Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-06 / 183. szám

1981, augusztus 6., csütörtök jram-fiM Eredmények, tervek a Képcsarnokban Évente több ezren megfor­dulnak a Képcsarnok Válla­lat békéscsabai Munkácsy Mihály termében, amely a megye lakosságát látja el igényes képző- és iparművé­szeti termékekkel, ízléses lak- berendezési tárgyakkal, bú­torokkal. Hogy egyre többen szeretik egyéni módon beren­dezni otthonukat, s egyre több a gyűjtő, bizonyítja a féléves forgalom. Az idén egymillió 698 ezer forint értékű árut értékesí­tettek júliusig, mjntegy 250 ezer forinttal többet, mint az előző évben. Ez a növekedés elsősorban az iparművészeti alkotások iránti fokozódó igénnyel magyarázható, hi­szen eddig 856 ezer forint ér­tékben vásároltak ezekből. Ez az összeg 150 ezer forint­tal haladja meg a tavalyi el­ső félév forgalmát. A kiállí­tások figyelemfelkeltő hatása itt különösen érvényesült, hi­szen Kovács Éva kerámiái például napok alatt elfogy­tak. A Képcsarnok égyre in­kább megpróbál alkalmaz­kodni a kislakásokban élők igényeihez, s ötvözi a prak­tikumot az esztétikummal. Hogy ezt mennyire igényli a vásárlóközönség, bizonyítja a kisbútorok iránti nagy ke­reslet. Fél év alatt félmillió forint értékű bútor „vándo­rolt” a lakásokba, különösen az összecsukható, elemes Eiler étkezőgarnitúráknak volt nagy keletjük. A lakás dísze egy-egy szép festmény, grafika, szobor. Egyre többen belátják ezt, s nem sajnálják1 megfizetni a nekik tetsző képzőművészeti alkotást. Fél év alatt 326 ezer forint értékű műalkotás ta­lált gazdára a csabai kép­csarnokban. Az előző év ha­sonló időszakához viszonyít­va kisebb a növekedés, mint az iparművészeti termékek, vagy a bútorok esetében. Ez elsősorban a második félévre tolódott kiállításokkal ma­gyarázható. Három festőművész alkotá­saiból nyit tárlatot ősszel a Munkácsy Mihály kiállítóte­rem. Szeptember 24-től Hé­vízi Éva modern, a fiatalabb korosztály ízlésvilágának megfelelő alkotásai kerülnek a közönség elé. Puskás Imre, aki főként alföldi tájfestés­sel foglalkozik, október 8-tól állít ki Békéscsabán. Első­sorban a műgyűjtők számá­ra lesz érdekes id. Benedek Jenő Kossuth- és Munkácsy- díjas festőművész kiállítása, amely november 12-én nyí­Hazánk egyik legszebb és legértékesebb román kori építésze­ti emléke Lébénymiklóson található. A XIII. század elejei egykori apátsági templomot az évszázadok során többször átépítették, de kora építészeti stílusjegyeit napjainkig meg­őrizte. Sokan keresik fel — külföldi és hazai turisták ezt a páratlan szépségű műemléket. Képünkön: a lébényi templom (MTI-fotó: Szabó Imre felvétele — KS) A Fejér megyei Tác község közelében fekvő egykori római településen, Gorsiumban a nyári színházi évad programjának keretében előadták Arisztophanész: Lüziszy-até című komé­diáját. A színdarabot Bohák György rendezte, zenéjét Petrovits Emil szerezte. A főbb szerepeket Pécsi Ildikó, Szabó Gyula és Sunyovszky Szilvia alakította (MTI-fotó: Szabó Imre felvétele — KS) Folyóiratszemle KORTÁRS Akik elég régi olvasói a Kortársnak, még emlékez­nek arra az időre, amikor Moldova György, Akit a mozdony füstje megcsapott c. riportkönyvét folytatás­ban közölte. Olyan érdeklő­déssel azóta sem vártak az emberek egy-egy újabb szá­mot. A folyóirat augusztusi számában újabb vállalkozá­sáról olvashatunk. Most a repülőgépes növényvédelem­ről készülő könyvéből egy részletet dolgozott fel rádió­játéknak, amit az ősszel su­gároznak majd. Ennek szö­vegét olvashatjuk Mint na­pok közt a vasárnap . . . címmel. Ebben Olasz István tarca- li tanácselnökkel beszélget az író. A riportalany élet­útja érdekes, összefonódik a hegyaljai szőlőgazdálko­dás legutóbbi négy évtize­dével, annak gondjával, ba­jával, és eredményeivel. Szinte gyerekfejjel tanulta ki a szakmát, s hamar ko­moly megbízatást kapott, de közbe jött a háború, 1949- ben viszont már a tarcali szőlőoltványtelepen az egyik vezető, majd a Tolcsvai Ál­lami Gazdaság igazgatója. Innen az ágazati miniszté­riumba kerül, onnan pedig újból vissza, mert kell a ká­der a mezőgazdaságnak. Épp ekkor lett készen a 6000 holdas szőlőtelepítési tervé­vel a nagymarosi vidékre. Újból Tarcalon van és a veszteséges vállalat lábra ál­lításán dolgozik. Még az el­lenforradalom sem tudja a fejlődést megakadályozni. Közben azonban maga is vesz szőlőbirtokot, s azon gazdálkodik. Ebből sok kel­lemetlensége akad. végül önként a domoszlói tsz-be megy főagronómusnak. Há­rom év alatt nem csak a 36 milliós tartozást gazdál­kodjék ki, de nyereségesek lesznek. Aztán a Tokaj- hegyaljai Szövetkezetek Te­rületi Szövetségének titkára lesz, s ekkor hozza létre — nem kis akadályokat le­gyűrve —, a repülőgépes növényvédő szolgálatot.­MOZGÓ VILÁG A fiatalok folyóiratának ez a száma nagyon színes. Beke László A művészet embertelensége címmel írt esszét, Bukta Imre pedig Lois Viktor képzőművésszel beszélget, s hozzá sok kép­pel illusztrálja az alkotáso­kat. Szikora János hat nap dokumentumából formálta meg a Hosszú játékot, mely­ből az első részt olvashat­juk, majd Szörényi László olaszországi riportját. Jegy­zet, képregény, eszmecsere, filmtanulmáiny, kritikák és vitacikkek találhatók még az új számban, és természe­tesen versek. Továbbá meg­emlékezés Pilinszky János­ról. És A város címmel szo­ciográfia Tar Sándor tollá­A Békés megyei Klubtanács szervezésében megyénk ifjúsági klubvezetőinek augusztus 10, és 15. között a békés—dánfoki üdü­lőtáborban tartják meg a hagyo­mányos továbbképzést. Ugyanitt lesz ebben az időben a játékmes­terek és a klubtechnikusok fel- készítése is. A klubvezetők többek között pszichológiai és szociológiai té­májú előadásokat hallgatnak ból A városról, melynek Óvárosa a régi Tiszaszeder- kény. A többit, „Leninváros születését valóságosan az az elhatározás döntötte el, amely 1951-ben született kormányszinten, és eltervez­te .egy nagy vegyikombinát felépítését. A kombinátra elsősorban a műtrágyagyár­tás miatt volt égetően szük­ség, a mezőgazdaság szocia­lista átszervezése ugyanis nem oldotta meg önmagában az élelmezési gondokat, a terméshozamokat más, fej­lettebb országokhoz hason­lóan meg kellett sokszoroz­ni. A vegyipar nagy víz- és energiafogyasztó, ezért az épülő kombinát helyét Tisza- szederkény közelében jelöl­ték ki. A vegyipar kialakítása az ötvenes évek elején erőlte­tett ütemben kezdődött, nem lehetett bírni, és még az öt­venhatos események is bele­szóltak, mégis a sok nagy gyárból álló Tiszai Vegyi Kombinátot sikerült létre­hozni. Az évtizedes küzdel­mekben emberi sorsok for­málódtak, s kialakult maga a város is. Ki, mit élt vé­gig, s ma visszapillantva, milyen emlékek maradtak meg? Ezeket idézi többek közt az itt közölt részlet, amely egy nagyobb szociog­ráfiai írásból való. Vass Márta meg, szó lesz a nevelés gyakor­latáról, a klub működésének, fenntartásának formáiról. Ter­mészetesen a tanfolyamon részt vevők a gyakorlatban, maguk között ki is próbálják a hallotta­kat, a jó ötleteket. Sportver­senyt, zenés-táncos estet is ren­deznek. A továbbképzés —mind­három csoportban — értékeléssel zárul, a klubvezetők pedig vizs­gát is tesznek. (N. L.) Ifjúsági klubvezetők tanfolyama Békésen HANGSZÓRÓ „Az emberélet keveset ér.. „Városainkban a terror az úr ... az amerikai társada­lomnak ma ez a legnagyobb gondja, és úgy látszik, olyan gond, amellyel szemben te­hetetlenek vagyunk.” — Warren E. Burger, az USA legfelsőbb bírája fogalmazott így. A tények valóban nem adnak módot ma már a va-7 lós helyzet elkendőzésére. Hiszen a világ „legszaba­dabbnak” tartott népe nap­jainkban egyáltalán nem szabad. Mindennapjai nyu­galmát bilincselik meg a sorozatos rablások, gyilkos^ ságok, betörések, inzultusok. A föld egyik leggazdagabb, legerősebb államában hét­percenként rabolnák ki egy- egy állampolgárt, s úgy húszpercenként dördül el a pisztoly, emberéletet kiolt­va. A rendőrség, az igazság­szolgáltatás már nem is ke­csegtet reménnyel. A vagyon elleni bűncselekmények tö­redékének tettesét találják és büntetik meg, s egyre több a felderítetlen gyilkos­ság is. Mit tehet hát a véd­telenül hagyott becsületes állampolgár? Igyekszik megszervezni önvédelmét: fegyvert vásárol. Ha meg­lopják, akkor pedig kárta­lanítják — persze, csak anya­gilag — a biztosító társasá­gok. Az erkölcsi „kártalaní­tással” azonban senki sem törődik. A terror egyre ha­talmasabb hullámaival küsz­ködve kinek is jutna eszébe az állampolgárok lelkivilá­ga? Meglehet, gazdasági fej­lettség tekintetében jócskán alulmaradunk a fejlett tő­kés országokat tekintve. De — szerencsére — a bűnözés­ben is hátul kullogunk! Gellert Endre kedden, a Petőfi rádióban elhangzott, mindössze tízperces, annál tömörebb, és figyelemfelkel- tőbb írását hallgatva egy római élményem jutott eszembe. Estefelé megérkez­ve nem tudtam megállni, hogy ne tegyek egy félórás sétát az „örök város”-ban. Másnap ott élő ismerősöm rémülten hallgatta élmény- beszámolómat. — Te nem tudod, hogy itt nappal is lövöldöznek? — nézett rám elképedten. Épp akkoriban, méghozzá szállodánk környé­kén rabolták el Aldo Mórát. Sokszor láttam filmet az utóbbi években a terroriz­musról. Igaz, tudván tu3o?n, hogy egy művészi alkotás mindig a valóság elvonat­koztatása, mégsem hittem igazán, hogy ezek valós fé­lelmen alapulnak. Ezért döb­bentettek meg a száraz, ám Gellért Endre tollából csöp­pet sem szárazán tálalt té­nyek. Bevallom, a megdöb­benés mellett valamiféle elé­gedettség is hatalmába ke­rített. És ilyesfajta konklú­ziót vontam le: inkább él­jünk kisebb jólétben, de nyu­godtan sétálhassunk az ut­cán ... — gubuez — MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Kenessey: Az arany meg az asszony. 9.32: A Budapesti koncert-fúvós­zenekar játszik. 9.44: Zenés képeskönyv. 10.05: A kincses sziget. 10.35: Bolíviai népi dallamok. 10.46: Dvorzsák: I. szimfónia. 11.42: Abel a rengetegben. 12.35: Babits Mihály: A magyar jellemről. 12.45: Zenemúzeum. 14.20: A századelő irodalmának hetei. 14.50: Mihály András—Gál Zsu­zsa: Emlék és intelem. 15.10: Hobbi Dominó. 16.05: Kemenes Sarolta nótákat énekel. 16.31: Üj lemezeinkből. 17.07: Vizsgálatok nyomában. 17.32: Parasztbecsület. 19.15: Tudósítás , az országos úszó- bajnokságról. 19.20: Murray Perahia zongora- hangversenye. Közben: 20.00: A paraván mögött. 20.16: A hangversenyközvetítés folytatása. 20.59: Töltsön egy órát kedven­ceivel l 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Évszázadom mesterművei. 23.06: Nem szentírás. 23.31: A Svájci Olasz Rádió ének­kara Monteverdi-madrigá- lokat énekel. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nóták. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.00: Zenedélelőtt. 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.55: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. 13:25: Látószög. 13.30: Balázs Árpád: Szvit. 14.00: Sanzonújdonságok. 14.35: Muzeális verbunkos- és és nótafelvételeinkből. 14.53: A Rádió Dalszínháza. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Húszas stúdió. 18.33: A-tól Z-ig a popzene vilá­gában. 19.23: Népdalcsokor. 19.55: Slágerlista. 20.33: Hívja a 33-43-22-es telefon­számot. 22.00: Jacobi Viktor operettjei­ből. 22.30: Lakatos György népi zene­kara játszik. 23.15: A debreceni dzsessznapok történetéből. III. MŰSOR 9.00: Ockeghem: Missa pro de- functis. 9.37: Kamarazene. 10.45: Hajdú Erzsébet népdalokat énekel. 11.05: Renata Scotto és Ettore Bastianini Verdi-operafel- vételeiből. 11.42: Mozart-művek. 13.07: A Beatles együttes összes felvételei. 13.37: Zsebrádiószínház. 13.58: Üj lemezeinkből. 14.44: A savonlinnai fesztivál ze­nekarának hangversenye. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Felejthetetlen arcok az Operaházból. 16.50: Popzene sztereóban. 18.00: Világújság. 18.30: Brahms: Esz-dúr trió. 19.05: Wagner operáiból. 19.45: Parasztok. 20.30: Dzsesszfelvételekből. 20.53: Bemutatjuk új felvételein­ket. 21.10: A Szlovák kamarazenekar hangversenye. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Marlene Dietrich énekel. 17.15: Népdalgyűjtő úton Bartók nyomában. Olsvai Imre ze­nés összeállítása. 17.35: Régi lemezalbumok. A Bér. gendi együttes „Beát abla­ka”. Közben: Vasúti zseb­tolvajok és csomaglopások. Dobos János írása. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. BUDAPEST, I. MŰSOR 15.50: Hírek. (1.-t.) 15.55: A cél kiválasztása. 17.05: Stop! 17.15: Volt egyszer egy mese. (ism.) 17.55: Tévébörze. (í.-f.) 18.05: Országjárás Európából Ázsiába. 18.35: Telesport. (f.-f.) 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jogi esetek, (f.-f.) 20.40: Hölgyek, urak, lehet, le­het! (ism.) 21.10: Lengyel József: Igéző, (ism.) 22.15: Tv-hiradó 3. II. MŰSOR 19.05: Nas Ekran — A mi képer­nyőnk. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Fiatalok estje, (f.-f.) Közben: kb. 21.00: Tv-híradó 2. BUKAREST 16.05: Iskola tévé. 16.25: Népdalok. 17.00: Kulturális híradó. 17.40: Tv-napló. 18.35: Rajzfilmek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.50: Fiatalok órája. 20.40: Titokzatos világ. Tudomá­nyos sorozat. 2. rész. 21.05: Caragiale műveiből. 22.05: Tv-híradó. BELGRÁD, I. MŰSOR 18.05: Tv-naptár. 18.15: Kalandök. 18.45: Emberrablás. , I 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Külpolitika. 20.50: Vetélkedő. 22.00: Dubrovniki nyári játékok: zene. II. MŰSOR 19.00: Kis koncert. 19.15: Négy keréken. 19.27: Ma este. 20.00: Nyári filmest: A nő, akit Mózsenek hívtak, utána: Késői előadás: MOZI Békési Bástya: 4 órakor: Kon­voj, 6 és 8 órakor: Mindhalálig zene. Békéscsabai Épitők Kul- túrotthona: Gábor diák. Békés­csabai Kert: Olsen banda boldo­gul. Békéscsabai Szabadság: de. 10, du. 4 és 6 órakor: Zugügy­véd zavarban, 8 órakor: Edén­kért a sikátorban. Békéscsabai Terv: Óvakodj a törpétől! Gyu­lai Erkel: Csak a szerelem. Gyu­lai Kert: Solo Sunny. Gyulai Pe­tőfi: Majmok bolygója. Orosházi Béke: Csendes amerikai Prágá­ban. Orosházi Partizán: Sheila meghalt és New Yorkban él. Szarvasi Táncsics: 6 órakor: A vadnyugat hőskora I., II. rész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom