Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-24 / 120. szám

KISZ-kongresszus előtt Milyen az ideális KISZ-vezető? Társadalmi munkában épí­tettük a KISZ-iskolát. Néhá- nyan éppen a 14. évünkben jártunk, amolyan „próba" KISZ-tagként adogattuk a téglát. Mindent kíváncsian figyeltünk. Miről folyik a szó, kik és mit tanulnak majd azon az iskolán, ki kö­zöttünk a vezető? A legnehezebb az utóbbi kérdés megfejtése volt, hi­szen ott és akkor mindenki egyformán izzadt, senki sem ivott soron kívül a kanna fedeléből. Az egyik fürdőnadrágos fiatalember azonban bármi­kor szólt, érdeklődve fordul­tak felé a többiek. Kérdez­ték, vitatkoztak vele, és több­nyire elfogadták az érveit. Ha lassult a munka, ő mond­ta, pihenjünk talán, ha elült a jókedv, ő kezdte a tréfát vagy az éneket. Ő volt az, akit kerestünk. Mindennek húsz éve már, de azóta akaratlanul is hoz­zá „mérem" a többi ifjúsági vezetőt, ám a maiak közül, mintha egyre kevesebben ha­sonlítanának rá. Igaz, nem lehet ugyanazt várni egy alapszervezeti titkártól, mint a megyei vezetőtől, de bár­milyen kis csoport élén áll­jon is valaki, az alapvető ve­zetői tulajdonságok nála sem nélkülözhetők. Neki is tudni kell hatni a többiekre, kü­lönben semmi értelme annak, hogy történetesen egy alap­szervezet titkárának nevezik. Nem is beszélve a kárról, amit a mozgalomnak okozhat az, aki nem képes mozgósíta­ni a reá bízott fiatalokat. Mintha egyre kevesebb volna ifjúsági szövetségünk­ben az olyan alapszervezeti vezető, aki érdeklődést tud kelteni a vele egykorú, fia­talokban a mozgalom céljai iránt. Persze, baj van olykor a célok megfogalmazásával is. Pontosabban, ezek értel­mezésével, a sokat emlege­tett „feladatlebontással’’. Mert ugyan mire gondoljon egy termelőszövetkezet vagy egy műhely KISZ-titkára, ha azt olvassa a Központi Bi­zottság levelében, hogy javí­tani kell a szervezettséget. Csakugyan nehéz lehet el­dönteni, hogy ők, ott hely­ben, azokkal az adottságok­kal mit is tehetnének mind­ezért. így születnek sokszor a látszattevékenységejk, ame­lyeket viszont előbb-utóbb megunnak a fiatalok. Ez persze csak az egyik ol­dal. Sokkal nagyobb gondot okozhat ifjúsági szövetsé­günkben a megfelelő felké­szültségű és adottságú veze­tők növekvő hiánya. Ezáltal ugyan nem csökken a szö­vetség látszáma, de tekinté­lye, a nevelő hatása igen. Ahhoz, hogy a fiatalok jól érezzék magukat a KISZ- ben, elsődleges feltétel a jó vezetp. Ki a jó vezető? Min­denekelőtt az — ahogyan ezt a pszichológia szakemberei is látják —, aki tájékozottságá­val és együttérző, beleélő ké­pességével cselekvéssé tudja alakítani a szinte valameny- nyi fiatalban fellelhető, sok­szor kihasználatlanul szuny- nyadó közösségi aktivitást. Az a jó vezető, aki az igé­nyek feltérképezése után tud célokat adni, kezdemé­nyezni, lelkesíteni. Akinek a szavai megegyeznek a tettei­vel, és ezáltal hisznek is ne­ki. Aki egyenként ad mun­kát az alapszervezet tagjai­nak. Persze, az ilyenfajta vezetési stílus nem remélhe­tő attól, akit „jobb híján" választott az alapszervezet. Az egyik KISZ-iskola stú­diójában láttam egy táblát. Két szó volt rajta, pirossal áthúzva: „Azonnal!" és „Mindenki!”. Nem kérdez­tem, mi ezzel a céljuk, de gyanítom, ők már rájöttek, hogy az ifjúsági vezetőnek ezt a két szót el kell felej­tenie. Sokan nem tudják még ezt a maiak közül. Nem­rég beszélgettem egy vállala­ti KISZ-titkárral. Húszéves, érettségizett segédmunkás volt, két hónappal korábban emelték ki függetlenített ve­zetőnek. Panaszkodott, hogy azóta nem úgy beszélnek ve­le a srácok, mint azelőtt. Kö­zösen derítettük ki: ennek az az oka, hogy az ő viselkedése változott. Többet van az üzem vezetőivel, átvette a stílusukat. Azt hiszem, ma ez az egyik jellemző hiba. De ha a KISZ-titkár megfeledkezne arról, mi is a dolga, legalább a tagok figyelmeztetnék, hogy nem maguk fölé, ha­nem maguk elé választották. Azért, hogy segítse, képvisel­je őket. Réthy István Fotó: Veres Erzsi Kettesben a géppel Ami nem lehet magánügy Idézet egy felszólalásból: „ ... A beszámolási időszak­ban a sport területén egyér­telmű előrelépés történt. Az Edzett Ifjúságért tömegsport keretei jó lehetőséget terem­tettek az alapszervezeti sportmunka javításához ... Ugyanakkor az is tény, hogy a rendszerességet, a mozga­lom egyik alapkövetelményét, valamint a követelményrend­szerben rögzített feladatok végrehajtását még nem tud­tuk teljessé tenni ... Lassan­ként kialakul az a szemlélet, amely elősegíti, hogy a test­edzés, a sport mindennapi mozgalmi munkánk szerves részévé váljon. Természete­sen ezért továbbra is szívós következetességgel kell dol­gozni.” Nagy Mária, a HÓ­DIKÖT békéssámsoni üze­mének KISZ-titkára beszá­molójából idéztünk. A múlt hónap végén megtartott me­gyei KISZ-küldöttgyűlésen kért és kapott szót Nagy Má­ria, hogy elmondja vélemé­nyét, tapasztalatait e nagyon fontos témáról: a sportról. Munkahelyén beszélgetünk, hozzászólása apropóján. a sportról. — Beszéljünk először a szemléletről. Erről mi a ta­pasztalatod? — Ahogy el is mondtam, lassanként alakul az a né­zet, miszerint a sport része kell legyen mindennapi éle­tünknek. Ennek nem a kez­detén tartunk ugyan, de at­tól még távol állunk, hogy elmondhassuk, sportol az or­szág. Ügy gondolom, minde­nekelőtt a fiatalokat kell megnyernünk a rendszeres sportnak, s ez talán köny- nyebb is, hiszen az iskolá­ban, testnevelésórákon nagy­jából hozzászoknak a rend­szeres mozgáshoz. A baj ott kezdődik, hogy az iskolából kikerülve sokan abbahagy­ják. Itt, faluhelyen például, ha egy lánynak vőlegénye van, férjhez megy, vagy csak ha már komoly a partnere, elmarad, se sportolni, se KlSZ-rendezvényekre nem­igen jár, hacsak a partnere nem tart vele. Sőt, a szülők­től is függ, van rá példa, hogy nem engedik a lányu­kat sportolni, mondván, ott­hon a helye. — Hallottam már olyan véleményt, hogy tulajdon­képpen mindenkinek ma­gánügye, sportol-e vagy sem. Szerinted magánügy? — Nem lehet magánügy. Sajnos, ma a fiatalok között sok a rossz testtartású, vagy ahogyan mondani szoktuk, puhány. No, és ha tovább gondoljuk a dolgot, sok be­tegség megelőzhető lenne rendszeres mozgással, egész­ségesebb életmóddal. Márpe­dig az semmiképpen sem ma­gánügy, hogy mennyi kórház, rendelőintézet, gyógyszer, szanatórium kell. — Milyen a sportélet itt, oz üzem ben, a községben, az orosházi járásban? — Tizenhárom éve műkö­dik ez az üzem. Kezdetben a' lányok, asszonyok hallani sem akartak sportról, és ké­sőbb is nagyon hullámzó volt a vállalkozási kedv. Hol nekibuzdultak, hol abba­hagyták. Jelenleg 27 aktív KISZ-tagunk van, elsősorban rájuk számítunk, őket szeret­nénk rendszeres sportra rá­venni. Most végre megalakí­tottuk a kézilabdacsapatot, a vállalat spartakiádjára ké­szülünk. Tulajdonképpen évek óta alakulgat ez a csa­pat, de egyszer edzőnk nem volt, aztán meg a csapatnak majd a fele férjhez ment. Most viszont jöttek az üzem­be 8 általánost végzett lá­nyok, így sikerült összehozni a gárdát. Igaz, van nálunk munkahelyi testnevelés, de nem túlságosan lelkesednek érte. — Igen, a hozzászólásod­ban el is mondtad, hogy „Munkaközi szünetekben ma még többen választják a cigarettát, mint az egészsé­ges, frissítő testmozgást.” Ugyanakkor említetted, hogy sikeresek a természetjáró­túrák. — A vállalat szakosztályá­hoz tartozunk, és valóban, az itt dolgozók 60—65 százaléka tagja a természetjáró szak­osztálynak. Nem is kell kü­lönösebben agitálni senkit, gyakran és szívesen vállal­koznak kirándulásokra, tú­rákra. Mostanában többször szerveztünk KISZ-es sport- eseményeket is, kerékpártú­rát, gyalogtúrát, és május 30-án sportnapunk lesz. Az üzem vezetői egyébként na­gyon segítőkészek, engedé­lyezték például, hogy a ké- zilabdások eljárjanak edzés­re. Ami az egész községet il­leti, nem mondhatom, hogy túl élénk a sportélet. Nálunk csak' névleges a sport koor­dinációs bizottság, talán itt is a hiba. Van jó példa is, a járásban többek között Tót­komlóson, Nagyszénáson, Csorváson, ahol jóval előbb­re tartanak. Tóth Ibolya Fotó: Veress Erzsi romnegyed ötkor indulnunk kellett vissza Moszkvába, majd onnan haza. A szálló­tól 4-5 kilométerre a Néva, hideg van, köd is . . . Most mi lesz?” „De nem lett sem­mi, Visszaértünk” — veszi át a szót az egyik „hídnéző”. „Felejthetetlen volt, nem le­hetett kihagyni! És mi úgy tudtuk, csak hajnalban nyit­ják föl a nappali nagy for­galom miatt.” Egymás szavait, mondata­it kiegészítve, továbbfűzve ömlenek az emlékek, az él­mények. Hogy Anikó el­hagyta a költőpénzét, a ki­lencven rubelt. Aztán „meg­került” a pénz, nem is akár­hogy. Az utat ugyanis a 25. születésnapját ünneplő EX­PRESSZ szervezte. Az uta­zási iroda minden huszonöt fősnél nagyobb csoportja egy tagjának visszatéríti az út költségeit. A Seremetyevói repülőtéren volt a sorshúzás, és Anikó volt a szerencsés! „Emlékeztek még a vissza­útra, tizedikén?" — kérdezi Csilla, és már meséli is a késés hiteles történetét. Hi­szen a huszonöt klubtag zö­me először utazott repülővel, s több mint két és fél órát azon a bizonyos „senki föld­jén" eltölteni, nem akármi­lyen repülőutast avató él­mény. Főleg, ha az automa­tákat is ki lehet próbálni, no és megfigyelni a világ egyik legmodernebb repülőterének, a Seremetyevóinak az életét, a technika működését —egy tévedés folytán majdnem ét- len-szomjan ... „De megint van egy nagy álmunk! Olyan szép és lát­nivalókban kimeríthetetlen Leningrad, hogy ismét sze­retnénk oda utazni. És a bal­ti fővárosokba, Tallinba és Rigába! Úgy tervezzük, majd az érettségi után, két eszten­dő múlva. Júliusban, a fe­hér éjszakák idején. Ha ez az út sikerült, annak is si­kerülnie kell. Nem igaz?” Kívánjuk, hogy sikerüljön! Nemesi László Fotó: Gál Edit Nagy álmuk megvalósult Voltak Moszkvában, Leningrádban Fél esztendővel ezelőtt, 1980. november 7-én, lapunk Minimagazin című oldalán „Nagy álmuk: eljutni Moszk­vába, Leningrádba” címmel riport jelent meg a békés­csabai Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház minden hét péntekjén foglalkozást tartó orosz társalgási klubjáról. A közel négy évvel ezelőtt, csabai nyolcadikosokból ala­kult klub tagjai ma már a város középiskoláiban a má­sodik évfolyamra járnak. Annak idején legnagyobb ál­mukról, egy szovjetunióbeli utazásról is beszéltek. „Ter­vezgetnek. Leningrádban megnézik az Ermitázst és az Izsák székesegyházat. A Pé- ter-Pál erődöt is felkeresik, és természetesen az Auróra sem maradhat ki a sor­ból ...” — hangzottak az el­képzelések. És április 4-én reggel elindult a busz Bé­késcsabáról a budapesti Fe­rihegyi repülőtérre, onnan a gépmadár Moszkvába .. . AT> A nagy álom megvalósult. Az ifjúsági ház harmadik emeleti klubjában ülünk. Az asztalon előre kikészítve a halom fénykép, fekete-fehé­rek és színes diák garmada. De még egyelőre másról van szó: a gyermeknapi városi program egyik szervezője ez a klub lesz, ők állítják ösz- sze, vezetik a szabadtéri já­tékokat. Valódi ötletbörzé­nek lehet fül- és szemtanú­ja az, aki benéz ebbe a klubba. Pillanatok alatt ki­alakul és papírra kerül a program, minden játék fele­lősre talál. Persze, a sietség legfőbb oka mégiscsak a képhalmaz. Kézről kézre járnak a moszkvai és leningrádi em­lékek — hogy egy-egy mon­dat, történet erejéig — szó­ban is felelevenedjenek. Amikor odafelé Jóska elé fura kis másfél decis üveget tett a stewardess, “s Jóska hármat is megivott, mert „olyan jó volt az íze” ... És az üvegben grúz bor Völt! Aztán az emlékezetes fogad­tatás, és a 22 emeletes ifjú­sági szállóban az elhelyezke­dés! ... „Minden asztalon, az étteremben, magyar nemze­tiszínű és szovjet zászlócska volt. Ünnepi vacsorát kap­tunk; a szovjet emberek így ünnepeltek velünk együtt április 4-én. Meghatódtunk... És a kaja! Még mindig em­lékszem rá!” „Minden nem­zetből lehetett ott valakit ta­lálni. Az első este egyből egy algériai csoporttal ta­lálkoztunk. Majd a másik asztaltól átszólnak, hogy ugye ti is Békéscsabáról jöt­tetek? Megállt a villa a ke­zemben. Hát, a Penzába igyekvő békéscsabai KISZ- delegáció tagjai ültek ott.” „Hárorh napot Moszkvában, majd kettőt Leningrádban töltöttünk. Nem volt ám olyan, hogy magyarokba ne ütközzünk! Ha csak oroszul beszélgettünk, akkor is ránk szóltak: ugye ti is ... Fiata­lok, idősebbek ...” „Emlé­keztek még a Vörös térre? Én úgy képzeltem, sokkal nagyobb. Na jó, hát persze hogy óriási, csak hát... És a GUM! Igen, egyedül kó­boroltunk, azazhogy kis cso­portokban, a fővárosban. Minden este vacsorára tel­jes volt a létszám. Most sem értjük, hogy történhetett!” ViV Zsibrita Mária, a klub ve­zetője mondja, hogy megér­kezésükkor elmesélte a klub­tagoknak, melyik busz, troli, metró közlekedik a szálloda felé, onnan a központba. „Egy kicsit azért szurkoltam, nehogy eltévedjenek, de nem volt baj! Leningrádban pél­dául hajnal felé látom, hogy a négy fiunk ingben, kiska- bátban settenkedik kifelé, a Néva irányába. Meg akarták nézni a zajló folyót, no meg a hidak felnyitását. És há-

Next

/
Oldalképek
Tartalom