Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-20 / 221. szám

1981. szeptember 20., vasárnap Szülői magatartásformák „Babusgatás” Igazán jóleső érzés látni, ha a szülő büszke gyerme­kére, csillogó szemmel, s dicsekvésbe vegyült boldog­sággal mutatja be őt az is­merősöknek. Indokolt az örömérzés, ha ápolt, tetszetősen öltözte­tett kislányunkban vagy kisfiúnkban el-elnyönyör- ködhetünk. Kellemes vele­járója különösen a kicsik gondozásának-nevelésének a szeretgetés, dajkálás, ját­szadozás. Mégis van ennek, az első megközelítésre kedvesnek tartott szülői viselkedésnek egy olyan változata, ame­lyet kicsit alaposabban ele­mezve, már nem is fogunk olyan kedvesnek minősíteni. Az NDK-s Claus—Hiebsch szerzőpáros által „babusga- tó”-nak nevezett szülő ugyanis főként „babusga- tás”-ra korlátozza a gyer­mekkel kapcsolatos teendőit A gyermeket olyasféle jó­pofa élőlénynek, „játék­szernek” tekinti; akit fel lehet öltöztetni, meg lehet mutogatni, akivel el lehet játszadozni. Ügy gondolja a szülő, hogyha a gyermek evett-ivott, aludt, tisztában van stb.. akkor igazán min­den rendben. Ez a szülői szemlélet ab­ból a rendkívül helytelen feltevésből indul ki, hogy a gyermeknek nem lehet gond­ja. ill. igazi gondjaik csak a felnőtteknek vannak. Ebből következően hajlamos töb­bek között a kicsi félelmei­nek, aggodalmainak, kíván­ságainak a bagatellizálására is. Ennek a magatartásnak az az egyik legmeghökken- tőbb következménye, hogy végül is úgy igazán nem. vagy . alig veszi „komolyan” a szülő gyermekét. Ezért nem alakul ki a szülő és a gyermek között egy olyan stabil ..lelki híd”, amelyen kölcsönösen és megnyugtató­an tudnának „közlekedni” az értelmi, érzelmi és akarati történések. Korántsem csak a legkiseb­beknél fordul elő ennek a szülőhöz és szülőtől vezető — s megfelelő forgalmat és teherbírást biztosító — „lel­ki hídnak” a kiépítetlensége. A fiataloknak pedig szüksé­gük van megértésre, együtt­érzésre, méltányolásra, szükségük van arra, hogy komolyan is vegyék őket. Ha ezt nem kapják meg a szülőtől, akkor másutt ke­resik és előbb-utóbb meg is fogják találni. Kedvezőtlen esetben netán a „csövesek" társaságában. A szülő—gyermek közötti tartalmas kontaktusok hiá­nyai rendre megmutatkoz­nak például a pályaválasztá­si döntés időszakában. Ebben az időszakban is gyakori, hogy a gyermek még viszonylag elemi ér­tékmegítélésekben is tanács­talan. Így például a fizikai és szellemi munka helyes megítélésében. Sokszor tel­jesen tisztázatlan még, hogy a következő 3—4 évben va­jon szívesebben maradna ott­hon szüleinél a fiatal, vagy pedig egyetértene a család a más településen történő to­vábbtanulással is. Megfelelő visszajelzések, megerősíté­sek híján ugyancsak sok fia­tal a legminimálisabb önis­merettel sem rendelkezik. A későbbi gondok-problé- mák a gyermeknevelésben is rendszerint korábbi mulasz­tásokban gyökereznek. A nevelés lehetőség szerint a családban is célirányos és tervszerű tevékenység le­gyen. Ebben a tervszerű fo­lyamatban feltétlenül veze­tő helyet kell tulajdonítani a gyermek megnyilvánulásai­nak helyes értelmezésére, kölcsönös megbeszélésére, kedvező irányú befolyásolá­sára. Szép számú, a gyere­ket „komolyan ráfigyelve” szerető család kedvező ne­velési tapasztalatai mutat­ják, hogy megtalálhatók vgy megközelíthetők a he­lyes arányok a családi neve­lésben is. Bőke Gyula Folyóiratszemle KORTÁRS Kísért a múlt, de nem töb­bet a kelleténél, bár néha úgy tűnik. Mint most a fo­lyóirat szeptemberi számá­ban, ahol. 54 oldalnyi Kabde- bó Lóránt beszélgetése Ne­mes Nagy Ágnes költővel, akit életéről faggat. Molnár Géza a Jégtörőben a felsza­badulás utáni évekről ír, sa­ját sorsát vizsgálva: a mun­kásból lett újságíróét, majd pártfunkcionáriusét. Szántó Piroska is emléket villant föl A Károlyi-címer elnevezésű írásában. A személyi kultusz idejéből. Az első egy egész élet, és sikeres pálya képe, meghatá­rozó élményekkel már a gyer­mek- és ifjúkorból. Az indu­lást jól segítő középiskolai környezettől, a beérett líri­kus nagy utazásáig, szinte kisregényszerűen, de mégis oly bőséggel ontva az emlé­keket, hogy egy nagy regény anyagát is magában hordja. A második írás ’44-től úgy tíz esztendőt sűrít: a nagy neki­rugaszkodást, a történelem- formáló új erőket, majd az ötvenes évek elejének zava­ros, át nem látható idejét. Azt, amikor nincs magyará­zat, csak az olykor fájó té­nyek tudomásulvétele az egyéni létben is. A harmadik már csak ez utóbbi időből merít író-, költő- és művész­berkekből, a kor hangulatát jól jellemezve apró történe­tek által. TISZATÁJ ötvenéves lenne, ha élne Latinovits Zoltán. Róla szól­nak Ablonczy László kere­setlen szavai, a munkában magát nem kímélő, a pályát, a színészetet valóban hiva­tásnak tekintő emberről. S hogy a megemlékezés telje­sebb legyen, Latinovits nap­lójából egy rövid részletet közöl a folyóirat, valamint az Űjvidéken és néhány ma­gyarországi előadóesten el­hangzott Bevezetőt, meg a Boldogságteremtés című gon­dolatokat, melyeket 1967 ka­rácsonyán mondott el a rá­dióban a művész. Megrázó olvasmányok, kü­lönösen a két utóbbi. A Be­vezető nem más, mint be­mutatkozás. Rövid, egyszerű, őszinte ismertetés. A másik viszont vallomás egy szenve­délyes életről, művészi és emberi célokról, amiket nem lehet elválasztani. Nem is akarja, s ez nem kevés konf­liktus forrása. „Nem vagyok letorkolható olyan esetekben, amikor kétségtelenül igazam van...”, majd így folytatja: „Valóban összeférhetetlen va­gyok, mindazokkal szemben, akik nem értenek a szakmá­jukhoz, mégis gyakorolják, sőt vezető helyen gyakorol­ják. Viszont mindenkivel egyetértek, aki érti az em­bert, tehát érti a szakmáját, mert mégiscsak az ember a szakmánk.” Ezt a színészetre érti, s kifejti; „...a művész­nek az a dolga, hogy bol­dogságot szerezzen, a boldog­ságról beszéljen és örömhírt hozzon az embereknek, ahogy Karinthy írja az Előszó cí­mű csodálatos versében.” Szenvedélyes szavait azzal fejezi be, hogy divat lett újabban az elidegenedettség, s nem érti, miért? És nem is tartja művészetnek, s ép­pen nem szeretnivalónak, mert „Az embereknek mo­solyra, örömre, erőre van szükségük, szeretetre van szükségük, hogy éljenek, dol­gozzanak is higgyenek abban, hogy van értelme az életük­nek és a munkájuknak.” Vass Márta „Hass, alkoss, gyarapíts.. Pályaválasztási játék úttörőknek A Magyar Üttörők Szövet­sége Békés megyei elnöksé­ge és a Békés megyei Pálya- választási Tanácsadó Inté­zet az idén is hirdet pálya- választási játékot „Hass, al­koss, gyarapíts!” címmel a megye 5-8. osztályos úttörő- rajai számára. A játék célja a pályaismeret, önismeret fejlesztése, a tanulmányi eredmény javítása, a tudatos pályaválasztás, az öntevé­kenység kibontakoztatása, a közösségi nevelés, az iskolai és a szabad idős tevékenység összehangolása. A játék háromfordulós lesz. Az egyes fordulók fel­adatait előre megismerhetik, és a megoldást eltervezhetik a benevező rajok. Az első for­duló megoldásait november 10-ig kell beküldeni. Bíráló bizottság végzi az értékelést, és dönti el, hogy kinek ítél­je oda az értékes díjakat. A harmadik forduló után ünne­pélyes eredményhirdetésen vehetik át a legjobbak ju­talmukat. Persze, a jó helye­zésért addig meg kell küzde­ni. Elsősorban a különböző pályákkal kell megismerked­niük az úttörőknek elmélet­ben és gyakorlatban is. Nem árt ha a tanuló ismeri sa­ját adottságait, képességeit: ezt segítik elő az önismereti feladatok. Az áttanulmányo­zásra javasolt könyvek sok hasznos ismeretet adnak a pályaválasztási előkészüle­tekhez. A közösségi játékok elsősorban a technika elsa­játítását segítik. A történel­mi évfordulókról is meg kell emlékezniük a játékban részt vevő rajoknak, s törhetik a fejüket a kapott rejtvénye­ken. Ha valamennyi feladatot jól megoldotta a raj. tagjai­nak bizonyára nem esik majd nehezére a megfelelő pálya kiválasztása. q. k. Mongol kulturális rendezvénysorozat A mongol népi forradalom 60. évfordulója tiszteletére mongol kulturális rendez­vénysorozatot tartanak ha­zánkban szeptember 21. és 28. között. Ebből az alka­lomból tartott sajtótájékoz­tatót pénteken a Vörösmarty téri Zeneművészek Klubjá­ban Dundogijn Cevegmid mongol miniszterelnök-he­lyettes, kulturális miniszter. Mint hangsúlyozta: a mon- gol nép életében jelentős ün­nep alkalmából — első íz­ben — sorra kerülő rendez­vénysorozat fontos lépés az országaink közötti kulturális kapcsolatokban. A mongol és a Magyar Népköztársaság közötti diplomáciai kapcso­lat 1950. évi megteremtése nyomán az elmúlt több, mint harminc esztendőben sokré­tű együttműködés alakult ki számos területen. Az 1974- ben aláírt kulturális együtt­működési egyezmény új tar­talommal és formákkal gaz­dagította a két nép közötti kapcsolatot. Jelentős kultu­rális események mindkét or­szágban a művészegyüttesek kölcsönös vendégszereplései. A két ország között rend­szeresek a képzőművészeti kiállítások, valamint a könyvek és filmek cseréje. Az utóbbi öt évben fordí­tották le mongol nyelvre többek között Dobozy Imre. Nagy Lajos és Karinthy Fe­renc műveit. A mostani gaz­dag program nyitányaként hétfőn ünnepi műsort adnak a mongol művészeti élet Bu­dapestre érkező jeles képvi­selői, ízelítőt adva a távoli nép kultúrájából. Több kiállítás is nyílik a fővárosban: a Pataky István Művelődési Központban pél­dául a mai Mongóliát be­mutató fotótárlat hatvan év eredményeivel ismerteti meg az érdeklődőket. Több város­ban szerveznek filmbemuta­tókat, találkozókat a ma­gyar és mongol írók, kép­zőművészek, zeneszerzők köz­reműködésével. Kiállítás a gyulai Dürer teremben Székelyhídi Attila szándéka és akarata Veranda (akvarell) Télen (akvarell) Fazekas László reprodukciói Ha egyszer, néhány év vagy évtized múlva valaki időt és fáradságot nem kímélve arra vállalkoznék, hogy Székely­hídi Attila munkásságát ér­tékelje, aligha mellőzheti a gyulai Dürer teremben most látható gyűjteményes tárlat anyagának elemzését. Megyénk viszonylag szűk keresztmetszetű művészeti (itt: képzőművészeti) életé­nek munkásai sorában Szé­kelyhídi Attila azon kevesek közé tartozik, aki mindig ellentétes, de mégsem kibé­kíthetetlen érzelmek és ér­zetek hullámzása közepette teremtette meg maga számá­ra a belső békét. Ebből a nyugalomból, és ebből a kereső és újító szán­dékkal teli nyugtalanságból kap valami felüdítő és gon­dolkodásra, tettvágyra ser­kentő leheletet az, aki meg­nézi, azaz áttanulmányozza ezt a tárlatot. Mert már az is az elismerés, a tiszteletije­ié, ha egy alkotónak vala­melyik kiállítóhely az önálló tárlat lehetőségét adomá­nyozza. És ez a kiállítás ér­telmes és körültekintő ren­dezése folytán élt a lehető­séggel: Székelyhídi Attila ed­digi alkotói korszakának mintegy genezisét nyújtja. Néhány héttel ezelőtt a hagyományos gyulai nyári művésztelepet záró vázlatki­állítás kapcsán azt a bátor­talan kijelentést kockáztat­tam meg, hogy az évek óta részt vevő Székelyhídi Attila és művész barátai a „neo- naturalizmus”-nak nevezhető stíluság egyik legmarkán­sabb, egymástól felfogásban és kivitelezésben némiképpen eltérő képviselői. És a kulcs­szó: a szándék, amely az ő (az ők) esetében különös fontossággal bír. Nos, a mostani önálló tár­lat ismételten ez utóbbinak bizonyítéka. Mind a hatvan­négy kiállított akvarell, olaj­kép. grafika ezt igazolja. Éppen a sajátságos fejlődés- történet okán. A látszólagos (!) fotószerűség szimpatikus, mert közérthető. Kevesebb lehetőséget ad a néző, a kö­zönség manipulálására, így az alkotás gondolata puritá­nabbá és tetten érhető bbé válik. Olyan rekvizitummá tulajdonosa szobájának fa­lán, mint éppen az a rekvi- zitum, amit a mű is ábrá­zol. A megörökítésre szánt múlt egy csipetét, egy alak­ját, a táj és a környezet egyik jelentősebb lélegzetvé­telét, a jövőnek szóló üzenet mai formáinak tárgyairól ké­szített pontos helyszínrajzot. Ez azonban még önmagá­ban kevés és suta, már-már a technikai eszközökkel tör­ténő reprodukálás plágiuma is lehetne. Székelyhídi műve­in azonban mindig ott lap­pang egy fel-felbukkanó ked­ves árnyék. Igen, az előbb említett osztályozó szándék. A modellek (személyek, tár­gyak, tájrészletek, bokrok, fák és másegyebek) nem azo­nosak az eredetivel! Ha ér­demtelenül nem járatták volna le azt a szót, hogy illusztráció, akkor most azt kellene mondani, hogy ezek az alkotások mindennapjaink mozzanatainak csak a jövő­ben fontosságot nyerő il­lusztrációi. A mese, a szép­ség igézete, az érdemleges Munkanadrág (tus, toll — 47,5x59 cm) kiemelése, á jó és igaz meg­őrzésének szándéka, akarata. Nehéz lenne sorra venni a képeket, és mindegyik alko­tásról néhány értékelésnek betudható szót mondani. A nagyjából négy-öt esztendő alkotómunkáját reprezentáló tárlat, rendezésében is a már jelzett alkotói genezist szol­gálja. Egy-egy motívum visz- szatér, de más-más felfogás­ban. És változott a kifejező- eszköz, a forma is. A leg­újabb akvarelleken, vázlato­kon, olajképeken a részlete­zés már kizárólagosan a mondandó kifejezésének szol­gálatába szegődött. Ami pre­cízen és pontosan megraj­Fóliásokná] (olaj, vászon — 130x105 cm) zolt, az a fontos. Az a lé­nyeg. A szándék. Az ana­tómiai tisztaságú mozdulat, aj idő múlását jelző rész, a felakasztott és sorsot eláruló munkásnadrág üzenetei. Mégis, hadd álljon itt né­hány képcím, amelyek ne­kem, mint tárlatlátogatónak különösen tetszettek. Az alko­tó arcát a lefestett kép üvegén tükröző Hej, Rákóczi Ravai és a művész hátát tükröző Elek Gyula bátyám Rákóczi­val című, táblaképeket meg­idéző olajképek; a már em­lített „totemisztikus” mun­kanadrágot megörökítő tus- tollrajz és a Fóliásoknál cí­mű olajkép; a Melléképület című majd két és fél négy­zetméteres olajvászon a neo- naturalizmuson túlmutató iz­zó és az alkotó formakereső nyugtalanságát bizonyító realizmusával; valamint ösz- szességében a szürke karton­ra odaálmodott grafikák cso­dás sora tisztaságukkal, őszinteségükkel, a tehetséget rejtő nagyszerűségükkel. A gyulai képzőművész — aki középiskolai tanárként tehetségét nap mint nap ka­matoztatni és továbbadni kész — szépen réndezett, ér­zelmeket felszító kiállítását október 4-i'* tekintheti meg az érdeklődő közönség a Kö­rös-parti város Dürer termé­ben. Nemesi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom