Békés Megyei Népújság, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-25 / 251. szám

1981. október 25., vasárnap o IZHilUKTllej----------------------------------------­M egpecsételt sorsú tsz-ek? Ha minden szál szakad Meddig bírják eérnával? Lyik északi, örökö­sen belvíztől szen­I I védő tsz-ünkben hutai-szemlén történt, hogy a fodrozódó víztükörre mu­tatva, kifakadt az elnök: „Legjobb lenne így hagyni, ahogy van, vaduljon el a föld, sorsa úgyis meg­pecsételődött, kár bele a sok műtrágya, a vetőmag, a költség, meg a munka. Ügy- is mindig elviszi az áradás!” A keserű szavak hallatán legtöbben — mindannyian talán — együttérzéssel bó­logattunk, jogosnak tartva a tsz-elnök keserűségét, amit végtére még a közgazdasági megfontolások is erősítettek. Több millió forintban — úgy lehet milliárdokban — mérhetnénk tudniillik a megtakarítást, ha az átlagos­nál rosszabb körülmények között kínlódó közös gazda­ságokban fölhagynának a földműveléssel, s az így fel­szabaduló kezeket gyümöl­csözőbb tevékenységben hasznosítanák — mondogat­tuk akkor ott egymásnak okosan, a látvány hatása alatt. De megengedhetjük-e ma­gunknak, hogy akárcsak egy talpalatnyi termőföldet is az enyészetnek engedjünk át, legyen szó akár a legrosz- szabb minőségű talajról, az adott esetben? Legutóbbi országgyűlé­sünkön hangzott el, éppen a MÉM-miniszter szájából, hogy a termőföld becsült ér­téke a nemzeti vagyonnak mintegy 20 százalékát képezi. Ám még ennél is pontosab­ban érzékelhetjük, mit je­lent számunkra, ha arra gondolunk, milyen hatalma­sak feladataink a hazai élel­miszer-ellátásban, továbbá az ásványi anyagokban, ener­giahordozókban mért sze­génységünket ellensúlyozó élelmiszer-kivitelünk foko­zásában. Nálunk, helyze­tünkben ugyanis luxus len­ne engedni annak a közgaz­dasági aranyszabálynak, mi­szerint ott kell pénzeinket befektetni, ahol a megtérü­lés a leggyorsabb és a leg- busásabb. Nem tehetjük ezt, egyszer, mert a legrosszabb föld ter­mékére is nagy szükségünk van, másodszor pedig jogos A jóslatok, szórványos je­lek és természetesen az év­százados tapasztalat szerint bármelyik nap beköszönthet immár az esős évszak. Teg­nap már országos esőt jelzett a rádió. Mezőgazdasági üze­meink többségében a rendkí­vüli időjárás előnyeit kama­toztatni tudták, s nem kevés azon termelőszövetkezetek és állami gazdaságok száma sem, amelyek ezt az előnyt az őszi kalászosok termesztésének bővítésére használták ki. A SZEGHALMI SÁRRÉTI TSZ-BEN figyelemmel a népgazdasági igényekre, illetve a búzater­melés növelését szorgalmazó intézkedésekre eleve 2 ezer 550 hektárt jelöltek ki ke­nyérgabona-termesztésre. A szövetkezet dolgozói nemcsak ezt a tervet teljesítették opti­mális időben, hanem az elő­irányzott 50 hektárral szem­ben 200 hektárt vetettek be őszi árpával, a beütemezett 600 hektárral szemben pedig több mint 700 hektár repcé­vel. Jó szervezettséggel megfe­lelő magágyat készítettek a Negyven—ötven ember munká­ját végzi el, felére csökkenti a betakarítási időt, s naponta hat­száz—nyolcszáz kísérleti parcel­láról töri, morzsolja le a termést az Akadémia Martonvásári Me­zőgazdasági Kutatóintézetének kí­sérleti gazdaságában munkába állított kis kombájn. A gép rend­kívül pontosan dolgozik, s töké­letesen eleget tesz azoknak a magas követelményeknek, ame­lyeket a kísérleti termesztés szak­igénye minden embernek, hogy ott boldoguljon, ahol