Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-27 / 122. szám

BÉKÉS MEGYEI Tudományos vita a közép-békési centrumokról Megyénk településfejlődé­sének egyik sajátossága, hogy három város egymás­hoz igen kőiéi alakult ki: Békés, Békéscsaba és Gyula. Ez a településegyüttes ké­zenfekvőén kínálja/annak le­hetőségét, hogy szerepkörö­ket megosztva, koordinált fejlesztéssel meggyorsíthat­ják a saját, s ezen keresztül az egész megyét érintő fej­lődést. Kapcsolat közöttük eddig is volt objektív kö­rülményekből adódóan. A koordinált fejlesztést megol­dani 'azonban csak tudomá­nyos megalapozottsággal le­hetséges. A közép-békési település­együttes kutatásának meg­kezdésére három évvel ez­előtt került sor az MSZMP Békés megyéi bizottságának határozata alapján. E három év kutatómunkájának 160 ol­dalas összefoglaló tanulmá­nyának vitájára került sor tegnap Békéscsabán, a me­gyei tanácsnál. Az összefog­laló tanulmány bevezetőjé­ben hangsúlyozza, hogy a kutatás alapgondolata az volt, hogy a közép-békési településegyüttes fejlesztése az objektív fejlődési folya­matokra épülő koordináció alapjainak feltárásával, a koordináció megvalósításá­val meggyorsítható, és e gyorsított fejlesztés nemcsak Békés megyének, hanem az országos összevetésben vi­szonylagosan elmaradott Al­föld fejlesztésében is hasz­nos. „A közép-békési centru­mok koordinált fejlesztésé­nek megalapozását célzó ku­tatások” címmel megtartott vitaülésen, amelyen dr. Be­csei József, a megyei tanács elnökhelyettese elnökölt, részt vettek és a vitában vé­leményt nyilvánítottak Csa­tári Béla, a megyei pártbi­zottság titkára, dr. Tóth Jó­zsef, a Földrajztudományi Kutató Intézet alföldi osz­tályának vezetője, aki egy­ben a kutatómunka irányí­tója, dr. Kőszegfalvi György, a VÁTI igazgatóhelyettese, dr. Jakucs László, dr. Ber- nát Tivadar, dr. Krajkó Gyula, tanszékvezető egyete­mi tanárok, dr. Papp Antal, dr. Mészáros Rezső, egyete­mi docensek, továbbá Papp István, a békési Városi Ta­nács elnökhelyettese, dr. Araczki János, a békéscsa­bai és dr. Takács Lőrincz, a gyulai Városi Tanács elnö­ke. A vita anyagára a közeljö­vőben visszatérünk. 1981. MÁJUS 27., SZERDA Ára: 1,40 forint XXXVI. ÉVFOLYAM. 122. SZÁM Országos tanácskozás Békéscsabán Dr. Kormos Sándor vitaindítóját tartja Fotó: Gál Edit Békéscsabán, a KlSZ-veze- tőképző iskolán rendezi meg a Művelődési Minisztérium közművelődési főosztálya, valamint a Békés megyei Tanács művelődésügyi osztá­lya azt az országos tanácsko­zást, amelyen a művelődési házak társadalmi vezetőségé­ről, _azok szerepéről hangza­nak el vélemények. A kétnapos rendezvény t^nap, május 26-án, fél 9- kor kezdődött. Dr. Becsei József, a megyei tanács el­nökhelyettese megnyitó be­szédében többek között a megye közművelődési hely­zetéről számolt be. A ta­nácskozás vitaindítóját dr. Kormos Sándor, a Művelő­dési Minisztérium közműve­lődési főosztályvezetője tar­totta. Ezt követően a szak- szervezeti művelődési házak, a Békés megyei Művelődési Központ, a pécsi Doktor Sán­dor Művelődési Központ munkájáról, a társadalmi vezetőségek tevékenységéről esett szó. A tanácskozás hall­gatói mindezek mellett a KÓTA főtitkárának, Tóth- pál Józsefnek, valamint a Népművelési Intézet osztály- vezetőjének B eke Pálnak korreferátumát hallhatták. A rendezvényre mintegy 70-en gyűltek össze, akik délután Gyulára, illetve Békés-Tar- hosra látogattak el, ma pe­dig további tanácskozáson vesznek részt. A két nap ta­pasztalatait ,dr. Kormos Sán­dor összegzi majd. járatpár közlekedik munka* napokon Békéscsaba—Oros­háza, Békéscsaba—Mezőko­vácsháza között, és szomba­ti munkanapokon Békéscsa­báról Újkígyósra. Ami a nemzetközi forgal­mat illeti, továbbra is közle­kedik a Békéscsaba—Gyula —Arad járat, a Békéscsaba —Szabadka vonalon május 31-től szeptember 27*ig, hét­főn, kedden, vasárnap indul autóbusz. A személyszállítás mellett másik fontos tevékenység az áruszállítás, öt év alatt csaknem 28 millió tonna árut fuvaroztak, 200 ezer vasúti kocsit kezeltek, 130 partner­rel volt szerződéses kapcso­latuk. Naponta mintegy 100 tehergépkocsi biztosította a lakosság ellátását, a darab­árus járatok a megye min­den pontjára menetrendsze­rűen eljutottak. Különösen az árvíz és a helyreállítás idején végzett kiemelkedő munkát a vállalat. A sze­mély- és áruszállítás növeke­déséhez, színvonalának eme­léséhez hozzájárult a jármű­park korszerűsítése. Az el­múlt tervidőszakban 175 au­tóbuszt szereztek be, és 140- et selejteztek, 365 tehergép­kocsit vettek, és 302-t vál­tottak ki. A tájékoztatót követően kérdések, javaslatok hang­zottak el. Ezek egyike volt, hogy szorgalmazza a válla­lat a nagy teherbírású hűtő- kocsik beszerzését, amelyek révén gyorsabb, gazdaságo­sabb lehet a külföldre törté­nő áruszállítás. A hűtőház, a baromfifeldolgozó, a hús­kombinát jól kihasználná ezeket, és így nem kellene a Hungarokamion kocsijainak a fővárosból sokszor üresen jönni. Szó volt az ötnapos munkahét bevezetésével kap­csolatos közlekedési felada­tokról, a VI. ötéves terv cél­kitűzéseiről, a személyszál­lítás kulturáltságának továb­bi javításáról. S. F. Kedden reggel, helyi idő szerint 9 órakor az ulán- bátori kormánypalota nagy tanácstermében megkezdte munkáját a Mongol Népi Forradalmi Párt XVIII. kongresszusa. A kongresszus elnökségé­ben foglalnak helyet a test­vérpártok küldöttségeinek vezetői. Az SZKP delegáció­ját M. Sz. Gorbacsov, a Po­litikai Bizottság tagja, a KB titkára vezeti. Sarlós István, a Politikai Bizottság tagja áll az MSZMP küldöttségé­nek élén. Az elnökség mon­gol tagjai párt- és állami vezetők, neves közéleti sze­mélyiségek, az ipar és a me­zőgazdaság élenjáró dolgozói. A kongresszus 831 küldöt­te — akik 76 200 párttagot és tagjelöltet képviselnek — először megválasztotta a ta­nácskozás munkaszerveit: a titkárságot, a szerkesztő bi­zottságot és mandátumvizs­gáló bizottságot. Az elnöklő Demcsigijn Molomzsamc, az MNFP Politikai Bizottságá­nak tagja ezután üdvözölte a kongresszus külföldi ven­dégeit, akik a világ több mint 60 kommunista és munkáspártjának, nemzeti felszabadító és demokratikus mozgalmának, szervezetének Május 31-től új autóbusz-menetrend Sajtótájékoztatót tartott a Volán 8-as Vállalat képviseletében vannak je­len. A szocialista orszá­gokban működő testvérpár­tok delegációin kívül — amelyeket általában politikai bizottsági tagok vezetnek — nyugat-európai kommunista pártok — a francia, az olasz, az angol stb. — csakúgy képviseltetik magukat, mint Kongó, Angola, Madagasz­kár, Etiópia demokratikus pártjai, s a Palesztinái Fel- szabadítási Front. A küldöttek egyhangúlag jóváhagyták a kongresszus napirendjét, ami a követke­ző: 1. A Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Bizott­ságának beszámolója, előter­jeszti Jumzsagijn Cedenbal, a KB első titkára. 2. A Mon­gol Népi Forradalmi Párt Központi Revíziós Bizottsá­gának jelentése, előterjeszti O. Njama, a bizottság elnö­ke. 3. A Mongol Népköztár­saság népgazdasági és kultu­rális fejlesztésének alapvető irányai az 1981—1985-ös években. 4. A párt központi szerveinek megválasztása. A napirend megszavazása után Jumzsagijn Cedenbal megkezdte a Központi Bi­zottság beszámolójának is­mertetését. (Folytatás a 2. oldalon) Az elmúlt időszak eredmé­nyeiről, a május 31-én élet­be lépő új autóbusz-menet­rendről tartott sajtótájékoz­tatót tegnap Békéscsabán a Volán 8-as Vállalat. A tájé­koztatón részt vettek a tár­sadalmi és tömegszervezetek, az utazási irodák, a fuvaroz­tatók, a közúti igazgatóság képviselői is. Vándor Pál, a vállalat igazgatója először az V. öt­éves terv eredményeiről szólt, különös tekintettel a személyszállításra. Mint mon­dotta, öt év alatt 185 millió utast szállítottak, és olyan közlekedési struktúrát alakí­tottak ki, amely lehetővé te­szi napi 200 ezer utas el­szállítását. Különösen a me­gyeszékhely tömegközlekedé­se javult új járatok indítá­sa és a meglevők sűrítése révén. Békéscsabán naponta mintegy 75 ezer ember uta­zik a helyi járatokon. A me­netrendszerű autóbuszforga­lomba bekapcsolták a megye valamennyi települését. Na­ponta mintegy, 3200 járatot közlekedtetnek, ebből ezret Békéscsaba helyi járatain. Nőtt a vállalat idegenforgal­mi tevékenysége, a belföldi forgalomban 12 500 különjá­rattal csaknem félmillióan, a 279 külföldre indított külön­járattal 13 ezren utaztak. Az új menetrenddel össze­függésben az igazgató el­mondta, hogy a járásokban tartott kihelyezett értekezle­teken az elhangzott 51 ja­vaslatból 40 megvalósul a május 31-én életbe lépő új menetrendben. Néhány a változások közül: Békéscsa­bán az esti órákban tovább sűrítik a járatokat, a Len- csési úti lakótelep vonalán eddig csak hét végén közle­kedő T jelű járatok munka­napokon is közlekednek a 17- es járatai közti időben, 15-ös jelzéssel új vonalat létesíte­nek a Szabadság tér—vasút­állomás—cserépgyár útvona­lon, napi 14 járattal. Az új menetrendben naponta 1035 járat közlekedik a megye- székhelyen, 140 ezer utassal. Űj járatpárt indít a sze­gedi vállalat Gyula—Batto- nya—Mezőhegyes—Szeged útvonalon, amely a megye déli településein lakóknak biztosít megfelelő utazási le­hetőséget. Változást jelent, hogy a budapesti Volán tá­volsági járata Battonyáról indul Budapestre és este Bat- tonyára érkezik. Ugyancsak új járatot állítanak be a Bé­késcsaba—Dévaványa és a Szarvas—Kecskemét vonalon munkaszüneti napokon. . Űj Fotó: Veress Erzsi Kiváló a gyulai SERKÖV Az országos és a megyei tenyésztési adátoknál lénye­gesen jobb mutatók jellem­zik a Gyulai Termelőszövet­kezetek Sertéshizlaló önálló Közös Vállalatát. A múlt év­ben a gyulai Köröstáj és Munkácsy Tsz által alapított vállalat 11 és fél ezer hízót adott át a felvásárlóknak és kétezernél több süldőt érté­kesített továbbhizlalásra. Az elért 33 és fél millió forin­tos termelési érték önmagá­ban is szép eredmény. Töb­bet mond ennél a 6,1 millió forintos nyereség, hiszen egy­ben azt is jelenti, hogy a te­lep jövedelmezősége megha­ladja a 20 százalékot, s ez az állattenyésztésben és a ser­téshizlalásban kivételesnek mondható. Az egy kocára ju­tó tiszta nyereség meghalad­ja a tíz és fél ezer forintot, szemben a sertéstelepeken szokásos 6-7 ezer forinttal. Nagyban hozzájárult a nye­reség növeléséhez, hogy a gyulai SERKÖVmél a múlt évben létesítettek egy nyolc­millió forintba kerülő szárí­tóberendezést. Ez lehetővé tette, hogy folyamatosan húsipari melléktermékeket etessenek az állatokkal. A Kiváló Szövetkezeti Vál­lalat címet ifj. Klaukó Má­tyás, az MSZMP megyei bi­zottságának osztályvezető- helyettese adta át tegnap, május 26-án a vállalat veze­tőinek. A Vopa száraztészta nemcsak a megyében, de határainkon túl is igen keresett termék. A battonyai Petőfi Termelőszö­vetkezet asszonyai készítik házias módszerrel és csomagolják Fotó: Veress Erzsi Megkezdődött a XVIII. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ mongol pártkongresszus mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom