Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-24 / 224. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! II MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TflNACS LAPJA 1981. SZEPTEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Ára: 1,40 forint XXXVI. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM Kádár János megbeszélést folytatott Moamer el-Kadhafival Moamer cl-Kailhaíi, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Váncsa Jenő, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter (jobbszélen) a zagyvarékasi Béke Tsz-ben (Telefotó) Az elmúlt évben Szarvason, a Krecsmarik Endre Űttörőház- ban gyerekek részére rendezett árubemutatót a helyi vas­edény szaküzlet. A bemutatkozás sikerén felbuzdulva, az idén, a XI. Székely Mihály műszaki hét keretében, a Vajda Péter Művelődési Központban állítottak ki. A megnyitót az üzlet vezetője, Jelen Mihály tartotta, hétfőn délután. Azóta mintegy 200 érdeklődő nézte meg a bemutatott kerti kisgé­peket, szerszámokat, barkácsfelszereléseket. A kiállítást teg­nap. szeptember 23-án zárták Fotó: Fazekas László Magyar—szovjet barátsági nap Hunyán El-Kadhafi ezredes, a lí­biai forradalom vezetője és kísérete szerdán a Szolnok megyei zagyvarékasi Béke Termelőszövetkezetbe látoga­tott. Útjára elkísérte Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának vezetője és Garai Ró­bert külügyminiszter-helyet­tes. A magyar és líbiai zász­lókkal díszített községi ta­nácsháza előtt a magas ran­gú vendégeket Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, Andrikó Mik­lós, az MSZMP Szolnok me­gyei bizottságának első tit­kára, Barta László, a megyei tanács elnöke, Budai Kál­Á Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának hazánkban tar­tózkodó küldöttsége Debre­cenbe látogatott; elkísérte őket Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke. Szerdán részt vettek Hajdú-Bihar megye és Debrecen város párt-, ál­lami és társadalmi szerveze­teinek aktívaülésén a me­gyei pártbizottság székházá­ban. A szovjét parlamenti delegációt és vezetőjét, Edu­ard Sevardnadzét, a Szovjet­unió Legfelsőbb Taríácsa Nemzetiségi Tanácsának kép­viselőjét, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának póttagját, a Grúz Kommunista Párt el­ső titkárát Sikula György, a megyei pártbizottság első tit­kára ' köszöntötte. Rövid tá­jékoztatást adott a megye nolitikai, gazdasági, kulturá­lis életéről, testvérmegyei kapcsolatairól, majd Eduard Sevardnadze mondott beszé­det. Köszöntötte az aktívaérte­kezlet, résztvevőit, s tolmá­csolta Hajdú-Bihar megye valamennyi dolgozójának, a magyar népnek az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke, Leonyid Brezs- nyev üdvözletét, szívélyes jó­kívánságait. E jókívánságok jegyében kívánt további si­kereket a szocialista Ma­gyarország felvirágoztatásá­ban. — Tudjuk — mondotta —, hogy a megye dolgozói aktí.- van részt vesznek a Magyar- ország és a Szovjetunió kö­zött különböző területeken folytatott együttműködés fej­lesztésében. Itt említhetjük mán, a termelőszövetkezet el­nöke és Faragó János, a szö­vetkezet párttitkára köszön­tötte. Ezt követően Budai Kálmán tájékoztatót adott a szövetkezet életéről, tevé­kenységéről. Elmondta: több mint két évtizede, hogy a község lakói együtt gazdál­kodnak a 7000 hektárnyi ter­mőföldet magáénak tudó szö­vetkezetben, amelynek évi termelési értéke az idén el­éri az egymilliárd forintot. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szerdán a Központi Bi­zottság székházában megbe­szélést folytatott Moamer el- Kadhafi ezredessel, a líbiai forradalom vezetőjével. meg a sokoldalú testvéri kapcsolatokat a Litván Szo­cialista Szovjet Köztársaság­gal ; a szoros termelői együtt­működést a Magyar Gördülő­csapágy Művek és az 1-es számú Moszkvai Állami Csa- págygyár között; avagy a ki­jevi és a debreceni egyete­meket régóta összekötő test­véri barátságot. Debrecenben, miként az egész országban, a küldött­ség állandóan tapasztalja a szovjet—magyar barátság megnyilvánulásait. Emlékeztetett a szónok Leonyid Brezsnyevnek, az MSZMP XI. kongresszusán tett megállapítására: baráti kapcsolataink az országunk­kal szomszédos és szövetsé­ges Magyarországgal a szov­jet kommunisták számára el­vi, meggyőződésbeli és érzel­mi kérdés. A két nép barát­ságáról szólva hangoztatta: barátságunk hagyományai mélyek és gazdagok. Egymás kölcsönös támogatásában és segítésében világosan rajzo­lódik ki az új forradalmi tartalom, amely népeink kapcsolatát jellemzi. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa küldöttségének ve­zetője a nemzetközi helyzet­ről szólva utalt arra, hogy az imperialista körök, min­denekelőtt az Egyesült Álla­mok háborús készülődése fe­szültségeket váltott ki a vi­lágban. Washington és a NATO körei, Peking odaadó segítségével arra törekednek, hogy tovább fokozzák a fegyverkezési hajszát, meg­bontsák a nemzetközi erő­A szívélyes, baráti légkö­rű találkozón részletesen át­tekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, különös tekintettel a közel- keleti térség problémáira, és átfogó eszmecserét folytattak a két ország jól -fejlődő kap­csolatairól, nagy figyelmet szentelve a kölcsönösen gyü­mölcsöző gazdasági együtt­működés bővítésének lehető­ségeire. Moamer el-Kadhafi este Lí­bia budapesti népi irodájá­nak székházában találkozott a hazai és a külföldi sajtó képviselőivel és válaszolt kérdéseikre. A líbiai forradalom veze­tője, aki ezúttal másodízben jár hazánkban, benyomásai­ról szólva kiemelte: 1978-ban tett látogatása óta a magyar nép számos új vívmányt mondhat magáénak, az or­szág létesítmények egész so­rával gazdagodott. — Hazánk és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai ma már az élet minden te­rületére kiterjednek, s fo­lyamatosan bővülnek — ál­lapította meg a továbbiak­ban Moamer el-Kadhafi', majd így folytatta: —A ma­gyar államférfiakkal való tárgyalások során tovább mé­lyítettük a két ország barát­ságát, együttműködését, amelyben újabb célokat is kitűztünk. Megállapodtunk abban, hogy e célok elérése érdekében kapcsolatainkban újabb formákat is megte­remtünk. Együttműködé­sünkben tehát e látogatást egyensúlyt, nyomást gyako­roljanak a szocialista és a fejlődő országokra, s be­avatkozzanak más őrszágok belügyeibe. Az új amerikai adminisztráció jelentősen nö­velte katonai kiadásait, foly­nak az előkészületek az új, középhatósugarú amerikai rakéták Nyugat-Európában történő elhelyezésére, hatá­rozat született a neutron­fegyver gyártásáról. A nukleáris háború veszé­lyének csökkentéséért folyó éles harc idején időszerű és különösen jelentős politikai lépésnek értékelte a nemzet­közi közvélemény a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának a világ parlamentjeihez és népeihez intézett felhívását, e fontos politikai akciót Ma­gyarország parlamenti kép­viselői is támogatják. A szov­jet emberek nagyra értéke­lik a Magyar Népköztársaság aktív külpolitikáját — a fe­szültség megszüntetését szol­gáló erőfeszítéseit. Befejezésül Eduard Se­vardnadze a szovjet delegá­ció nevében -sikereket kívánt a magyar népnek az MSZMP XII. kongresszusa határoza­tainak megvalósításához, a fejlett szocialista társadalom építéséhez. Az aktívaülés után a szov­jet parlamenti képviselők — Hajdú-Bihar megye és Deb­recen vezetőinek társaságá­ban — ellátogattak a Köl­csey Ferenc Művelődési Köz­pontba. A három évvel ez­előtt átadott kulturális in­tézményt- Gyarmati Kálmán állami díjas igazgató mutatta követően új korszak kezdőd­het. Erre biztosítékot jelent az a készség is, amely a ma­gyar vezetők részéről meg­nyilvánult együttmunkálko- dásunk továbbfejlesztésére. Külpolitikai kérdésekről szólva nagy jelentőségűnek minősítette azokat a határo­zatokat, amelyek az arab Szilárdság Frontja legutób­bi csúcsértekezletén szület­tek. Kiemelte annak fontos­ságát, hogy e tanácskozás résztvevői teljes szolidaritá­sukról biztosították Líbiát, elítélve az Egyesült Álla­moknak a feszültség fokozá­sára irányuló politikáját, amelynek része az ország ellen végrehajtott provoká­ció. Jelentős volt a Szilárd­ság Frontjának ez az állás- foglalása azért is, mert az elmúlt időszakban a szövet­ség erősödött Izrael és az Egyesült ÁJlamok között, fo­lyamatosan veszélyeztetve ezzel a térség békéjét. Az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva utalt arra, hogy Líbia nemcsak a saját, hanem általában az arab olajkincs felhasználásá­val kapcsolatos egyes kérdé­sek megvitatását is szorgal­mazza a legközelebbi arab csúcsértekezleten. Líbia és a szocialista kö­zösség országainak kapcso­latait méltatva leszögezte: — Alapvető céljaink közösek, barátok vagyunk, s együtt — barátokként — küzdünk a világ békéjéért, az im­perialista törekvések meg­hiúsításáért. be a vendégeknek, akik ezt követően meghallgatták a Délibáb népzenei együttes és a debreceni Kodály kórus műsorát. Délután a Magyar Gördü- locsaDágy Művekben folyta­tódott a küldöttség program­ja. A vállalat fejlődéséről, s a közelmúltban szovjet segít­séggel megvalósított rekonst­rukciós munkálatokról Fiák László vezérigazgató tájékoz­tatta a vendégeket. Elmon­dotta, hogy az 5300 dolgozót foglalkoztató nagyvállalatnál az idén már csaknem 28 mil­lió csapágyat készítenek. A tájékoztatót követően a de­legáció tagjai megtekintették a gyár kovács- és sajtolóüze­mét s a nagysorozat-gyár- egységet. A gyáregység sze­relőrészlegében Eduard Se­vardnadze emléksorokat írt a Május 1. ifjúsági szocialis­ta brigád naplójába. A szovjet vendégek ezután megtekintették Debrecen leg­újabb és legnagyobb lakóte­lepét. az Üj kertet, ahol egye­bek között megismerkedtek az általános művelődési köz­pont munkájával. Este a re­formátus kollégium oratóri­umtermébe látogattak. A debreceni látogatást megelőzően a szovjet küldött­ség felkereste a Fővárosi Ta­nácsot, ahol Kelemen Lajos, a tanács elnökhelyettese tá­jékoztatta a vendégeket Bu­dapest életéről, fejlődéséről, majd ebédet adott tisztele­tükre. Ezután a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának kül­döttsége meglátogatta a fő­város nevezetességeit. A HNF megyei bizottsá­gának meghívására tegnap délelőtt Békéscsabára érke­zett Iván Vasziljevics Sza- limon, a Szovjet Baráti Tár­saságok Szövetségének ma­gyarországi képviselője, a Szovjetunió budapesti nagy- követségének tanácsosa, akit Bocskai Mihályné, a béke, barátsági és szolidaritási munkabizottság elnöke foga­dott és köszöntött a népfront­székházban. Megyénk társa­dalmi, gazdasági és kulturá­lis helyzetéről, valamint a jö­vő feladatairól szóló tájékoz­tató után a szovjet vendég a Padrah Lajos Általános Is­kolába látogatott, ahol az in­tézmény életével, s ezen be­lül az internacionalista leve­Az alföldi falvak helyze­téről, fejlődéséről tartott or­szágos konferencia folytatá­saként tegnap két, szakem­bereinket és közvélemé­nyünket egyaránt alapvető­en érdeklő témát vitattak meg a résztvevők. Elsőként az „Öriás falvak — kisváro­sok? — az alföldi település- rendszerben” címmel dr. Tóth József kandidátus, az MTA Földrajztudományi In­tézete alföldi osztályának ve­zetője tartott értékes elő­adást. A kérdőjel — mint mondotta — arra vonatko­zik: vajon mit tudunk tenni azokkal a hatalmas települé­sekkel, amelyek számottevő szerepet töltenek be a ma­gyar gazdasági életben? A fogalommeghatározás nehéz­ségeire utalva a kutató ki­emelte, hogy a kisvárosokat elsősorban struktúrájuk és kapcsolatrendszerük sokolda­lúsága különbözteti meg az óriás falvaktól. Ezután rátért nagyközségeink sajátosságai­nak és változatainak ismer­tetésére. Ez utóbbival kap­csolatban megemlítette, hogy a Szeghalom-típusú települé­seket (például Endrőd, Gyo- ipa, Mezőkovácsháza) az jel­lemzi, hogy az „óriás falvak struktúrájából kilépve terü­letszervező funkcióba kerül­lezőklub munkájával ismer­kedett meg. Délután I. V. Szalimon és kísérete Hunyára utazott, ahol községpolitikai tájékoz­tató és üzemlátogatás szere­pelt a programban. A ma­gyar—szovjet barátsági ren­dezvény este 7 órakor kezdő­dött a helyi művelődési ház­ban. A nemzeti himnuszok, műsorszámok és a köszöntő elhangzása után Bocskai Mi- 'hályné SZMT-titkár, a HNF megyei munkabizottságának elnöke — Battonya felszaba­dulási évfordulójára emlé­kezve — mondott ünnepi be­szédet. A barátsági esten fel­szólalt a szovjet nagykövet­ség képviselője is. tek”. A Mezőberény-típusú helységek szerkezete, felépí­tése ugyan hasonlít az elő­zőekéhez, de mégsem képe­sek önállóan működni (ide sorolható például Sarkad is). A harmadik, és egyúttal a legfejletlenebb típusba tarto­zik Vésztő (továbbá: Déva- ványa, Füzesgyarmat stb.). Ezek a települések az „óriás' falu” minőségtől nem tudtak elszakadni, ugyanakkor a la­kosság is nagyobb arányban hagyta el őket. A kisvárossá fejlesztés előnyeiről szólva dr. Tóth József kandidátus a kevésbé koncentrált fejlesz­tési modell alkalmazását tar­totta célszerűnek. A második téma előadója Komlódi Elek, Békés megye főépítésze volt. A mezőgaz­dasági értelmiségnek a terü­let- és településfejlesztésben betöltött szerepét elemezve részletesen foglalkozott a te­lepüléspolitika fontosabb cél­kitűzéseivel, az egyes fejlő­dési szakaszokban elért ered­ményekkel, s a jelenleg ta­pasztalható helyi problémák­kal is. A tanácskozás a hozzászó­lásokkal, illetve a jelenlevők kérdéseinek megválaszolásá­val ért véget. B. I. fl Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Debrecenben Településeink a „kisvárossá fejlesztés” útján

Next

/
Oldalképek
Tartalom