Békés Megyei Népújság, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-07 / 132. szám
1981. június 7,, vasárnap o Verasztó Antal: Thébai este A fáraó lejött vendégeivel az arany házból — a Nílusig ott Ámon felé emelte kezét s az áldozati tálakat a rabszolgák a folyó vizébe dobták fáklyavivők és aranykorbácsos katonák között haladt az egyiptomi a rabszolgák Ámon nevét kiáltozták ... de Tutanhamon meghalt... s már mi sem tudjuk pontosan miről is szólt a rege. Madár János : Négysoros kicsorbul a kardvirág az ég könnyét ejti megszomorodik az ág a Napot elfelejti Amerikai és kanadai magyarok között Végh Antal kalandozásai „Nyugati utakon” Igénytelen külsejű fűzött könyvecske Végh Antalé, mégsem tűnt el nyomtalanul azoknak a könyvvásár- lóknak az emlékezetében, akik eddig olvashatták. Mert bizony az igényekhez viszonyított minimális példányszám miatt nehéz volt ehhez a kötethez is hozzájutni ugyanúgy, mint a szerző ezt megelőző tucatnyi könyvéhez. Itt pedig nem kellett „botránytól” tartania senki- nek, mert Végh könyve nem a beteg magyar futballról, vagy a lehetetlen erdőháti, nyíri állapotokról szól, hanem sokkalta hálásabb témáról: Amerikáról. Mikes Kelemen Törökországból küldözgette leveleit képzelt nagynénjének, Végh Antal pedig útiéiményeiről 20—25 oldalas levélformában számol be tizenkét ritka szép nevű fiatal magyar nőnek. Ügyes és ismert ember a szerző, hisz nem rokoni meghívással, hanem eddigi irodalmi munkásságát ismerve hívták meg amerikai és kanadai magyarok egyhónapos tengeri utazásra úgy, hogy még a forintjaiból sem kellett áldoznia repülőjegyért. Végh valójában csak megkóstolta Amerikát: Boston — New-York — Manville — Washington — Philadelphia — Buffalo — Niagara Falls — Toronto — Markham — Delhi — Chicago és ismét New-York voltak útjának főbb állomásai. Milyenek az amerikai— kanadai magyarok, akikkel Végh beszélgetett? Egyben mindnyájan megegyeznek, legyen az dr. Püski Sándor, a New-York-i magyar könyv- kereskedés vezetője, Béky- Halász Iván, vagy Tűz Tamás kanadai magyar költők, a híres Villon-fordító Falu- dy György: érdekli őket a mai Magyarország, a mai magyarság sorsa. Legtöbbjük — bármikor és bármilyen körülmények között is hagyta el hazáját — egy kultúra, a magyar kultúra vonzásába akar kerülni továbbra is. Ezért alapítanák magyar egyesületeket, újságokat, klubokat, futballcsapatokat. sőt pl. kanadai magyar vallást is, ami se nem katolikus, se nem református, vagy evangélikus: magyar. „Legtöbbjük soha nem tud asszimilálódni, érzik rajtuk az egyensúly vesztett- ség. Iszonyatos nagy kétségbeesésekkel keresik a gyógyulás lehetőségeit. Ezt csak ők érzik, azt lehetetlen annak érezni, aki nem él a helyzetükben” — írja a szerző. Egyik beszélgetőpartnere az alábbiakat mondja: „Itt, az Államokban él másfél- millió magyar? Hát nem! Nem él egyetlenegy se! Ezt vegyék tudomásul. Hogy őrizzük itt a kultúrát, a nyelvet? Persze, hogy őrizzük. A kultúra és a nyelv bebalzsamozott holttesteit. Amelyen már felismerhetően látszanak a hullafoltok ... Mindenki, aki Magyarországról eljön, mint magyar abban a pillanatban halott lesz. Csak a halál beállásának pillanatát nem érzékeli egyformán minden egyén. Ki hamarabb veszi észre, ki később. Mert bizonyos sejtek a halál után is tovább élnek a testben, sőt funkcionálnak is.” Az író — mert általa jórészt ismeretlen emberekhez ment — megtapasztalta a kiszolgáltatottság kellemetlen érzéseit is. Egy személy szálláshelyének megoldása, élelmezése. ide-oda autóztatása nem különösebb gond Amerikában, de ott sem kapkodott minden magyar, még Végh Antal után sem. Szerencséje volt, mikor olyan vendéglátóra akadt, aki be akarta bizonyítani, mire vitte. Végh nem útikönyvet írt, keveset tudupk meg az ottaniak életéről, a városokról, ahol járt. Nagy elragadtatással csak New-York-ról szól: „Ha a világnak van hét csodája, azok közül New- York egy: ez a város a Mennyei Atya legszebb torz- szülött gyermeke” — írja. Említettük, hogy a szerző több helyen élő magyarokkal beszélgetett, így sokat kellett