a régi rend, a sors. A felszabadulást követően viszont mind jobban érvényre jutott a lenini nemzetiségi politika, ami napjainkban ki- teljesedett.

— Hogyan kerültél a pályára?

— Sokunknak a felszabadulás hozta meg a tanulás lehetőségét. 1950 őszén kerültem Debrecenbe, ahol szakérettségiztem, majd Budapesten, az Idegen Nyelvek Főiskoláján tanultam. 1954- ben végeztem orosz tolmácsfordítói szakon. Természetesen ott is részt vettem a pártmunkában és az ifjúsági mozgalomban.

A diploma megszerzése után az MTI Békés megyei szerkesztőségében helyezkedtem el, majd egy év múlva a Viharsarok Népe munkatársa lettem. Néhány hónap múlva, 1956. derekán Budapestre kerültem rovatvezetőnek a NaSe Novine szerb- horvát nyelvű hetilaphoz. Az ellenforradalom itt ért, majd a konszolidáció után 1957 elején jöttem haza Békés megyébe, a Népújsághoz. Kezdetben munkatársként, majd rovatvezetőként dolgoztam, öt éve vagyok a lap olvasó- szerkesztője.

Podina Péter kollégánk nemcsak mindennapi munkájában, hanem társadalmi megbízatásainak ellátásában is példamutató. Szerkesztőségünk pártalapszervezetének két évtizede a titkára, több éve a városi pártbizottság tagja. Szerényen él, munkáját szívvel-lélekkel csinálja, a párt politikáját, az ügyet, a közösség érdekeit szolgálja. Több kitüntetés tulajdonosa. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulója tiszteletére több évtizedes kiemelkedő munkássága elis- merősésül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést vehette át.

— szekeres —

Múlt és jelen

Földművessors II.

„Mindig szerettem a paraszti munkát”

Fotó: Veress Erzsi

Hát, bizony nehezen indult az 1960-as év, az első, amelyet a szövetkezetben töltöttünk — rendezi emlékeit a kezdés nehéz időszakáról Kolozsi Ferenc. Szép sorjában mondja, hogy sokan, amikor neszét vették előző őszön a tsz-alakításnak, úgy döntöttek, hogy nem vetnek búzát. Minek is, hogy más arassa le? Ekkor még így gondolkodtak, nem is kevesen. Volt is hát mit szántani az 1300 kataszteri holdas József Attila Szövetkezetben. Gépünk akkor még nem volt, lóval kellett — ami akkor természetesnek is tűnt — felszántani a parlagföldeket. Segített nekik a helyi erdő- gazdaság, támogatta őket a József Szanatórium vezetése. A növénytermesztési brigád vezetője nagyon megdolgozott havi 32 munkaegységéért. Járt az emberek után, hogy vegyék fel a munkát, szaladgált, szervezett, napi 14—16 órán át:

— Merem állítani, hogy most már senkinek sem kéne a föld. Pedig akkor sokan fájlalták, hogy beadták, nem érezték sajátjuknak, és nem is bíztak a szövetkezetben. Nekem is mondták, hogy szűrforgató lettem. Persze, aki bujtogatni akart, össze kellett állni, vitatkozni az emberekkel, meggyőzni őket, hogy így lesz jó az életük.

Egy nevezetes eset is tartozik ehhez az időszakhoz. Az egyik tag akadályozta a munkát, ráadásul vasvillával ment a brigádvezetőnek. Az kicsavarta a kezéből, és jelentette a vezetőségnek. Kizárták a téeszből, el is költözött Gyuláról.

Az első évben kézzel, kaszával aratták a búzát, lóval művelték a földet, ősszel megérkezett az első UE—28- as magyar traktor. A kéthen- geres Diesel-masina nagy csodálatot váltott ki a tagság körében. A szántásba Hofferekkel kapcsolódott be a helyi gépállomás, de ők sem bírták befejezni. Megjött az első DT—54-es lánctalpas, a nedves földet mégsem tudták vetésre előkészíteni.

Hiába tervezték el, hogy 25 forintot fizetnek egy munkaegységre, ebből tíz forintot előlegként, év közben. 1961 őszén már a tíz forintot sem kaphatták meg a tagok. Ekkor egyesültek az Erkel Tszszel, s a 3 ezer kataszteri holdra nőtt közös gazdaság jókora mérleghiánnyal zárta az évet. Közben építették a beadott állatoknak a korszerűnek éppen nem mondható istállókat, ha nehezen is, de gyarapodott a téesz.

A mérleghiányokkal, elnökváltásokkal és rossz időjárással küszködő szövetkezet életében 1963 volt az első igazán jó év.

— Szórtuk a pétisót, szántottunk, vetettünk — emlékszik Kolozsi Ferenc —, volt már soros cukorrépavető gépünk. A répa 300 mázsát hozott holdanként. Év végén 30 forintot ért egy. mun-' kaegység, törlesztettük a hiteleket is. Megnőtt a tagság bizalma, töretlennek látszott a fejlődésünk.

Nem sokáig, mert a méltán rossz hírű Körösök ismét közbeszóltak. 1967 januárjában a gyulai Béke és Vörös Csillag Tsz-szel való egyesülés növelte a közös gazdaság területét. Ebből vitt el 2700 holdat a február 12-i árvíz. Nagy tragédia volt, nem csoda, hogy Kolozsi Ferenc ma is pontosan emlékszik a dátumára. A tagok hangulata ismét mélypontjára süllyedt a víz láttán. Hiába jött utána jó idő, és termett szépen a kukorica, az év végét mérleghiánynyal és elnökválasztással zárták. Az új elnöktől éppen Kolozsi Ferenc kapta az első szidást:

— Igaza volt az elnöknek, mert csúnya volt a magágy, amit a búza alá készítettünk, de nem voltak megfelelő eszközeink. Láttam én, hogy rossz, de nem tehettem mást.

Három évre rá, 1970-ben ismét áradtak a Körösök. A bánomi részen 110 centiméteres vízoszlop állt. Minden értéket elvitt, de dolgoztak tovább. Szép volt a búzavetés 1973 őszén is, de az 1974- es árvíz elsodorta a vissz- érésben levő szemeket.

— Csak műveltük a földet, vetettünk. Elvitte a víz, kínlódtunk tovább — mondja Kolozsi Ferenc, a mai Köröstáj Tsz gépesítési brigádvezetője. — Az utóbbi 21 év