Békés Megyei Népújság, 1981. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-02 / 127. szám

1981. június 2., kedd KHHlUKTiW Befejeződött a HISZ X. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) felsőoktatásban részt vevők­nek viszont csak az ifjúsági szövetség látja el az érdek- képviseletét. A KISZ sajátos termelési mozgalmait helyes beilleszteni a szocialista munka verseny egészébe: vi­szont a két említett mozgal­mi munkaformát, illetőleg munkamódszert nem lenne szerencsés állami ellenőrzés alá vonni, hiszen abban a pilllanatban megszűnne a mozgalmi jellege, s így már nem az ifjúsági szövetséggel kapcsolatos, sajátos formát jelentene. Sem a mérnökök, sem a bányászok — egyálta­lán bármilyen szakma vagy foglalkozás — presztízsvédel­mére nem egy kongresszusi határozat szövege hivatott; a KISZ-nek ugyanis min­denféle szakmát érintő álta­Ezt követően Fejti György mondott vitazárót, megvon­va a két és fél napos kong­resszus mérlegét. — Valamennyien a tisz­tességgel elvégzett munka jó érzésével érkezhettünk a ta- nácskozás végére. Ügy vélem, kijelenthetjük: a kongresszus eredményes munkát végzett. Minden résztvevője arra tö­rekedett, hogy nyílt elemzést, reális számvetést készíthes­sünk a két kongresszus kö­zötti időszak munkájáról; eredményeinkről, fogyaté" kosságainkról egyaránt, s hogy keressük a továbblépés lehetőségeit. E célokat — megítélésem szerint — a kongresszus elérte — hang­súlyozta a KISZ Központi Bizottságának első titkára. — Igaz, minden ilyen tanács­kozás munkájának értékét mindig az utána következő időszak határozza meg, de azt már most jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy rendkívül aktív, konstruktív légkör jellemezte a kongresz- szust. A plenáris, valamint a szekcióüléseken a küldöttek és meghívottak egyharmada mondott véleményt közös dolgainkról. A KISZ új Köz­ponti Bizottságának felelős­ségteljes feladata lesz, hogy valamennyi elhangzott, vagy írásban benyújtott javasla­tot, észrevételt tanulmányoz­za, s a hasznosítható javasla­tokat foglalja feladattervbe. Kongresszusunkat az egy­ség jellemezte — folytatta Fejti György. — Mindvégig kifejezésre jutott: a küldöt­tek elfogadták az ifjúsági szövetség további program­ját, annak fő megállapítása­it. Most arra kell töreked­nünk, hogy ugyanilyen egy­ségben és közös akarattal lássunk hozzá a közösen ki­munkált feladatok végrehaj­tásához. A Központi Bi­zottság, de valamennyien ab­ban vagyunk érdekeltek, hogy az eddigi munkánk fo­gyatékosságait felszámoljuk, gondjainkat megoldjuk. _ A kongresszus egyértelműen azt bizonyította: van erőnk ahhoz, hogy e nagy mun­kát elvégezzük; s hogy kel­lő erő és tettrekészség van KISZ-szervezeteinkben és tagságunkban a továbblé­pésre. A valós ügyekről, hoz­záértéssel, s a megoldás ke­resésének szándékával foly­tatott párbeszéd hűen tük­rözte, hogy a fiatalok készek felelősen, felkészülten, előre­tekintve, a terheket is vál­lalva részt kérni a közös munkából. Megerősödve ke­rültünk ki a vitából. Ez igaz általában, s igaz a külöböző rétegekre, így például az egyetemi ifjúságra is, akik körében — jól tudjuk — a kongresszust előkészítő fóru­mokon a szokottnál is szen­vedélyesebb, élesebb viták folytak a mozgalmi munká­ról, annak fogyatékosságai­ról. Az egyetemi-főiskolai szekció munkája is arról győzött meg bennünket, hogy az egyetemi, főiskolai fiataloknak is megfelelő cse­lekvési területük van közös lánosabb feladatai vannak ilyen tekintetben. A szerve­zeti szabályzattal kapcsolato­san elhangzott küldötti ész­revételre Nagy Sándor azt válaszolta: maradjon érvény­ben az a javaslat, amely szerint a kerületi küldött- gyűléseket szükség szerint, de legalább háromévenként össze kell hívni. A Központi