utazgatnia. Ebből adódik, hogy nem járt mindig a dolgok végére. A Greyhound (és nem Grey Hound) autóbusztársaság nemcsak hat hétre — ahogy írja Végh — hanem négy, sőt két hétre is ad korlátlan utazási bérletet az Egyesült Államok és Kanada területére. Csodálkozik a szerző azon, hogy a több egyforma nevű várost hogyan tudják megkülönböztetni az amerikaiak. Nagyon egyszerűen: a város neve után mondják az állam nevét is. Írott szövegben ez így található, például: Jack- son (Michigan), Jackson (MiSsissipi), Jackson (Tennessee) stb. Nyilvánvaló az, hogy az írónak több idő kellett volna az aklimatizálódásho.z. Egy hónap alatt Amerikából csak a felszínt látjuk meg. Bevezetőnkben szóltunk arról, hogy Végh Antal ügyes _ volt, mikor sikerült' elérnie az amerikai meghívást. Itthon azonban nem tudta kivívni azt. ■ hogy a Gondolat Kiadó a népszerű Világjá- rók-sorozatban jelentesse meg könyvét (talán mert nem volt fotóanyaga?), vagy nem akarták a sorozatszerkesztők, hogy 1980-ban Kálmán Zsófia és a közelmúltban elhunyt Ignácz Rózsa Amerikáról szóló könyvei után újabb kötetük is ezt az országot mutassa be. A szerző nem végzett alaposabb elő- vagy utótanulmányokat, ettől függetlenül könyve siker lesz, vagy már ma is az. Koszorús Oszkár Bertalan Ágnes: Elment a busz A kisváros távolsági buszmegállójában várja a debreceni járatot a Lány. Estébe hajlik az idő, lila fények bolyongnak inkább, mint zúdulnak a házakra, porlepte fákra, a kínnal virító virágokra. Az autóbuszok forrón dohognak, várnak, vagy éppen nagy ívben kanyarodnak ki az eléggé széles térről, hogy megjárják útjukat. A Lány tudja, hogy még húsz perc van az indulásig, mégis türelmetlen. Ami nemcsak a mozdulataiból látszik, de a riadt tekintetéből inkább. Üj, nagy, áttörtszélű kalapját igazgatja, nem is sovány, inkább áttetsző, nap-nem-fogta karjait, nyakát szabadon hagyja a hosszú, leheletnyi könnyű, zöldben játszó, tisztaselyem ruhája. Tíz kilót fogyott az utóbbi hónapokban. Hogy hányszor kapott vérátömlesztést? Minek számon tartani? Az a lényeg, hogy... a múlt hetekben már mosott vértesteket kapott... Ö tudta az első próbálkozásnál is. hogy nincsen tovább ... vagyis ... Ha kinyújtja a kezét, eléri a Véget. „Nem nyújtom ki a kezemet, sem a szívemet, érzéseimet a holnap dolgai iránt...” Fogalmazta meg magának a tennivalóját. Hiszen, még érzi a szél simogatását. avagy a fénypásztázta kórházudvar melegét, a lombok hűs árnyékát, ahol jönnek-mennek a betegek, az operálandó lények, hogy visszadobják őket az életbe, az életnek. Ma délelőtt is... négy gyereket hozott be a mentőautó az egyik közeli faluból. Az alig tizenhét éves fiú beültette kis- húgát, s a szomszédék két kisfiát az apja Zsigulijában, s köröket írt az udvaron. Csakhogy az volt a baj, hogy mindig nagyobbakat és nagyobbakat kanyarítottak az udvarból azok a körök, tágultak, de... a kerítés, az épületek nem. — összetákollak benneteket, kisöregek, ne féljetek ... Még összetákollak ... — Az előbbi mondata biztató volt, az utóbbi mintégy önmagának szólt, lehangolón, szomorúan. 'És összetákolta a tört, zúzott kis testeket, még megvárta, míg az altató hatása visszahúzza őket a fájdalomba. A fájdalomba, de a reménységbe is. És akkor: rosszul lett. Pedig nem érezte rosszabbul magát, mint az előbbi hetekben. Csak valahogyan bent, az idegrendszerén túli világban valami kioldódott. Úgy érezte, szétesik, atomjaira ... Csak a gondolatai maradnak, kővé merevedve, azok, amiket ebben a pillanatban gondolt. És ezek a gondolatok nem a halál és a vég körül kavarogtak, az életet ölelte a szívére, az új kalapját, mert azt fel kell venni, gyorsan, azonnal, és fel kell hívnia Öt, vagyis a Fiút. Akivel évek óta megosztja a szabad perceit, óráit. Nem, nincs őrjítő nagy kapocs köztük, hogy Te vagy az életem, és hasonlók. A nagy érzések feloldódtak a munkájában, a tennivalókban, a tragédiák sorozatában, amit csak egy kórház adhat. Mégis, hozzá kell nem is menekülni, csak ... menni! mint a létezés bizonyosságához. — Bercikém — mondta a főorvosnak —, engem most engedj