Békés Megyei Népújság, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-07 / 132. szám

1081. június 7., vasárnap o minimagazin Tagjai a KISZ Központi Bizottságának Fischer Edit Szcesi Zsuzsanna Németh Ferenc Fotó: Veress Erzsi, Lónyai László A békéscsabai Kner Nyom­da mérnöke, Fischer Edit, aki 1954-ben született, Bé­késcsabán végezte el a nyom­daipari szakközépiskolát, majd állami ösztöndíjjal Moszkvában, a nyomdaipari egyetemen tanult. A diplo­ma megszerzése után, 1977- 'ben került a Kner Nyomdá­ba, ahol a gyártáselőkészítő csoport vezetője, és az üze­mi KISZ-bizottság termelé­si felelőse. A KISZ X. kong­resszusáról mondja: „Mind­végig érdekes, fiatalos ta­nácskozás volt, amely ala­posan elemezte az ifjúság helyzetét, problémáit. A leg­emlékezetesebb hozzászólás Kádár elvtárs beszéde volt, bátran állíthatom, vala­mennyiünk számára. Életem­ben először láttam, hallot­tam őt személyesen, így két­szeresen emlékezetes szá­momra ez a kongresszus.” Az írásbeli érettségi után, és a szóbeli előtt áll Szécsi Zsuzsanna, a szeghalmi Pé­ter András Gimnázium és Szakközépiskola tanulója. 1962-ben született, Füzes­gyarmatról járt be a járási székhelyre középiskolába. Az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem jogi karára jelent­kezett. Már korábban is tag­ja volt a Központi Bizott­ságnak; 1979. májusában, az országos KlSZ-küldöttérte- kezleten választották be elő­ször a testületbe. Zsuzsa véleménye a kong­resszusról : „Nagy-nagy él­mény volt számomra, sok ér­dekes embert ismertem meg. Újabb lendületet adott ne­kem ez a három nap, remé­lem, jól tudom majd kama­toztatni a munkámban. A középiskolások szekcióülésén vettem részt, ahol a legérde­kesebb téma szerintem az építőtáborozás, a tanulmá­nyi mozgalom és a tanár-di­ák mozgalom volt.” Az orosházi Alföldi Kő­olaj- és Gázipari Gépgyár minőségellenőre, Németh Fe­renc, aki l!?53-ban született. Szentesen végzett gépipari szakközépiskolát, esztergá­lyos a szakmája. A gyárban ő az üzemi KISZ-bizottság titkára. A kongresszusról lelkesen beszél: „Lenyűgöző volt a tanácskozáson részvevő kül­döttfiatalok tömege, s a len­dület, a hangulat. Senki sem úgy ütötte össze a tenyerét, hogy no, -illik, hanem szív­ből, szinte önkéntelenül. Kül­sőségeiben is felemelő volt az úttörők megjelenése, kö­szöntője a kongresszuson. Jellemző a légkörre, hogy könnyű volt végigülni a na­pi 12 órát. Szívem szerint azt javasolnám — persze tu­dom, túlzás —, hogy évente rendezzék meg, • és minden KISZ-tagot elküldenék, hogy ők is érezzék azt a felelős­séggel teljes, felemelő ér­zést, amiben részem volt.” Elhangzott: az értelmiségi fiatalok szekciójának ülésén A X. KlSZ-kongresz- szus értelmiségi fiatalok szekciójának munkájá­ban vett részt dr. Árpá- si Zoltán Békés megyei küldött, a Békés megyei Lapkiadó Vállalat igaz­gatója. A következőket mojidta el többek között felszólalásában: Kedves Elvtársak! „Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek te­kintheti magát mindenhez: s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzetbe nem tölt ” — ezek Kölcsey szavai. A Himnusz költőjé­nek szellemét azért idéztem meg, mert szükségem van veretes szavaira hozzászólá­somhoz, amelyben ifjúságunk történelmi tudatával