Békés Megyei Népújság, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-27 / 252. szám

1981. október 27., kedd Tanfolyam tovább­tanulóknak Évek óta sokan veszik igénybe a TIT felvételire elő­készítő tanfolyamait azok, akik főiskolákra, egyetemek­re kívánnak felvételizni. A TIT békéscsabai Városi Szer­vezete ez év őszén is segítsé­get szeretne nyújtani ezek­nek a fiataloknak, ezért is­mét indít előkészítő tanfo­lyamok Itt a továbbtanulni vágyók elsajátíthatják a szükséges ismereteket, meg­kapják a módszertani útmu­tatást, megtanulják a meg­szerzett tudás ellenőrzésének módját. A tanfolyam három rész­ből áll. Először megbeszélik a tanulás móds/ferét, majd az ajánlott olvasmányokat ve­szik át, s végül konzultációk következnek. Nyolc tantárgy­ból tartanak előkészítőt, mindazokból, amelyekre szükség lehet a felvételin. A továbbtanulni szándékozók október 31-ig jelentkezhetnek Békéscsabán, a TIT városi szervezeténél. G. K. Jövőre: hatezer úttörőt várnak a sátcprtáborok Az idei vakáció még szinte karnyújtásnyira van, a Magyar Úttörők Szövetségében azonban már 1982 nyarának programjai formálódnak. Ezekben a napok­ban futnak be az országos ta­nácshoz a nyári úttörő vándor- és központi sátortáborokba a je­lentkezések. Évről évre nagy az érdeklődés irántuk, az idén pél­dául mintegy 23 ezer kisdiák vállalkozott egy-egy hegyvidék, vízi út bebarangolására. A tapasztalatok szerint a ván­dortáborozás jelenleg az általán nos iskolai korosztály legkedvel­tebb üdülési, pihenési formája. Ennek megfelelően a jelentkezé­sek száma várhatóan most is jóval meghaladja a7 úttörőszö­vetség álfal bizt'ositott lehetősé­geket. Még akkor is, ha 1982- ben a vándortáborozás lehetősé­geit tovább .bővítik és új vona­lakat szerveznek Zalában, a Nyírségben, s a tervek szerint Tolnában is. Az úttörő vándor­táborok változatlan célja, hogy a gyermekközösségek ismerjék meg a szocialista éoitőrnunka eredményeit, a dolgozó nép éle­tét. munkáját. A nyári úttörőélet másik leg­kedveltebb programja a közpon­ti sátortáborozás. Ezek a tábo­rok a hagyományos sátortáboro­zás jellegét — korszerűbb formá­ban — megőrzik. Az általános kisdobos- és úttörőtábori prog­ram mellett kiemelt szerepet kap ezekben a táborokban a természetvédelemre és az egész­séges. edzett életmódra irányu­ló nevelés. Az idén összesen 3600 kispajtás táborozott a központi sátortáborokban. Ez a forma is sikeresnek értékelhető, ezért jö­vőre már 10 helyen összesen hatezer pajtás vehet részt a sá­tortáborokban. Az Állami Ifjúsági Bizottság mintegy 9 millió forint támoga­tást ad az általános iskolás ván­dortáborok, a központi sátortá­borok. illetve az önálló csapat­táborok támogatására, a követ­kező évre. Kissé huzatos a könyvtár Egy kicsit a város illúzió­ját kelti Csanádapáca köze­pén a művelődési ház-könyv­tár kétszintes épülete, az út forgalmát figyelő Arany Já- nos-szoborral. Tekintélyes méretével, számtalan abla­kával közel, s távolabb is az egyetlen intézmény ez, amely nem viseli magán a falusias- ság bensőséges jellemzőit. Nem véletlen, hogy — bár az út egyenesen halad to­vább — gyakorol a környék­re valamiféle centrikus von­zást. Külsőleg. Mert sajnos, átvitt értelemben ez két évig jóindulattal sem volt el­mondható. * * * A csarnokszerű előtér épp­olyan hangulatot áraszt, mint délelőtt megyeszerte bárme­lyik művelődési intézmény. Csaknem üres. Igaz, a büfé most is nyitva. A kantinosnő néha kiszolgál egy-egy beté­vedt vendéget. Megborzon­gok. Mintha felfelé szállna a hideg levegő, a lépcsőt övező fal jeges leheletet áraszt. Az emeleti irodában reggel óta dzsekiben üldögél Molnár Lajos, a művelődési ház igazgatója. Előtte papírha­lom tornyosul, amelyet időn­ként meg-megmozgat az ab­lakon át beszökő, a szoba le­vegőjénél néhány fokkal me­legebb októberi szél. Papír­ból „puskázza ki”, milyen szakkörökkel, kiscsoportok­kal, rendezvényekkel indul­tak az ősznek-télnek. Nem mintha fejből nem tudná, de rengeteg dolga mellett — hi­szen egyedül intézi a népmű­velői, szervezői, igazgatói munkát, s még időnként ta­nít is — nem csoda, ha el­felejt ezt-azt. — Október elsején kezdőd­tek a csoportok. A gyerekek irodalmi, fotó-, honvédelmi, modellező, zene-, néptánc­szakkörbe járhatnak. A fia­taloknak ott az ifjúsági klub. a felnőtteknek pedig a díszí­tőművész-szakkör, a nyugdí­jasklub, a szocialista brigád­vezetők klubja — sorolja, az­tán végiggondolja, mit ha­gyott ki. — Most tervezzük a kismamaklub és a női kon­dicionáló torna megszervezé­sét. Igaz, főleg az utóbbihoz, már nélkülözhetetlen a fű­tés... Aztán — hogy furcsán né­zek rá — megmagyarázza, miről is van szó. — Két évig gyakorlatilag fűthetetlen volt az épület a kazán miatt. Egyszerűen megszűnt az alkatrészgyár­tás ehhez a típushoz. Futkos­hattunk fűhöz-fához, mehet­tünk az ország másik végé­be, hiába. Molnár Lajos elmondhatja, hogy úgy csöppent ide, mint az Északi-sarkra. Hiszen mióta itt van, jóformán ál­landóan a hideggel küzdött. A „jégzajlás” azonban — úgy tűnik — megindult ezen a nyáron. * * * Egy emelettel feljebb, a községi könyvtárban ajtónyi­táskor huzat keletkezik. Dr. Bodrozsán Lászlóné, a könyvtár vezetője gyorsan becsukja az ablakot. Hangu­latos, könyvekkel roskadó polcokkal részekre szabdalt terembe vezet. Kellemes, ba­rátságos hely lenne, ha nem volna hideg. Még ennek elle­nére is megfordul úgy 15— 20 olvasó naponta, a cso­portokról nem is beszélve. — Szeretem a gyerekeket .— mondja Bodrozsánné. így könnyen magyarázható, mi­ért elsősorban iskolásoknak tervezi a rendezvényeket. A könyvtárvezető azért nem részrehajló, A rendhagyó irodalomórák, a könyvbarát- és képzőművészszakkör, a mesedélutánok mellett éleszt­geti a felnőttek és a nyugdí­jasok olvasási kedvét is. Iro­dalmi esteket, zenei délutá­nokat tervez, s feltétlenül folytatja a jól sikerült me­zőgazdasági és gyermek­könyvhét hagyományát. Megmutogatja a betűk sze­rint elrendezett szépirodalmi állományt, a tizedes osztá­lyozás rendjében felállított szakirodalmat, a gyermek­könyveket. összesen úgy 16 és fél ezer kötet gazdája ez a. könyvtár, s mivel évente harmincezer forintért vásá­rolhatnak, egyre gyarapodó. — Ha már itt van, elmon­dom a problémáim — mond­ja a könyvtáros. — Nagyon nehéz beszerezni az ifjúsági kötelező irodalmat. Nemrég volt itt járási értekezlet, és minden könyvtáros erről pa­naszkodott. Aztán — bár ez személyesebb ügy — jó len­ne, ha több szakmai taná­csot kapnék, hisz például a katalógus összeállításánál eléggé magamra voltam utal­va. És hogy jót is mondjak: remekül bevált a könyvtár- közi kölcsönzés. Az , oroshá­zi, a megyei vagy a fővárosi könyvtártól szinte mindent megkaphat az olvasó. * * * Föntről lefelé haladva mintha melegedne a levegő. Azért a földszinti nagyte­Kinn melegebb van, mint benn. remben — amely színház is, mozi is — nem szívesen ül­dögélnék félóránál többet. Molnár Lajos elmosolyodik. Afféle kesernyés mosollyal. Nem nehéz elképzelni, mi­lyen lehetett egy nagyterem­re való embert télen össze­szedni. Vagy egy-egy pro­dukciót . nagykabátban vé­gignézni ... Ha valahol, hát a pincében hideg van. Mégis, válahogy nem vacog annyira az em­ber. Talán a két kazán kö­zelsége, vagy a körülöttük folyó munka tölt el némi melegséggel. TP—200—07G — állítólag ez a legkorsze­rűbb típus. Mindenesetre van rá esély, hogy a két új ka­zán hosszabb ideig bírja majd, mint a Marabu. — A kettő 400 ezer kaló- riás, és a háznak 360 ezerre van szüksége — magyarázza a fiatal igazgató, aki két év alatt lassan „kazánszakértő­vé” képezte magát. — Kü- lön-külön is üzemel, úgy hogy az időjárástól függően lehet működtetni. Nyáron társadalmi munká­ban „kitessékelték” a Mara­but. Két hete jelentek meg a KAZÉP szakemberei, s az­óta rendületlenül dolgoznak. Most még szanaszét hever minden, csak a 342 ezer fo­rintot érő kazánpár áll sta­bilan a helyén. Molnár Lajos bizakodó. — Hamarosan elkezdjük a fűtést. Vége lesz a két évig tartó vacogásnak... KÉPERNYŐ ízlett a koktél! Milyen a jó koktél? Az adalékok aromája úgy keve­redik, hogy pikánsan kelle­mes, harmonizáló íz jöjjön össze; könnyű legyen; ne fájjon a fejünk tőle másnap reggel. S milyen a jó film­koktél? Hasonlóan ilyen! Mint amilyet szombaton es­te a főműsorban csinált a Magyar Televízió. A Vers — mindenkinek cí­mű kitűnő, és valóban a magyar líra legértékesebb, legszebb alkotásait hétről hétre bemutató sorozat mos­tani öt perce után cirkusz­film volt, egy francia soro­zat második darabja. Majd a Menő Manó, ez a sziporká" zóan szellemes, görbe tükröt mutató, fanyar humorú olasz—angol rajzfilm egy epizódja. Aztán a hazánkban méltatlanul elfeledett Ha­rold Lloyd burleszkje hu­szonöt percig. Máris jött a Charlotte Rhodes vonalszájú kapitánya, alias Peter Gil­more, csak most énekesként, és egy holland filmben. Ki­csit negédes volt az egész, de hát a neves angol színész­nek Magyarországon renge­teg hódolója van, elsősorban a korosodó gyöngébb nem­ből ... Majd megint a vo­nalemberke Osvaldo Cavan~ dőli fehér ceruzája nyomán. És az örökös parkolási gon­dokkal küszködő, sebhelyes arcú ügyvéd, Petrocelli... No, tény, hogy egy kicsit már unjuk az amerikai élet­formát meglehetősen idét­lenül propagáló, igencsak ön­magát részről részre ismét­lő bűnügyi sorozatot, de hát az új tévénézőnek minden szuperhős új... S a régi té­vénézőknek? Annyira nem rossz ez az építési anyago­kért loholó, macska módján mindig talpra huppanó vé­dőügyvéd-sztori, hogy ne le­hessen megnézni néhanap­ján... S aki nem szereti még huszonöt percig sem nézni az operát, az átkap­csolhatott a kettesre, ahol szépen rrfozgó lányokat, majd ókori hetérák ma is érdekes, és epizódokból összefűzött beszélgetéseit nézhette-hall- hatta. Hogy aztán vissza­kapcsolva az egyesre, az egy­re izgalmasabbá és szórakoz- tatóbbá váló, fantasztikus filmes tudásról számot adó szovjet filmsorozat, a Thyl Ulenspiegel harmadik részét megnézze. Már aki így éj­féltájban képes volt rá ... Ki tudja, miért kellett ezt a nagyszerű sorozatot ilyen késői időpontra tenni... Szóval: nem fájdult meg a fejünk vasárnap reggelre! Jót szórakoztunk, mindenki megtalálhatta a maga por­cióját ebben a koktélfelho­zatalban. A végén már a bemondó, Kovács P. József nyakatekert és bakikkal bosszantóan teletűzdelt szö­vegét is elfelejtettük. Kitett magáért a tévé! Kellemes do­log ezt most leírni. Ha csep- pekben is adagoljuk a dicsé­retet, azért tesszük, mert szeretjük ... <N. I,.) Gubucz Katalin A kazánpár már a helyén van Fotó: Fazekas László MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Kóma, avagy . . . kié a tes­tünk? . . 8.37: Dvorzsák: VI. szimfónia. 9.44: Hímek és ritmusok. 10.05: MR 10—14. 10.35: Haydn: Philemon és Bau­cis. 11.21: Szőkefalvi Nagy Katalin Liszt-dalokat énekel. 11.39: Irgalom. 12.35: Törvénykönyv. 12.50: Hangverseny délidőben. 13.45: Válás (s)z! — melléklete. 14.15: Nóták. 14.40: Élő világirodalom. 15.10: A Purcell énekegyüttes , Vautor-madrigálokat éne­kel. 15.28: Nyitnikék. 16.05: Kocsis Albert hegedül, Szabó Csilla zongorázik. 17.07: Mozgásterek. 17.32: Farkas Ferenc: Asztali muzsika. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Opera-művészlemezek. 20.00: Tudomány és gyakorlat. 20.30: Népdalok. 20.59: A báróné ténsasszony. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Ravel: Tükröződések. 22.58: Szakértelem. 23.08: Évszázadok mesterművei. 0.10: Ihász Gábor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Forradalmi dalok. 8.20: Tíz porc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.33: Melódiakoktél. 13.28: Éneklő Ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig . . . ____ 1 8.00: Tip-top parádé. 18.33: Népdalok, néptáncok. 19.23: A fegyvert az USA szállít­ja. 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Magányos utazás. 20.51: Lehár-est. 22.02: Magyar táncok egy régi menyegzőn. 22.20: Újdonságainkból. 23.20: Országos amatőr pop­dzsessz-rock találkozó. III. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: Dzsesszfelvételekből. 10.00: Krystian Zimerman két Brahms-szonátát zongorá­zik. 11.05: Rudolf Kempe vezényli a Drezdai Állami Zenekart. 12.16: Magyar művészek opera­felvételeiből. 13.07: Rodgers zenés játékaiból. 14.0ÍT: Oros7 szerzők művei. 15.37: Oberon. 16.47: Labirintus. 17.02: Magyar zeneszerzők. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.00: A Juilliard vonósnégyes 19.00: Iskolarádió. 19.35: A Liszt Ferenc kamaraze­nekar hangversenye. Közben: kb. 20.15: Vadfüvek. Kb. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.20: DzsesszfelvételeinkbqL 22.00: Reneszánsz kórusmuzsika. SZOLNOKI STÜDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Olasz táncdalok. 17.15: Tervek, célok, lehetőségek. Riporter: Kardos Ernő. 17.30: Melegh Károly, a török­szentmiklósi zeneiskola ta­nára fuvolázik. 17.40: Tudomány a termelésért. Riporter: Pálréti Ágoston. 17.50: Fausto Papetti zenekara slágereket játszik. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A Color együttes új fel­vételeiből. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. BUDAPEST. I. MŰSOR 9.00: Tévétorna, (ism.) 9.05: Iskolatévé. Orosz nyelv. (Alt. isk. 5. oszt.) (f.-f.) 9.55: Magyar népmesék, (ism.) 10.05: Osztályfőnöki óra. (Alt. isk. 3—4 oszt.-) (f.-f.) 10.40: Rajz. (Ált. isk. 1—4. oszt.) 11.00: Csak gyerekeknek! 1. Csin- csin. 2. Mikrobi. 11.20: A férfi is tolvaj, a nő is tolvaj, (ism., f.-f.) 14.20: Iskolatévé. Orosz nyelv, (ism., f.-f.) 14.35: Osztályfőnöki óra. (ism., f.-f.) 15.00: Rajz. (ism.) 15.20: Napköziseknek, szakkö­röknek. Hunyadi Mátyás. (Történelem — 6. osztály.) (f.-f.) 16.00: Hírek, (f.-f.) 16.05: Móricz Zsigmond: Pillan­gó. (ism.) 17.15: Gólyavári esték. 17.55: Reklám, (f.-f.) 18.00: Figyelem, itt vagyok! (ism.) 18.20: Színigazgató, (f.-f.) 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az Onedin család. 20.50: Szép magyar tánc. 20.55: Stúdió ’81. 21.55: Bontunk és építünk, (f.-f.) 22.35: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.00: Brahms: Szerelmi dalke- ringők. 20.35: Majális. 20.55: Egészségünkért! (f.-f.) 21.05: Tv-híradó 2. 21.25: Krimiben tudós, (f.-f.) BUKAREST 16.05: Fiatalok klubja. 18.00: Üttörőhíradó. 18.20: Tv-ankét. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.45: Politikai fórum. 20.15: A játék. Ion Bajescu tv- játéka. 21.50: Könnyűzene. 22.10: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.10: Tv-napló. 17.40: Hírek. 17.45: A kaland. 18.15: Tv-naptár. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Nyitott képernyő. 21.00: Játékfilm. II. MŰSOR 18.00: Művelődési műsor. 18.30: Tv-napló. 18.45: Népszerű-tudományos film. 19.15: Kis koncert. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Külföldi szórakoztató zene. 20.55: Dokumentumműsor. 21.25: Zágrábi körkép. 21.50: Válogatás az iskolateleví­zió műsorából. MOZI Békési Bástya: minden előadá­son: Edénkért a sikátorban. Bé­késcsabai Szabadság: minden előadáson: I, mint Ikarusz. Bé­késcsabai Terv: fél 6 órakor: Erőd az őserdőben, fél 8 órakor: A nagy álom. Gyulai Erkel: Jöj­jön el egy kávéra hozzánk! Gyu­lai Petőfi: 3 órakor: A kiskecs- ke bánata, 5 és 7 órakor: Játék­szer. Orosházi Partizán: Kopasz­kutya. Szarvasi Táncsics: 22 órakor: Országúton. „Jégzajlás” Csanádapácán

Next

/
Oldalképek
Tartalom