él. El kell mennem! — Míg mondta, kapaszkodott a mosdó szélébe. Szőke haja, hajözöne szétomlott, ahogyan lehámozta magáról a maszkot, a bő, túlságosan is bő köpenye szabadon hagyta sovány vállait, a semmivé zsugorodott testét. Szembenézett önmagával a tükörben, majd nem is rémülten, de a jelen énjétől semmit el-nem-fogadón tenyerébe temette az arcát. — Húzd már ki magad, az istenit neki! Mondom, hogy... — Tudom mit mondasz. Ne is mondd! Nem lesz semmi baj...! Akkor is ezt mondtad, amikor kitudódott, hogy sugárfertőzött vagyok. Hittem, persze, önmagamért hittem. Igazam volt! Jó öt évet kaptam a hitemért cserébe. Tudom, hogy féltél, elmondom, te egy vagány vagy, és még a védőruhákat sem vetted elő. Hogy ... ugyan! Egy orvost nem ei veszély! Egy orvos vagy él, vagy meghal. Kitűnő elmélet! Mert én meghalok. Most már meghalok. És, érdekes, nem a haláltól félek! A hátralevő életemtől. Harminchárom év! Tudod, mi az a harminchárom év? Még __csak_készülődés. V agy... gondolod, ez a szép, nagyszerű az életben ? És ezzel éri csak a nagyszerűt éltem? — fuldokolta, de ez már nem Bercinek szólt, a hatvan felé közeledő sebészfőorvosnak. Csak önmagának, az életének, az azonnal, mindent-helyre- tevő, rendezni akaró kívánságoknak. • t _ És meg sem várta az engedélyt, hogy távozhasson. Lezuhanyozott, felöltözött, szinte kétségbeesve hívta, hívta a távoli falu téeszirodáját, ahol az agronómus, vagyis Ö, a Fiú, dolgozik. Kalapját kétszer is levette, meg feltette, amíg végül is megszólalt a drót másik végén az ismert, mély, kissé rekedt hang. — Ó, te vagy? Sok a munka most, tudod, aratás, meg... Igen, én is gondolkoztam rajta, hogy... valóban, elfelejtettünk beszélgetni. Hogy milyen más, amikor leírja az ember a gondolatait, érzéseit, s megint más, amikor szóval kell elmondania. Olyan fakó, nem? No, tudod, most szójával kísérletezünk, mert végre felfedeztük, hogy a fehérjetartalmú növények nagyon fontosak lesznek a holnap mezőgazdaságában, vagyis az ... élelmiszeriparban. Nemzetgazdasági szempontból ... Jó fél órát beszélt, nagy indulatokkal a gazdaságpolitikai irányzatról vitatkozva, vagy egyetérve. A Lány hallgatta, de még arra is volt ereje, hogy tartsa a beszéd fonalát. Jó sokára vágta ketté: — Régen találkoztunk. Miért nem hívsz? — Hát... majd hívlak. No, szervusz! — Kemények voltak a szavak, nem volt tétovázás a hangjában, de a Lány érezte, régóta nem akarja őt hívni, és ezután sem hívja. Soha többet ngm hívja... És kattant a telefon, és süket lett a délután a szívében. Érezte a beteg sejtjeit, persze, nem kívánná már, hogy lefeküdjön vele, csak éppen ... beszélni, beszélni, magáról, a kettétört munkájáról, de lám, csak a saját tennivalóira figyel. Talán azért, hogy ne kelljen válaszolnia az érzéseire? — A Vég talán komplikáltabb, mint az élet... — gondolja, amíg a beállt buszra kapaszkodik. Két kézzel, minden erejével. Mert: mennie kell! Tudja, hogy nem jön vissza a kórházba, nem jön vissza Hozzá... számára megszűnt a kötelesség, a kötelék, eltört: szerelem, szeretet... A világ kilobbant belőle. De... még meg kell járnia az útját, megy, egyik buszról a másikra, míg valamelyik, valahol végképpen megáll. ^ Megigazítja a kalapját, az áttört karimájút, hogy a fények játékos vibrálással játsszanak meggyötört arcán, vállán. Ó, a buszok mindig mennek, majd egyszer nála nélkül. De addig is: kitölteni mozgással, gondolatokkal, érzéssel az időt. Paizs Goebel Jenő : Rákos csendélet (1930) Kanizsa József: Tanyák Kiült gondok — fehérlenek a tanyák a szürkület jégkockái Díszcserjebokor-sövények eleven bástyái a múltnak Nyitja szirmát a hajnal bolyául a ház a mindennap tesz-vesz Korin Géza : A város Ez nem a páros. Itt annyira minden-új Mint 'az újgazdagok hálószobája. A város nem ez a szürke-vajszínű Testünkre horzsolódó geometria. A városok okkersárgák. Ütések és kopások. — Köszönések. A város olyan, mint egy boldog dédapa! Néha szögletes gondolataimmal Szaggatom át éjjel a párnát Szobánk szelíd s azonos négyzetében. Paizs Goebel Jenő: Hulló madarak (1932)