és nem­zeti múltunk iránti felelőssé­gével foglalkozom. A közel­múltban felerősödtek ifjúsá­gunk múlttudatát, annak hiá­nyosságait bíráló hangok. Egyként marasztalják el az oktatást, az ismeretterjesztő irodalmat és a tudományos kutatást. Ismert irodalmi he­tilapunk egyik legutóbbi szá­mának jóvoltából a felelősök közé felsorakozott ifjúsági szövetségünk is. A lapban az egyébként a kongresszushoz címzett írás elmarasztal egyetemi hallgatókat, mert elmúlt 35 esztendős történel­münkben negatív szerepet játszó politikusokat nem is­mernek, s ugyanez ügy mi­att felelőssé teszi a KISZ-t. Bennünket, kommunistá­kat, ifjúkommunistákat tör­ténelmi tudatot formáló ne­velő munkánkat illetően két szélsőséges vád szokott érni: az egyik, hogy kisajátítjuk a történelmet, vagyis a tör­ténelmet, annak haladó ha­gyományait azonosítjuk a munkásmozgalom történeté­vel. A másik, hogy egy ro­mantikus történelemszemlé­let áldozataivá válunk: szá­zadunk, de különösen közel­múltunk és napjaink mun­kásmozgalmának történelmi tapasztalataira nem fordí­tunk kellő figyelmet. Nekem a történelem események és mögöttük szerepet játszó sze­mélyiségek tömege, tanulsá­gok, tapasztalatok szülője. Az események és személyek történelmi visszatekintésé­ben addig bírnak elsődleges jelentőséggel, míg belőlük a történelmi tanulság felállít­ható. E hangsúlyok nem cse­rélhetők fel! Miért mondom ezt? Azért, mert történelmi tudatunk alapkérdése a lé­nyeges és a lényegtelen el­választása. Mondtam, nekem is van hiányérzetem fiataljaink múlttudatáról. Eligazodnak-e a hazafiság és internaciona­lizmus kérdésében? Tud­ják-e, mi a forradalom, me­lyek a feltételei, s hogy mi­lyen törvényszerűségekkel követik egymást? Mi az el­lenforradalom, s milyen esz­közökkel támad? Ismerik-e a munkásosztály és a párt ve­zető szerepe, a hatalom kér­déseit? Tudják-e a nemzeti és a nemzetiségi kérdés fej­lődéstörténetét és jövőjét? Látják-e a polgári és a szo­cialista demokrácia közötti különbséget, értik-e az utób­bi fejlődésének szükségessé­gét? Ezek napjaink igen fon­tos társadalomtudományi kérdései, de valamennyinek történelmi ágyazata van. A legtöbbet ' természetesen a felszabadulás óta eltelt évti­zedek tapasztalataiból és ta­nulságaiból kellene hozzá merítenünk. Itt elérkeztünk ahhoz a sokat fejünkhöz vá­gott bírálathoz, hogy a kor­ról keveset tudunk. Igaz! Egy mentségünk van, hogy mi szeretnénk többet tudni! Végül a lényeget tekintve, mit kezdjen a KISZ az if­júság múlttudatával? Javas­lom, hogy a KISZ továbbra is érezze felelősségét az if­júság történelmi tudatának alakulásáért. Szükséges a szövetség jól felfogott érde­kei miatt is. Itt két dolgot külön hangsúlyoznék. Az egyik az, hogy továbbra is — mert ki vitatná el, hogy az utóbbi esztendőkben a KISZ egy sor új kezdemé­nyezéssel vállalt szerepet, ta­lán az illetékesebbeknél na­gyobb lendülettel — ebből a munkából (KISZ politikai képzés, forradalmi ifjúsági napok, vita a forradalmiság- ról, a hazafiságról, stb.). A másik dolog, hogy ez az if­júsági szövetség egészében érvényesüljön. Rétegenként, és helyenként más jelleggel. Mit várhatunk még el az if­júsági szövetségtől? Legyen az ügyben bátrabb, kezde­ményezzen többet. És közve­títse az ifjúságunk múlttu­datáról szerzett tapasztalata­it az illetékesekhez. Mindezt a felelős pozíciójából tegye meg! Nyári tábor Táborozni csudajó! Ezt bizo­nyítja két szarvasi Áttörő, Klcnk Nóra és Unk Ildikó következő kedves kis verse: Pósteleki vidám napok, jaj. de messze maradtatok! Visszahívlak, gyere már. te boldog, vidám nyár! Korán ébresztett a vekker, kezdődött a vidám reggel. Kapkodás és civakodás. meg is volt a felfordulás. Pár perc alatt, mint a hangyák, elleptük a táborkonyhát, megteltek az üres bendők. vártak ránk a hangos erdők. Kis kulacsok, hátizsákok, a túrára készen álltok? Az erdőben menetelünk, közben szépen énekelünk. Hosszú út áll már mögöttünk, a pataknál megpihenünk. Kell a játék, a vidámság, jaj. de zajos egy társaság! Szalonnának finom szaga. a7 orrunkat csiklandozza. Jól esik az ízes falat, a tarisznyánk üres marad. Erika és a többiek Indul már a fáradt csapat, hold mutatja már az utat. Mindenkit vonz a puha ágy, hazaérünk, s alszunk is már. Álmodunk egy újabb túrát, gondtalan, boldog nyaralást. Számháborút, labdát, sátort, pósteleki vidám tábort. Pártunk gyermekszerveze­te, a Magyar Úttörők Szö­vetsége 35 éves. Az évfor­duló napján, június 2-án tar­tott megemlékezést az Uttö- rőszövetség Országos Taná­csa. Különböző, csapatszintű. Legyen folytatás! Koncert az iskolaudvaron „Tessék mondani, lesz itt valami?" — kérdezte egy nagyon fiatal anyuka kar­ján kisgyermekével, a bé­késcsabai Lencsési úti álta­lános iskola udvari kapujá­ban álló jegyszedő-jegyáru- sítóktól. Lassan gyűltünk össze a fokozatosan szépülő, s egy­szer igazi parkká váló "suli­udvaron. Három már jócs­kán elmúlt. A háziünnepsé­gekre készült lelátókon vagy hatvanan — tinik és a har­mincat taposok, ' kiskocsis gyerekkel érkezettek és ál­talános iskolások — gyüle­keztünk, szemben a futópá­lyán felállított, „beszerelt" dobogóval. Aztán minden különösebb cécó nélkül jött a délutáni koncert főszerep­lője, a 100 Folk Celsius együttes öt tagja. Kezdődött a Dévaj-duhaj Billy című is­mert számmal. Hát... Amo­lyan „kamara-szerelést” hoz­tak a csabai turnéra, az időn­ként feltámadó szél bizony átvitte az erősítők néhány Igen, lakótelep! Oly sokat beszélünk arról, hogy a napról napra növekvő lét­számú lakótelepeken megfe­lelő anyagi lehetőségek hiá­nyában alig tudják kielégí­teni a közösségi, kulturális igényeket. így a jóval több mint tízezer lakost számláló békéscsabai Lencsési útinak sincs közművelődési intéz­ménye. De van egy — ősz­től majd kettő — iskolája, amelynek udvarát például így is lehet használni nyár­időben. Vagy nagyobb tan­termeit, tornatermét tanítás után bármelyik évszakban. Csak éppen az elhatározás, a kezdeményezőkészség kell. Mint ebben az esetben: a mezőmegyeri művelődési ház „járta ki” a lakótelepi kon­certet ... „Kevesen jöttünk össze” — mondták a szervezők. De hát a kezdeményezésnek — bi­zonyára nem kell indokolni, miért — értelme van, tehát folytatni kell. Hiszen min­den újban a legnehezebb az wattos hangját... De azért nagyszerű koncert volt! Ap­ránként megszokj uk-megsze- retjük a mi fülünk számára kezdetben igen szokatlan country stílust. Bizonyára azért, mert az észak-ameri­kai népi zene elemeit mai, politikus, ötletes és néha-né­ha kimondottan tanulságos