Békés Megyei Népújság, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-01 / 152. szám

1981. július 1., szerda Fiúkézilabdában úttöröolimpiai bajnok: Újkígyós csapata Az Ljkígyósi Általános Iskola fiú kézilabdacsapata, az 1981. évi nyári úttörőolimpia bajno­ka. Álló sor, balról: Králik Jánosné igazgató, Gedó Mihály, Mezei Győző, Huszár Mihály, Skaliczky László tanár-edző, Gazsó Mátyás (csapatkapitány), Bücs Sándor. Hegedűs Zoltán, Várai László, a korábbi edző. Elöl: Balogh József, Fodor Lajos, Harangozó János, Józsa Mi­hály, Csjaki György és Révész Zsolt. A képről hiányzik Csányi Ferenc. A csapat keretének tagja volt még Báthori János, Dúl László, Kiss Péter, Gyulai László és Tóth András Fotó: Fazekas László GVSE, Szarvas... Az MLSZ szervezési bizottsága elkészítette az NB II. 1981—82. évi csoportbeosztását, összesen 48 együttes küzd majd három csoportban. Az elmúlt évi csoportokkal szemben változás, hogy a Bem SE a középcsoportból átkerült a keletibe, míg az eddig nyugati csoportba sorolt Bábolna az új bajnokságban a középcsoportban szerepel. Ismeretes, hogy az 1982—83-ra 16 csapatos NB I és egycsopor­tos, 20 együttesből álló NB II alakul ki. Az 1981—82. évi NB I 16., 17. és 18. helyezettje kiesik az Nb II-be. Az NB I 15. helye­zettje, valamint az NB II három bajnoka osztályozót játszik, és a legjobb két csapat szerez jogot a legfelsőbb osztályban szerep­lésre. A 20 csapatos, egycsoportos NB II résztvevője lesz az 1981—82. évi bajnokság 2—5. helyezettje, a három kieső az NB I-ből, az em­lített osztályozókból 2 csapat, to­vábbá a 6 területi bajnokból 3 klub — osztályozó^ alapján. Az NB II 1981—82. évi csoport- beosztása : Keleti csoport: Gyula. Hódme­zővásárhely, Debreceni Univer­sitas. Salgótarján, Szabó L. SE, Papp J. SE, Gyöngyös. Debre­ceni • Kinizsi, Kazincbarcika. Miskolci VSC, Eger, Szolnoki MÁV MTE, Asztalos SE, Lehel SC. Szarvas és Bem SE. Középcsoport: MTKVM. Ganz- MÁVAG. Bábolna, Balassagyar­mat, MÁV Előre, Budafok. Kecs­kemét, Pénzügyőr, Kossuth KFSE. Szegedi Dózsa, Dorog, Építők. Váci Izzó. 22. sz. Volán, BKV Előre és BVSC. Nyugati csoport: Dunaújvárosi Kohász. Kaposvár, Olajbányász, Keszthely, Sabária. Pécsi VSK. Bauxitbánvász. Mohács-Véménd. Komló. MÁV DAC, Sopron. Szekszárd. Bakony Vegyész, Aj­ka. Várpalota és Dombóvár. Budapest NagvdíL’81 Carl Lewis a Népstadionban?! Dr. Békési László elnökletével ülést tartott a Budapest Nagydíj nemzetközi atlétikai verseny szervező bi­zottsága. Egy hónappal a jú­lius 29-i, a Népstadionban megrendezésre kerülő sport­ági gála előtt már biztosra lehet venni, hogy a hagyo­mányos viadal ezúttal is vi­lághírességek találkozója lesz, olimpiai bajnokoké, vi­lág- és Európa-csúcstartóké. A szervező bizottság meghí­vását már több mint 150 hí­res versenyző igazolta visz- sza. Szenzációnak számít, hogy elkötelezte magát töb­bek között az amerikai Carl Lewis, minden idők egyik legnagyobb távolugró-vágtá- zó specialistája, aki az idén már 10 másodpercet futott a 100-on, s 8,62 méterrel meg­közelítette a 13 éve született 8,90-es világcsúcsot is a tá- volugFásban. Az amerikai küldöttség tagja lesz a 400 méteres gát­futó