Bizottság egyébként nagy létszámú, összetett felépíté­sű szervezetek esetében ettől eltérést engedélyezhet; a há­rom évet egyébként az is in­dokolja, hogy két kongresz- szus közötti ötéves ciklust ne kelljen törtévekre bonta­ni. A kongresszus küldöttei tudomásul vették a szerkesz­tő bizottság részéről előter­jesztett jelentést, és a szóbeli észrevételekre adott választ. céljaink valóra váltásához, a munka megjavításához. Az ifjúsági szövetség előtt a továbbiakban is sok, fon­tos feladat áll. A kongresz- szuson is kifejezésre jutott: szövetségünk azzal erősíthe­ti tekintélyét, társadalmi sú­lyát, befolyását, hogy ha részt vállal valós feladatok meg­oldásából, ha a jövőben is cselekvő és nem valamiféle szemlélődő szervezetként te­vékenykedik, ha tettekre mozgósít, mindenekelőtt a munkában, a tanulásban és a haza védelmében. Erről hangzottak el hozzászólások a munkásember magabizton- ságáyal, s emlékezetes sza­vak a falusi értelmiség mun­kakedvéről, hivatásszereteté- ről, az alkotásban rejlő örömről. Sok szó esett arról, hogy egy kicsit másképpen kell dolgoznunk, a KISZ munkaformáit illetően is. Korábbi munkaformáinkat mai feladatainkhoz kell iga­zítani, s ez mindenekelőtt nagyobb helyi vállalkozó­kedvet igényel, nagyobb ér­zékenységet a környezetünk­ben levő problémák iránt, s nagyobb részvételt a helyi célok kitűzésében, az érté­kelésben, az elismerésben egyaránt. Másrészt a KISZ- nek nagyobb szerepet kell vállalnia a műszaki-technikai fejlesztésben, jobban építve a fiatalok tudására, az átla­gosnál nagyobb vállalkozó­kedvére. Szekcióülésen hang­zott el például az a találó kritikai megállapítás, hogy a szállítóvállalatokat már büntetik azért, ha a jármű­vek üresjáratban fuvaroz­nak, viszont a fiatal diplo­másokat még sok helyütt le­het „üresjáratban” foglal­koztatni. Takarékosabban kell gazdálkodnunk energiá­val, anyaggal, munkaerővel egyaránt, el is hangzott ez­zel kapcsolatos számos jó ifjúsági kezdeményezés. Egy­értelműen támogatták a kül­döttek azt a beszámolóban is megfogalmazott igényt, hogy aktívabban, tudatosab­ban, elkötelezettebben poli­tizáljon az ifjúsági szövetség, határozottan kiállva pártunk politikája mellett, részt vál­lalva a politika alakításában és végrehajtásában egyaránt. Ezt fogalmazták meg a hi­vatásos KISZ-vezető tapasz­talatait, elkötelezettségét tükröző felszólalók vagy a fiatal művész felelősségétől áthatott szép kongresszusi megnyilatkozása: házért há­zat senki ne cseréljen. Egyet­értés alakult ki abban, hogy a KISZ a fiatalok törekvé­seinek, vágyainak, öntevé­kenységének adjon tágabb teret. Ehhez kell igazítani munkastílusunkat, jövőbén munkamódszereinket, mi több, az irányítás és a szer­vezeti élet különböző eleme­it is jobban kell differenci­álnunk. Nagy erőt jelent számunk­ra az, hogy terveink, törek­véseink valóra váltásában nem vagyunk egyedül, hogy élvezhetjük pártunk támoga­tását, bizalmát és megérté­Fejti György, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első tit­kára a zárszót mondja a kongresszuson (Telefotó) sét. Ezt tapasztalhattuk már a kongresszusi felkészülés időszakában is, s mindez ki­fejezésre jutott abban is, hogy az MSZMP Központi Bizottságának első titkára felszólalásában megosztotta az ifjúság küldötteinek ta­nácskozásával gazdag ta­pasztalatait, az ifjúság ügye mellett az ország és a nagy­világ dolgairól is. Erről a helyről is biztosíthatjuk pártunk vezetőit; azért fo­gunk dolgozni, hogy a KISZ a jövőben is betöltse hivatá­sát. Pártunk bízhat az ifjú­ságban, erejében, tettrekész- ségében. Mi is azt valljuk — miként Kádár János elv­társ a KISZ kongresszusán megfogalmazta —, hogy dol­gozni kell és az eredmények nem fognak elmaradni. Felbecsülhetetlen érték szá­munkra, hogy miközben a világ sok részében az em­bereknek gyötrelem jut osz­tályrészül, a mi ifjúságunk bizalommal tekinthet a jö­vőbe, jól érezheti magát ha­zájában. A kongresszus az­zal a jóleső érzéssel fejezhe­ti be munkáját, hogy ifjúsá­gi szövetségünk továbbhalad azon az úton, amelyre hat évtizede lépett, s amelynek folytatását e kongresszus ki­jelölte. Fejti György vitazáró vá­lasza után határozathozatal következett. A kongresszus résztvevői — két ellenszava­zattal — elfogadták a Köz­A Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusán elfogadott határozat az elkö­vetkező öt esztendőre szó­lóan szabja meg az ifjúsági szövetség teendőit azzal a céllal, hogy a KISZ jobban megfeleljen az ifjúság igé­nyeinek, a kor, a társadalom szükségleteinek. A dokumen­tum kiemeli: az MSZMP XII. kongresszusa programot adott a társadalomnak, így az ifjúságnak és az ifjúsági szövetségnek is. Feladataink megoldása, vívmányaink megőrzése és gyarapítása nagyobb erőfeszítéseket és alkotó gondolkodást kíván, amely nem nélkülözheti a fiatalok tudását, kezdemé­nyezőkészségét és lendületét. A határozat felhívja a fiata­lokat, hogy vállaljanak to­vábbra is jelentős részt a gazdaság intenzív fejlesztésé­ből. A KISZ fontos feladata, hogy következetesen képvi­selje és védje az ifjúság ér­dekeit, lépjen fel a fiatalok élet- és munkakörülményei­nek javításáért; erősítse kö­zösségformáló, eszmei és po­litikai hatását; újítsa meg a szövetség munkastílusát; ad­jon vonzó programot a KISZ-tagok, a fiatalok szá­mára, állítson világos és reá­lis követelményeket az alap­szervezetek és a tagság elé. A mozgalmi élet legyen de­mokratikusabb, rugalmasabb, ösztönözzön önállóságra, ön- tevékenységre. A KISZ le­gyen fogékony a társadalom, az ifjúság problémái iránt, következetesen vegye figye­lembe az ifjúsági rétegek és korosztályok eltérő helyzetét és igényeit. A következő években mindenekelőtt a fi­ponti Bizottság beszámolóját, a Központi Pénzügyi Ellen­őrző Bizottság jelentését, a KISZ X. kongresszusának határozatát, valamint a szer­vezeti szabályzat módosításá­ra tett javaslatot. * * * Ezután a kongresszus zárt ülésen megváltoztatta a 105 tagú Központi Bizottságot, valamint a 17 tagú Központi* Pénzügyi Ellenőrző Bizottsá­got. A Központi Bizottság tag" jává választották megyénk­ből Fischer Edit mérnököt, a békéscsabai Kner Nyomda dolgozóját, Németh Ferenc minőségi ellenőrt, az Oros­házi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár KISZ-bizottságának titkárát és Szécsi Zsuzsanna középiskolai tanulót, a szeg­halmi Péter András Gimná­zium és Szakközépiskola di­ákját. Ezt követően a KISZ Köz­ponti Bizottsága és Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottsá­ga első ülésén megválasztot­ta a 17 tagú intéző bizott­ságot és a 11 tagú titkársá­got. A Központi Bizottság első titkára — jelentették be a választást követő plenáris ülésen — ismét Fejti György. A Központi Bizottság tit­kárai: Juhász András, Ko­vács Jenő, Köpf Lászlóné, dr. Nagy Sándor, Nyitrai István és Varga László. Rajtuk kí­vül a titkárság tagja lett még : Barabás Miklós, Sza­bó János, Sziics Istvánná és dr. Turcsi Gyula. Az intéző bizottság tagjai: dr. Bulla Miklós, Cseh Györgyi, Fejti György, Ju­hász András, Koncz Tibor, Kovács Jenő, Köpf László" né, Kis Imréné, dr. Nagy Sándor, Nyitrai István, Sza­bó János, Szabó Tibor, Szé­les Sándor, Szűcs Istvánné, dr. Tarcsi Gyula, Varga László és Veres András. A Központi Bizottság tiszt­ségében megerősítette Szabó Jánost, a Magyar Ifjúság fő- szerkesztőjét. A KISZ X. kongresszusá­nak tanácskozása a DIVSZ- induló eléneklésével, moz­galmi dalokkal fejeződött be. zikai dolgozó fiatalok és a tizenévesek körében igyekez­zen hatásának