Békés Megyei Népújság, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-28 / 150. szám
1981. június 28., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET A neve: Hajnali harmat A grúz irodalomban is a líra a vezető műfaj Dr. Tardy Lajos és Manána (Bállá Demeter felvétele — KS) A grúz—magyar irodalmi kapcsolatok egyre elevenebbek, rövidesen grúz prózai antológia jelenik meg az Európa Kiadónál, készül a grúz irodalom kistükre, valamint egy nagyobb költői antológia is, miközben a magyar irodalom jelesei grúzul látnak napvilágot. A' kölcsönös kapcsolatteremtésen egy fiatal grúz irodalomtörténész munkálkodik: Manána Szaladze több mint tíz éve olvassa a magyar írókat, szerkesztőket, fordítókat. Tökéletesen beszél magyarul — ezt viszont, mint mondja, annak a magyar családnak köszönheti, amely őt szinte édesgyermekének tekinti, s amelyben a grúz— magyar kapcsolatok ápolása már régen folyik. Hosszú út vezetett idáig, különös véletlenek láncolata. Még a második világháború idején történt, hogy egy fiatal magyar tudós hadifogságba kerülvén összebarátkozott a tábor a grúz parancsnokával, akinek embersége és jóindulata felkeltette figyelmét és vonzalmát a grúz nép iránt. Dr. Tardy Lajos — így hívják az egykori hadifoglyot — hazatérése után a grúz—magyar kapcsolatok XVI. századbeli történetét választotta kutatási témájául, és sok évvel később, amikor már a Széchenyi Könyvtár régészeti osztályának vezetője volt, Tbilisziben védte meg disszertációját. 1968-ban ottani látogatása során barátkozott meg ő is, felesége is a főiskoláról éppen kikerült fiatal tolmácsnővel, meghívták, s azóta Manána gyakran látogatott Magyarországra. — Anna néni anyai barátnőm volt — mondja Ma- náná, és el is hallgat nyomben, szavát veszi az emlékezés. Anna néni pár hónappal ezelőtt halt meg. A pillanatnyi csend szomorúságát a telefon csengetése töri meg, Manánát sokan keresik. — Miért választottad szaktárgyul éppen a magyar nyelvet. — Már a főiskolán volt egy magyar tanárnőm, házasság révén került hozzánk, ő beszélt rá, hogy tanuljak magyarul. Hajlottam szavára, és meglepően könnyen ment, mert édesanyám nem grúz, hanem az őszét nyelvcsaládhoz tartozó kiszti törzsből származik, amely nyelvrokona a magyarnak, ötéves koromig csak kiszti nyelven beszéltem, és ennek struktúrája valóban hasonlít a magyar nyelv szerkezetéhez. — Tbilisziben nőttél fel? — Nem, édesapám iskola- igazgató egy távoli faluban. Achmedának hívják azt a települést. — Törökös neve van... — Lehet is, 300 évig volt török uralom alatt. De mi úgy tartjuk, hogy Támári királynő sóhaját őrzi nevében, aki így szolt, amikor meglátta azt a tájat: Ach! Neda! — Ami annyit jelent, hogy jaj, de jó is lenne... mármint ott élni. — A te neved — Manána — mit jelent? — Hajnali harmatot. — A kiejtés nem esett nehezedre? — Ó, dehogynem! Már nagyon jól olvastam, javában készítettem a nyersfordításokat, de a magyar kiejtéssel még mindig bajoskodtam. A versek nyersfordítása egyébként jó iskola volt. Itt van ez a kis grúz Ady-kötet, ez is így jött létre. Rab Zsuzsával sokat dolgoztunk együtt, most egy nagyobb magyar nyelvű antológia készül, melyben nagy költőink mind helyet kapnak majd. — A grúz irodalomban, akár a magyarban, a líra a vezető műfaj. Vajon mi az oka? Bár a grúz kultúra olyan ősi, hogy bizonyára sok, számunkra ismeretlen kincset rejteget. Ügy tudom, bibliafordítása is az ötödik századból való, sokkal korábbi, mint a legtöbb európai népé ... — Valóban így van, minket sem Róma, sem Bizánc nem hódított meg, hanem mint egyenrangúval, követet váltott őseinkkel. Hanem a perzsák és a törökök annál nagyobb pusztítást vittek végbe. A X. században tízmilliós nép voltunk, a törökkel folytatott fél évezere- des küzdelem végére fele se maradt. Nálunk a hagyomány szerint úgy művelték a földet, hogy egyik kézben kapa, a másikban fegyver. Máig is él a sok küzdelem emléke a köszönésben: mi nem azt mondjuk, jó napot, hanem hogy „győzelmet kívánok!”, és nem viszontlátással búcsúzunk, hanem így: „Békétek legyen!”