világcsúcstartó, Edwin Moses is, aki már otthonosan érezheti magát Budapesten, hiszen két nagydíjviadalon is indult, s persze fölényesen győzött mindkétszer. A brit atlétikát másodszor képvise­li a Budapest Nagydíjon Steve Ovett, a moszkvai 800- as olimpiai győztes, ám köny- nyen előfordulhat, hogy hon­fitársa, a szuper-középtávfu- tó Coe is bemutatkozik a Népstadion közönségének. Óriási mezőny gyűlhet össze a vágtaszámokban, ahol vág­ható az angol olimpiai győz­tes Wells, a jamaikai Quar­rte, a lengyel Woronin, vala­mint több amerikai kiváló­ság indulása. A 21 számból álló 4. Bu­dapest Nagydíj „kapcsold” eseményeként napközi tábo- ros úttörőknek 20-szor 200 méteres váltóversenyt, illet­ve 2000 méteres távon ötös csapatversenyt rendeznek, s ugyancsak július 29-én este a Népstadionban kerül sor az 1978-as prágai ötpróba Európa-bajnoki győztes Papp Margit búcsúztatására, vala­mint a tavaly a gerelyhají­tásban világcsúcsot javító Paragi Ferenc kitüntetésére, aki a híres svéd sportszer- gyár, a Sandvik-cég „arany­gerelyét” veheti át. Harminckét aranyérem ta­lált gazdára Nyíregyházán, a XVII. nyári úttörőolimpia or­szágos döntőin. Sokáig úgy nézett ki, hogy a legfiatalab­bak országos seregszemléjén érem nélkül marad Békés megye... Ám, ha a „vége jó, minden jó” mondás ezút­tal összességében nem is il­lik rá megyénk ifjú sporto­lóinak szereplésére, ez mit sem kisebbíti az utolsó na­pon a legfényesebb érmet ün­neplő újkígyósiak nagyszerű eredményét. Valamennyi el­lenfelét maga mögé utasítot- totta fiú kézilabdacsapatuk, és folytatva a hagyományt (tavaly a gádorosiak nyertek úttörőolimpiai bajnokságot fiú kézilabdában) ők is a do­bogó legmagasabb fokára áll­hatták! Csoda-e, ha hétfőn délután kisebbfajta népünnepélyt rendeztek tiszteletükre az ott­honlevők? Az iskola udvarán kézről kézre jártak az arany­érmek és a kupák. Igen, töb­bet is nyertek, mert a Mű­velődésügyi Minisztérium ser­lege mellett, a Legsportsze­rűbb Kézilabdacsapat címet is elnyerték, és ott ^ díszel­gett kezükben az előcsatáro- zások, a salgótarjáni területi döntőn kivívott első helyért járó kupa is. Az ünnepségen jelentették be, hogy a me­gyei tanács művelődésügyi osztálya 10 ezer forintos sportszervásárlási utalvány- nyal jutalmazza az iskolát, az úttöröolimpiai bajnokok pe­dig két hétig Gyula-Városer­dőn nyaralhatnak. A nagyy községi tanács valamennyi pajtásnak ingyenes nyári be­lépőt biztosított az újkigyosi Salakmotor Az olaszországi Badia Po- lesine-ben rendezték meg a salakmotoros csapat Európa- bajnokság középdöntőjét, amelyen négy résztvevő küz­delméből kettő jutott tovább a leningrádi döntőbe. Ma­gyarország válogatottja pil­lanatig sem tudta kétségessé tenni a szovjet és NSZK-beli válogatott fináléba kerülé­sét. Az esőtől felázott pá­lyán kiütközött az idén már több kiemelkedő eredményt elért két húszéves fiatal, Adorján Zoltán és Farkas Ferenc rutintalansága, így az Adorján, Farkas, Mészáros, Oreskó összetételű magyar válogatottnak nem sikerült a továbbjutás. Az EB-középdöntő vég­eredménye: 1. Szovjetunió 33 p., 2. NSZK 32 p., 3. Ma­gyarország 17 p„ 4. Hollan­dia 14 p. uszodába. Az Aranykalász Tsz pedig háromnapos or­szágjárásra viszi a gyereke­ket. Amikor a siker legfőbb ko­vácsával, Skaliczky László edzővel beszélgettünk. első helyen azt a szinte az egész községet érintő összefogást említette, amellyel Újkígyó­son hosszabb ideje segítik a iskolát és a csapatot, őszin­te elismerés és köszönet jár érte. Ezután arra kértük, ele­venítse fel az aranyéremig vezető utat. — A megyei döntőn — kezdte Skaliczky László, aki mellesleg az Üjkígyósi TSZSK NB II-es kézilabda­csapatának játékosa, egyben a serdülőcsapat edzője —ta­lán meglepetésként hatott, hogy másodikként kerültünk' tovább Szeghalom csapata mögött, de az az igazság, hogy az egymás elleni egy- gólos vereséget hozó mérkő­zésen két legjobb játékosunk hiányzott. De fő, hogy to­vábbjutottunk. és elutazhat­tunk a salgótarjáni területi döntőre. Ott 9 pontot szerez­tünk. egyetlen pontot vesz­tettünk, a velünk együtt or­szágos döntőbe került fóti együttessel játszottunk dön­tetlent. Következett Nyíregy­háza, a finálé. A csapatot annak idején negyedikes korukban Ruck János kollégám kezdte el ed­zeni, négy évvel ezelőtt. Ké­sőbb Várai László és Budai György foglalkozott velük, tulajdonképpen tehát ők rak­ták le az alapokat. Tavaly nyár óta heti öt edzést tar­tottunk, és sok-sok mérkő­zést játszottunk. Talán nem érdemtelen most elmondani azt sem, hogy ugyanez a csa­pat a megyei serdülőbajnok­ságban a tavaszi forduló után veretlenül vezet! No, de e kis kitérő után menjünk vissza gondolatban Nyíregy­házára, ahol az A csoportban Túrkeve, Söjtör. Győr és a mi együttesünk szerepelt. A csoportmérkőzéseken 62—39- es gólkülönbséggel 6 pontot gyűjtve kerültünk be a né­gyes döntőbe, ahová magunk­kal vittük a másik tovább­jutó elleni eredményt is. A döntőt vereséggel kezdtük, és végül minden az utolsó ta­lálkozón dőlt el. ötgólos győ­zelem kellett a Hajdú me­gyei Földes csapatával szem­ben, akkor miénk az arany­érem. Meglett, még túl is teljesítettük, miután 19—10 (7—4)-re nyertünk. Termé­szetesen mindenki tudása legjavát adta, de külön is ki kell emelni Bűcs Sanyit és Gedó Misit, valamint az út­törőolimpián összesen 102 gólt lövő Gazsó Matyi telje­sítményét. Eddig tehát a rövid kró­nika, amely minden bizony­nyal a legszebb betűkkel író­dik be Újkígyós sporttörté­netébe. Biztosra vesszük, újabb lendületet kap a nagy­község kézilabdasportja, és a legkisebbek sikere biztosíték arra is, hogy hosszú távon is lesz utánpótlása a harmadik vonalban játszó felnőtt­csapatnak. (A Békés megyei sportolók további szereplésére, és az úttörőolimpia szakmai jelle­gű összefoglalójára mégvisz- szatérünk.) II szakmai rangsorban: 1. Palotai, 2. Nagy M., 3. Győri Németh Lajos az „NB l-ben” Az MLSZ játékvezetői bi­zottsága elkészítette a bírák szakmai rangsorát. A listát Palotai Károly vezeti, a még élvonalban újoncnak számí­tó Nagy Miklós és a békés­csabai Győri László előtt. A részletes lista: 1. Palo­tai. 2. Nagy M., 3. Győri, 4. Huták, 5. Kuti, 6. Büki, 7. Mohácsi, 8. Szávó, 9. Hart­man, 10. Tompa. 11. Jaczina, 12. Körös, 13. Maczkó. 