Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-18 / 219. szám
1981. szeptember 18., péntek o Szeptember végére elkészülnek a házak Cigányok. Sok helyen előítéletekkel fogadják őket. Több évszázados számkive- tettségben éltek. Számukra a felemelkedést társadalmunk biztosítja. Többségük él is ezzel a lehetőséggel. Megyénkben csaknem két évtizede kezdődött meg a cigánytelepek felszámolása. Napjainkban már csak 10 telepen mintegy 600-an élnek. o Szeghalomban, a település szélén, több generációval ezelőtt alakult ki a cigánytelep. Ma már csak 16 család él itt, a többiek a faluba költöztek, nagyobb részük beilleszkedett, dolgozik. A telepen maradtak is hamarosan új környezetbe kerülnek. De még mielőtt végleg felszámolnák a telepet, rövid sétára indulok* A földbe vájt viskók mellől jól látszanak a Csepel Autógyár modern épületei. Két világ néz egymással farkasszemet. Az őszi délelőttön a telep lakóinak csak töredéke van otthon. A férfiak zöme, a nők egy része dolgozik, az öregek, valamint a gyerekes anyák vannak otthon, no és a több tucatnyi purdé, akik mezítláb szaladgálnak, hiányos öltözetben. Közeledtemre csakhamar felfigyelnek, persze a kutyák is, és bizony szednem kell a lábam előlük. Csaholva követnek, végül is megunják a futást. Tíz év körüli fiú regulázza meg üldözőimet. Amint a telep képzeletbeli közepére érek, kíváncsi gyerekhad fog közre. Az udvaron (?) álló tűzhely körül többen kuporognak, út széli hangnemben beszélnek. Még a gyerekek is. Középkorú asszony jön elém, kíváncsiskodik. — Mi járatban? A tanácstól? Talán a biróságtól? Biztosan rendőr... — találgatja. S mielőtt válaszolnék, máris siránkozik, hogy milyen nehezen élnek. — Ha talán dolgoznának, jobban boldogulnának — mondom. — Tetszik tudni, betegek vegyünk. Az uram is az. A két nagyobbik lányomnak apró gyereke van, a kicsik meg még iskolába járnak. — Miből élnek? — Szociális segélyből... — s invitál, nézzem meg „a lakásukat”. Az ajtón majdnem beesek, a kosz, a szutyok leírhatatlan ... Ez az egyik véglet. A telepen is. Az alig kőhajításnyi- ra levő másik putri fehérre meszelt falán ott lóg a feszület, mellette a szocialista brigád címet tanúsító oklevél. A körülményekhez képest tisztaság van. Az itt élők nemcsak életvitelükben, hanem gondolkodásmódjukban is különböznek az előbbi családtól. o A szomszédos kunyhóban hasonló kép fogad, ahol a hattagú Vadász család él. A férj a Békés megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozik, a feleség a gyerekeket neveli. Négy gyerek után, az új lakás vásárlása előtt kötöttek házasságot, ugyanis ez volt az egyik alapfeltétel. — Nagyon várjuk már, hogy beköltözzünk a faluba — magyarázza az asszony. — Panelos házba megyünk, ott más lesz minden. Egy éve megvettük a bútorokat, a mosógépet, meg a tévét is, amit a sógornőmnél nézünk, mert a telepen nincs villany a putrikban. — Milyen lesz a lakásuk? — Most csak egyszoba- konyhás, kamrával, mosdófülkével. Jövőre építenek még hozzá egy kis szobát. Az OTP hitelre adja, havonta 990 fo- forintot kell majd fizetnünk — hallom, miközben megáll mellettem az egyik cigányasszony. Karja össze-vissza tetovált, tekintetem önkéntelenül is megáll rajta. — Régi cigányszokás — jegyzi meg, majd megtoldja: — Az ember a kedveseinek a nevét a karjára tetoválja. — Akkor sok volt — vetem közbe. — Az semmi — válaszol — s karja belső felét is megmutatja, mely inkább hasonlít egy hirdetőoszlophoz. Két alkalmi kísérőmmel: Vadásznéval és Farkas Lajossal indulunk az új házakhoz. A fiatal férfi hetykén lépked mellettem, s magyarázza : — Űj házba kerülünk, de egy csomóban élünk tovább ott is. Jó lett volna, ha szétszórnak bennünket a községben. Higgye el, ez jó hatással van ránk, ugyanis látjuk, hogyan élnek a magyarok, tőlük sokat tanulhatunk. Ellentétben a közhiedelemmel, én mondhatom: a cigányság ma már nem érti meg egymást, összetartása látszólagos. Az építkezésre érünk. Panelos családi házak sorakoznak. Tetőszerkezetüket ácsolják. — Soká lesz kész, az idén nem biztos, hogy beköltözünk — kesereg Vadászné. Valóban elhúzódott az építkezés. Sándor Imre, a Szeghalmi Szövetkezeti Építőipari Közös Vállalat főmérnöke így fogalmaz: — A beruházó az OTP Békés megyei Igazgatósága, a generál kivitelező a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat, tőlük vállaltuk át a lakások felépítését. A tavaszi esőzések miatt nagy volt a sár, s nem tudtuk időben kiszállítani a paneleket, a gépeket, így késve láttunk a munkához. Ennek ellenére ígérjük, hogy a határidőt tartjuk, szeptember végére valamennyi lakást átadjuk. o — Nagyon nagy gondunk volt a cigánytelep mielőbbi felszámolása, s célunk, hogy a ma még ott lakókat, emberi körülmények közé költöztessük — hallom Kerekes Kálmántól, a községi pártbizottság titkárától, miközben megtudom: a szeghalmi cigánytelepen egy évtizede több mint 80 nagy létszámú család élt. Közülük tizenhatan még ott laknak. Tizenkét népes család még az ősz folyamán új házba költözik, a többiek elhelyezése is folyamatban van. Egy dolog biztos: a telet már nem töltik a telepen. Mindez az évek során nem kis terhet rótt a társadalomra. — A most átadásra "kerülő lakások árához 293 ezer forint kölcsönt ad az OTP. A kiegészítő berendezések nélkül — kerítés, kályha stb — ez az összeg 250 ezer forint körül mozog. A megyei tanács kezdeményezésére ezekhez a panelházakhoz jövőre építünk még téglából egy 12 négyzetméteres kis szobát, aminek az alapozása elkészült. Ismerve a Családok tagjainak számát, úgy ítéljük meg, hogy erre szükségük lesz. Ezeknek a félszobáknak az ára a lakások alapárában benne van, vagyis elég lesz rá a 293 ezer forint hitel — tájékoztat Macsári István, a helyi tanács csoportvezetője. — Mennyi a saját erő, mert az is kell a lakásvásárláshoz ... — A putrikat felértékeltük, ez képezi a saját erőt — válaszol a csoportvezető, majd hozzáteszi: a cigánylakásokkal egy időben még hét belvizes lakóház is átadásra kerül. Délutánra jár az idő, amikor hazaindulok. A napköziből gyerekhad vonul az utcán. Önkéntelenül is megnézem őket, hogy van-e, s ha van, mi a különbség a magyar és a cigánygyerekek között. Semmi. Jól öltözöttek, csintalanok, vidámak valamennyien. Szekeres András Kedvezményes őszi—téli üdülés, sítúrák Nyolcvanötezren utaztak az idén turistaként az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezésében külföldre — 22 országba —, s a hazai programjain is félmilliónál több fiatal vett részt. A KISZ utazási irodája az őszi—téli hónapokra is változatos programot kínál — jelentette be Rezs- nák Miklós, az utazási iroda osztályvezetője csütörtökön, az Express verőcemarosi üdülőtelepén tartott sajtó- tájékoztatón. Az év hátralevő részében még 15 ezer fiatal várnak a határainkon túli társasutazásokra. Eddig tíz barátságvonattal jártak magyar fiatalok a Szovjetunióban, s a tervek szerint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából 13 napos moszkva—leningrádi útra mennek így. A síelőknek egyhetes tátrai túrákat ajánlanak, s elkészültek már a szilveszteri programkínálatok is. December végéig további 300 ezer dolgozó és tanuló fiatalt várnak a belföldi Express-túrák, üdülők. Novemberig egyhetes turnusokban — az Állami Ifjúsági Bizottság 30 százalékos étkezési kedvezményével — nyaralhatnak diákok az utazási iroda velencei ifjúsági üdülőközpontjában. Fogalmak