. így érthető, hogy elsősorban a líra bontakozott ki irodalmunkban, a prózához ugyanis nyugalom kell. — A legkorábbi irodalmi emlékeket is olvashatjuk majd? — Igen, a prózai antológiában benne lesz a Szent Susanik mártíromságáról szóló legenda az ötödik századból, és a Szent Ábelről szóló a nyolcadik századból, de azért javarészt XX. századbeli szerzők szerepelnek a kötetben. Érthető, mert eddig csak egy prózai válogatás jelent meg, tíz mai elbeszélés, karcsú kis könyv volt. — Rusztáveli Tigrisbőrös lovagja viszont annál ismertebb nálunk. Kivált a Weö- res-féle fordítás. — A Tigrisbőrös lovag a XII. századbeli reneszánsz terméke. Nálunk ugyanis korábban volt a nagy reneszánsz felvirágzás, Támári királynő alatt. Egyébként Vi- kár Béla 1917-ben történt átültetése az első európai fordítások között volt. — És ki fordította le — nyersen — Vikár Béla számára? — Akkor folyt az első világháború. Két grúz hadifogoly segítségével készült a fordítás. Weöres Sándor is sok grúz verset fordított, így költészetünk már nem ismeretlen Magyarországom Most egy nagy regény átültetése is folyik, Biró Margit dolgozik rajta, ő Tbilisziben tanult, és most az ELTE-n a kaukázusi nyelvek tanszékén tanít. — Mennyire ismerős nálatok a magyar irodalom? — Petőfi hét kiadásban jelent meg grúzul, aztán ez a kis Ady-kötet, legutóbb pedig egy XX. századi antológia: Ady, József Attila, Radnóti, Weöres, Illyés Gyula, Vas István, Szabó Lőrinc, Juhász Ferenc, Nagy László, Garai Gábor szólaltak meg benne. — A névsor nem teljes ... — Nem! Még a huszadik századi sem, Babits, Kosztolányi, Pilinszky és még sokan hiányoznak, és a XIX. századból Vörösmarty és Arany is bemutatásra vár. De a próza terén még sokkal több a tennivaló. Hiszen eddig csak Jókai, Mikszáth, Móricz, Heltai Jenő, Szabó Magda, Örkény István és Fehér Klára ismeretesek nálunk. — Fordítasz is? Ügy értem, hogy nemcsak nyers- fordítást? — Ez további célom, de már elkezdtem. A Pál utcai fiúkat fordítottam le, de még csiszolgatom. Bízom a sikerében. Ez az év a disz- szertációmé, de azután minden erőmet a magyar irodalom hazai bemutatására fordítom. — Magyar barátaid bizonyára segítenek céljaid elérésében? — A legnagyobb készséggel! Sokan is vannak, mert tolmácskoromban mindenkit megismertem, aki Grúziában járt. De a legtöbbet Lajos bácsiéknak köszönhetem. Az ő érdemük, hogy három helyen vagyok otthon: Tbilisziben, Achmedában, és itt Budán, a Rózsadombon, ahol Mancika a nevem ... Bozóky Éva Egy életmű furcsa paradoxona Oláh Gábor: Két ló beszélget A Két ló beszélget tizenegy novellát és a Deák György című kisregényt markolja egybe. A kötet, meglehet szerkesztői meggondolásból is, tükrözi Oláh Gábor elvékonyult epikai élményvilágát, erős önéletrajzi kötöttségét. A Balgatag szerelem Laurának, román származású szerelmének állít emléket romantikus szertelenséggel, szenvelgően. A Bakó Mihály-novellák „rettenetes” hősének modellje az édesapa. (A Bakó beszélő név Oláh Gábornál!) E novellák végre élményszerűek, bővé- rűek, még ha gyarló emberi viselkedést tükröznek is. Az ötödik elbeszélés mutatja Oláh Gábor prózaírói tehetségének, ábrázoló művészetének korlátáit