szövegekkel teszik teljessé a műfaj magyarországi képvi­selői, így a 100 Folk Celsius is. Az egyórás programban volt régi szám és a rádióból ismert sláger, no, meg a decemberben megjelenő első nagylemez dalaiból egy-ket­tő. És a Lakótelep című, az adott helyszínen külön ak­tualitással bíró kitűnő ze­néj ű nagyszerű és szellemes szövegű szám ... ismerkedés időszaka ... „Nem is tudtam róla” — mondia egy fiatal férfi a koncert után. „De hát ott volt a cédula a lépcsőház­ban” — replikázok az ellen­érvvel. „Nézze uram! Azon a lépcsőházi hirdetőtáblán én eddig nem láttam egye­bet, mint azt a kiírást, hogy zárja ön is a Jrejárati ajtót, és hogy ne szemeteljünk! Ha ilyeneket is kitesznek, legkö­zelebb én is odafigyelek!” — volt a biztató feleiét. Talán a több mint tízezer, java­részt huszon-harmincéves lakótelepi polgárból nem­csak ő gondolkodik így. És akkor értelme lesz a folyta­tásnak! (Nemesi) illetve városi, járási rendez­vényeket tartanak ezekben a hetekben megyénkben is, ahol az úttörőmozgalom megalakításának, kibonta­kozásának és fejlődésének helyi eseményeit, eredmé­nyeit veszik számba, és kö­szöntik az egykori és mai úttörővezetőket, és a gyer­mekszervezet lelkes patrónu- sait, támogatóit. Az évfor­duló napján, június 2-án Orosházára, a városi emlék­ünnepségre látogattunk el. Ott készült fenti felvéte­lünk, és a következő rövid tudósítás. A pártszékház előcsarno­kában szőke, kékszemű, fe­gyelmezett mozgású kisnagy- lány lép mellém, és már kalauzol is az ünnepség színhelyére, a nagyterembe. Egymás mellé ülünk, körbe­nézek. s nyomban kiderül, minden felnőttvendég mel­lett ott ül egy lány vagy fiú. egyenruhában, piros nyak­kendőben. Az én kis „házi­asszonyom” Hári Erika. 8-os, és a Radnóti Miklós csapat úttörője. Illedelmesen. ko­molyan válaszolgat: „Gyu­lára. egészségügyi szakkö­zépiskolába jelentkeztem, fel is vettek.” Erika Kiváló Úttörő, így jogot nyert a KlSZ-tagság- ra. S hogy milyen is lesz majd a KISZ-élet? „Gondo­lom, olyasmi, mint az úttö­rő, csak felnőttebb” — mondja bizonytalanul. Erika szerette az úttörőéletet, s úgy mondja, úttörőnek lenni kitüntetés. Aztán hozzáfűzi: van az osztályban, aki nem út*örő, és talán azt hiszi, jó neki, pedig nagyon is rossz. Nincs benne a közös­ségben. sok mindenhez nem tud hozzászólni, kimarad a vidám és érdekes dolgok­ból. Persze, nem olyan út­törőkre van szükség, akik nem csinálnak semmit, vagy ha mégis, csak azért, hogy jutalmat kapjanak érte. A köszöntők, az ünnepi műsorszámok közötti rövid percekben is beszélgetünk. Az előbb éppen egy vékony arcú, idős pedagógus, Abonyi tanár úr emlékezett a kezde­ti évekre, amikor egy ta­nyai iskolában mezítlábaso­kat tanított. Erika hirtelen­jében nem is emlékszik, hány cipője van. Mint aho­gyan nehezen érti, miért lá­gyulnak el az idősebb pe­dagógusarcok, amikor kollé­gájuk büszkén mondja: a mezítlábasok ma azzal ál­lítják meg egykori tanítóju­kat, hogy gyermekük már egyetemet, főiskolát végzett, hát bizony, igazat beszélt akkor nekik. Végül újra felsorakozik az énekkar, s tiszta gyermek­hangon megszólal az úttörő­induló. Felőliünk, csendben hallgatjuk. Kár, hogy mi, felnőttek röstellünk velük énekelni. T. I. Fotó: Veress Erzsi

Next

/
Oldalképek
Tartalom