Békés Megyei Népújság, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-09 / 237. szám
Munkaerőgondok a RUTEX-ban Körkötőgépeken készül a tréningruhák alapanyaga Ha ez így megy tovább, lassan elfogynak a dolgozók a RUTEX új békéscsabai telepéről. Tavaly év végén még 377-en voltak, az idén augusztusra már negyvenöttel kevesebben. A nagyarányú létszám- csökkenés okát kutatva, minduntalan a kiköltözés jön elő. Sokan, akik addig, amíg a RUTEX a város központjában volt, semmi pénzért ott nem hagyták volna munkahelyüket, most már nem tudják vállalni a kijárást a Csorvási útra. Mert szó; ami szó, legtöbbjüknek napi egy óra- többletutazást jelent most a munkába járás. Ez pedig nehézségeket okoz a bölcsődénél, óvodánál, a bevásárlásnál és természetesen a háztartási teendők ellátásánál is. Ezt hozzák fel általában indokul a kilépők, és sajnos, ez ellen nem is tud semmit tenni a szövetkezet. Hogy ennek a kiköltözésnek ez lett a következménye, azt már jó előre sejteni lehetett, igyekeztek is hozzá alkalmazkodni. A még két műszakos részlegeket egy műszakra szervezték át, hogy ne kelljen túlságosan korán kezdeni, illetve későn befejezni a munkát. A műszakkezdési időpontokat lépcsőzetesen állapították meg, hogy ne legyen zsúfoltság a buszokon. Üzemi étkezdét hoztak létre, és rövidesen megnyílik egy büfé is a telepen, ahol kisebb bevásárlásokra is mód nyílik majd. Az új teléphely hátrányait nemcsak ily módon érzi a szövetkezet. Alaposan megnőtt a sok, szétszórt épület rezsije, és ez legalább ötmillió forintos nyereségcsökkentést jelent. Éppen emiatt a hátrányok miatt megváltoztatták beruházási elképzeléseiket, és a békéscsabai központot nem fejlesztik tovább. Ehelyett a vidéki telepek bővítésére, korszerűsítésére koncentrálnak.-- Vésztőn még az idén befejezik a telep bővítését, és további húsz nőnek tudnak munkát biztosítani. Ezután a békési telepet fejlesztik. Távlatilag úgy tervezik, hogy Vésztőn 80-an, Békésen pedig 250-en dolgoznak majd. Ezeken a telepeken végeznék elsősorban a konfekcionálást, míg a békéscsabai központban a gyártás, az élőké-. szítás és raktározás történne. A különféle bővítésekkel egy időben folyik az ötnapos munkahétre való áttérés előkészítése is a RUTEX- ben. Már részletesen kidolgozták az áttérés programját, és ebben több ésszerű intézkedés szerepel. A két műszakos termelőegységeknél úgynevezett melegváltást vezetnek be, ez mintegy öt- százalékos termelékenységnövekedést jelent. A kötőüzemben létszámemelés nélkül egy új kötőgépet is üzembe helyeznek, és intézkedéseket tesznek a veszteségidők csökkentésére. L. L. Szélkerék és napfűtés A mezőgazdasági nagyüzemek újszerű módon igyekeznek csökkenteni energiakiadásaikat. A MÉM megbízásából Gyöngyösön az Ag- romechanika Ipari Szövetkezetnél új szélkerék készült el. Már korábban is bemutattak hasonló típusokat, a gyöngyösi szerkezet azonban közülük is kitűnik várhatóan alacsony árával. Másodpercenként fél—egy liter vizet szivattyúzhatnak majd fel a szélkerék által termelt energiával, és így a lakótelepülésektől távolabb levő legelőkön — de egyéb mezőgazdasági létesítményekben, istállókban is — felhasználhatják majd az ötletes, hálózati áramot nem igénylő szivattyúberendezést. A szövetkezet a sorozatgyártásra is felkészült. A Kaposvári Mezőgazda- sági Főiskola megbízásából az Építészeti és Villamossági Tervező Vállalat a napenergia hasznosítására alakít ki különleges fűtőszerkezetet. A mernyeszentmiklósi sertéstelep fiaztatóját és malacnevelőjét látják majd el meleg vízzel a létesítmény tetőszerkezetébe épített 500 négyzetméteres kollektor ernyőtől elvezetett 40—60 fokos vízzel. A barcsi ipari szövetkezetek közös vállalkozása készíti el a kollektorokat, amelyeket később sorozatban gyártanak. Ketrecekben a halak — nagyobb súlygyarapodás Üj, intenzív tenyésztési módszert, úgynevezett ketreces haltartást vezet be a szolnoki Felszabadulás Halászati Tsz. Az eljárás lényege, hogy keretekre erősített. 4x4 méter átmérőjű és 4 méter mélységig merülő hálókba telepítik a halakat. Egy-egy ketrecben annyi ivadékot helyeznek el, amelynek megfelelő élettér jut. Az ilyen körülmények között tartott halak nem vándorolnak, ezáltal a táplálékot is jobban értékesítik, fejlődésük és súlygyarapodásuk intenzívebb. A ketreces haltenyésztésre a hazai viszonyok között csak néhány halfajta, így a ponty és a harcsa alkalmas. Ezek a halfajták viszonylag kevesebb oxigént igényelnek, így a nyári kánikulai melegben is jól tűrik a tömeges tartási módot. A MEZŐGÉP mezőbcrényi gyáregységében az idén kezdték meg a Hesston alapgépre szerelhető szármaradvány-betakarító adapterek gyártását. Az idén 35 adaptert készítettek az 4 termékcsaládból, melyekből küldtek már Franciaországba és Csehszlovákiába, ahol most minősítik ezeket az adaptereket. Képünk a próbajáratásról és utánállításról készült ' Fotó; Szekeres András A hét elején kezdték meg az őszi búza vetését Battonyán, a Dózsa Termelőszövetkezetben Fotó: Veress Erzsi Nemritkán hallani gya- > korló mezőgazdászoktól a ; panaszt: fölöslegesnek érzik az egyetemen tanultakat. A i termelési rendszerek ugyan- * is megadják az egyes növé- jj nyék — köztük a búza — i termeléstechnológiáját, és r azt csak végre kell hajtani, j Alkotó mérnöki munkájukra I nem sok szükség van. Pedig, 1 mint a gyakorlat mutatja, a j búzánál sincs minden úgy, | ahogy azt megírták a „nagy- I könyvben”. Irányítva A mezőkovácsházi Uj Alkotmány Tsz növényvédelmi I és agrokémiai főmérnöke, I dr. Karsai József is meglepődött néhányszor kísérletei során. Kis csoportjával három éve kezdett a búzával és árpával foglalkozni. Cél- I ként a harmonikus tápanyag- I ellátással történő termésnövelést jelölték meg. Ügy, hogy egyúttal fokozzák a nö- I vény állóképességét, csök- j kentsék az időjárástól való I függőségét. Régóta él a szakmai köz- j tudatban, hogy a nagy nit- I rogénadagok megdőlést, ter- I méscsökkenést okoznak. Ki- ! derült, hogy bizonyos, ko- I rábban is használt, termés- fokozö anyagokkal együtte- I sen nemhogy ártana, hanem jelentősen használ a I szárak fejlődésének a sok nitrogén. Hasonlóan nagy j figyelmet szenteltek a kis mennyiségben szükséges kémiai anyagok, a mikroelemek pontos adagolására. Figyelve a növény fejlődési szakaszára, hiszen a rosszkor adott tápanyag gátolja í a genetikai adottságok érvényesülését. összefoglalva: a kidolgozott táplálási módszer hatására kisebb termetű, de jó állóképességű, bőtermő növények fejlődtek a nagyüzemi táblákon. Az egyébként is kiváló búzatermő földeken tovább nőttek az átlagok, a kísérleti táblán 8,3 tonna búzát takarítottak be hektáronként. A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja felkarolta a technológia megújításán fáradozókát, anyagilag is segítve további munkájukat. S hogy mennyire érderpes elterjeszteni a kovácsháziak módszerét, arra országos nagyüzemi kísérletek adnak majd pontos választ. A nagyüzemi kísérleteket a MÉM engedélye alapján nyolc megyében kezdik meg. Szórva Kényszer vitte rá az új keresésére a megye északi felén gazdálkodó békés- szentandrási Zalka Tsz vezetőit. Hrabovszki Mihály elBuzatermesztés Új lapok a „nagykönyvben” nők és társai tíz éve próbálkoznak a búza szórt vetésével. A szövetkezet kötött, rossz vízgazdálkodású földjein ugyanis gyakran csak úgy juttathatták földbe a magot, hogy leszerelték a vetőgép magvezető csorosz- lyáját, majd