növelésére. Ugyancsak az alapvető célok közé sorolja a határozat, hogy a szövetség erősítse kapcsolatait a nemzetközi if­júsági mozgalom haladó erői­vel; tevékenyen vegyen részt a béke megőrzéséért vívott vi­lágméretű küzdelemben, mi­vel a béke népünk, ifjúsá­gunk boldogulásának, céljai valóra váltásának alapvető feltétele. A KISZ-nek a gazdasági építőmunkában vállalt fel­adatairól szóló fejezet első­rangú követelményként fo­galmazza meg, hogy a kö­vetkező években kerüljön a mozgalmi munka középpont­jába a műszaki-technikai fej­lődés meggyorsítása, az ész­szerű takarékosság széles körű elterjesztése, a hatéko­nyabb gazdálkodási feltéte­lek és formák kialakításában való részvétel. Szükséges, hogy a KISZ-szervezelek tá­mogassák a fiatalok előre­mutató javaslatait, működje­nek közre megvalósításuk­ban, kezdeményezően és ak­tív szervező munkával ve­gyenek részt az újítómozga­lom fejlesztésében, a fiatalok újító javaslatainak ösztönzé­sében és hasznosításában. A mozgalom fontos feladata, hogy elősegítse a munkaerő­vel, az anyaggal, az energiá­val való ésszerű, takarékos gazdálkodást, amely figye­lembe veszi a társadalom hosszabb távú érdekeit is. Nemcsak gazdasági, ha­nem társadalmi szempontból is fontos, hogy a pályakezdő fiatalokat képzettségüknek, tudásuknak megfelelő mun­kakörben alkalmazzák, és elősegítsék gyors beilleszke­désüket — szögezi le a do­kumentum. Ennek egyik fel­tétele, hogy javuljon az össz­hang a népgazdaság igényei és a szakemberképzés között, másrészt erre ösztönözzön a pályakezdők és a vállalatok érdekeltségi rendszere. A KISZ támogatja a munka termelékenységének növelé­sére irányuló törekvéseket: a szervezettség, a munkafegye­lem javítását. Megköveteli tagjaitól, hogy becsülettel álljanak helyt a munkában. Ahol szükséges a munkaerő­átcsoportosítás, a KISZ ve­gyen részt annak előkészíté­sében, lebonyolításában. Mű­ködjön közre a munkakör és a munkahely változtatásával együtt járó nehézségek, fe­szültségek enyhítésében. A fiatalok jelentős része — a családalapítás, az önálló otthon gyorsabb megterem­tése, az ehhez szükséges jö­vedelem megszerzése érdeké­ben — munkaidején túl is kész munkát vállalni. A szö­vetség támogatja a kisebb közösségek vállalkozásán ala­puló, a vállalatok, a szövet­kezetek tevékenységi körét kiegészítő, azzal összehan­golt termelő-, szolgáltató munkát. Ugyanakkor határo­zottan fel kell lépni a mun­ka nélküli jövedelemszerzés, az ügyeskedés, a törvényte­len haszonszerzés ellen, azok ellen, akik munkaidőben pi­henik ki magukat, vagy vég­zik el különmunkájukat. A dokumentum feladatokat ha­tározott meg a KISZ hagyo­mányos termelési mozgal­mainak, akcióinak fejleszté­sére is, hangsúlyozva, hogy a gazdasági építőmunkában vállalt feladatok eredményes megvalósításának fontos fel­tétele, hogy a KISZ nagyobb befolyással rendelkezzen a termelésben és a szolgálta­tásban dolgozó fiatalok köré­ben. A társadalom fejlődésének alapvető követelménye, vala­mennyi fiatal érdeke, hogy ismereteinek gyarapításával, tehetsége kibontakoztatásá­val készüljön hivatására. Ez­zel összefüggésben a doku­mentum a KISZ-szervezetek feladataként fogalmazta meg: ösztönözzék tagjaikat a ké­pességeik szerinti legjobb ta­nulmányi, szakmai munkára, kísérjék figyelemmel az ok­tató-nevelő munka feltételei­nek alakulását, kezdemé­nyezzék és segítsék elő az is­kolai demokrácia kibontako­zását, az oktatási intézmé­nyek nyitottságát. Támogas­sák az új iránt fogékony, reális követelményeket tá­masztó, igényes pedagóguso­kat, oktatókat. Az ifjúsági szövetség részt vállal a köz­oktatási rendszerünk tovább­fejlesztésével kapcsolatos tennivalók kimunkálásából és megvalósításából. A szövetség tagjainak csak­nem fele tizenéves; igen