14. Pálvölgyi, 15. Tátrai, 16. Di- vinyi, 17. Bártfai, 18. Urbán, 19. Pádár. Győri László mellett ősztől újabb élvonalbeli biróval ta­lálkozhatunk a megyéből: Németh Lajossal, az egyko­ri utánpótlás-válogatott, volt csabai labdarúgóval, aki az NB II-ben mutatott teljesít­ménye. teszteredményei alapján érdemelte ki a ran­got jelentő „NB I-es futball­bíró” titulust. Az NB I-es keret „új” tagja a most visz- szakerült Nagy Béla. A bí­rák szakmai jellegű rangso­rában még két Békés megyei szerepel: Bogyó, aki az NB II-es keret 57 tagja közül a 36., valamint az utánpótlás­keretben nyilvántartott 22 játékvezető sorában 15. he­lyen végzett Roxin. Rajt után a női 4000 m-es versenyszám IIL Körös Kupa Folyamúszók a Kettős- Koroson Hazánkban könnyűbúvár­klubot is keveset tartanak nyilván, ezen belül pedig a búvárúszók tábora még ki­Kovács László (fehér ing­ben), a versenybíróság elnö­ke, mintha azt mondaná: ilyen ragyogó időben a víz­ben az igazi... sebb. így aztán igazán nem mondható a 35—40 tagú me­zőny szűkösnek, amely a III. Körös Kupa országos fo­lyamúszóversenyen össze­gyűlt. Az MHSZ gyulai könnyű­búvárklubja 1979-ben ren­dezte meg először a . Körös Kupát. Az első esztendőben, akárcsak tavaly, Békésszent- andráson rendezték meg a versenyt, az idén — számol­va a sportág azon népszerű­sítési lehetőségeivel, melyet Szanazug kínál — a Kettős- Körös talán leglátogatottabb pontjára tették át a viadal színhelyét. Nos, ez a „húzás” nagyszerűen bevált, több szá­zan szurkoltak a parton a három klub képviseletében rajthoz álló folyamúszóknak, akiknél az uszony használata kötelező. A remek időben, jó rende­zés mellett a gyulaiak nyer­ték a pontversenyt. A jövő szempontjából talán szeren­csésebb lenne, ha az amatő­rök, illetve a fiatalobb kor­osztály számára rövidebb távon írnák ki a vetélkedést. Eredmények. Férfiak. Felnőtt 6000 m: 1. Tamás Csongor (Eger), 2. Németh (Gyula), 3. Kiss (Gyu­la), 4. Bállá (Eger), 5. Tötk (Eger), 6. Berecz (Eger). 7. Új­vári (Gagarin), 8. Kocsis (Gyu­la), 9. Szatmári (Gyula). Ifjúsá­gi 400 m: 1. Tengely Sándor (Gagarin), 2. Balázs (Gagarin). 3. Bánhegyi és Szabó (mindkettő Gyula), 4. Belicza (Gyula), 5. Kobolák (Eger), 6. Németh (EgerL 7. Balogh (Eger). Ser­dülő 3000 m: 1. Hirt Zsolt (Ga­garin), 2. Gere (Gagarin), 3. Bágy (Gagarin), 4. Magyart (Eger), 5. Magyar! (Gagarin), 6. Romvári (Gyula), 7. Szalai (Eger), 8. Mádai (Gyula). Nők. Felnőtt 4000 m: 1. Poc Gabriella (Eger), 2. Bódi (Gaga­rin). Ifjúsági 3000 m: 1. Herjecz- ki Erika (Gyula), 2. Kovács (Eger), 3. Haász (Gyula). Serdü­lő 1500 m: 1. Ács Zsuzsanna (Gyula), 2. Dénes (Eger), 3. Herjeczki (Gyula). Amatőrök. Férfiak. Felnőtt 6000 m: 1. Vass Gyula (Gyula), 2. Sebők (Kecskemét), 3. Legeza (Gyula), 4. Szögi (Gyula). Ser­dülő leány 1500 m: 1. Annus Szilvia (Gyula). Csapatban: 1. MHSZ Gyula 66, 2. Gagarin SE, Gyöngyös 62, 3. MHSZ Eger 44 ponttal. Á leghosszab táv, a 6000 méteres táv győztesét, az egri Tamás Csongort ünnepük Fotó: Fazekas László 1 BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyejdi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki- INDEX: 25054 adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy ISSN 0133—0055 hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom