Békés Megyei Népújság, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-20 / 246. szám
1981. október 20,, kedd izusiuktíIc}Társulás — alagcsőfektetésre Kiosztották az Édes anyanyelvűnk verseny díjait Gondos előkészítés után tegnap, hétfőn délután Békésen tartotta alakuló ülését az Alagcsövező Gazdasági Társulás, amelyet a békési Egyetértés Tsz, a sarkadi Lenin Tsz, a szeghalmi Sárréti Tsz és a Körös—berety- tyói Vízgazdálkodási Társulás hívott életre. A társulás ülésén többek között részt vett Inokai János, a városi pártbizottság első titkára is. Ismeretes, hogy a mostani tervidőszakban a komplex melioráció megvalósításá- bctfi kiemelt szerepet kapott megyénk is. A munkák jelentős feladatokat rónak a beruházókra, és a kivitelezőkre egyaránt. A szűkös alagcsövezőgép-kapacitás olykor határt szabott a munkáknak. Ezen enyhít az új társulás, és az a két, automatikus, lézer irányítású drénezőgép, amit közösen vásároltak, összesen 10 millió forintért. Az USA gyártmányú gépek egy menetben fektetik az alagcsövet és töltik vissza az árok földjét, minimális taposási kárt okozva. A gazdasági társulásba azok a közös gazdaságok tömörültek, amelyekben a legnagyobb meliorációs munkák lesznek az elkövetkezendő esztendőkben. Így is biztosítani kívánják részükre a kivitelezői kapacitást. ugyanakkor a társulás munkájából származó adózott nyereségből, a befektetett vagyoni hozzájárulás arányában részesülnek, s ezzel együtt az amortizációs költségek ugyancsak vagyoni hozzájárulás arányában visszaosztásra kerülnek a tagüzemekbe, ahol azután ez felhasználható. A gépek üzembe helyezését megkezdték, az idén még legalább 40 kilométernyi alagcsövet le is fektetnek. A jövő évi terv közel 600 kilométernyi, amit a 182 ezer hektáros működési területű Körös—berettyói Vízgazdálkodási Társulat tagüzemeiben végeznek el. A tegnap aláírt szerződésben egyebek között ezt is rögzítették. — szekeres — Vasárnap, Kazinczy Ferenc egykori pátriájában, Széphalmon az író mauzóleumánál ünnepségen nyújtották át az Édes anyanyelvűnk országos verseny legjobb eredményt elért versenyzőinek a díjakat. A zsűri döntése alapján a gimnáziumok és szakközép- iskolák, illetve a szakmunkásképző intézetek kategóriájában 15-en részesültek elismerésben és megkapták Sátoraljaújhely város emlékplakettjét is. A győztesek: Barócsi János, a Hatvani 213-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézet, Dezső Imre, a Pápai 104-es sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Farkas Zoltán, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium, Ferencz Tamás, a tatai Eötvös József Gimnázium, Kiss Kornélia, a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium, Kisteleky Károly, a Székesfehérvári Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola, Kondor Agnes, a budapesti 15-ös számú Vámos Hona Ipari Szakmunkásképző Intézet, Kovács Dezső, a Győri 400-as sz. Szakmunkásképző Intézet, Kovács Éva, a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium, Lányi Vera, a pécsi Nagy Lajos Gimnázium, Moser Judit, a győri Révay Miklós Gimnázium, Papp Zsolt Károly, a Miskolci Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet, Sándor Katalin, a hatvani Bajza József Gimnázium, Takács Zsolt, a Somogy- zsitvai Erdőgazdasági Szakmunkásképző Intézet és Zászkaliczky Zsuzsanna, a mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium tanulója. Sátoraljaújhely város plakettjét adták át Vinkóné Kovács Máriának, a Salgótarjáni Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Intézet tanárának, aki az immáron nyolcadik alkalommal megrendezett Édes anyanyelvűnk országos versenyre éveken keresztül eredményesen készítette föl tanulóit. A díjakat Fleskó László Sátoraljaújhely város tanácselnök-helyettese adta át. A díjátadási ünnepségen az országos verseny résztvevői megkoszorúzták Kazinczy Ferenc síremlékét. Az idén az országod