Békés Megyei Népújság, 1981. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-18 / 245. szám
1981, október 18., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Ami összeköt, és ami szétválaszt három verseskötetben Bessenyei Antal: A halász és az ifrit Ezeregy éjszaka meséi Tallózás Összekötő kapocs-e a nemi hovatartozás? Ez a kérdés foglalkoztat most, mikor három költőnő könyvében lapozgatok. Költőnők. Jó-e ez a megkülönböztetés? Örül-e az íróember, a költő, ha neme szerint osztályozzák? Alig hiszem. Keressük tehát az azonosságon belül a különbözőségeket. Mint említettem: költő- asszonyok verseiről szeretnék szólni. Albert Zsuzsa: Árgírus jelenései című könyvéről (Magvető, 103 öld.), Beney Zsuzsa: A második szó (Szépirodalmi, 32 old.) és Szeder Katalin: Padló és önérzet (Magvető, 105 old.) című verseskötetéről. Hármójuk közül Szeder Katalin az egyetlen első kötetes. Albert Zsuzsa 1974-ben A csönd margójára c. könyvével jelentkezett. Az orvosköltő, Beney Zsuzsa 1958 óta publikál. Füst Milán-díjas. 1972-ben Tűzföld címmel jelent meg verseskötete, melyet az Ikertanulmányok esszésvűjtemény, majd Rontás címen kisregény követett. Három költő, három arc. A kötetekre mottóul mégis felírnám Szeder Katalin 1959—79 c. versének jogos kételyek miatt elfúló hangú sorait: „Mer a két végső nemzedék kezébe tollat venni még? Lorca minden vágyunk megírta Minden bajunk József Attila.” Igen. Mára csaknem minden megíratott. Ki írhat epigrammát Martialis után? Ki költhet szonettet Petrarca utódaként? Ki festi a magyar tájat Petőfit követvén? Ki beszélhet erőszakról Radnóti nyomdokain? Mégis kell beszélni! A máról, a mának, a mai módon. Boldogító tragédia, hogy magyarul csak azonos szavakA kakas fagarasa Hun volt, hun nem volt, volt egyszer egy kakas. Kaparász, kaparász a szemétdombon, talál egy fagarast. Elkezd kukorékolni: — Kukurikú, csizmadia: találtam egy fagarast! —Azt mondja a csizmadia: — Add nekem kölcsön. — Odaadja a kakas. Kaparász, kaparász, újra talál egy fagarast. — Kukurikú, csizmadia, add meg a fagarasomat! — Amint ezt meghallja a csizmadia, parancsolja a szolgálónak, hogy vesse a kútba. A kúthoz megy a kakas: s azt mondja: — Szívd fel szájam a vizet, szívd fel szájam a vizet! — Mind felszítta a szája a vizet. Akkor megint mondja a kakas: — Kukurikú csizmadia, add meg a fagarasomat, hadd legyen kettő! Bedobta a tűzbe a csizmadia a fagarast. Oda megy a kakas a tűzhöz, azt mondja: — Ereszd szájam a vizet, ereszd szájam a vizet! — A szája kieresztette a vizet, a víz eloltotta a tüzet. Megint kéri a fagarast, — most a csizmadia azt parancsolta a szolgálónak, dobja a darázsfészekbe a fagarast. Elmegy a kakas a darázsfészekhez, s azt mondja: — Szívd fel szájam a darázsi, szívd fel szájam a dakal beszélhetünk. Aki nem keresi a modorosságig bonyolított versformák variációit, az mind máig használja pl. Vörösmarty, József Attila, Szabó Lőrinc, Nagy László szavait. Örökükbe lép, illletve az ő örökségükben lépdel. így van ez (tudva, tudatlan) Albert Zsuzsánál, akinél az olvasó a „Gondolatok a könyvtárban” vívódásait véli kihallani. E sorokban nedig „Nem a szerelem és nem a dicsőség csupán a szenvedély maga”, „A huszonhatodik év” sikolya tűnik visszazengeni. József Attilára emlékeztet ez a pár sor: „Madár ül szimbólum fészken kis teste tüzelő éden.” — „A semmi ágán ül szívem kis teste hangtalan vacog” — így írja József Attila. A szóbeli egybeesés azonban csupán nyelvi törvényszerűség. Minden zeneszerző ugyanazon hangokból építkezik. Így van ez az írásművészettel is. Nem léphetünk kétszer ugyanazon folyóba. Tanultuk. Az is biztos viszont, hogy nem kerülhetjük meg és ki folyam- formátumú elődeinket. Albert Zsuzsa kötete, mely grafikus tollrajzaira emlékeztető finomságokkal válik egészen sajátosan egyénivé, öt ciklust ölel fel. Több írása ars poetica erejűnek tűnik. (Árgus, Kötés.) *A Béke veled c. költemény zsoltár súlyosságával szólal, a Zemplén a magyar táj őszi szépségével tűnik ki. Mély együttérzéssel olvastam az általam is annyira tisztelt Csorba Győzőnek s Pais Dezsőnek ajánlott sorokat. Kristálytiszta humánuma azonban a kötet legutolsó versében (Gesztenyefa) csendül ki. rázst! — Mind felszítta a szája a darázst, s megint kiabál: ^ — Kukurikú csizmadia, add meg a fagarasomat, hadd legyen kettő! Balás Gyula mesegyűjteményének fedőlapja — Add ide a fagarast, majd elteszem én, a kakasra pedig ráülök! A szolgáló odaadta a garast, azután ráült a mester a kaaksra. Azt mondja akkor a kakas: — Ereszd szájam a darázst, hadd csípje meg a farát! — A szája kieresztette a darazsakat, s azok jól ösz- szecsipkedték a csizmadiát, aki ígv kiáltott fel: — Nesze a fagarasod, csak ne bánts többet! • Volt hát a kakasnak két fagarasa. Gondolta: elmegy meginni. Amint ment, men- degélt, találja a tojást. — Hová kakaspajtás? Beney Zsuzsa kemény lírikus. Harminc szonettet tartalmaz kötete. Szigorú, kötött forma, melyben végletes kérdésekre válaszol költői szenvedéllyel. Keresi: van-e és hol van isten századunkban, amikor az erőszakos halál, az öngyilkosság mindennapos. Radnóti jut eszembe, aki azt mondta József Attila balatonszárszói tragédiájára: l„Ez olyan természetes halál, mint Petőfi Sándoré volt a segesvári csatatéren.” Beney azonban a kor borzalmaival egyenrangúként szegzi szembe az egyéni lét nagyságát, méltóságát, az isten vétkét sem kutatja tovább, mivel válasza ez: „Mert megroppannak az ég boltjai nem bírja Isten továbbtartani , mindazt a kínt, amelyet megteremtett” „Mert csak ő teremthet ily halált ki meghal bennünk s újrahal magában”. Szeder Katalin vállalja költői elődeit. Áprily Lajost szellemi atyjának tekinti. Kritikusai Weöresben keresik mesterét. Én azonban (e kötet alapján) őt is a megkerülhetetlen József Attilától vélem eredeztetni. Kötetének címe: Padló és önérzet. Efek a szavak a nyilvánvalóan tudatosan Biztatónak elnevezett versében fordulnak elő. Költeménye rímel József Attila egyik Biztató-jára, arra, amely így kezdődik: „Kínában lóg a mandarin”. A versforma nem annyira rokon, de mégis úgy érzem, következetes a törekvés a mondandó mai megfogalmazására. József Attila így írja: „Aki majd főz is, csókol is kerül majd egyszer asszony is”, Szeder Katalin versében ezt olvashatjuk: „akad talán még férjed is ki borszagú mikor szeret”. Arcéi c. verse Nagy —■. Van két fagarasom, megyek meginni! ' ' — Én is megyek veled! — Gyere no! — Ketten voltak már. Mennek, mene- gélnek, találják a kácsát. — Hová, hová tojás pajtás? — Megyek a kakas gazdám pajtással, két fagarasát meginni. — Én is megyek! — Gyere no! — Hárman voltak már. Mennek, mene- gélnek, találják a lovat. — Hova, hova kácsa pajtás? — Megyek kácsagazda pajtással két fagarast meginni! — Én is megyek! — Gyere no! — Négyen voltak már! Mennek, me- negélnek, találkoznak az ökörrel. — Hova ló pajtás? — Megyek kakasgazdám pajtással, két fagarasát meginni ! — Én is megyek! — Gyere no! — Öten voltak hát. Elindulnak, mennek, mendegélnek, elérnek egy erdőt, s abban egy házat, gondolták, jó lesz itt megszállni éjszakára! — Bementek. Azt mondja a kakas: — Te tojás a tűzhelyre mégy, én' a törülközőre, te kácsa a kuczikba, a ló az ajtóba, az ökör a kapuba! — így el is helyezkedtek. Éjféltájt jöttek a ház gazdái, a bujnyikok (Bujnyikok — a mesélő szerint vademberek). Bemegy az egyik előre, világot akar gyújtani, odamegy a tűzhelyhez parazsat keresni, ekkor a tojás szétDukkan, s az arca tele lett vele. Szalad a törülköLászlóra emlékeztet (Himnusz minden időben). Itt kell kihangsúlyoznunk, hogy Nagy László halálát gyönyörűen siratta el. Verseskötetét négy ciklusba rendezte. Költeményei megélt és intellektusán átszűrt élmények hatására keletkeznek. E kettő szintézise a Kérdőjel c. vers. Költői útja (mint írja) rögös, de hisz magában. így vallja: „Én bízom abban, akivé lehetnék” (Nárcissus). Vagy így: „Ez a városod és ez a házad ez a toliad és ez itt a munkád ha van helyed itt kell megállnod" (Délelőtti fohász). A költőnő vállalja feladatát. Jogos is alig elismert önbizalma, hisz otthon van a vers világában. Szava szól balladisztikus tömörséggel. groteszk hangza- tokkal, szonettben egyaránt. Bízik abban, akivé lehetne, s társadalmi szinten is optimista. Tudja: van remény. Elég' „egy tiszta hang a dróton át”. Ez az optimizmus önmaga által vállalt mottóját is cáfolja. Tagadja a kötet élére vetített szomorú sorokat: „Bolyongtam száz, szomjú lázban de forrást, kutat nem találtam”. • * * * Három kötetről, ilyen röviden mit mondhatnék? Megismétlem: a régiek így tanították: hajózni kell. Költemény is kell. Ne nyomasz- szon az óriások árnya. Új költők kellenek, kik megbirkóznak az örökséggel, keresik s megtalálják a saját közlendőt, hangot, amint e három költőnőnél is láthatjuk. Könyveikből alkalmi, programverset egy műsorszerkesztő sem talál, de az olvasó tiszta gyönyörűséget: igen. zőhöz, hogy megtürülközzék, hát a kakas a szeminek ugrik. Elkiáltja a kácsa is: — Csak a hátát! — Megijed a bujnyik, kiszalad az ajtón: akkor a ló jól hátba rúgta: az ökör pedig szarvára kapta, s kidobta a kapun. Ijedezve mesélte el a bujnyik a társainak, hogy a tűzhelyből egy boszorkány leköpte, amikor meg akart törülközni, a türülközőbül egy másik boszorkány kiugrott, s majd kikaparta a szemét, a harmadik pedig egyre azt kiáltotta: csak a hátát! Mire a negyedik egy lapáttal úgy hátba csapta, hogy a kapuig esett, hol ott várta egy ötödik, aki meg vasvillával kivetette a kapun. Megijedtek a bujnyikok, úgy elszaladtak, hogy soha többé vissza se néztek, a kakas társaival együtt pedig beszállásolták / magukat az elhagyott házba. Eddig volt az én mesém. * * * Balás Gyula valószínűleg néptanító volt Mezőkovács- házán az elmúlt évszázad végén. Amikor a Kisfaludy Társaság mozgalmat indított a népköltés megmentésére, Balás Gyula is a gyűjtők közé állt. Egy iskolai füzetbe írva kerültek elő a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában azok a mesék, melyeket Kovácsházán, 1878 júniusától augusztusáig gvűjtött. Az 52 mese, 19 gyerekjáték és 33 találós vers közül a „Paprika Jancsi” című mesét már bemutattuk olvasóinknak, most egy újabb mese szépségeiben gyönyörködhetünk. Közzétette: Balogh György Ha nem olvastam volna valamikor az Ezeregy éjszaka meséit, akkor most, Bessenyei Antal festőművész szarvasi bemutató kiállításának ösztönzésére bizonyára újra elolvasnám. így is betűről betűre kiolvastam a katalógust, mely okos ötlettel közli a nagy mesefolyam kivonatát, különösen szépen és érdeklődést felkeltően Szind- bád utazásait. És ha már Szindbádnál tartunk, holott szólni kellene a mese kezdetéről, Sahriár királyról és Se- herezádéról is, aki a mesék hatalmával menti meg életét; nos, ha már Szindbád utazásainál tartunk, itt az alkalom, hogy elmondjuk azt is: Bessenyei sorozatának, 38 új képének ezek a legvarázslatosabb darabjai. Mi az, ami Bessenyei új sorozatában egy csapásra meghódítja az embert? Az, hogy az Ezeregy éjszaka meséinek világa és Bessenyei képeinek világa adekvát világ, egyszerűbben szólva: azonos világ. Lehet, hogy mások másképpen képzelnék el Sahriár királyt, Seherezá- dot, a kígyóevő rukh-mada- rat, a szőrös szörnyeket, a fényből levő angyalokat, a tűzből levő szellemeket és a 'földből levő embereket; a Káf-hegyen a dzsinek tanyáját, Mardzsána, a szép és okos rabnő szemeit: Bessenyei így képzelte el. és mi, tárlatának vendégei, azono- súltunk az ő „ezeregy éjszaka-világával”. Megismerni mindazt, ami velünk, emberekkel történt, megismerni évezredek távolába visszatekintve mindazt, amit az emberi fantázia, költői képzelet létrehozott: természetes igényünk kell hogy legyen. Az Ezeregy éjszaka meséi, Seherezád elszántsága, ellenállhatatlan mesélő^- kedve, Szindbád nagy-nagy utazásai — ahogy a katalógus előszavában Iványi Gergely írja — „a buktatókon mindig győzedelmeskedő emberi akarat” fényes diadalai. Bessenyei Antal sorozata művészi pályájának jelentős állomását jelzi, s magában hordozza azt az erőt, hogy mai tud lenni, hogy gondolatokat sugall a mese, a költészet hatalmáról, a gonosz és a jó örök harcáról, melyből — ilyenek a mesék! — mindig a jó kerül ki diadallal. Sass Ervin Bessenyei Antal: A kis púpos Szabad Olga Százhárom éves kovácsházi mese t