változása II Komlérend magyar lovagja Érdekes nemzetközi elismerésben részesült egy magyar agrár szakember: a komlótermelő országokat tömörítő Nemzetközi Komlóiroda elnöksége a Komlórend lovagjává fogadta Cseh Sándort, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgató-helyettesét. A Komlórend — eredeti francia nevén: Ordre du Houblon — minden bizonynyal Európa egyik legrégibb alapítyánya. Egy bizonyos Jean Sans Peur alapította 1371-ben a burgundiai Di- jonban a kiemelkelő eredményt elért gazdák számára. A strasbourgi székhelyű Nemzetközi Komlóiroda felújította a hat évszázados hagyományt, s az alapító szándékának megfelelően a Komlórend lovagjává fogadja azokat a szakembereket, akik különösen sokat tettek hazájukban a sör fűszerének gondozásáért, termesztésének fejlesztéséért. Cseh Sándor az Ordre du Houblon első magyar kitüntetettje. A bólyi mérnök a komlótermelés ismert szakértője itthon és külföldön, egyike a hazai komló-szakirodalom megteremtőjének. A kitüntetés az egész magyar komlószakma nemzetközi elismerését is jelenti. Hazánk ugyanis a kis komlótermelő országok közé tartozik, a termőterület nagysága szerinti eredményei azonban figyelmet keltettek határainkon túl is. Csapdában a por Űj típusú porelválasztó berendezés terveit dolgozták ki a mecseki szénbányák környezetvédelmi kutatócsoportjának szakemberei Pécsett. Találmányukat, a finom eloszlású ipari porok és gázok kilencvenkilenc százalékát ártalmatlanító készülék -első példányát a pécsi köztisztasági és útkarbantartó vállalat készítette el, mintegy negyedmillió forintos költséggel, s a város határában levő aszfaltkeverő üzem gépsorához kapcsolva már üzembe is helyezte. A magas hatásfokkal működő berendezés a város levegőjét és a Pécsi Állami Gazdaság közeli gyümölcsösét a porszennyeződéstől, a vállalatot pedig évi több mint háromszázezer forintos környezetszennyezési bírság, illetve kártérítés kifizetésétől mentesíti. A nagy teljesítményű, különleges porlasztó vízpermettel ejti csapdába a homok és a méskőliszt szárításakor' keletkező, rendkívül apró porszemcséket. A berendezést nemcsak aszfaltkeverő üzemekben, hanem egyéb „poros” munkahelyeken, bányákban, gyárakban is hasznosítani lehet. Ha mondjuk a harmincasnegyvenes években valakit úgy mutattak, be, hogy ötholdas paraszt, a lényeget elmondták róla. Nevezetesen, hogy mihez ért, milyen helyet foglal el a falu hierarchiájában, milyen körből házasodhat, milyen sorsot szánhat gyerekeinek. Ma légi feljebb statisztikai címszó lehet, annak is pontatlan,- hogy „mezőgazdaságban dolgozó fiatal”. Személyre vonatkoztatva semmitmondó meghatározás, nem több, mint az „ipari ’munkás” megjelölés. Az ipari munkásság rétegződése régebbi keletű, a mezőgazdasági dolgozóké tizenöt-húsz éve kezdődött igazán. Annak a folyamatnak a részeként, amit úgy szoktunk jellemezni, hogy az elmúlt három és fél évtized leglátványosabb változásai közé tartozik a falu társadalmának átalakulása. Ezen belül a döntő fordulat a szocialista nagyüzemi gazdálkodás létrejötte. Mára a mezőgazdasági nagyüzemekben a szakosodás a speciális szakmai képzettség ugyanolyan természetes, mint az iparban. A különbség: szakmunkás-bizonyítványa, mezőgazdasági iskolai végzettsége a fiatalabb nemzedéknek van. Az állattenyésztőnek, a növénytermesztőnek, a növényvédőnek. a gépszerelőnek. A korszerű nagyüzemek nem nélkülözhetik szakértelmüket, a korszerű nagyüzemek nélkül szakmai ismereteikre nem tartanának igényt. Ahhoz a régi gazdálkodáshoz mást kellett tudni, nemzedékeken át öröklődő, nem iskolában, hanem a gyakorlatban elsajátított tudnivalókat. Nem lebecsülendő tapasztalatok halmozódtak fel ily módon, de ma más' pontosabban más is kell. A közfelfogással ellentétben a régi, a felszabadulás előtti falu sem tiszta mező- gazdasági település volt. Lakták szép számmal ipari munkások is. sőt a korabeli statisztikák szerint 1945-ben az ipari munkásság többsége falun élt. Mégis, falu és a parasztvilág — máig hatóan — összekapcsolódott a köz- gondolkodásban. És a falu a városhoz képest elmaradottságot is jelképezett, város és falu közötti különbség, a város javára való különbséget jelentette. A falu szocialista átalakulása egyúttal a különbség csökkenését, az igények növekedését hozta magával. Az igényesség persze önmagában kevés. Miből ? Honnan a többre vágyás anyagi fedezete? A nagyüzemek gazdasági megerősödésével párhuzamosan nőtt a szövetkezetekben dolgozók jövedelme, részben a közösből származó jövedelme, de nem elhanyagolható a háztáji föld, az állattartás „adománya” sem. Ami korántsem adomány. Szociológiai felmérések szerint — avagy hivatkozhat ki-ki személyes tapasztalatára — a mező- gazdasági nagyüzemekben dolgozók munkája korántsem fejeződik be a szövetkezet földjén. A háztájiból származó hús, zöldség stb. javítja az ellátást, gazdagítja a piacot, ellenértéke megjelenik egyebek között az újonnan épülő otthonokban. Az öröklött, a még otthon tanult paraszti ismeret korántsem fölösleges a háztáji munkákban. Tradíció folytatását láthatjuk abban is, hogy a házak jelentős része ma is kalákában épül. Lényeges különbség: a napjainkban közösen építkezők rendszerint nemcsak munkaerejüket, hanem szakmájukat is kölcsönzik. Hiszen a rokonságban, a baráti körben föllelhetők a specialisták. Mielőtt idillire, azaz hamisra sikeredne a kép: az iskolázottság messze meghaladja a korábbi évtizedekét, de nem általános érvényű a szakmunkássá, netán diplomássá válás igénye. Különösen nem, ha a lányok továbbtanulásáról árulkodó adatokat nézzük. Ennek okai szerteágazóak, hogy csak egyet említsünk: a háztájiban a munka nagyobb részét vállaló asszony nagyobb jövedelemhez juthat, mintha szakmát tanulna, nem is szólva a még mindig ható „az asszonynak a tűzhely mellett a helye”-féle avítt felfogásról. A szorgalom, a többletmunka hasznát nem kisebbíti, de: mikor jut ideje ennek a rétegnek a művelődésre, a szórakozásra? Akinek a napi programja úgy alakul, hogy „kelek, amikor az állatokat etetni, itatni kell, s fekszem, amikor etettem, itattam, közben pedig mindig van mit csinálnom”, akinek a huszonnégy órából jó ha nyolctíz marad pihenésre, megróható-e, mert könyvet ritkán vesz a kezébe, mert elalszik a televízió előtt, mert az alvást többre becsüli a művelődésnél? A „mezőgazdaságban dolgozó fiatalok” megteremtik maguknak a jobb életkörülményeket, munkájuktól függ a mezőgazdaság előrehaladása, de azzal, amit megteremtettek és azzal, amit a szocialista falu már nyújt nekik, még nem élnek, még nem tudnak élni mindany- nyian. Bizonyos azonban, hogy szakmájuk fejlődése, otthonuk kulturális ösztönző erőként hat. Ezek nélkül aligha remélhetnénk, hogy a szellemi javak iránti fogékonyságuk, igényük belső kényszerré válik. Maros Dénes A Beremendi Cementmű új mészmüvében az alkotmány napi avató ünnepséget kiváló termelési eredményeikkel köszöntötték a dolgozók. Az egymilliárd forint költséggel épült új mészműben évente száznegyvenezer tonna égetett mészkövet és száznyolcezer tonna mészhidrátot készítenek. Az új létesítményt augusztus 20-a alkalmából avatták fel, és adták át rendeltetésének. Azóta teljes kapacitással termel az új mészmű. Az égetőüzemből naponta átlagban négyszázötven tonna égetett mészkövet szállítanak a hidrátüzembe , (MTI-fotó: Kozák Albert felvétele' — KS) Búcsú a putriktól
