Békés Megyei Népújság, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-12 / 162. szám
1981. július 12., vasárnap A komáromi lányok, középen Piroska Gyuri bácsi, azaz Számfira György, a mezőkovácsházi Űj Alkotmány Tsz által üzemeltetett központi ifjúsági építőtábor gondnoka büszkén mutatja be a tábort. Szó, ami szó, példás itt a rend, a tisztaság — a lányok maguk takarítanak. „Tavaly nyárra lett készen, sokba került” — újságolja Gyuri bácsi, s a kérdésre: „Megéri-e a tsz- nek?”, elgondolkodva így válaszol: „Onnan indul szerintem a dolog, hogy tanítani köll az új generációt a munkára.” Azt viszont csak találgatni tudja, hogy ezen a délelőttön merre is dolgoznak az „új generáció” képviselői. Irány tehát a tsz- központ. Szerencsénkre éppen az ügyben legilletékesebbel, Kaskötő Jánossal, a tsz tábori összekötőjével futunk össze a folyosón. — Most, az első turnusban 73 Komárom megyei diáklány dolgozik nálunk — kínál hellyel egy kis irodában —, s hogy jövőre is szívesen jöjjenek hozzánk, ahhoz mindenekelőtt megfelelő körülményeket kellett teremteni, és törődni a lányokkal, elrendezni az apró kis problémáikat is. Egyébként 6 millió forintba került az a tábor. — Megéri a tsz-nek? — Nagyon nehéz felmérni a lányok munkájának gazdasági hasznát, de az biztos, hogy vetőmagot termeszteni kézi munkaerő nélkül nem lehet, a tsz-ben pedig nincs hozzá elég munkáskéz. — Mi a fizetség? — A központi szabályozás szerinti ösztönzési rendszert — Személyenként úgy 50—100 forint. — Nem sok! — Nem, de ingyen mehettek moziba, elvittük őket Gyulára, a táborzáróra ajándékokat vettünk. Közben benyit az irodába Pacsika József tsz-elnökhe- lyettes. Kérdem, hogy mi a véleménye a lányokról. — Fegyelmezett, rendes fiatalok, szépen dolgoznak. A munkájuk nehezen lenne pótolható a gazdaság számára. A széles dűlőútra messziről odalátszik a zöldbabsorok fölé hajló lánycsapat. „Még egy forduló, és ez kész, aztán mehetünk a kukoricába!” — egyenesedik föl egy fekete hajú dorogi nagylány. alkalmazzuk. Nálunk nincs napi norma, hanem területbér, és azt határoztuk úgy meg, hogy százszázalékos teljesítésért jár 50 forint, ami visszamarad nálunk az élelmezésre, kiadásokra. Az efölötti teljesítmény ellenértékének bizonyos hányada a lányoké. — Mennyi volt ez az első héten? 1. Tsz. A fiúk szálláshelye ugyanis a békéscsabai szlovák kollégium és a szakmunkásképző intézet kollégiuma. Az utóbbiban találjuk Fiike László táborvezetőt, aki készséggel tájékoztat: — Baranya megyeiek a fiúk, összesen 63-an, és velünk van 12 szarvasi főiskolás is. A Május 1. Tsz-ben öntöznek, a kondorosi Egyesült Tsz-ben pedig szóját, cukorrépát, kukoricát kapálnak a srácok. — Milyen az ösztönzés? —• Azt a bért kapják, ami a felnőtteknek jár ezért a munkáért. Ebből vonjuk le az előírt személyenkénti 50 forintot, ezen felül, amit csak lehet, kiosztunk. Az első héten személyenként 150—450 forint között kaptak. Felmegyünk a harmadik emeletre. Az 5-ös brigád szobájában tesz-vesz néhány fiú a kora délutáni órában. Kamaszos-félszegen vála- szolgat Englert Ákos, Lehmann Péter és Czukor Zsolt. — Jó hely ez, csak meleg víz lenne! A meló? Ki lehet bírni. Az öntözés könnyebb, de a kapálással lehet jobban keresni. — Na, azért elég nehéz cipelni, húzni a palántázógép után a csöveket! — szól közbe Péter. — Különben, azért is jó az öntözőknél,' mert irtó rendes emberek a tsz- beliek, akikkel ott együtt dolgozunk. Nincs ám lógás, hajtanak! Egymásra vannak utalva, kisegítik egymást. Szerencsére,» mindig vidámak, elpoénkodják még a mérgüket is. Az a rossz, csotrogány traktor is mindig a viccek célpontja. — És a lopás? — szól közbe egy vékony, szőke fiú. — Nahát! Valaki idegen autóval megállt a föld végén — emeli fel a hangját Ákos —, és megfújt egypár öntözőcsőhöz való gumit. Mikor odakiáltottunk, visszaszólt, hogy csak megszámolja. Persze mi is megszámoltuk, és jól sejtettük, elvitt belőle. Legalább a rendszámát tudnánk!... Nos, így ismerkednek a- munkával, a felnőttek világával, és egy kicsit Békés megyével is két nyári központi építőtábor lakói. Odébb a komáromi gimnazisták közül az 5-ös és a 8-as brigád éppen most ért ki a sor végére. Viháncol- nak, egymás szavába vágva válaszolgatnak. — A kaja? Zsíros! — Szerintem meg bébiétel! Juhász Piroska, a brigádvezető leinti őket: — Most mit szövegeltek össze-vissza ? Igazán meg lehetünk elégedve. A múltkor is mákos tésztát kértünk, és azt is főztek! — És a munka? — próbálom elejét venni a további vitának, de csak a téma változik, a vita marad: — Jó nehéz! — veti oda a többiek feje fölött egy magas barna lány, és száj- biggypsztve hozzáteszi: pihenni jöttünk, vagy nem? Otthon azt mondták különben is, hogy gyümölcsszedés lesz. A többiek letorkollják: — Megmondták, hogy mi lesz a dolgunk. Különben is, ez építőtábor, tudhatja mindenki, hogy itt dolgozni is illik. Megint Piroska teremt rendet: — Többször is . voltam már táborban, és az az igazság, hogy ez az eddigi legjobb. Tényleg nehezebb a munka, de itt klassz a tábor, kaptunk trikót, sapkát, csizmát, munkaköpenyt, busz hoz a határba. Elmesélem a lányoknak, mit is mondott Gyuri bácsi a munkára névelésről. Varró Ica nevető, kerek arca elkomolyodik: — Hát, szerintem megfordult mindenkinek a fejében, hogy milyen nehéz is megkeresni a pénzt! Amolyan tábor nélküli központi építőtábort üzemeltet a békéscsabai Május A zöldbabtáblában Fotó: Gál Edit Tóth Ibolya Unaloműző Virágszüret Hamilton • Tegyétek a szívetekre a kezeteket! Ki ne ismerné a kínzó unalmat? A „Mit csináljak?” gyötrelmes dilemmáját, amely a lehető leg- váratlanabbul, orvul tör az ember gyerekére, különösen szünetek idején, amikor testvér, barát, szomszédgyerek egyszerre szánja rá magát, hogy nyaralni menjen. Vagy zuhogó esők idején, mikor a hús vízfüggönyön át türelmetlenül lessük a természet elcsitulását... Azaz, talán azok a lányok, akikkel a minap beszélgettünk, nem ismerik az effajta érzést. Ha érzik közeledtét, hamar letelepszenek, s hímeznek rendületlenül. Nehéz lenne összegezni, hány színpompás virág bontogatja ki fonálszirmait a könnyű ujjacskák alatt. Egy biztos, a szép termés szép eredményeket hozott a kamuti gyermek díszítőművész-szakkörnek, s így ezeknek a kislányoknak is, akiket össze tudtunk hívni egy hétköznap délelőttjén. ♦ És ha már a szakkörről beszélgetünk, sebtében felkapják, s hozzák a hímzést, amin mostanában dolgoznak. A találkozóra elhívtuk a szakkörnek otthont adó művelődési ház társadalmi vezetőségének elnökét — akit egyben szoros családi (férji) szálak fűznek a szakkör vezetőjéhez, a gyerekek Ilonka nénijéhez — Földest Istvánt is. A beszélgetést ő kezdi: — Három éve, 1979 őszén alakult ez a kis társaság, elsősorban a feleségem osztályából. Szerencsére elég nagy létszámú ez az évfolyam, úgy hogy volt jelentkező elég... — Sokunk édesanyja, nagyanyja hímez otthon — veszi át a szót Pohonyi Ildi —, nem csoda hát, ha mi is szíves örömest megpróbáltuk. Hajaj, azóta már sok mindent megtanultunk... — Kezdetben csak az egyszerűbb öltéstechnikákkal birkóztunk meg — emlékezik Fazekas Anna is —, aztán a keresztszemes minták következtek. Ilyen munkát küldtünk a megyei népművészeti napokra, ahol a gyermekkategóriában elhoztuk a második díjat. — És a legutóbbi — csillan fel Kertész Eszti szeme —, a zánkai siker?! Nekem egyre a július 11-i induláson jár az eszem, amikor Szabó Jutkával vonatra szállunk. és meg sem állunk Zánká- ig... — A Magyar Úttörők Szövetsége kiadványában nemzetközi pályázatot hirdettek a zánkai gyermekalkotások galériájában — magyarázza Földesi István. — Tőlünk 10 kislány küldött mezőberényi keresztszemes hímzést. Nagy volt az öröm, mikor kiderült, hogy elfogadták, s díjazták a szakkör munkáját. A megyében még három gyermekszakkört ért ilyen megtiszteltetés ... Hát így utazik Zánkára ez a két lány, no és kis társaik, akik nem tudtak eljönni erre a beszélgetésre. Szabó Jutka egyre fészke- lődik a helyén, szeretne végre ő is szóhoz jutni. — Hát igen, szép sikereink voltak — mondja végül, —, de a legszebb az egészben a közös hímzés. Ha összejövünk, zeng a ház, úgy éneklünk. Gyebnár Gabi elkezd valamit, mi meg fújjuk utána ... Meg beszélgetünk . . . Közben akaratlanul munkájuk fölé hajolnak. A tű fürgén megindul ... Csak néha néznek fel egy-egy pillanatra, ölükben megpihentetve kezüket. Mozdulataikat valamiféle ősi ritmus diktálja, hímeznek, ahogy anyáik, nagyanyáik is tették. Nagy Agnes A lányok ... Fotó: Fazekas László Minihumor A feleség így szól a férjhez: — Válassz: vagy én, vagy a sör? — De mennyi sör? — kérdi a férj. * * * — Anya — kérdi a kis lurkó — mit jelent az, hogy „családfő”? — Kérdezd meg apától. — Es ö honnan tudja? * * * — Hallatlan! Már megint alszik a munkahelyén. Elsejére felmondok, el van bocsátva. — De ha elsejére ... akkor miért kelt fel már huszonötödikén? * * * A drámairó dicsekszik a barátjának: — És tudod, amikor a függöny legördült, tapsvihar tört ki. — Mondd, mi volt arra a függönyre festve? * * * — A házigazda azt üzeni, hogy nincs otthon. — Közölje vele, nagyon örülök, hogy nem jöttem el! * * * — Amikor elváltam a férjemtől, megtartottam a házat, ő pedig az autót, a motorcsónakot és a kutyát kapta. És mit csináltatok a pénzzel? — Azt az ügyvédeink osztották el egymás között! * * * Két kopasz veszekszik: — Te kopaszabb vagy nálam! — Ugyan miért? Hiszen egyikünknek a fején sincs egyetlen árva hajszál. — De a te fejed, nagyobb, mint az enyém! Ákos, Péter, Zsolt