tárcsával bedolgozták a szemeket. Az így meggyorsított vetéssel sikerült közelíteni az optimális vetésidőhöz, s ami cseppet sem mellékes: terméstöbbletet elérni. Az utóbbi öt év átlagában héktáronként 250 kilogrammal több búza termett a szórtan vetett területen. Kiszámolták pontosan a költségmegtakarítást is. Ez hektáronként 191 forint a szövetkezetben. Nem nagy pénz, de ezer hektárnál már jelentős: 191 ezer forint. Az sem mellékes, hogy a vetésnél fölöslegessé váló dolgozók más, fontos munkára irányíthatók. És még egy érv a szórt vetés mellett. Megtakarítható a nagy teljesítményű, precíz vetőgépre fordítandó összeg. Hagyományos gépből egyszerűen kialakítható a szórt vetésre képes masina. Nemcsak Békésszentand- ráson, az ország más vidékein is sikerrel vizsgázott az eljárás. Vegyük példának a kunszentmártoni szövetkezetét. Az őszi vetést az általában használt húsz erő- és vetőgép helyett hárommal oldották meg, ráadásul terméstöbbletet is elkönyvelhettek. Megújítva El kell felejteni a „gabo- nasortáv” sok évtizedes fogalmát, megszüntetni a búzavető gépek gyártását? Szó sincs erről. Mint Hrabovszki Mihály tsz-elnök mondotta, a szórva vetést az övékéhez ha. sonló, magukat nehezen adó talajokra javasolják. Vagy olyan mezőségi földeknél, ahol sok szármaradvány akadályozza a hagyományos vetőgép munkáját. Így Szolnok, Csongrád. Békés, Szabolcs, Győr-Sopron, Fejér és Borsod megye sík vidékei jöhetnek szóba. Talán nem merész az a feltételezés, hogy akár félmillió hektáron vethetnek így a jövőben. Ügy tűnik, átalakul az évtizedek óta azonos megjelenésű gabonavető gép is. A kecskeméti MEZŐGÉP szakemberei már dolgoznak a szórt vetésre alkalmas gépen. A műtrágyaszóró repítőtárcsájához hasonló vetőelem várhatóan alacsony ára miatt is nagy népszerűségre talál. A szakmai népszerűsítést a Zalka Tsz elnöke vállalta magára. Könyvet írt a szórt vetésről, amely a Mezőgazdasági Kiadó ígérete szerint hamarosan megjelenik a boltokban. A mezőkovácsházi és a békésszentandrási szakemberek igyekezete jó példa a gyakorlat megújító képességére. Biztos lesznek ellenzői, mint minden újnak. Főként azért, mert évtizedek óta vallott nézetek módosítására késztetnek. Korái lenne elkiabálni, hogy a két újdonság jelenti az egyetlen, az igazi megoldást. Hogy mit érnek, arra majd a termés- eredmények válaszolnak. Hosszú távon. M. Szabó Zsuzsa Előadások a VI. ötéves tervről A HNF Békés megyei bizottsága és a Magyar Hidroló- gusok Békés megyei Területi Szervezete, valamint a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok tájékoztatót szerveztek tegnap, október 8-án Békéscsabán. Az egybegyűlt vízügyi szakemberek megyénk VI. ötéves' tervének vízgazdálkodási területi célkitűzéseiről kaptak ismertetőt. Elsőként Pálinkás Lajos, a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság • igazgatóhelyettes főmérnöke számolt be megyénk árvízvédelmi feladatairól. Mint mondotta, a kormányzat anyagi támogatással ismerte el az árvízvédelem fontosságát, de a kapott nagyobb összeggel is négy tervciklus kell a tervezett biztonsági rendszer kiépítéséhez. Czédli Jolán, a gyulai vízügyi igazgatóság osztály- vezetője vállalatuk vízrendezésben betöltött szerepét, a következő öt évben végrehajtandó beruházásait ismertette. Köti István, a megyei AGROBER osztályvezető-helyettese a tervciklus komplex meliorációs feladatairól beszélt. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője, Bak József a mezőgadasági vízhasznosításról tartott előadást. A vízellátás, csatornázás, szennyvíztisztítás feladatairól Obert Ferenc, a hidrológiai társaság területi szervezetének titkára tartott ismertetőt. Az előadásokat hozzászólások követték. m. sz. zs.