él. Márpedig az nem adatik meg mindenkinek, hogy a legjobb adottságú termőtáj nyújtson neki otthont. Kö­vetkezik pedig mindebből, hogy államunk a legrosz- szabb körülmények között gazdálkodókat sem hagyhat­ja magára, pusztán abból a meggondolásból, hogy az ott felhasznált pénzek nem fiadznak még csak átlagnye- reséyet sem. O egint más kérdés, hogy termelőszö­vetkezeteinknek ab­ban a 30 százalékában, ahol jóval az átlagos színvo­nal alatt tevékenykednek, nem minden esetben írható a mostoha körülmények, kedvezőtlen természeti adottságok számlájára a si­kertelenség. Ez átfogó vizs­gálódás és elemzés tárgya. E kivételektől eltekintve, és mindazonáltal azt kell mon­danunk, hogy az előbbiek­ből kiindulva országunk mindig is külön figyelmet fordított azokra a mezőgaz­dasági üzemekre, amelyek a gazdálkodás tárgyi, szemé­lyi és egyéb feltételeivel az átlagosnál kedvezőtlenebb helyzetben igyekeztek eleget tenni feladataiknak. A külön figyelem mellett, a lehetőségek szerint, intéz­kedések sora segítette a hát­rányok fokozatos megszün­tetését. A hangsúly itt a lehetőségekhez mért foko­zatosságon van, hiszen a részleges kedvezményektől, az adósságok elengedésén át a dotációig, majd az átfo­góbb egyedi rendezésig hosz- szú út vezetett. Ha eltekintünk is ez eset­ben a teljes körű rendezés­től, érdemes felidézni az eltelt két évtizedet, a szocia­lista mezőgazdaság 20 esz­tendejét azon szempont sze­rint is, hogy a lenini hármas elvből az önkéntesség, a fo- -kozatosság az állami támo­gatás hármas jelszavából éppen ez a harmadik milyen fejlődésen ment keresztül, míg az egyszerű vetőmaghi­telektől, a megsegítésként adott lovaktól, traktoroktól a támogatás ma is élő — igaz szűkülő mértékű — formáin át eljutottunk a szeghalmi közös gazdaság­ban, amit tanúsít az is, hogy a vetés eleje már nagyon szépen sorol, s ezért úgy döntött a szövetkezet vezeté­se: ha teheti, 3 ezer hektárra növeli a búza teljes termő- területét. A MEDGYESEGYHÁZI HALADÁS TSZ-BEN ugyancsak növelni tervezik az eredeti előirányzathoz ké­pest a búza termőterületét. A tervben szereplő 1100 hektár­ból eddig 800 hektáron került földbe a mag. Itt is a jó idő volt az, amely segítőtársul szegődött a szövetkezetiekhez. Tavaly ilyenkor még 2 ezer hektáruk volt szántatlan, je­lenleg már csak ezer hektár maradt hátra. Remélik, hogy kedvezőbb gabonatermesztő év elé néznek, mint amilyen a megelőző volt, amikor is belvíz húzta keresztül számí­tásaikat. Így jártak a kuko­ricával is, amelynek 1150 hektárjából mindössze 900 maradt, ami terem. Eddig a tengeri felét hordták le a gé­pek a táblákról. emberei támasztottak vele szem­ben. Ezért úgy tervezik, hogy jö­vőre automata mérőberendezés­sel is kiegészítik, s lehetővé teszik, hogy a betakarítást követően azonnal, a parcellán rögzíteni tudják a hozamokat. A kombájn­ra nagy szükség volt: az új faj­tákat, fajtajelölteket, a jövő ku­koricáit „vizsgáztató" kisparcel- lák termését eddig ugyanis kéz­zel takarították be, s ezzel igen sok kézi munkaerőt kötöttek le. mostani legfelső lépcsőig: az alacsony színvonalon gazdál­kodó, gyenge adottságú üzemek külön ösztönzésének átfogóan rendezett módjához. Az új — mondhatni gene­rális — rendelkezések ter­mészetesen nem jelentik tel­jes kritikáját a megelőző in­tézkedéseknek, hiszen me­gyénkben is jó néhány kö­zös gazdaság — a dobozi Petőfi, a gyulai Lenin, a sarkadi