vetélkedőn 19 megye, öt megyei város és Budapest gimnáziumainak és szakközépiskoláinak 62 versenyzője mellett az ország több mint 30 szakmunkásképző intézetének 59 tanulója vett részt. A versenyzőknek az írásbeli feladatokon túl háromperces szabadon választott szóbeli előadáson kellett számot adniuk nyelvhelyességi, kifejezésbeli, előadásbeli felkészültségükről. Mától: pályaválasztási hét Orosházán A nyolcadik osztályos tanulóknak és szüleiknek főként az okoz problémát, hogy kevés pályáról, szakmáról tudnak, és a cél eléréséhez vezető utakat, a továbbtanulási lehetőségeket és a követelményeket nem ismerik kellően. Pályaismeretük és a középfokú iskolatípusok képzési céljának és tartalmának ismerete sok esetben korszerűtlen. Ez szorosan összefügg azzal, hogy 1978-tól jelentős változás tapasztalható a szakmunkás- és a szakközépiskolái képzésben, s a gimnáziumokban is bevezették a felsőfokú továbbtanulást, valamint a munkavállalást elősegítő fakultatív oktatási rendszert. A pályaismeret mellett a megalapozott pályaválasztási döntés másik fontos előfeltétele a tanulók helyes önismerete, önértékelése. Az előbbiek a reális célkitűzéshez nélkülözhetetlenek, és fontos összetevői a kudarc megelőzésének. A tanulók és a szülők döntéselőkészítéséhez kíván segítséget nyújtani az orosházi művelődési központban rendezett pálya- választási kiállítás, valamint a tájékoztató, tanácsadó ügyelet. A pályaválasztási kiállítás keretében három szakmunkásképző, hat szak- középiskola, tíz munkahely és a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet anyagai és képviselői tájékoztatják az érdeklődőket a különböző pályákról, szakmákról, a felvételi esélyekről, i a képzésről és a munkavállalással kapcsolatos lényeges tudnivalókról. A kiállítók pályaismertető üzem- és középfokú iskola látogatásokat szerveznek, hogy a tanulók személyes tapasztalatokra épülő pályaismeretét gyarapítsák. Kedden este fél 6 órai kezdettel a művelődési központban pályaválasztási szülői értekezlet keretében tájékoztatják az érintetteket a lehetőségekről, követelményekről, felvételi esélyekről. A kiállítást az érdeklődők október 20—23-ig, naponta 9—17 óráig tekinthetik meg. Lengyel István Nyugdfjastalálkozó (Tudósítónktól) Mezőberényben a szak- szervezetek szakmaközi bizottsága október 18-án, vasárnap nyugdíjas szakszervezeti tagjai részére már hagyománynak mondható találkozót szervezett. Régi rhunkatársak, barátok elevenítették föl emlékeiket, mesélték el az utolsó találkozásuk óta eltelt időszak eseményeit. Az idős embereknek a Me- zőberényi 1. számú Általános Iskola úttörőcsapata és a művelődési központ citera- zenekara adott műsort. Az üzemi, a vállalati szocialista brigádok ajándéktombolával kedveskedtek az idős embereknek. A találkozó sikerét bizonyítja, hogy a rendezvény a késő délutáni órákban ért véget. Barna Mihály Valuta (bankjegy és csekk) árfolyamok ÉRVÉNYBEN: 1981. OKTÓBER 20-TÓL Vásárolható Pénznem legmagasabb bankjegycímletek Angol font 50 Ausztrál dollár 50 Belga frank 5000 Dán korona 1Ö00 Finn márka 100 Francia frank 500 Görög drachma 500 Holland forint 1000 Japán yen (1000) 10000 Jugoszláv dinár 1000 Kanadai dollár 100 Kuvaiti dinár 10 Norvég korona 100 NSZK márka 1000 Olasz líra (1000) 50000 Osztrák schilling 1000 Portugál escudo 5000 Spanyol peseta 5000 Svájci frank 1000 Svéd korona 100 Török líra 1000 USA dollár 100 Vételi Eladási árfolyam 100 egységre , forintban 6262,34 6649,70 3873,10 4112,68 90,35 95,93 469,72 498,78 767,26 814,72 604,63 642,03 57,24 60,78 1373,70 1458,68 146,33 155,39 84,44 89,66 2804,63 2978,11 11911,23 12648,01 573,97 609,47 1516,80 1610,62 28,51 30,27 216,53 229,93 52,27 55,51 35,42 37,62 1744,32 1852,22 611,59 649,43 24,98 26,52 3349,10 3556,26 Sarkadon, a cukorgyárban 1968 óta minden év tavaszán és őszén megrendezik a cukorgyári dolgozók újszülött gyermekeinek névadó ünnepségét. Néhány nappal ezelőtt, október 17-én délután tíz kisgyermek névadásának színhelye volt a hangulatosan berendezett gyári művelődési otthon. Az ünnepség keretében az úttörők jelképesen kisdobossá fogadták az újszülötteket, akik a névadás ünnepének emlékeként szerény összegű betétkönyvet is kaptak, a gyár KISZ-esei pedig virágcsokorral kedveskedtek az édesanyáknak. A névadás megrendezéséből nagy részt vállalt a gyár vezetése, a társadalmi szervek és a nagyközségi tanács is Fotó: Fazekas László II hagyományos cigány életműd Ilyen címen tervez kiállítást 1982-ben a gyulai Erkel Ferenc Múzeum. Az intézmény munkatársai a gyűjtőmunkát már évekkel korábban elkezdték. A múzeum vezetőinek kezdeményezésére legutóbb október 17-én, szombaton, Szarvason szerveztek néprajzi gyűjtéssel összekötött tanácskozást. A megbeszélést a megyei tanács cigányügyi koordinációs bizottsága, a kjegyei Művelődési Központ, a múzeumbarátok köre, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum, a szarvasi Városi Tanács, valamint a Tessedik Sámuel Múzeum támogatásával szervezték meg. A résztvevők megismerkedhettek a Szarvason élő cigányság helyzetével, az ott kialakult életmód sajátosságaival. Korábban hasonló rendezvény volt Szeghalmon, és eredményes gyűjtőmunkát végeztek a kiállítást előkészítők Végegyházán is. A kiállítás anyaga majd a cigányok életéről, lakás- kultúrájáról, ízlésvilágáról ad képet. Fekete Gyula: Sok vagy kevés? C sakugyan hát kinek is higgyek? Sok vagy kevés ? Elég vagy elégtelen? Azt hinné az ember, a sokat a kevéssel, az elégségest az ' elégtelennel nehéz összetéveszteni. Meglehet, nem is tévesztik össze; másvalamiben keresendő a magyarázat. Egyfelől azt állítják: túl sok az ember az üzemekben, a hivatalokban, a termelő- szövetkezetekben, a vállalatoknál, túl magas a létszám; ugyanazt a munkát jóval kevesebben is elvégezhetnék. Nemrégiben egy társaságban egy dühösen vitatkozó — egyébként diplomás ember — azt bizonygatta: a dolgozók jelenlegi létszámának az egyharmada is elég volna ugyanolyan teljesítményhez, mint a mai. — Gondolod, hogy tudnál háromszor annyit dolgozni? — kérdeztem tőle. — Nem rólam van szó — felelte —, én dolgozom, mint egy barom. De általában igenis elég volna egy harmad. Hozzátehetem: én sem tudnék háromszor annyit dolgozni, mint amennyit dolgozom. Még kétszer annyit se. Meglehet, valamennyivel többet is csak ilyen-olyan károsodások árán. Okom van feltételezni, hogy sokan vannak így az országban. Harmadrésznyi ember is elvégezhetné ugyanazt a munkát? Harmadannyi kőműves, vasöntő, olvasztár, esztergályos, bányász, vasutas, harmadannyi textiles, sofőr, traktoros, orvos, tanár? Nem azért kérdezgetem, mintha komolyan venném az ilyen kvaterkázó közgazdaságtant. Idézni is csupán annak a felfogásnak a jellemzésére idéztem, amely szerint van minálunk bőven ember — „munkaerő” —, csak jobban kellene gazdálkodnunk vele. Nyergesújfaluról jött egy levél, abban olvasom: „A magyar ipar elmaradottságának okai közt ott van az olcsó és bőséges munkaerőkínálat. A munkaerőhiányról szóló mai mesék nem tartoznak ide ...” Egy hivatalbeli és nagyon illetékes szakember is úgy véli: nincs munkaerőhiány. Csaknem általános ez a vélemény a sajtóban megnyilatkozó szakemberek körében. Ugyanakkor a másik oldalon: szükséges, fontosnak elismert, költségvetésben is biztosított építkezések, beruházások évekig halasztódnak: nincs kapacitás. Némely nagyon fontos szakmában az utánpótlás végképp elakadt. Munkahelyek, üzletek százait becsukják — bízvást ide számíthatom azokat az üzlethelyiségeket is, amelyeket újjáalakítás, átépítés ürügyén évek óta zárva tartanak. Az újságok, a kirakatok, a vállalati hirdetőtáblák, a gyárkapuk telve munkát kínáló hirdetésekkel olykor már olajjal festett, viharálló lakkal lemázolt táblákon. Némely szakmának már-már akár zománctáblákat is lehetne készíteni: „Esztergályost felveszünk!”, „Takarítónőt felveszünk!”, „Ápolónőt felveszünk!” — tartós zománctáblát, évtizedekre valót, hogy legalább a táblából ne legyen hiány. És ennyivel jóformán még el sem kezdtem a tünetek felsorolását a másik oldalon. Mi hát1 az igazság? Sok vagy kevés? Elég vagy elégtelen? Egy kerekasztal-beszélge- tésen azt mondja az egyik szakember: „A vállalatoknál alkalmazott dolgozók 20 százaléka nincs megfelelően foglalkoztatva. Ha ezt a hallatlanul nagy számot mindenütt leépítenék, Magyarországon nem lenne munkaerőhiány”. Mire azt válaszolja a másik szakember: „A munka ritmusa az ipari, az építőipari vállalatok többségénél nem egyenletes, nincsenek meg a folyamatos munkához szükséges feltételek. A vállalat tehát, amikor a létszám- szükségletét meghatározza, a termelési csúcsokra készül fel, a negyedévi, év végi hajrák idején pedig szükség is van erre a 20 százalékra, vagy legalábbis egy részére”. Azt olvasom egy „Munkaerőgondok” című újságcikkben: „Közismert, hogy népgazdaságunkban egyszerre van munkaerőhiány és -felesleg ... Ha összegezzük a hiányt és a felesleget, kiderül, hogy megvannak a szükséges munkáskezek, csak nem ott, ahol szükség van rájuk”. Ezek szerint tehát a megoldás végtelenül egyszerű: onnan, ahol fölöslegben vannak dolgozó emberek, oda kell őket irányítani, ahol szükség van rájuk. Ettől a szentenciától akár meg is nyugodhatnék, ha nem éppen ettől lennék nyugtalan. Mert először is: mihez képest sok a munkaerő, mihez képest kevés? Egy eszményien szervezett, eszményien korszerű, eszményien hatékony gazdaságmodellhez képest — sok. A mi jelenlegi, valóságos, éppen-olyan-ami- lyen gazdaságunk valóságos szükségleteihez képest — kevés. Mármost miből induljunk ki, az eszményi szükségletekből vagy a valóságosakból? Jó pár évtizedes, félelmes gyakorlatunk van abban, hogy a torony építését mindig a torony gombjánál kezdjük el; a megrögzött doktri,- néir menetrend szerint valamilyen magasröptű eszmei célból kiindulva határozzuk meg tennivalóinkat, s nem a valóság talajáról kiindulva. Másodszor pedig azért vagyok nyugtalan, mert ez a program — a valóságos hiány befoldozása az eszményi modell fölöslegével — túl egyszerűnek látszik. Teszem azt, sok az érdemi munkát nem végző tudományos kutató, sok a költő, a táncdaléne- kes, a grafikus, kevés az olvasztár, az idomszerész, a gyalus, a rakodómunkás, a vasbetonszerelő — nosza, a fölösleget irányítsuk át a hiányhoz... Továbbá azért is nyugtalan vagyok, mert szinte általános ma az a hiedelem: jól jön ez a hiány, legalább rászorít végre bennünket, hogy okosabban, tervszerűbben gazdálkodjunk a munkáskezekkel. Kifelejtődik ebből a számításból a hiánynak az a természete, hogy önmagát szervezi. Vagyis, a hiány spontán szervező hatásában ne igen bizakodjunk, mert épp fordított előjelű az a hatás, mint amit sokan várnak tőle. Végezetül pedig az is nyugtalanít, hogy ez az eleve eldönthetetlen vita: sok vagy kevés, elég vagy elégtelen — valami nagyon lényegesről tereli el a figyelmet. Azt hiszem, éppen a legfontosabbról. Szocialista termelési viszonyok között ugyanis, a tel;.es foglalkoztatottság törvénye szerint, a keveset is meg lehet szervezni jól is, rosszul is, a bőségeset is meg lehet szervezni jól is, rosszul is. Adott szervezési színvonalon viszont az a kulcskérdés: milyen a termelőkorú- ak aránya a társadalomban. Ha kedvezőtlen ez az arány, kevesebb jut a társadalom egészének a termelt javakból, ha jobb ez az arány, akkor több jut. Azaz: jobb életszínvonal. N álunk kedvezőtlenül alakul ez az arány, és máról holnapra nem is változtathatunk rajta. A termelőkorúak most már elkerülhetetlen fogyása hatni fog az életszínvonal alakulására is. De hogy olyan feltételeket teremtsünk, hogy — legalábbis húsz év múlva — javuljon ez az arány, az a mai felelősségünk. Jó volna, ha erről a felelősségről a felszínes viták nem vonnák el a közfigyelmet.