fon­tos, hogy az ifjúsági mozga­lom tefet adjon törekvéseik megvalósításához, hogy bizo­A Kommunista Ifjúsági Szövetség újonnan megvá­lasztott Központi Bizottsága és Központi Pénzügyi Ellen­őrző Bizottsága a tanácsko­zást követően a Magyar Néphadsereg Művelődési Há­zában fogadást adott. Jelen volt Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, Maróthy Lász­ló, a Budapesti Pártbizott­ság első titkára és Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Po­litikai Bizottság tagjai. A fogadáson Fejti György, a KISZ Központi Bizottságá­o nyithassák tehetségüket, ki­elégíthessék érdeklődésüket, szélesíthessék látókörüket. A középfokú oktatási intézmé­nyekben a KISZ-szervezetek szerveződési formáit pedig a tanulók igényei, a célszerű­ség és a feltételek szerint kell kialakítani; az iskolai KISZ-szervezetek — az irá­nyító szervek segítségével — maguk döntsék el, milyen megoldásokat választanak. A tanulmányi mozgalom szer­vezésében is jobban kell iga­zodni a diákok igényeihez, elképzeléseihez. A felsőokta­tási intézményekkel kapcso­latban a határozat megálla­pítja: szükség van arra, hogy a KISZ-szervezetek érdem­ben részt vehessenek az ok­tatás korszerűsítésében, hogy intézményes keretek között véleményt mondhassanak a felsőoktatás egészéről, az ok­tatás szervezeti és intézmé­nyi kérdéseiről, tartalmáról, módszereiről, az oktatók munkájáról. Az egyetemi és főiskolai KISZ-szervezetek nevelő munkáját, egész tevé­kenységét a szocialista szak­emberképzés, az értelmiségi feladatokra való felkészítés szolgálatába kell állítani. A fiatalok érdekeinek kép­viseletével és védelmével kapcsolatban elhatározott fel­adatok között megkülönböz­tetett helyen szerepel az if­júság önálló otthonhoz jutá­sának támogatása, további lehetőségek felkutatása. A KISZ javasolja a felsőokta­tási tanulmányi ösztöndíj- rendszer felülvizsgálatát, va­lamint annak áttekintését, hogy milyen lehetőség van a családalapítással és otthon- teremtéssel kapcsolatos né­hány társadalmi juttatás — például a gyermekgondozási segély — és jogosultság ki- terjesztésére az egyetemi, főiskolai hallgatók körére. Az ifjúsági szövetség törvé­nyes joga és kötelessége, hogy képviselje és védje a fiatalok érdekeit. A jövőben nyíltább, a KISZ-tagok, a fiatalok véleményére jobban építő munkával vesz részt minden szinten az érdekek egyeztetésében, az ifjúságot érintő döntések meghozata­lában és végrehajtásuk el­lenőrzésében. A KISZ X. kongresszusá­nak határozata részletesen taglalja a fiatalok tudatának szocialista szellemű formálá­sával a KISZ kommunista, politikai, mozgalmi jellegé­nek erősítésével a művelő­dés, a sport, a szórakozás le­hetőségeinek, formáinak gaz­dagításával összefüggő leg­fontosabb feladatokat. A dokumentumban rögzí­tett mozgalmi teendők lénye­gét, az ifjúsági szövetség munkáját az elkövetkező években meghatározó törek­véseket fejez ki a módosított szervezeti szabályzat egyik pontja is, eszerint a KISZ kiemelt feladata, hogy az if­júság körében hirdesse és képviselje a párt politikáját, vállaljon részt annak alakí­tásában, dolgozzon megvaló­sításáért. nak első titkára mondott pohárköszöntőt. * * * Vasárnap elutazott Buda­pestről Borisz Pasztuhov, a Lenini Komszomol Központi Bizottságának első titkára, a KISZ X. kongresszusán részt vevő szovjet küldöttség ve­zetője. Búcsúztatásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Kovács Jenő, a KISZ KB titkára. Hétfőn elutaztak Budapest­ről azok a küldöttségek, amelyek — több mint 40 or­szág ifjúsági szervezetét kép­viselve — részt vettek a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusán. Fejti György vitazárója II Központi Bizottság fogadása II kongresszusi határozatból

Next

/
Oldalképek
Tartalom