Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-02 / 205. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1981. SZEPTEMBER 2., SZERDA Ara: 1,40 forint XXXVI. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM Fotó: Martin Gábor N. A—G. K. Vietnami katonai küldöttség megyénkben Barátsági nagygyűlés Nagyszénáson Szolidaritási rendezvénysorozat kezdődött B ékés megyében az isko­lák zömében tegnap rendezték meg a tanév­nyitó ünnepségeket. Volt azonban két oktatási intéz­mény, ahol avatóünnepség­gel kötötték egybe e rendez­vényt. így a békéscsabai 2- es, illetve a békési 3-as szá­mú iskolában dupla öröm­mel, s ha lehet még nagyobb izgalommal várták szeptem­ber 1-ét a gyerekek és ne­velőik. „Honfoglalás" Békésen Fotó: Fazekas László Vietnam ünnepe Függetlensége kikiáltásának 36. évfordu­lóját köszönti ma Vietnam népe, s Vele együtt minden szolidáris testvéri szocia­lista ország. 1945. szeptember 2-a nemcsak Vietnam, hanem Délkelet-Ázsia életében is mérföldkő volt: amikor Hanoi Ba Dinh te­rén Ho Si Minh az ujjongó tízezrek előtt felolvasta a függetlenségi nyilatkozatot, létrejött a térség első népi demokratikus állama. Vietnam azóta két drámai háborút ví­vott meg, előbb a francia gyarmati had­sereggel, majd az Egyesült Államok inter­venciós egységeivel. Ho Si Minh, s a ve­zetése alatt felnőtt sok régi forradalmár meg sem érhette azt az 1975. április 30-át, amely harmincévi folyamatos, gyötrő há­ború után elhozta nemzedékek álmának beteljesedését, Észak és Dél újraegyesülé- sét. A világtörténelmi jelentőségű győzelem óta hat esztendő telt el, de ez a korszak sem hozott nyugalühat, békés, zavartalan építőmunkát. A Vietnami Szocialista Köz­társaság ma is félig-meddig háborús álla­potban él: Kína fenyegetése arra kénysze­ríti, hogy szűkös erőforrásainak nem kis hányadát a honvédelem számára szakítsa ki. Az országépítés bonyolult külső feltéte­lei ellenére néhány alapfeladatot sikeresen végrehajtottak. Létrejött az egységes viet­nami állam, amely egyetlen keretbe^ fog­lalja az 55 milliós országot az északi Lang Sontól a déli Ca Mauig. A két, korábban gyökeresen különböző országrészből meg­született egységes szocialista állam több éves előkészítő munka után új alaptör­vényt fogadott el, amely tükrözi az ország életében végbement történelmi változáso­kat. A tavaly véget ért második ötéves terv merész célkitűzéseinek megvalósítását vá­ratlan és kedvezőtlen külpolitikai fordula­tok akadályozták. így a vietnami gazdaság feszítő ellentmondásai, egyensúlyzavarai, ha némileg enyhültek is, de tovább élnek. Az alapprobléma, az élelmiszer-ellátás kér­dése. Ennek kettős oka van: egyfelől a mezőgazdasági fejlődés lassú üteme, a má­sik oldalon a népesség szinte robbanássze­rű növekedése. Nem teljesítette a várako­zásokat az energiatermelő szektor, a köz­lekedés sem. A múlt örökségeként, főképp a déli országrészben továbbra is gond a munkanélküliség, a gyáripar egy része anyag- és alkatrészhiány miatt jóval ka­pacitása alatt termelt. A gazdasági szer­kezet elmaradottsága, az alacsony nemzeti jövedelem és az ismétlődő természeti csa­pások egyaránt károkat okoztak. Az útkeresés szemszögéből sorsdöntőnek bizonyult a VKP Központi Bizottságának 1979. augusztusi plénuma. A tanácskozás élesen bírálta a tervezés, a gazdaságirányí­tás fogyatékosságait, a kellően elő nem készített, siettetett szövetkezetesítést dé­len. A plénum felhívta a figyelmet az áru-, pénzviszonyok és a tervgazdálkodás célirányos összekapcsolásának fontosságá­ra, a vállalatok, a szövetkezetek és a dol­gozók anyagi érdekeltségének megterem­tésére. Az azóta bevezetett reformintézkedések lényege, hogy egy, a termelési viszonyok alacsony szintjéről induló délkelet-ázsiai ország keresi a szocialista társadalom felé vezető legrövidebb, leghatékonyabb utat. Az idei — hosszú évek után első — sike­res aratás kedvező légkört teremt a refor­mok továbbviteléhez, megszilárdításához. Nagy ünnepén azt kívánjuk a testvéri vietnami népnek, jusson túl mihamarabb a nehézségeken, érjen el átütő sikereket a békés építőmunkában úgy, hogy közben biztosítsa országa szuverenitását. Nem könnyű e párhuzamos feladat teljesítése, de Vietnam hősi népe mindenkor maga mögött tudhatja kipróbált szövetségesei­nek, a Szovjetuniónak és a többi szocia­lista országnak — köztük hazánknak- — tevőleges anyagi-erkölcsi segítségét. Győri Sándor Iskolaavatás Békésen és Békéscsabán A békési 3-as számú isko­la diákjai a lehető legmos­tohább körülmények között tanultak az elmúlt években. Mivel az 1978-as földrengés régi iskolájuk közpbnti épü­letét tönkretette, részben a 2-es számú iskola egyik épü­letében kaptak ideiglenes otthont, részben pedig to­vábbi 10 helyen, szétszórva, folytatták tanulmányaikat. A váltott tanítás este, oly­kor 3/4 7-ig is eltartott... Most végre — több mint 50 millió forintos beruházás­sal — elkészült az új 16 tantermes iskolaépület, amelyben az iskola több mint ezer tanulójából mint­egy 700-an találnak új ott­honra. Az avatóünnepség tegnap, kedden délelőtt 10 órakor kezdődött a Himnusz közös eléneklésével. A ven­dégeket, így többek között Nagy Jenőt, az MSZMP Bé­kés megyei Bizottságának titkárát, dr. Keresztúri Sán­dort, a Művelődési Miniszté­rium főosztályvezetőjét, va­lamint dr. Becsei Józsefet, a Békés megyei Tanács elnök- helyettesét a békési Városi Tanács elnöke, Makoviczki János köszöntötte. Üdvözlő szavai után a földrengésre emlékeztette a jelenlevőket, s köszönetét mondott mind­azoknak, akik lehetővé tet­ték, hogy a keletkezett ká­rokat mielőbb helyreállítsák, és segítettek, hogy felépül­jön ez az új oktatási intéz­mény, melyben a 16 tante­rem és a tornaterem mellett egy 500 adagos konyha is helyet kapott. Ezt követően dr. Keresztúri Sándor adta át az új iskolát, melyet La- borczy Aladárné, az iskola igazgatója köszönő szavak­kal kísérve vett át. „Végre saját otthonra lel­tünk ...” harsogta a mikro­fonba az iskola egyik diákja, majd társaival közös foga­dalmat tettek, hogy megőr­zik az épület épségét, s igyekszenek iskolájuk jó hí­rét öregbíteni. Az ünnepség „honfoglalással” ért véget. A gyerekek szüleiket kézen fogva néztek körül az új lé­tesítményben. Békéscsaba új színfoltja a 2-es számú általános iskola 12 tantermes épülete. Az Irányi utca lezárt szakaszán gyülekeztek tegnap délelőtt a szülők és az úttörőegyen­ruhás diákok, a'kik ettől a naptól kezdve egy korszerű, jól felszerelt iskola tanulói lehetnek. A Himnusz eléneklése után Illyés Gyula: Az építőkhöz című verséből hallhattunk részleteket. A választás bizo­nyára nem volt véletlensze­rű, hiszen az építők, a vá­rosi tanács költségvetési üzemének érdeme, hogy ha­táridőre elkészült ez a szép, új iskola. Legalább ilyen je­lentős a szerepe annak a 190 vállalatnak üzemnek, amely hozzájárult az építkezéshez. A társadalmi összefogás je­lentőségét hangsúlyozta dr. Ábrahám Béla, az MSZMP békéscsabai Városi Bizottsá­gának első titkára is, ünne­pi beszédében. — 1975-ben intéztünk fel­hívást az üzemi kollektívák­hoz, s ez 19 millió forintos hozzájárulást eredményezett — mondotta. — így 1979-ben megkezdődhetett az építke­zés, A beruházás első üteme, amely összesen 24 millió fo­rintba került, el is készült a megadott határidőre. Jelen­leg az építkezés második üteme folyik, melynek során felújítják a régi épületet. Ez előreláthatólag december-31- ig fejeződik be, majd meg­kezdik a tornaterem építését. Dr. Ábrahám Béla ezután arról beszélt, hogy az új feltételek között nagyobb lehetőség nyílik a korszerű pedagógiai törekvések meg­valósítására, majd átadta az iskolát a pedagógusoknak és a gyerekeknek. Szelényi Pál* né, az iskola igazgatója kö­szönte meg mindazoknak, akik bármilyen módon segít­séget nyújtottak, azt, hogy az új tanévet korszerű kö­rülmények között kezdheti a 955 tanuló és a 71 nevelő. Átadási ünnepség a békéscsabai iskolában Frank Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára tegnap délelőtt fogadta a küldöttséget Fotó: Martin G4bor Nguyen Huu Tai főezre­desnek, a kiképzési csoport­főnök helyettesének vezeté­sével vietnami katonai kül­döttség érkezett megyénkbe. A delegáció tagjai között volt Doan Phe főszázados, a katonai és légügyi attasé he­lyettese is. Tegnap délelőtt Frank Fe­renc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára fogadta és tájékoz­tatta a Szalai György alez­redes kíséretében levő ma­gas rangú vendégeket Békés megye iparának, mezőgazda­ságának eredményeiről, te­lepüléseink politikai, társa­dalmi életéről, lakosságunk szociális helyzetéről, vala­mint a nemzetközi élettel összefüggő kérdésekről. Ez­után Nguyen Huu Tai főez­redes mondott köszönetét a szíves fogadtatásért, majd Budapesten, továbbá a kö- rösladányi Magyar—Vietna­mi Barátság Tsz*ben szerzett élményeiről, tapasztalatairól beszélt. A két ország s a két nép példamutató barátságát méltatva hangsúlyozta: ezen­túl is mindent meg kell ten­ni azért, hogy a béke meg­őrzésére, a szocialista társa­dalom felépítésére és az in­ternacionalista kötelezettsé­gek teljesítésére irányuló tö­rekvések kapjanak nagyobb szerepet az együttműködés­ben. A megyei pártbizottság el­ső titkáránál lezajlott foga­dás és az elvtársi, baráti hangulatú beszélgetés után a vietnami katonai küldöttség az MHSZ megyei vezetősé­gének aktívaértekezletén vett részt. Tegnap délelőtt Békéscsa­bára látogatott Chau Tho Thong, a Vietnami Szocia­lista Köztársaság magyaror­szági nagykövetségének ta­nácsosa, ideiglenes ügyvivő; valamint Truong Van Minh IJI. titkár, akiket Szikszai Ferenc titkár a HNF me­gyei székházában fogadott. A megyei pártbizottság és a megyei tanács képviselőinek részvételével tartott baráti beszélgetésen a vendégek Békés megye gazdasági, tár­sadalmi helyzetéről, kulturá­lis életünk sajátosságairól hallgattak meg tájékoztatót. A vietnami diplomaták a kora délutáni órákban Nagy­szénásra utaztak, ahol köz­ségpolitikai kérdésekről in­formálták őket, -majd a he- ljfi termelőszövetkezet mun­kájával ismerkedtek meg. Este 7 órakor kezdődött a magyar—vietnami barátsági nagygyűlés, amelyet az őszi antiimperialista és szolidari­tási rendezvénysorozat me­gyei nyitóünnepségeként tar­tottak a nagyszénási műve­lődési házban. A HNF és a helyi szervek által szervezett eseményen Szikszai Ferenc, megyei népfronttitkár mon­dott ünnepi beszédet, s fel­szólalt a vietnami diplomá­ciai testület tanácsosa is. A nagygyűlés ünnepi mű­sorral ért véget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom