Békés Megyei Népújság, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-20 / 195. szám
1981. augusztus 20,, csütörtök NÉPÚJSÁG a Az erősítés defekt miatt elveszett. Anklami dallamok Mezőberényben A Békéscsabáról jövő menetrend szerinti autóbusz hirtelen fékez, dudál. Majd lassan elindul, s maga mellett elhagy néhány fehér, utánfutós, DDR-es személy- gépkocsit, no meg egy piros Ikaruszt, kíváncsian kitekingető utasaival. Hát igen, nehéz ügy parkolni Mezőberényben, a községi tanács száz évnél is idősebb épülete mellett. A vendégségbe érkezők izgalmánál a vendégfogadó helybelieké még tán nagyobb a mai hétfő délutánon: aztán lassan beáll a busz és kiszállnak az NDK-ból jött vendégek... A szertartásos kézfogások után népes és feltűnően fiatal csapat lépked a műmárvány tanácsházi lépcsőkön a nagyterembe ... * * * Zolnai László, a mezőbe- rényi pártbizottság titkára kerekbe fogalmazott mondatokat nyújt át a vihar előtti hőségben, az utazástól igencsak elpilledt vendégeknek. A tolmács hűen és a helyi sajátosságokat is megma- gyarázóan fordít. A város környéki nagyközség tizenkétezer lakosának mindennapjairól, sok száz esztendős történelméről, a magyar, a német és a szlovák nemzetiségű herényiek építő-alkotó munkájáról. És a szép, biztató tervekről is, amelyeket talán a község lakói is most hallanak először: hogy befejezés előtt áll az ezer négyzetméteres, a városoknak is irigylésre méltó tornacsarnok építése, hogy a Zsúfolt a herényi program is. Is, hiszen a délelőttöt Gyulán, zömében városnézéssel töltötték a vendégek. És most este hat óra tájt van. De hát menni kell... Irány a vasipari szövetkezet, üzemlátogatás. A jókedély az uralkodó. Vidámak, és na- gyon-nagyon szimpatikusak a vendégek. Az együttes vezetője közben megjegyzi némi önszemrehányásként: de- fektje volt annak az autónak, amely a csoport hangerősítő berendezéseit szállította, így az Csehszlovákiában ragadt... Semmi ok az aggodalomra: hasonló, illetve azonos márkájú van itt is, a művelődési házban. * * * Nyolc órára hirdették meg a nyolcvanperces időtartamú (íme, német pontosság!) műsort. Az előadás megkezdése előtt percekkel moccanásnyi hely sincsen a pár éve avatott, szép és tágas mezőberényi művelődési központ nagytermében. A pótszékek megteltek, a ház néhány alkalmazottjának már csak a faltámasztás jut..-. Köszöntő, ismertető. Megtudjuk, hogy a 180 tagú együttesnek szavalóköre is van a most bemutatkozó artistastúdión, tánccso.porton, zenekaron és énekegyüttesen kívül. Egy-egy fellépésen 80 —100 tagjuk lép színpadra... A fenntartójuk a helybeli szövetkezeti szakmunkásképző iskola, a tagok zöme ott tanul. Eleddig hét állami kitüntetést érdemeltek ki munkájukkal... frit 2= Őlcuter-- £,nseml>lm 214 ANKLAM Pasewalktr AV.ee 90 a Telejon SS 72/55 75 Ensembleletter Hant-fürgén Kruse Telefon 57 26 Nálunk talán szokatlan, de NDK-ban természetes: névjegye van az együttesnek, minden fontos adattal, az elengedhetetlenül szükséges emblémával. Íme, a.z anklamiaké most kezdődött ötéves tervciklusban egészségügyi központ építését tervezik, és felújítják a három általános iskolát, a gimnáziumot... Majd Petőfi Sándor herényi kapcsolatairól esik szó. A kényelmes, piros fotelokban ülő német fiatalok közül többen akaratlanul is bólintanak. Hiszen Petőfi a magyar irodalom világhírű alakja... De már új az, hogy ezen a helyen állt Or- lai-Petrich Soma festőművész háza, aki a költő rokona és barátja volt, hogy éppen 132 évvel és egy hónappal ezelőtt innen indult az egyetemes líra egyik legnagyobb alakja Bem seregébe, a szabadságharc katonájának ... „A Keleti-tenger partjáról, az anklami járás azonos nevű székhelyéről, az innen ezerötszáz kilométerre levő, NDK-beli, húszezer lakosú Anklamból érkeztünk” — kezdi egy szuszra válaszbeszédét a testes és középkorú, igen