Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-26 / 199. szám
1981. augusztus 26., szerda Évente százezren lépik át a küszöböt A békéscsabai „ifiház” új évadjának tervei Talán nincs is olyan békéscsabai lakos, aki ne járt volna a Kulich Gyula nevét viselő ifjúsági és úttörőházban. Nemcsak a félszáznyi kisdobos-, úttörő- és ifjúsági szakkör és klub tagjai,, a szórakoztató jellegű rendezvények közönsége, hanem az üzemi és vállalati rendezvényeknek, báláknak és politikai nagygyűléseknek, városi ünnepségeknek látogatói is ismerik a köznyelven csak „ifiház”-nak nevezett négyemeletes épületet és a hatalmas színháztermet. Évente körülbelül 80—120 ezer ember lépi át a küszcr böt... Az új évadnak az előzőkhöz hasonlóan tartalmas és változatos terveiről a nemrégiben kinevezett új igazgatónő, Ivanics Katalin adott tájékoztatást. — Továbbra is az a fő célunk, közművelődési munkánk alapelve, hogy mindig és mindenki előtt nyitva álljon az ajtó. A rendelkezésünkre álló minden eszközzel és módon kellemes időtöltő hellyé szeretnénk változtatni a házat, elsősorban ■a csabaiaknak. A' gyerekeknek, a fiataloknak, az idősebbeknek. Ezért a most átadásra került új előtéri büfé környékét úgy szeretnénk kialakítani, hogy oda bármikor betérhessenek, leülhessenek, és elfoglalhassák magukat az emberek. Mint az köztudott, a megyeszékhely városi művelődési házának feladatkörét is a Derkovits sori „ifiház” kénytelen magára vállalni. A város közművelődési centruma 34 szakkörbe és klubba várja a kisdobosokat és az úttörőket. Az ünnepélyes évadnyitót október 2-án, délután rendezik meg.- Több szakkör kihelyezetten műköt dik, így a gokart- és a kismotorszakkörök a 10-es számú iskolában, a modellező az MHSZ székházában, az ezermester szakkör pedig a Megyei Művelődési Központ Lencsési lakótelepi barkács- műhelyében várja az érdeklődőket. Október első hetétől — egy kivétellel — minden tavaly működött ifjúsági klub és kör várja régi és új tagjait. Üj csoportokat is szeretnének alakítani: diákklubot a város középiskolásainak, és irodalmi kört irodalmi színpaddal, elsősorban középiskolás korú fiataloknak. Az úgynevezett nagytermi rendezvények választékát úgy állították össze, hogy minden korosztály találjon közte számára érdekeset. Hétfőnként, havi egy-egy alkalommal könnyűzenei koncert lesz. Ki szeretnék egészíteni a város közművelődési intézményeinek ilyetén választékát, elsősorban a téglagyári művelődési ház keményrock-koncertjeinek kínálatát. Az első hangverseny szeptember 21-én lesz, amelyen az Expressz együttes, Katona Klári és Korda György lép színpadra. Az október 5-i koncert vendége a KFT-együttes, Bódy Magdi és Acs Enikő lesz, a november utolsó napján tartott hangversenynek pedig a Bojtorján együttes és Eszményi Viktória. Ismét indul az Irodalmi Pódium sorozata, híres művészpárok felléptével. A havi egy alkalommal sorra kerülő estek vendégei lesznek Gombos Kati és Sinko- vits Imre, Csongrádi Kata és S. Nagy István, Voith Ági és Bodrogi Gyula, Mikes Lilla és Kálmán György, Benkő Gyula és Benkő Péter. Ha sikerül a megfelelő műszaki feltételek biztosítása, akkor a megyei moziüzemi vállalattal közösen, ősztől ismét lesznek úgynevezett premier előtti vetítések. A hazai filmforgalmazásba még nem került, a mozikban még be nem mutatott, új magyar filmeket láthatják itt az érdeklődők, és találkozhatnak, eszmét cserélhetnek az alkotókkal, kritikusokkal, esztétákkal. A népszerű filmklub beindítása is a műszaki feltételek biztosításától függ, de tervezik. Hasonlóan a tervek között szerepel a megyeszékhely fiatal értelmiségének szánt estek megtartása is. A Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiója havi egy-egy estén friss alkotásaikat hoznák el, és mutatnák be az érdeklődőknek. A Fiatal Alkotók Klubja is ősztől az ifjúsági házban kap állandó otthont. Ezentúl itt lesznek a viták, foglalkozások, kamarakiállítások, találkozások. Igen népszerű volt az úgynevezett „nyitott ház — játszóház” változatos programja is. Ősztől minden hónapban szeretnének ilyet rendezni; kicsinyeknek és szüleiknek, minden érdeklődőnek, a korábbiakhoz hasonlatosan, illetve annál változatosabban. Még ebben az évben a Kemény Gábor Szakközépiskolában is rendeznek játszóházat az iskola tanulóinak, i — Az is terveink között szerepel, hogy az egyes érdeklődési körök korosztályok szerinti folyamatosságát kiépítsük. Azaz, a kisdobosszakkörnek legyen úttörő, majd ifjúsági megfelelője is. Így például októbertől a tizenéves, egykori úttörő természetvédelmi szakkör tagjait, az új középiskolás korú érdeklődőket várjuk az ifjúsági természetvédelmi klubba. Az október eleji évadkezdés természetesen nem jelenti azt, hogy most már minden végleges. Ha igény van rá, és anyagi lehetőségeink is megengedik, bármikor alakítani lehet új csoportot. Az ifjúsági és úttörőház ajtaja nyitva áll mindenki előtt! — fejezte be tájékoztatóját Ivanics Katalin. (Nemesi) Az óvodásokat csöppet sem zavarja az új iskolai év közeledése. Erről árulkodik a mezöhe- gyesi óvodában készült képünk is Fotó: Gál Edit Mozik az iskolákért Alkotmányunk ünnepén nyílt meg a III. Békés megyei mun- kásfilmnapok szeptember végéig tartó eseménysorozata. Ennek első rendezvénye az a szabadtéri kiállítás, amelyet a hónap végéig Békéscsabán, a Kossuth téren tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállításon a felszabadulás utáni magyar munkástémájú filmek plakátjai, filmképei láthatóak Fotó: Fazekas László A korábbi évekhez hasonlóan az idei. most kezdődő tanévre is megszervezte ovi- és iskolamozi-hálózatát a Békés megyei Moziüzemi Vállalat. A beérkezett kérések alapján megyénk településeinek óvodáiban — kedvezményes áron — kihelyezett vetítéseket tartanak a kicsinyeknek. Ezekben a napokban kapták meg azt a közel háromszáz - filmcímet tartalmazó ajánlójegyzéket megyénk általános és középfokú tanintézeteinek vezetői, amelyből választva a vállalat megszervezi az isk'olamozi hálózatát. Az iskoláknak szeptember 20-ig kell visszaküldeniük a kitöltött nyomtatványokat, az igényléseket. A vállalat most is kedvezményes, 12, 16 és 20 szelvényes bérletet bocsát ki, amelyből felét a kijelölt filmekre, a másik' felét pedig a bérlettulajdonos diák kívánsága szerint lehet beváltani, értékesíteni! A bérlethez egy-egy ajándékot is kapnak a tanulók. Hagyományosan most is meghirdetik az iskolák közötti szervezési versenyt; a legtöbb mozielőadáson részt vevő iskolák tanév végén pénzjutalmakat vehetnek át. Nemcsak a nappali tagozaton tanulókra gondolt a vállalat. A Megyei Művelődési Központ felnőttnevelési szakbizottságával közösen a moziüzemi vállalat munkatársai most készítik s majd küldik el azokat a filmajánló jegyzékeket, amelyből a felnőttoktatással foglalkozó társintézetek — alsó- és kö- zépfokúak — választhatnak. •P A jegyzékbe» az oktatást, a tananyag jobb megértését segítő játék- és rövidfilmek kerültek. A jegyzék a címeket tantárgyankénti bontásban tartalmazza. Ezeket a vetítéseket kihelyezve. a felnőttképzés iskoláinak igényeihez alkalmazkodva tartják meg. (ni) Mosó Masa, Gőgös Gúnár csengőszóra A tanév kezdését jelző első csengőszóra több, a kisiskolásoknak szánt könyvvel jelentkezik a Móra Kiadó. Már az üzletekben van a szinte segédkönyvként keresett Mosó Masa mosodája és a Gőgös Gúnár Gede&n című kötet új kiadása, továbbá a Benedek Elek legszebb meséiből készült válogatás Világszép nádszálkisasszony címmel. A Mókus-könyvek sorozatának új darabja — Két kis kutya barátkozik címmel — a magyar irodalom immár klasszikus alakRámán kori templom kövei kerültek elő közműfektetés közben Győrött, a Káptalandombon, a székesegyház szomszédságában. A bejelentést követően a7 Országos Műemléki Felügyelőség munkatársai haladéktalanul megkezdték a régészeti emlék feltárását. A felszíntől körülbelül egy méter mélységben rátaláltak a 14 méter hosszú, 6 méter széles, félköríves szentéllyel lezárt templom kőfalára. A faragott kváder-kövekből rakott fal jainak gyermekekről írt műveit, meséit közli: többek között Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsig- mond, Tömörkény István, Török Gyula, Veress Péter írásait. Űj meseregényként kerül a könyvesboltokba Bálint Ágnes műve, Labdarózsa lámpája címmel. A szerző Labdarózsa című korábbi könyvének alakjai térnek vissza a meseregényben. Weöres Sándor közkedvelt, népszerű gyermekverseit foglalja magába a Ha a vicsaknem 80 centiméter masas. Északi oldalán meglelték egykori bejáratának küszöbkövét. A román kori kőfallal határolt és a barokk kori válaszfal közötti területen 26 sírra bukkantak. A barokk korban a kápolnává kicsinyített ősi templomot temetőkápolnaként használhatták. Erre utal az a 16. századi márványból és kövekből rakott lépcsősor iá, amelyet az egykori szentélyben építettek fel. Az ásatást folytatják. lág rigó lenne című könyv, amely már a ' negyedik kiadásban jut el olvasóihoz. Hetedik kiadásban adják közre Az ezeregyéjszaka legszebb meséit, Rónay György válogatásában és utószavával. Zongora Bili és a madárijesztő címmel jelenik meg Gianni Rodarinak, számos nagysikerű gyermekkönyv írójának Magyarországon még ki nem adott műve: az erőszakot, a testi fenyítést, az autómániát, a sznobizmust veszi célba sziporkázó humorral, humánus szenvedéllyel, nagy gyerekszeretettel. A nagyobb nebulóknak szánja a kiadó Wetta W. Viktor írását, Egy komisz kölyök naplóját, Karinthy Frigyes átiratában. A csíkos könyvek gyűjtői Kertész Erzsébet Bettina három élete című regényét tehetik majd a könyvespolcukra. Kicsiket, nagyokat egyaránt érdeklő kötet Nagy István György Űrhajózás című írása, amely a Kolibri-sorozatban lát napvilágot. r Ásatások Káptalandombon MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Tudomány és gyakorlat. 8.55: Beszélni nehéz. 9.07: Cigánydalok, csárdások. 9.45: Kis magyar néprajz. 10.05: Nyáridézö. V,’2. rész. 10.35: válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Rásonyi Leila hegedül, Miklós György zongorázik. 11.30: Melis György operettfelvételeiből. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13,20: Dzsesszmelódiák. 14.20: Leveleskönyv: Szerb Antal leveleiből. 15.10: Két zenekari szvit. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Népdalok, néptáncok. 17.07: Az anyag a hibás? 17.32: Dalok a Fáklyavivők című hanglemezsorozatból. 17.40.» A Bartók-vonósnégyes játszik. 19.15: ..Part és komp között”. Bemutatjuk a Somogy című kulturális folyóiratot. 20.11: Opera-művészlemezek. 21.11: írás a falon. Garai Gábor költői estje. 22.15: Sporthíradó. 22.25: Tíz perc külpolitika. 22.35: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énnekara Mozart-műveket énekel. 22.15: Olvasók Miskolcon és Manchesterben. 23.00: Enescu-művek. 23.37: Kovács Lóránt fuvolázik, Mező László gordonkázik, Sebestyén János csembalón játszik. 0.10: Somló Tamás táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Mosoly énekegyüttes felvételeiből. 8.20: A szertefoszló remények évei. 8,33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Tánczene Prágából, Berlinből és Moszkvából. 10.00: Zenedélelőtt. 11.33: A Szabó család. 12.03: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Színes szőttes. 14.00: Kettőtől fél hatig . . . 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Nancy Wilson és Yves Montand énekel. 19.25: Prizma. Bernát György külpolitikai műsora. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 22.30: Gyöngy Pál szerzeményeiből. 23.15:’Zeller operettjeiből. III. MŰSOR 9.00: Szimfonikus zene. 10.28: Részletek a Pretenders együttes „Kind” (Kölyök) című, 1980-as lemezéből. 11.05: Zsebrádiószínház. li.30: Alekszandr Ognyivcev operafelvételeiből. 12.10: Barokk szerzők műveiből. 13.07: Schubert ég Beethoven műveiből. 14.54: Verdi: Nabucco. Négyfel- vonásos opera. Közben: 15.36: A tenger — a halála. 15.57: Az operaközvetítés folytatása. 17.33: öt földrész zenéje. 17.36: Magnóról magnóra. 18.21: Bemutatjuk új felvételeinket. 19.05: Romantikus zene. Közben: 19.57: Zsebrádiószínház. 20.18: A romantikus zene folytatása. 21.09: Téli rege. Részletek Gold- mark operájából. 21.40: Kamarazenei ritkaságok. SZOLNOKISTÜDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Operettbelépők. 17.15: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin: Szerkesztő : Gulyás Ferenc. 17.45: Beatparádé. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A tegnap slágereiből énekel a Seekers együttes. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- műsorelőzetes. BUDAPEST, I. MŰSOR 7.55: Tévétorna, (ism.) 8.00: Iskolatévé. (f.-f.) Pedagógus továbbképzés. Környezetismeret I. 9.55: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. 1. Mindent tudni akarok, (f.-f.) Szovjet kisfilm. 2. Én és a kutyám. Csehszlovák pantomimsorozat. (ism.) 6. rész: Tűzértiszt. (f.-f.) 10.15: Delta. Tudományos híradó. (ism.) 10.40: San Francisco utcáin. A keserű bor. 11.25: „Életet az éveknek”. Nyugdíjasok műsora. (ism.) 11.55: A tenger titkai. Kincskeresés Antikythéra előtt, (ism.) 15.00: Iskolatévé. Pedagógus továbbképzés. Magyar irodalom. (5. osztály.) 15.55: Hírek. 16.00: Testünk. XXVI/16. rész: Egy ember megszületik. 16.25: Berkes Péter: Utánam srácok! Gyermekfilmsorozat. (ism.) 17.25: Stop! 17.35: Csak gyerekeknek! Kisfilm-összeállítás. (f.-f.) 1. Észak-Amerika indiánjai. Francia filmsorozat. 6. rész: A bölény halála. 2. Változz, Andi! NSZK rajzfilm. 3. Én és a kutyám. Csehszlovák pantomimsorozat. 18.15: Reklám, (f.-f.) 18.20: A látogatók, (f.-f.) Besenyőtelki jegyzetek. 18.55: A közönségszolgálat tájékoztatója. (f.-f.) 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A főmegbizott. <f.-f.) 21.30: Zenés ajándékkosár. 22.20: Tv-híradó. II. MŰSOR 20.01: A Pireneusok. NSZK ismeretterjesztő film. 20.45: Tv-híradó. 21.05: Wagner: A bolygó hollandi. Angol operafilm. BUKAREST 16.25: Szünidei matiné. 17.10: Üttörőhíradó. 17.35: Készülődés az Enescu fesztiválra. 18.00: Maramuresi képek. 18.30: Népzene. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19,30: Labdarúgás: Lokomotiv Leipzig—Politechnika. Timisoara. (2. félidő.) 20.20: Tudománytörténeti kong- - resszim 20.40: VI. Henrik. (2. rész.) 22.05: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 18.05: Tv-naptár. 18.15: Fogpiszkáló. Gyermekműsor. 18.45: A zene barátai. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Napló. 20.05: Szórakoztató műsor. 21.30: Szabad szerda. II. MŰSOR 19.00: Barátom, a ló. Dokumentumsorozat. 19.30: Napló. 20.00: Csehov: Ványa bácsi. Színházi közvetítés. 21.35: Hírek. 21.40: Kamionosok. Drámasorozat. 22.30: Könyvek és eszmék. MOZI Békési Bástya: Kóma. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Hét tonna dollár. 4. 6 és 8 órakor; 25 millió fontos váltságdíj. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Isten hozta, Mr. . ., fél 8 óra-, kor: 25 millió fontos váltságdíj. Gyulai Erkel: Hölgyem, Isten áldja! Gyulai Petőfi: Kojak Budapesten. Orosházi Partizán: Civil a pályán.