Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-20 / 221. szám

1981. szeptember 20., vasárnap Tíz év alatt nyolcvan főszerep Különös ismertetöjele: Cserhalmi György Foglalkozása: színész. Munkahelye: Magyar Film­gyártó Vállalat és Budapesti Nemzeti Színház. Kora: 33 év. Családi állapota: nős. Felesége: Cserhalmi Erzsé­bet, színésznő. Gyermek: Sára, öt és fél éves. Különös ismertetöjele: Cser­halmi György. Amit még tudni kell róla: tíz évvel ezelőtt végezte el a Színművészeti Főiskolát, utá­na Debrecenben, Veszprém­ben, Szolnokon, majd ismét Debrecenben játszott, 1976- ban a Budapesti Nemzeti Nemzeti Színház szerződtet­te, 1979 óta pedig a MA­FILM színészegyüttesének tagja, de továbbra is rend­szeresen fellép a Nemzeti Színházban. A legtöbbet fog­lalkoztatott színészek egyike: tíz esztendő alatt 32 színhá­zi és 48 filmfőszerepet alakí­tott. — Ha azt mondom: Cser­halmi György, nyomban két másik név is idekívánkozik: Latinovits Zoltán és Jancsó Miklós. — Ez természetes! — vá­laszolja. — Amit a színész­mesterségről és a színész­hivatásról tudok, azt — fő­iskolai tanárom: Nádasdy Kálmán néhány elejtett mon­datától eltekintve — Latino­vits Zoltánnak köszönhetem. Barátom volt, mesterem és példaképem. De sohasem akartam utánozni, a helyére állni — se színpadon, se fil­men, se az életben ... Saj­nálatosan kevésszer dolgoz- tunk együtt. Győrött rende­zőként találkoztam vele, a „Kispolgárok”-ban játszot­tam az ő irányításával. Veszprémben a színpadon is partnere lehettem „Az ügy­nök halálá”-ban. Szerencsére gyakrabban találkozhattunk — magánemberként. De so­kat vitatkoztunk! A hivatás­ról, a szakma szeretetéről, a magyar színjátszás sok-sok problémájáról. Zoli rajon­gott a színpadért, én kevés­bé. Félre ne értse: szeretem a színházat, a személyes ta­lálkozást a közönséggel, de idegesít, zavar, időnként el­kedvetlenít színjátszásunk el­avult struktúrája, a feltétlen biztonságra törekvő „üzeme­lés” taposómalma. — Egyesek szerint nehezen kezelhető ember, sőt — fene­gyerek! — Érzékenyebb vagyok az átlagosnál. Ha rosszul kö­zelítenek hozzám, nyomban megérzem, és védekezem. Lehet, hogy nem mindig „diplomatikusan” ... Pedig nem születtem gyönge ideg­zettel! Ifjúkoromban sokat sportoltam: első osztályú tőr­vívó voltam, és ez kiegyen­súlyozott embert kívánt. Eb­ből az állapotomból zökken­tett ki mindaz a zűrzavar, amely a színészi pályán zú­dult a nyakamba. Rá kellett jönnöm: ennek a gyönyörű hivatásnak az örömei távol­ról sem állnak arányban az ezzel együtt járó kínokkal, megalkuvásokkal. Minderről — szerencsére — nagyrészt már csak múlt időben be­szélhetek : mostanára lehig­gadtam, türelmesebb lettem, felmértem képességeimet. — És Jancsó Miklós? — Véletlenül találkoztunk. Az „Égi bárány” kiszemelt főszereplőjét egyeztetési problémák miatt nem adta ki a színház. Bódy Gábor, aki korábbról ismert, „dobta be” nevemet Jancsónál. Ki­hívott próbafelvételre, s rö­vid töprengés után elém tet­te a szerződést. Már az első forgatási napokon sikerült közös hullámhosszra állnunk. Azóta minden filmjében ját­szom. S ami még ennél is fontosabb: barátok lettünk. — A nyolcvan színpadi és filmszerepe. Így hát sok tu­catnyi rendezővel dolgozott. Melyikükkel találta meg a legkönnyebben a közös han­got? — Mindössze hárommal. Latinovitson és Jancsón kí­vül újabban Bódy Gáborral. A többiekkel már jóval ne­hezebben. Bizonyára bennem van a hiba! Lehet hogy meg- leoően hangzik az ilyesmi egy „fenegyerektől”, de az igazság az, hogy roppant gátlásos, lámpalázas vagyok. — Partnerek! Kikkel ját­szik együtt a legszívesebben filmen és színpadon? — Hadd ne válaszoljak er­re! Nem akarok senkit sem Shakespeare: IV. Henrikjében Benedek Miklóssal megsérteni. .. inkább azt mondanám el: kik azok, akik­kel szeretnék már egyszer, illetve újra összekerülni: el­sősorban Almási Évával, és „minden mennyiségben” Ga­ras Dezsővel. No, és a pá­lyakezdőkkel, a fiatalokkal, hisz olyan sok közöttük a valóban tehetséges. — Színpadi alakításai kö­zül melyiket tartja a legsi­keresebbnek, legjobban meg­oldottnak? — Igazán átütő sikert, amelyet magam is annak tartok, még nem arattam, il­letve ... „IV. Henrik”-beli teljesítményemmel, úgy tű­nik, meg lehetek elégedve. Élmény volt együtt dolgozni a rendezővel: Zsámbéki Gá­borral. Ezúttal sikerült elő­ször tökéletesen uralkodni szélsőségeimen. Zsámbéki szi­gorú, de következetes ren­dező, s ez engem is kötele­zett. Szívesen emlékezik a „Téli regé”-re, és örömmel ülök öltözőtükröm elé, ha aznap este „A konyha” van műsoron. — Film? — Ismét Jancsó Miklóssal dolgozom. „A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyaror­szágon” című új filmjében egy török agát alakítok. — És színpadon? — A Nemzeti Színházban valószínűleg csak a jövő év elején mutatkozom be új szerepben. — Rengeteget dolgozik! Mikor van ideje a magán­életre? — Kell hogy az ember időt tudjon szakítani arra, amit — hivatása mellett — a legjobban szeret. Nekem mostanában a legfontosabb magánlefoglaltságom: Sára leányom nyiladozó ' értelmé­nek formálása, egyéniségé­nek alakítása, irányítása. Ez a tevékenység számomra is (MTI-fotó — KS) hasznos: rendben tartja ideg­zetemet, önfegyelemre kész­tet. Együtt járunk sportolni is: Sára művészi tornát ta­nul, én pedig a kondíciómat igyekszem megőrizni. Sza­bad estéimen lemezgyűjte­ményemben tallózok. Ked­venc zeneszerzőim — talán kissé furcsa a párosítás — Wagner és Grieg. A komoly zene szeretete nálam családi örökség: édesanyám opera­énekesnő volt. Cserhalmi György így bú­csúzik: — Lám, mennyi minden­ről sikerült rövid idő alatt szót ejtenünk. Ritkán van al­kalmam rá, mert „sajtókö­rökben” elterjedt rólam, hogy nem szeretek nyilat­kozni. Emiatt kerülnek bizo­nyára az újságírók. Pedig most tapasztalhatta: Cser­halmi György nem fenegye­rek, senkinek sem harapja le az orrát .•.. Garai Tamás Kutyadolog V Nehéz a vadászkutyák sorsa. Gazdájuknak hűséges segí­tőik, a vadászatban társaik. Minderről meggyőződhettünk Gyo- mán, azon az országos versenyen, amelyen 23 vadászeb mérte össze tudását. Több sztár is rajthoz állt, mint például Körösuti Anni, a tavalyi plovdivi világgyőztes, ott volt a MAVOSZ-főverseny tavalyi s a nemzetközi TRlAL-verseny idei győztese is. Vala­mennyi „versenyző” tudása javát adta. Hogy milyen volt a verseny? Valójában arra csak a derék négylábúak tudnak pontos választ adni. De a kívülálló számára is volt izgalom, megható jelenet, derűs pillanat. Ezt igyekeztünk lencsevég­re kapni. Fotó: Szekeres András

Next

/
Oldalképek
Tartalom