Lenin, a biharugrai Felszabadult Föld, a sar- kadkeresztúri Egyetértés, a vésztői Körösmenti, a méh­keréki Balcescu, a kötegyá- ni Petőfi, az endrődi Béke, vagy a zsadányi Magyar— Lengyel, hogy csak a leg­szélsőségesebb példákat em­lítsük — csak úgy maradhat­tak felszínen, érhették meg az új feltételek kialakulását, hogy az állam külön erőket vetett be fölemelkedésükre. Ez azonban még mindig csak egyik oldala a kérdés­nek, mert ha népgazdasá­gunk számol is azzal, hogy a kérdéses területeken befek­tetett energiái kevesebbet hoznak a konyhára az átla­gosnál, joggal várja el ugyanakkor, hogy segítsége ne jelentsen ablakon kido­bált pénzt. A megsegített közösséget tehát ez a segít­ség elkötelezi, legalábbis az­zal. hogy megtanuljon és tudjon élni új lehetőségei­vel, s legyen ereje a siker­telenségek okait saját hibái­ban, tévedéseiben, hozzáér­tésének hiányosságaiban is keresni, nemcsak a rossz kö- rülménvekben. lami segítséggel és hozzáértéssel — a kettő csak együtt ei valamit egyébként is — a rossz körülmények is meg­változtathatók, ahogy ezt akár Füzesgyarmat vagy Szeghalom példái is igazol­ják, illetve a már bizonyíté­kul szolgáló talaj rendezések (többek között Battonyán) példázzák. Ha azt állítjuk tehát, hogy a „gyenge” tsz- *ek sorsa megpecsételődött, akkor azt kell kiegészítésül hozzátennünk, hogy ezt a pecsétet épp ezek a jó pél­dák ütik rá sorsukra, jövő­„Csapolják” a Balatont Szombaton reggel megnyitották a magyar tenger siófoki zsilip­jeit, s megkezdődött a Balaton ,,csapolása”. A november 4-ig tartó vízeresztés során huszon­négymillió köbméterrel csökken a tó vízháztartása, ennyi folyik le a Sió-csatornán a Dunába. A hagyományos őszi „csapolást” arra is fölhasználják, hogy a Sió-csatornán uszályokat, hajó­kat engednek le, illetve vontat­nak Siófokra. A huszonnégy hajóegység kö­zött például a balatonfüredi ha­jógyárban készült három, úgy­nevezett fókát — önjáró uszályt — is leengednek a Dunára, on­nan pedig több kisebb hajót vontatnak Siófokra. A csatornán a vízeresztéssel te­remtett hajózási lehetőséget a balatoni halgazdaság is igyek­szik kihasználni. Ugyanis ilyen­kor van az angolnák őszi vonu­lási ideje, ezért a Sió zsilipjei­nél két angolnacsapdát szerel­tek föl, hogy a szökni készülő — ízletes húsáért külföldön igen keresett — angolnákból minél töb­bet zsákmányolhassanak és ér­tékesíthessenek. Két brigád együttműködése A Dél-magyarországi Tervező Vállalat Geodéta Szocialista Bri­gádjával igen jó kapcsolatot ala­kított ki az Orosházi Üveggyár előkészítési osztályának Rudas László Szocialista Brigádja. A szegedi vállalat különféle méré­si munkálatokat végez az év ele­je óta az üveggyárban. A közös munka összehozta a két brigád tagjait. Az orosháziak jártak ven­dégségben Szegeden, s a szege­diek pedig Orosházán. A jól si­került, tartalmas találkozók csak elmélyítették a két brigád és a két vállalat közötti együttműkö­dést. (ps) Felmondott egy műszak. A gyár kapujában a mun­kások értetlenül néztek ösz- sze: felmondott volna egy műszak?! Találgatások, cá­folatok. Majd rövidesen ki­derül, ők ilyenről nem is hallottak, de esetleg tudná­nak beszélni másról, ami több egyszerű hírverésnél. Szavaik mögött csalódottság, felhalmozódott indulatok, egy gyár életének belső vál­sága ... Hogy tehát a hír ilyen for­mában nem igaz, arra gyor­san fény derült. A Budapes­ti Harisnyagyár gyulai gyá­rának igazgatója, Falvay Ti­bor így fogalmaz: — Az alaptalan szóbeszéd most különösen ártalmas. Vajon kik, és miért kelte­nek pánikot?! De nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Hár­man ugyanis, a gépmesterek, a lakatosok elégedetlenségét bizonyítva egyszerre nyújtot­ták be felmondásukat. Rö­videsen azonban meggondol­ták magukat. S miközben az okokat kutattuk, kiderült, itt valójában többről van szó, mint néhány ember meggondolatlan lépéséről. Ingerült asszonyok A harisnyagyárban már évek óta tart a gépi rekonst­rukció. A régiek helyére úja­kat, termelékenyebbeket ál­lítanak. állítottak. Mindenki tudhatta, hogy ezek beüze­melésével az átállással, a betanulással, sok zökkenő jár, de hogy ezek az állapo­tok idáig vezessenek, arra senki sem számított... A vadul kattogó 2—AN és 2—ANK gépek között inge­rült asszonyok. A hónapok óta tartó huzavona,. a kere­setek visszaesése, s ahogy ők látják: gondjuk elkendőzése kimerített mindenkit. Az iga­zukat keresik. Júliusban az egész műszak felzarándokolt az igazgatóhoz. Urczucza Józsefné a vál­lalat kiváló brigádjának tag­ja. Február óta 25 gépet ke­zel. azelőtt 16-ot. A 25-ből most öt, néhány perc múl­va már nyolc áll, javításra, gépmesterre vár. — Nincsenek meg a fel­tételei annak, hogy ennyi gépet kezeljünk. Tavaly év végén és most az év elején 140 uj gépet állítottak üzem­be, a gépmesterek száma ugyanakkor nem változott. Bármennyire is igyekszem, nem termelek annyit, mint az év elején a tizenhat géopel. A pénz ezer forint­tal kevesebb. Pótlékokat fi­zetnek nekünk, de ez lenne a megoldás?! Molnár Istvánná kötőnő, szakszervezeti bizalmi. — Amióta az igazgatónál jártunk, valamit javult a helvzet. De sokan önhibáju­kon kívül azóta is keveseb­bet keresnek. Nem a kötő­nőkkel van itt a baj. Vá­laszt mindig kapunk, csak a várt intézkedések marad­nak el. — Márpedig csak a vála­szokból nem lehet megélni — méltatlankodik Kiss Zol­tánná, ifjúsági szocialista brigádvezető. — A munka­ügyisek azt mondják, a nor­ma tökéletes. És a fejtéte­lek? Az nem elégséges in­dok, hogy változtassunk — magyarázzák ők. Amikor a vezérigazgatónő járt itt, el­ismerte, hát igen, a 3200 fo­rint, a négy és fél—ötezer helyett, három műszakban tényleg nem sok. És milyen következtetésre jutott? Dol­gozzanak többet! Csak itt lenne a műhelyben, egy na­pot közöttünk, ő is rájönne, mi az igazság. Kiss Zoltánná szavainak Száphalmi József gépmester is fültanúja. — A kötőnők türelmetlen­sége indokolt. Ök azért jön­nek ide, hogy zavartalanul dolgozzanak. Erre mit ta­pasztalnak? Kevés a gép­mester, ráadásul egy részük most ismerkedik az új gé­pekkel. Aki ismeri ezt a munkát, az'tudja, hogy mi minden múlhat a begyakor­lott karbantartókon. B Hz hét letelt A két tűz között őrlődő Kovács László üzemvezetőt szintén vád érte: nem segít az asszonyok gondját orvo­solni. — Az az igazság, hogy az új gépek beüzemelésénél máskor is voltak ilyen gond­jaink. A vállalat vezetőitől kértem, hogy segítsenek. Adtak egy műszakit, majd emelték a pótlékot. De állí­tom, hogy a gyár nem volt felkészülve ennyi gép foga­dására. De vajon az információk időben, a valóságnak megfe­lelően jutottak-e el a gyár igazgatójához, és Budapest­re, a vállalat vezetőihez? És ha igen, miért maradnak el változatlanul a helyzet vég­leges megoldását hozó, a többség megelégedésére szol­gáló intézkedések? Fekete Józsefné