jó humorú és kedélyes Hans-Jürgen Kruse, a vendégegyüttes művészeti vezetője. Bemutatja a csoportot, az egész amatőr együttes jelenlevő egyhar- madát. Táncosokat, zenészeket, énekeseket, artistákat... Akikkel ma este a mezőbe- rényiek a művelődési házban találkozni fognak. A Fritz Reuter elnevezésű — magyar megfelelőbe áttéve — esztrádegyüttes szakmunkás, gimnáziumi ta* nuló és dolgozó fiatal tagjai jó étvággyal látnak hozzá a szívesen szervírozott herényi uzsonnának, s mi tagadás: némi fintorokkal' kísérve adóznak a magyar ízeknek, zamatoknak... De jólesik, ízlik, nem vitás... És jönnek a műsorszámok. Éneklő (a hazai jó táncdalok stílusában) fiatalok, majd zsonglőrködő fiúpáros, aztán táncosok csodaszép népviseletben, népdalokat előadó pár, hangszerszólisták, gumiszőnyegen fantasztikus dolgokat bemutató kislányok és tizenéves srácok... * * * Igen, így kell nagyszerű dolgokat nagyon egyszerűen előadni! Hogy az alig har- minckettednyi késés is funkciót kap, értelmet, és ezáltal az egész valami nehezen megfogalmazható természetességet, bájt. Az NDK-beli amatőr művészeti csoport minden produkciója mentes volt attól a „csináltságtól”, általában felesleges és zavaró műviségtől, amely egyre inkább jellemzőjévé lesz a magyarországi, sokszor csak önmutogató szándékkal fellépő táncegyütteseknek, csoportoknak. S még egy „különlegesség”, ami így igazi és hű: a tánc és énekszámok — éppen sok száz éves eredeti hangulatát felelevenítve, bizonyos'* epikus, elbeszélő tartalommal telített. Az idegen, s nem sokak által beszélt nyelv akadálya leomlik, a nézőtéren mindannyian érezzük és tudjuk, miről mesélnek az anklami dallamok, táncok, mozdulatok... * * * Vége az előadásnak. A táncosok, énekesek, zenészek, artisták „civilbe”, azaz farmerba, trikóba öltöznek. Kint hideg északi szél fúj, kitörőben a vihar... Indulnak vacsorázni. Egy szép és emlékezetes, békés fellépés csodás emlékével. Akárcsak mi. a közönség tagjai, haza, otthonainkba... Nemesi László A szélsőségek művészete Képzőművészeti kiállítások Gyulán Valami tetten nem érhető származású kupolát bocsát azonnal, a belépés pillanatában a nézőre az a kiállítás, amely a gyulai művelődési központ földszinti előterében szeptember 11-ig várja látogatóit, ha úgy tetszik: áldozatait. És valami meg nem magyarázható oknál fogva jó itt áldozatnak lenni. A XIII. nyári művésztelep vendégeinek vázlataiból — feltehetően — a legjobbakat gyűjtötték csokorra a rendezők, és tárták a művészeti élményre vágyó helybeli és turistaként idelátogató közönség elé. Aki az elmúlt művésztelepek történéseit, záró kiállításait is figyelemmel kísérte, azonnal a szemébe ötlik egy igen jelentősnek minősülő változás: polarizálódott az alkotók művészete, formanyelve. Igaz, szélsőségesen. Azt hiszem, senki nem vállalná most a kádi szerepét; honnan és hová nyúlik a szélső határ. Hiszen egyszer jelen van a napjaink képző- és elsősorban festőművészetére iellemző „napi” realizmus, ha még vázlatosan, de mégis kibomló stílusiránya, s jelen van a modellfesté- szeí”-nek, avagy „szür-szür- realizmus”-nak, avagy „neo- naturalizmus”-nak nevezhető stíluság. Igen, ez utóbbi szorul magyarázatra. Nem minősítés gyanánt, hanem mert a hazai és ezen belül is a Gyulára látogató közönség számára talán még nemany- nyira ismert a természet és hétköznapi környezet fény- képszerű megjelenítésének külföldön már évek óta dívó formája. Formai, hiszen a tartalom kifejezésének szándéka azonos, sőt néha tán intenzivebb is, mint a „napi” realizmus alkotóinak képein, alkotásain. A szándék: ez a kulcsszó. Itt a szándék: még az utolsó, a legeslegutolsó pillanatban rögzíteni és megörökíteni valamit, ami a következőkben végleg elveszik. Legyen ez a dicső múlt egy- egy képviselőjének arcmása, legyen ez egy mozdulat X. Y. modell részéről, legyen ez a tegnap rekvizitumainak kirakata. És folytathatnék a végtelennek tűnő sort... S mivel több, másabb, ha úgy tetszik: nemesebb mindez, mint a technika eszközének rajza, a fénykép? Mert g fentebb említett megoldás egy olyan, a technika eszközével nem kivitelezhető intuícióval, az alkotói tehetség morzsákból összerótt építő erejével telítődik, ami úgy- ahogy hitelessé emeli a képet, a festményt, az alkotást. Ugyanis óhatatlanul az alkotó által fontosnak ítélt kerül a vászonra, fogalmazódik a terrakottába, s o kevésbé fontos, a lényegtelen, a nem jellemző marad el, felejtődik ki. Pofon egyszerű: mondhatnék. Csak hát ez a forma, ez a stílus ebben a megoldásban is még több elkötelezettséget, még pontosabb mérlegelést kíván, mint általában. Nehéz lenne most felsorolni mind a harminckét részvevő és kiállító nevét, alkotásainak listáját, azok értékelését is nyújtva. De mégis, egynéhányat. Ezen „modell- festészet” képviselője a házigazda városban élő-dolgozó Székelyhídi Attila kiállított akvarellvázlatainak sorozata. Arcok és tájrészletek, felnagyított (ha nem is méretében, de jelentőségében mindenképpen!) arcrészlet és levélforma, táj és mozdulat, szépség és tisztaság: ez su- gárzódik és tartalmasul vázlatain, amelyeket talán csak a meghatározás (!) határol el a késztől. De ugyanez mondható el Szakáll Ágnes, Bertalan Katalin, Kaposvári György, Balogh Gyula, Marosvári György leginkább belsőket ábrázoló, és többé- kevésbé „elkészült” vázlatai Egy példa a XIII. gyulai nyári művésztelep kiállításának „szélsőségeire”. Szekér Ferenc gipszmodellje egy valódi székbe ültetve... kapcsán is. És a másik „véglet”? Nos, őket — bizonyos, a művésztelepekre jellemzően adott stílusbeli átfedések ellenére is — Sajó Imre, Miskolczi Gabriella, Erdélyi Hajnal, Lukács István, Szőke Sándor, Szabó Éva, Erdei Gábor képviseli, de igazi ellenpontként talán Salamon György akvarelljei. A névsor hiányos, és nem is minősítő szándékú. A vázlat alatt nemcsak olaj- és vízfestés, ceruza- és színes grafitrajz értendő, hanem kisplasztikái tanulmány, „alkotáscsíra” is. E polarizálódás ellenére mégis — bár bátortalan hangon!... — az is megállapítható, hogy erjedésben, újabb stílus, és formai megoldások irányába kacsingatón alakulhat még a gyulai nyári művésztelep. Azt hiszem, ebben (is) van létjogosultsága, elkötelezettsége. * * * Ismét bátortalan a hang: kicsit hajánál fogva előrán- gatQttnak érződik a gyulai Erkel Múzeum „Vizuális Kollégiuma”. Aminek ez idénybeli utolsó előttinek tervezett kiállítását szintén szeptember közepéig a vár három szűk termében tekinthetik meg az érdeklődők — fura módon: művilágítás mellett! Pedig a most szereplő Ejás Kovács József impresszionista ihletésű olajképei nagyon-nagyon igényelnék a természetes megvilágítást. Sőt: mintha a vár ezen termei nem lennének alkalmasak a képzőművészeti tárlatokra... A közelebbi címmegjelöléseket szándékosan mellőző képek csodás, élő pasztellszíneikkel vonzzák a néző tekintetét. Absztraktoknak is tűnhetnek, de az alkotó képei többek és közelebbiek ennél. Közelebbiek a hétköznapok hangulatait, mindany- nyiunk életérzéseit ecsettel, ... és Bukrán Edit „napi realista” kisplasztikája Fotó: Fazekas László spaknival vászonra-falapra varázsló tehetségéből fogantaivá. Levegős festészet ez. A hangulatfestészet szép, értékesnek ítélhető darabja mind a tizennyolc kiállított mű. Kár, hogy ide, és nem méltóbb helyre került. (nemesi) HANGSZÓRÓ B.N.E.-nek igaza van Gyorsan fel kell oldanom a cím „titkosírását”: a B.N. E. Bajor Nagy Ernőt jelent, kortárs zsurnalisztikánk neves személyiségét. Vele beszélgetett a rádió „Fehéren- feketén” című, Boros János szerkesztette folyóirata hétfőn este kilenc órakor. Valamit a folyóiratról. Ezúttal három témát boncolgattak, az egyikben Bajor Nagy Ernőtől tudakolta Fri- derikúsz Sándor, Hogyan érzi magát? Aztán egy kerületében „rettegett” pesti adóügyi szakemberrel beszélgettek, majd örökzöld téma, a „Mi lesz veled, vasút?” került terítékre. Hogy most csak a Bajor Nagy Ernővel készített csevegést járjuk körül, legyen oka annyi: „minden szentnek maga felé hajlik a keze”. Egyszerűbben: ha már újságíró nyilatkozott, illő, ha vele foglalkozunk. És ha már olyan felelősségtudattal és rengeteg okos, mai dolgot felemlítve, akkor pedig kötelesség odafigyelni rá, hozzátenni a hallgató érzéseit, véleményét. Számos kérdés állítatta „sarokba” az újságírót, B. N. E.-t, becsületére és tehetségére legyen mondva: állta a sarat. A legrázósabb kérdésre is volt „rázós” válasza, egyszóval nem sikerült zavarba hozni őt. Legyen szabad ezúttal ezek közül válogatni. Például arra, hogy mi bosszantja Bajor Nagy Ernőt, kitűnően megfelelt: „Az, hogy gyakran elintézhetetlenek az elintézhető ügyek, mert hivatalokban, tanácsnál, minisztériumokban olyan emberek is ülnek, akik nem tudnak azonosulni a társadalmi méretű felelősséggel.” Más: „Tanfolyamokon és egyebütt megtanultunk egy sor idézetet a kritikáról és az önkritikáról. De erre eszünk ágában sincs gondolni.” Harmadiknak: „Sok fiatal olyasmivel tölti az idejét, melynek semmi köze az életre való felkészüléshez.” Ha még több Bajor Nagy Emő-mondást felsorolnék, valóságos szentenciagyűjtemény kerekedne belőle, megfordítva: ebben a húszperces csevegésben annyi lényegbe vágó dolog hangzott el, melyek nem egy, hanem jóval több „misét” érdemelnének, egyszerűen a jövőnk érdekében. Nyilatkozó kollégánk távol tartotta magát attól, hogy egy pillanatra is túlságosan okosnak tartsák, végezetül meg is jegyezte: „A fejlődést a lehetőségeinkhez kell mérni, ha ezt tesszük, ak- kor mindig van szemre-' hánynivaló önmagunknak." Érzem, hogy ez a jegyzetterjedelem roppant kevés volt ahhoz, hogy többet adjon az emlékeztetőnél: miről csevegett egy újságíró egy másikkal a rádió ..Fehé- ren-feketén” című folyóiratában. Arra azonban nyilván elég, hogy egy hónap múlva., amikor a „Fehéren-fe- ketén” újból jelentkezik, többen kapcsolják be a készüléküket. Érdemes lesz! (Sass) Megnyílt a megyei munkásfilmnapok eseménysorozata Szerdán, tegnap délben Rideg Gábor, a Művészet című folyóirat főszerkesztője nyitotta meg Békéscsabán, a Kner Nyomda földszinti kultúrtermében a VI. békéscsabai alkalmazott grafikai művésztelep hagyományos zárókiállitását. A több mint félszáz, zömében a közeljövőben kivitelezésre és az „utcára” kerülő embléma, plakát és csomagolóanyag tárlatát augusztus 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Képünkön: a kiállítás egy részlete Potó. Fazekas László Tegnap, szerdán délelőtt Végh Andornak, a Békés megyei Moziüzemi Vállalat igazgatójának .köszöntő szavai után Vámos László, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője ünnepélyes keretek között megnyitotta a III. Békés megyei munkásfilmnapok szeptember végéig tartó eseménysorozatát, illetve annak nyitórendezvényét, a felszabadulás utáni magyar filmművészet munkás témájú filmjeinek fotó- és plakátkiállítását. A békéscsabai Kossuth téren megtartott ünnepségen a megyei tanácsi osztályvezető beszédében először a szocialista kulturális forradalom éveinek harcát, az elért eredményeket elemezte különös tekintettel a filmművészet átalakulására, a munkástémájú műalkotások tudatformáló hatására. Majd szólt a munkásfilmnapok, a magyar filmalkotások sikereiről, a most kezdődő harmadik Békés megyei rendezvénysorozat programjáról. Kilenc településen 37 játszási napon négy új filmet láthatnak kedvezményes bérleteket váltva az ipari és mezőgazdasági szocialista brigádok, az üzemek és vállalatok dolgozói, a közönség. A munkásfilmnapok programját lapunkban már korábban ismertettük. N. L.
