Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
Diadem a várdomb alatt... Múltidézőben Gyöngyöspatán már aligha kapunk választ, az azonban aligha vitatható, hogy az egykori piktor még nem ismerte a perspektivikus ábrázolásmód rejtélyeit, mert beállításaira az egysíkú megközelítés jellemző. Az épület a falu fölé ma- gaslik. Nem hivalkodóan, gőgös merevséggel, hanem szépségének, értékének biztos tudatában, szerényen. Mégis minden arrajáró felpillant, felfigyel rá, megcsodálva a patai várdomb híres diadémját. A régész errefelé népvándorláskori edényt talált, s meglelte egyik honfoglaló ősünk sírját is. Mindkét adalék arra utal, hogy eleink szívesen telepedtek meg ezen a helyen. Anonymus részletesebb információkkal is szolgál: „Árpád vezér a Mátra erdejében nagy földet adott Eönek és Edömérnek, ahol később unokájuk Pota várát építette.” Méghozzá földből és fából formálva meg ezt az erősséget. Róla egyébként azt is tudjuk, hogy apja volt egyik királyunknak, Aba Sámuelnek. Ők arra gondoltak, hogy Szent Péter tiszteletére templomot emeljenek. Ez inkább amolyan diplomatikus húzás volt, mint hitből foA templom gant lépés, hiszen mindkettőjüket a múlt bűvölte el, s a messzi Keletet idéző sámánok álltak hozzájuk közel, nem pedig a keresztény papok, akiknek hűvösségét, rideg kegyetlenségét elítélhették. Először csak egymás közt, pórázon tartva az áruló, a vétkes szót. Utódaik — többek között — a II. András által bőkezűen megjutalmazott Demeter mester mélyen hallgattak ezekről a történetekről, s a kegyeske- dők sorát gyarapították, mivel így kívánta meg egyéni érdekük, érvényesülésük. *7$ Nem véletlen, hogy már 1100 körül a faluban is elkészült egy egyhajós kis — 8,5 X 6,5 méteres — építmény. Ezt az 1200-as évek vége felé kápolnával bővítették, s tornyot is csatoltak elé. Mindez bizonyítható tény, hiszen az ásatások során előkerültek az alapfalak maradványai. Később — valószínűleg az 1300-as esztendők elején — Nekcsei Demeter tárnokmester, aki korának legműveltebb főurai közé tartozott, erőteljesen át- formáltatta az épületet: elkészítette a szentélyt, a fő, a déli oldalhajót, a sekrestyét, valamint egy oldalkápolnát. Arról sem feledkezett meg, hogy vonzóbbá, szemet gyö- nyörködtetőbbé tegye a belső teret, ezért falképeket 'festetett. Az Országos Műemléki Felügyelőség feltárást és renoválást végző munkatársai ezekből is megtaláltak néhányat. Honnan kerülhetett ide a hajdani mester? Erre 1420 körül az új nagyúr,, Szécsényi Simon szintén igazolni óhajtotta mecénási indulatát. Nem sajnálta a pénzt, ö és leszármazottai építették a régi anyagának felhasználásával — a ma is álló, jellegzetes, párját ritkító tornyot. A gondok-bajok ezt a vidéket sem kerülték el. Akkor is, ha később kopogtattak, mint másutt... 1460-ban Giskra huszita seregének két vezére, Zagyvafői Andriskó és Úrik befészkelték magukat a várba, s innen indultak pusztító portyákra, rettegésben, létbizonytalanságban tartva az egész környéket. A garázdálkodás akkora felháborodást váltott ki, hogy a fiatal Mátyás király elhatározta, nem tűri tovább a zűrzavart, s maga bünteti meg az önkényeskedőket. Július nyolcadikén győzött is az általa vezérelt sereg. Valószínűleg kellemes napokat tölthetett itt, s ezeket honorálta azzal, hogy mezővárosi rangra emelte a települést, azaz, kiváltságok sorát biztosította számára. Elképzelhető, hogy a könnyen szenvedélyre lobbanó fenséget szép szemek tekintete babonázta meg. Ha így történt is, titok marad ... VaV A krónika megőrizte Király Mihály plébános nevét is, aki az 1650-es években felállította a ma messze földön híres Jessze-oltárt, amely tulajdonképpen Krisztus családfájának érzékletes ábrázolása. A monumentalitásával is megragadó faszoborA tornác (Fotó: Szabó Sándor) kompozícióban még nem gyönyörködhetünk, mert jó néhány darabja az OMF restaurátorainak budapesti műhelyében pihen, várva, hogy újjávarázsolva visszaküldjék. Fontos forduló még 1740. Ekkor és az elkövetkező esztendőkben lebontják a megrozzant kápolnát, és a _sek- restyét, majd kibővítve újjáépítik az északi oldalhajót. Több mint tíz éve serénykednek itt a műemlékes szakemberek. Nekik köszönhető, hogy fellebbent a titok fátyla, s minden rejtély megoldódott. Helyreállításból mindenesetre jelesre vizsgáztak, mert úgy dolgoztak, hogy a látogatók előtt felvillantsák az egyes stílusok legmarkánsabb jellemzőit. Az élmény megbabonáz bennünket. Harmonizál itt egymással az erőt, robosztusságot sugárzó román a könnyedebb, az elegánsabb, a magasba szökkenő gótikával, s a díszítéseiben, színeiben pazarló barokkal, s a szobrokon felbukkanó csipkefinom rokokóval. Mindegyik más, valamennyi újat hoz, ám mégis szerves folytatása a korábbinak. Ahogy a fiúk és az unokák örökítik tovább a déd- és az ükapák karakterét. Pécsi István Fotó: Martin Gábor