szb-titkár. — A szakszervezeti bizott­ság többször is tájékoztatta a gyár, a vállalat vezetőit a kötőnők helyzetéről. Mi is beszéltünk a dolgozókkal: a termelés növelése azt kí­vánja, hogy több gépet ke­zeljenek. Vállaljuk! —mond­ták, csak fizetésünk ne csök­kenjen. Sajnos, nem ez tör­tént. Igaz ugyan, miután jú­liusban az asszonyok felke­resték az igazgatót, és a szakszervezeti bizottság is tárgyalt az ügyről, a szep­tember 1-től adott újabb pót­lékok javítottak a helyzeten, de a leglényegesebb kérdés megoldatlan maradt. A gyulai harisnyagyár igazgatója február óta Fal­vay Tibor. — Az új gépekre került dolgozók tíz hétig előző munkaterületükön elért át­lagkeresetüket kapták, hogy a begyakorlás ideje alatt ne csökkenjen a jövedelmük. Á tíz hét letelt. Mivel a körül­mények nem az elképzelé­sek szerint alakultak, a jö­vedelemkiesést pótlékkal próbáljuk ellensúlyozni. Sok­szor az a vád ért, késnek az intézkedések. Én erre azt mondom, hogy végül is a megoldást hozó intézkedések maradtak el, vagyis a pótlék késett, mert időközben a helyzet megváltoztatására többféle kísérletet is tet­tünk. Az asszonyoknak meg kell érteniük: termelési cél­jainkban nem léphetünk vissza. Ami pedig a tájéko­zódást illeti, igyekszem mi­nél többet beszélni a mun­kahelyen a dolgozókkal. Ezt ők is tapasztalhatták. A felmondás háttere S mert az elején már em­lített gépmesterek, illetve karbantartók felmondása is a kérdéshez kapcsolódik, nézzük, miért szánta rá ma­gát a három fiatalember er­re a lépésre? Kovács László üzemveze­tő: — Korábban a műszakiak alapbért kaptak. Az ő mun­kájuktól nagymértékben függ a kötők termelése, keresete. Néhányukkal azonban elsza­ladt a ló. Eltűntek munka­helyükről, nem igyekeztek, az asszonyok pedig türel­metlenkedtek. Ezért augusz- Uistól a műszakiak keresete lényegében a kötőnők telje­sítményétől függ. Igen óm, de az első hónapban keve­sebb lett a bérük, mint amennyit korábban megszok­tak ... Kincses József gépmester­rel, aki 15 éve dolgozik a vállalatnál, az éjszakai mű­szakban találkoztunk. — Felmondtunk. őszintén szólva elhamarkodott lépés volt. De eredménye mégis­csak lett. Összehívták a mű­szakiakat. Nekünk megma­gyarázták, hogy rosszul ér­telmezünk, számítunk. Volt igazság benne. Havasi János, Kincses Jó­zsef munkatársa. — Visszaléptünk. Rendez­ték a fizetésünket, így az ta­lán eléri a korábbit. Nem azért mondom, de jobb len­ne, ha a pénzt a mi műsza­kunk teljesítménye után kapnánk, nem pedig a há­rom műszak termelési átla­ga alapján. Ez ösztönzőbb lenne. A gyár igazgatója egyébként gyakran megfor­dul a munkások között, be­szélget velük. A műszakiak tehát nem sokat elmélkedtek. Vajon, ha az asszonyok panaszkodás helyett hasonló lépésre szán­nák rá magukat, gondjaik nekik is egyszerre megoldód­nának? Mert most a folya­matos, zökkenőktől mentes termelés feltételeinek hiá­nya miatt, ők húzzák a rövi- debbet. És még fel kell ten­ni a kérdést: elég hatéko­nyan működik-e ott a gyári és tovább megyünk, a válla­lati demokratikus jelzőrend­szer, ahol hónapok óta meg­oldatlan kérdések terhelik a hangulatot?! És csak a jel­zőrendszer a hibás? Kepenyes János jükre. Kőváry E. Péter Az esős idő küszöbén Kél tsz a gabonaprogramért K. E. P. Jól vizsgázott az új kombájn A gyár nem volt felkészülve száznegyven gép fogadására Fotó: Veress Erzsi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom