Békés Megyei Népújság, 1981. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-13 / 215. szám
I 1981. szeptember 13., vasárnap ■JENilUl-fíTd KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Tárlatnézőben Mázán László-emlékkiállítás a csabai múzeumban Dutka Ákos : Ady szobra előtt Tekints le rám most bronzszemeddel: a váradi, a régi nagy hiteddel, pajtásod áll most ím előtted, kivel a holnap szent, frigyét kötötted. Bálvánnyá válva, fenn ragyogva nézhetsz ma már a csillagokba. A „Három hollótól” egész idáig nagy volt az út a büszke máig. Magyar sorsunknak pirkadásán fellobbanó tűz: Te ősi Sámán maradj így itt e forgatagban s maradjunk egyek a Te szavadban, hogy visszahullva mind e rögre magyarok maradjunk mindörökre. Én az maradtam — s hozzád kiáltva vallom a magyar sors hajnalába: amit Te hoztál: forradalmat, hitet, lelket az új szavaknak megőrizzük, röpítve fennen, hozzád méltóbban, lelkesebben, hogy úgy nézhessünk bronzszemedbe: Sámánunk maradtál Ady Endre. r Dutka Ákos „kallódó dallamai” Születésének századik évfordulóján Az 1899-ben született, és nagyon fiatalon, 1949 tavaszán elhunyt Mázán László békéscsabai festőművész teljességében még ma is aligha felmérhető hatása milyen mérvű, azt hadd próbáljam igazolni egy személyes példán. Apró, nyiladozó értelmű gyerekkoromban szüleim elvittek az úgynevezett csabai festők kiállítására, az ötvenes évek elejének kábulatából éledő békécsabai múzeumba. Egyetlen egy kép ragadott meg — ma is emlékezem rá —, amelyen fekete ruhás, a városba telenként bemenekülő varjakhoz voltak hasonlatosak az emberek, és verebek is voltak a hatalmas méretű vásznon. Még nem tudtam olvasni. Aztán több mint egy évtizeden át kutattam ezt a képet. A múzeumban is, ahol — mint később kiderült — a raktárban szunnyadt. És abba gimnáziumba jártam, ahol festője diákéveinek zömét töltötte, ahol 1925-től helyettes, majd 1928-tól kinevezett, rendes tanár lett haláláig. Aztán megtudtam a festmény címét. Sokan ismerik a „Csabai tél”, avagy a „Téli vasárnap”, illetve a „Hazafelé a csabai nagytemplomból" című alkotást, gyermekkorom első és megkapó művészi élményének tárgyát. Most szavakkal aligha kifejezhető érzés újra a kép előtt állni a békéscsabai Munkácsy Múzeum nemrégiben megnyitott emlékkiállításán. A tizenkét festmény és grafika, a tíz vázlat, karikatúra, valamint a rövidre sikerült mazáni életút leveles-fényképes rekvizitumainak kiragadott példái a Viharsarok fővárosának egy életszeletét mutatják be — mással aligha helyettesíthető, csak a művésztől származtatható bájjal, beszélő képekké formázott, groteszk arcképcsamokféle segítségével. —Érdemes volt megszületni a századfordulón? Az első nagy világégés hajnalán, a fehérterrorra huszonévesnek lenni, a világválság éveire harmincasnak, a legnagyobb önirtó világháború pusztulásra negyvenesnek? Hiszen ekkorra már elszáll az ifjúi, a világmegváltó ambíció, elenyészik az újat teremtő szándék ... Érdemes volt? Biztosan tudom és érzem én is sok ezernyi tanítvánnyal, még ma is élő tanárkollégával, rokonnal, tisztelővel, nevenincs baráttal, csabai lakossal együtt, hogy Mázán Lászlónak — igen! A szeretet és tisztelet övezte alakját — írja a csabai alma mater jubileumi kiadványa egykori rajztanáráról. Ez a hivatalosra sikeredett mondat azonban száraz és kevés, nem sokat mond. A lemeztelenített őszinteség mégis benne van: másképpen aligha vezethette volna az egyetemes emberi kultúrát szolgáló, fiatalokat nevelő önképzőkör egyik szekcióját, és — aligha érhetett volna. el arra a magasságra, amelyre az utókor méltán helyezte. Ahogyan Móra Ferenc vallotta, Mázán László sem kötötte kis csónakját senki nagy hajójához. Amikor 21 évesen biratkozott a képző- művészeti főiskolára és Réti István, Rudnay Gyula tanítvány lett, még csak teli volt azokkal a bizonyos talentumokkal. S hogy azokból mennyit tárt föl az iskola és mennyit tárt föl később önmaga, csabai tanárkodásának évei alatt? Talán soha nem derül ki. De nem is fontos. Ami a lényeg: a napvilágra kerültek tehetségének ékkövei, beváltva kamatoztathatta azokat. Ahogyan nagy szellemi-műfaji elődje, a múlt században élt és alkotott tótkomlósi Jankó János is a Borsszem Jankóban megjelent politikus karikatúráiban, úgy Mázán László is megteremtette a „csabai pofákok” arcképcsarnokát. A helyi, kitekert főnévi többesszám a művészi, vagy inkább az egyetemes emberi halhatatlanságot ostromló magaslatokra törés útját jelöli. Az egymás mellett — és néha-néha egymás ellen is — élő magyar és szlovák ajkú csabai parasztok, hivatalnokok és „nemzetes uramék” zömében konzervatív életritmusa, hétköznapjainak történései valóban a karikaturista ceruzájára kívánkoztak. Olyan karikaturistáéra, aki e műfajnak avatott és tehetséges képviselője, aki képes és alkalmas arra, hogy a karikatúra zsurnalisztikái és kérészéletű műfajából veretes és igaz művészetet alkothasson. Mint ahogyan erre alkalmas és képes Mázán László lehetett. A „Kalapvásár”. A csabai paraszt tetszelegve próbálja az egyik kalapot a csabai vásárban, a bámészkodók gyűrűjében. Ez a téma önmagában nem lenne nagy ügy. De elkapni azt a pillanatot, ami humorában, lényegében és karaktert megmutató gesztusában a legjellemzőbb, legátfogóbb: nos, ebben van Mázán László zsenialitása. A klasszikusan megkomponált olajfestményen minden szereplő: figura. önmaga titkolt bensőjének képe, az alkotó karaktert kirajzoló tükrében lemeztelenítve álló jellem. A torzság, az anatómiai aránytalanság önmagában szarvashiba, elviselhetetlen vétség. De ha szerepet, valami ' fontosat kifejező funkciót kap, akkor sajátságosságával a tartalom formai hordozójává nemesedik. Mint például a már említett „Hazafelé a csabai nagytemplomból” című képen, mely a mikszáthi adomázás köny- nyedségét és veretességét idézi mint társművészeti elődöt. Mondhatnók: Mázán mintegy allegóriaként is használta a karikírozást. De csak „is”, és nem teljesen. Hiszen a „Lázár feltámasztása” biblikus című és témájú két grafikája komoly és komor hangvétellel végső soron arról a témáról vall: az értelmetlenség és az önpusztító oktalanság ellen tiltakozik. Az őszinte és a felhőtlen játék megnyilatkozásának legnagyszerűbb darabjai azok a színes krétarajzok, amelyeket „Suszter”, „Légiriadó” és „Mészáros" cím alatt láthatnak az emlékkiállítás látogatói. A főszereplők a békák. Igen, azok a zöld, kuruttyoló kecskebékák. Gyermekkorunk meséinek, tavasz és nyár esti sétáinknak szereplői. S ha látszólag ember alakú is a megszemélyesítésük, karikí- rozásuk; a grafikák jellemcsiszoló ' görbetükröt mutatnak elénk azon túl is, hogy szórakoztatnak; látványuk felüdít, mesére csábít. Aki Békéscsabát, ezt a tájat, az itt élő embereket titkoltan vagy kinyilatkoztatva szereti és tiszteli, annak személyes jó barátjává, régi ismerősévé lesz Mázán László, a népi tömörség szókimondásának egyszerűségével fogalmazott festményeivel, rajzaival. De az is igaz, hogy Mázán László csonkán, befejezetlenül maradt életével, mégis kerekké formálódott életművével alappá, sarjakat hozó gyökérré vált. Hiszen belőle is származnak azok a ma élő és alkotó művészek, akik tanítójukhoz hasonlóan értelmezik a karinthyi elvet, miszerint „a humorban nem ismerek tréfát”; akik a köz- érthetőség, az egyszerűség, a szépség és az őszinteség kifejezésének művészetét sajátították el tőle. Vagy azok, akik közöttünk élnek, mint egykori tanítványai, és ma a tanáraiktól hallott-látott dolgokat adják át gyermekeiknek, unokáiknak... De hiszen Mázán László hagyatékának nagyszerűsége éppen ebben áll: örök, mert emberi. Nemesi László Száz évvel ezelőtt született Dutka Ákos, aki 1908- ban részt vett a modern magyar költészet nagy újrakezdésében, forradalmi zászlóbontásában: a Holnapantológia megjelentetésében. Ez az irodalomtörténeti jelentőségű pillanat ott Nagyváradon, szülővárosában kapcsolta össze a fiatal Dutka Ákost merész, újat akaró társaival, Ady Endrével, Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, Balázs Bélával, Ernőd Tamással és Miklós Jutkával. A régivel való szakítás és az új hangon való megszólalás főleg Ady Endre nevéhez fűződött. De mellette mások is voltak, a holnaposok, a nyugatosok, akik ugyanúgy az „új idők új dalait” akarták megszólaltatni. Dutka Ákos költői sorsa igen érdekesen alakult. Fiatalon Ady társaként indul, de már korán támadások érik Adyhoz hasonló hangja miatt. Kosztolányi és mások kemény ütéseit alig feledtették a harcostárs, Ady meleg szavai: „Valóság és ismerni való tény, hogy Dutka Ákos itt van, s ha nem volna más, mint hívő harcosa a mi harcainknak, akkor is valaki... érték, akit be és le kell jegyeznünk.” Nem vitás, hogy Dutka Ákos költészetének egyik csúcspontja Nagyváradhoz, a Holnap-antológiához, Adyék irodalmi forradalmához kapcsolódik. S ehhez méltó, ehhez mérhető korszaka nincs későbbi munkásságának. ö maga is később mindig a fiatalságára gondolt, regényes korrajzban meg is írta nagyváradi éveinek történetét A Holnap városa címmel. Dutka Ákos egyik vallomásában azt fejtegeti, hogy Reviczky Gyula és Vajda János költészete mutatott neki utat fiatal korában, s mindenekelőtt, mindenekfe- lett: Ady. És hozzáteszi: „talán vesztemre”. Mert az Ady-hatás túlzottan erős volt, és egy életre szólt. Költői hangja kezdettől fogva impresszionista, teli zeneiséggel, fátyolos ábrán- dokkol, sejtelmes-elmosódótt hangulatokkal. Az első világháború „vérszagát” hozzá is elviszi a szél. A váradi esték hangulatát, a Körös-parti séták perceit, amerikai útjának pillanatait rövid versekben örökíti meg. Olykor úgy érezzük, hogy a költőbarát, Juhász Gyula lírai hangjához áll közel Dutka Ákos egy-egy alkonyati hangulatképe, Nirvána-sejtelme. Az elmosódott hangulatok ábrázolása sikerült talán legjobban a költőnek. A reggel „opálos, hamvas”; a város „párás uszályban áll”; Velence „hosszú hűvös árkádok árnyával” fogadja; a szőnyegen „tűzszélű árnyak” pompáznak. A fegyelmezettséget követelő szonettformát nagyon kedvelte, éppúgy, mint Juhász Gyula. Eredeti életképszerű verset írt szonettformában (A csorda), máskor a világháború gondja nyomasztja (1916), s az alföldi katona arcképét rajzolja meg szonettjében (A közkatona). A felszabadulás után Má- riaremetén él. Sokáig hallgatott, majd új versekkel, válogatott versgyűjteményeivel jelentkezett. Kallódó dallamok címmel rendezte sajtó alá verseit. Az volt az érzése, hogy versdallamait elfelejtik. Szerencsére e jóslata nem vált be. Az öreg költőt a békéscsabai nyomdásztanulók válogatott verseinek új kiadásával lepték meg. A Holnaptól Remetéig cíművel (250 példányban). A csaknem 90 éves költő verseit a-Magvető tette közzé. Születésnapján nem volt egyedül, barátai, olvasói kopogtattak be remetei házának kapuján. 1970. szeptember 11-én jártunk nála a kecskeméti Forrás folyóirat „képviseletében”. Derűsen fogadott kis házában. „A versírás született betegség. Ügy látszik, én nem gyógyulok ki belőle soha” vallotta meg az ekkor készült interjúban. A vénség balladájában bölcs rezignáltsággal tekint végig életén. Nem lázadozik, nem panaszkodik. A megértés derűje járja át. Lámpája ég, a költészet tüze Is világít még. Balzac zsugorodó „szamárbőrét” emlegeti, meg-megáll az őszi kertben, eltűnődik a a múlton. Mintha ezt a kései Dutka-lírát nem becsülték volna eléggé. Igaztalanul csak a fiatalkor fényeire figyeltek, s a kelleténél kevesebbszer vették észre a költő „őszikéinek” varázsát. Kallódó dallamok Dutka Ákos versei ? Reménykedem, hogy nem. Egy-egy évforduló, így ez a mostani — a költő századik születésnapja — jó alkalom a számvetésre. A költő emlékét az irodalomtörténet és művei őrzik, ő maga a Végrendelet című versében ezt írja: „Hogy voltam, éltem, sokszor lelkesülve, / Hirdesse néhány árva verssorom. / S ha nem lenne szív, hol visszhangra lelne, / Szórjátok kertemben szét marék porom / Feltámadok, színként, illatként lebegve, / Az esti szélben bókoló virágokon.” Szekér Endre Mázán László: Vendégvárás Mazán László: Hazafelé a csabai nagytemplomból