is: a szélütött Bakó Mihály megvallja, hogy fiatal korában gyilkolt, s az áldozat pénzéből kecmergett ki a nyomorúságból. „Táltos- fiával” való párbeszéde úgy van előadva, mint egy dialo- gizált filozófiai-etikai érteKe- zés. A Kém című elbeszélés egy Móricz Zsigmonddal megtörtént anekdotát mesél el jóízűen, Oláh Gábornál ritkán csillanó humorral. A Hősi halál pedig az abszurd és groteszk szemlélet megnyilvánulása lehetne, ha az író magyarázatai nem gyengítenék. A címadó novellában könnyen felfejthető allegóriában vallja meg Oláh Gábor a maga politikai közérzetét a két világháború között. Eszerint a forradalmak hiábavalók voltak és lesznek, ami az oroszoknak sikerült, az nálunk reménytelen. Három realista fogantatású regénye közül a Deák György az első, még 1919- ben írta. Saját megvilágítása szerint egy magyar típust akart a figyelem fókuszába emelni. Krónikaszerű igénytelenséggel, de a művészi alakítás szándékával kezdte írni Deák György bérkocsis életének lapjait 1914 nyarától 1915/16 teléig. Ebbe a történetbe is beleszőtt számos önéletrajzi mozzanatot, Deák Györgyben az apát, Deák Sándor orvostanhallgatóban pedig saját magát rajzolta. A kisregény tragikus alaphangját a művészi előadásmód keresetlensége helyenként meghökkentően felerősíti. Kegyetlen világ a Deák Györgyöké, amelyben csak az tudott fentmaradni, aki megkérgesedett kívül-belül. Deák György is csak akkor törik meg, amikor már harmadik fia halálhírét hozza a postás. Akkor végre leveszi a falról a király fényképét. Az egyéni veszteség fájdalma döbbenti rá, nem lehet any- nyival elintézni a dolgot, hogy „a háború muszájból van”. Ám nemcsak az egykori Dom Miguel baka tudatával volt baj. Oláh Gábor meggyőzően ábrázolja, hogy sokan elkerülhetetlennek, sőt, értékeket felszabadító eseménynek tekintették a háborút. Az író maga meg- győződéses antimilitarista volt, szócsöve, Sándor fogalmazza meg a könyv legfontosabb eszméjét: „Ennek a borzalmas világgyilkolásnak nincs értelme”. E regényben Oláh Gábornak majdnem maradéktalanul sikerült eszmei üzenetét művészi formában kifejeznie. Hitelesen dokumentálja, hogy a háború szétzüllesztette családok egész sorát, nyomort, betegséget, erkölcsi züllést hozott százezrek számára. De ha az élet élni akar, újra kell kezdeni mindent — példázza a végén kissé motiválatlanul Deák György —, méghozzá munkával. Könnyen áttekinthető szerkezet, salakot alig hagyó stílus jellemzi az író előadásmódját. Mértéktartóan merít a debreceni tájnyelvből, de naturalista utánzására nem vállalkozik. Életművének furcsa paradoxona, hogy mindig valami nagyot akart, a magas eszméket kergette, epizodista létére főszerepekre áhítozott. Ám maradandót akkor alkotott, ha közvetlen élettapasztalataiból formált műalkotást. (Válogatta Tóth Endre. Szépirodalmi Könyvkiadó.) Bakó Endre Benyó Judit versei: Hajtom fejem... A töltésre már fehér, gyöngyöző bokrok hajolnak ... Fácán siet a mezőre, egy kiscsikó némán, kikötve áll... Harangszó magasodik. A porzó úton tanyasi lovak, nyárfák, aztán virágoskertek; a kertekben gereblyéző, idős emberek a rózsaszín, lányarcú fák alatt... Minden olyan most, mint az újszülött, majdhogynem sírdogál ez a táj ... Szirmok keringnek, sárgák, fehérek, meg-megremegnek a fűszálak a töltésen, mint hajam szálai. Belehajtom fejem ebbe a nagy, zöld tájba, a Hazámba! Anyám fehér virága Anyám fehér virága hajlik fölém, és a mező is ide száll — az akácos kinő újra, melyben kislánykoromban csücsültem, de az a sok aranyeső, melyet anyám a hajamba tűzött, már nincsen! Benyó Ildikó: Szobrász Benyó Ildikó: Tisza partján
