Békés Megyei Népújság, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-02 / 78. szám
1981. április 2., csütörtök NÉPÚJSÁG Ismeretterjesztő rendezvénysorozat Áchim L Andrásról 0 „így mutattad, Bartók” • • Ünnepi hangverseny a Jókai Színházban A TIT Békés megyei Szervezete és járási-városi, helyi szervezetei, valamint a TIT történelmi szakosztálya a Békés megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztályával, a megyei levéltárral, a mező- gazdasági, erdészeti és vízügyi dolgozók szakszervezetével közösen megemlékező előadásokat rendez áprilisban és májusban. A rendezvényeket az 1891-es agrár- szocialista megmozdulások 90. évfordulója, az 1906. évi nagy aratósztrájkok és Áchim L. András, a békéscsabai demokrata parasztpolitikus halálának 70. évfordulója alkalmából az agrárszocialista mozgalmak Békés megyei helyszínein tartják. Az ismeretterjesztő rendezvénysorozat első előadása, melyet március 27-én, pénteken rendeztek Békéscsabán, a szociáldemokrata párt és az agrárszocialista mozgalom kapcsolatáról szólt, valamint képett adott a megyei megmozdulásokról. A következő alkalommal, április 10-én a békéscsabai Lenin Tsz kultúrtermében Áchim paraszt- pártjáról hallhat a közönség. Mintegy 50 gyerek jár Gyulán az Erkel Ferenc Művelődési Központban kezdő, illetve haladó művészi tornára. Az első évben — képünkön — az alapozó mozdulatokkal ismerkednek. A második, illetve harmadik évben pedig szerekkel — karikával, szalaggal, labdával — tornáznak. A cél: már 5 éves kortól kialakítani a szép mozgást, a ritmusérzéket. Mindezek mellett, Tóth Ildikó testnevelő vezetésével, a néptáncos alaplépéseket is megismerik a gyerekek a foglalkozásokon, s így innen kerül ki a néptánccsoport utánpótlása is Fotó: Gál Edit Ugyanezen a napon. Magyar- bánhegyesen a helyi mozgalmakról tartanak előadást. A rendezvénysorozat április második felében, és május elején folytatódik a megye különböző településein, Bat- tonyán, Békésen, Csanád- apácán, Csorváson, Gádoroson, Kondoroson, Mezőbe- rényben, Mezőkovácsházán, Nagybánhegyesen. Nagyszénáson, Szeghalomban, Vésztőn és Tarhoson. Orosházán, az agrárszocialista megmozdulások központjában három előadást tartanak, s több rendezvényre kerül sor Békéscsabán is. Az előadók elsősorban megyei szakemberek lesznek. Az évfordulók alkalmából a TIT megyei szervezete, a „Módszertani füzetek'’ sorozatban megjelentette a „Minő impertinencia!” című kiadványt, amely „Áchim L. András halála a korabeli sajtó tükrében” alcímet viseli. Nemesi László tanulmánya képet ad arról, milyen ellentmondásosan ítélte meg saját kora a Békés megyei parasztvezért. A megyei tanács csapata győzött Bár azt nem lehet állítani, hogy zökkenők nélkül, de végül is kellemes légkörben tartották meg a KISZ és a hazai filmforgalmazás közös, „Film és Ifjúság” elnevezésű játéksorozatának Békés megyei döntőjét az elmúlt hét végén Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőház nagytermében. Tizenegy öt—tíz tagú csapat, a városi és a járási selejtezők győztesei ültek asztalhoz, s próbáltak meg válaszolni az agyafúrt, bár leginkább csak lexikális tudásra alapozó kérdésekre, feladványokra. A zsűri elnöke Pataki István, a KISZ Békés megyei bizottságának titkára, tagjai pedig Panyi Márta, a megyei moziüzemi vállalat osztályvezetője és Krasznahorkai Géza, a megyei tanács főelőadója voltak. A három játékvezető — Pocsa- jiné Fábián Magdolna, Gazsy Endre és VoNmuth Frigyes — mindent megtett azért, hogy az említett zökkenők elsimuljanak, s a kellemes, igazi versenylégkör megteremtődhessen. S hogy ez így lett, az nekik köszönhető. A tizenegy forduló után alakult ki a végső sorrend. A nyertes — s egyben megyénk képviselője a felszabadulás évfordulóján, a Szolnokon sorra kerülő, tévé által is közvetített országos döntőben — a Békés megyei Tanács csapata lett. A második helyen a békési pedagógus KISZ- alapszervezet, a harmadikon pedig a szarvasi fiatalok végeztek, és vették át a könyvutalványokat, a moziüzemi vállalat ajándékcsomagjait. (N. L.) Az ünnepi műsor részvevője, a békéscsabai Bartók Béla vegyes kar Fotó: Gál Edit Bartók Béla portréjáról sugárzó tekintet nézett felénk március 30-án este, a Békés megyei Jókai Színházban a zeneszerző születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi hangversenyen. „Minden nép zenéje szép, s összefér rokonként Így mutattad, Bartók, s e békét megtanulva tőled, köszönjük ezt a tágasabb hazát” — Fodor András költő gondolatai az ünnepi hangverseny vezéreszméjét adták. Vajda Márta, a Jókai Színház művészének előadása és színpadi jelensége nem tudta feledtetni felkészülésének hiányosságait. Az ünnepi műsort — melyet Komjáthy Márta konferált ízléses egyszerűséggel — a békéscsabai Bartók Béla vegyes kar két, női karra komponált kórusművel nyitotta. „Vad erdőben járok, járok éjszaka, ide kerget engem szívem fájdalma” — a Bolyongás kezdő motívuma mindennél szebben fejezte ki Bartók természet utáni vágyódását, melynek megvalósítása — Rázga József irányításával — az alt szólamnak sikerült a legihletettebben. A paraszti életképet fölidéző Jószágigézőben túlságosan „csilingelt” néhány szoprán hangja, ám a zárósorok megoldása frappánsra sikerült. Gyönyörű hangulattal, pasztellszínekkel indult a Négy szlovák népdal, zeneileg jól fokozottan, és méltán aratott sikert az „Enni, inni” és a Táncdal záróforgataga. Ná- tor Éva zongorakísérete finoman alkalmazkodott a vegyes kar előadásához. Műsorukat nem kisebb híresség játéka követte, mint Zempléni Kornél zongoraművészé, kinek nevéhez jelentős Bar- tók-lemezfelvételek fűződnek. A zeneszerző Tíz köny- nyű zongoradarabjából az Este a székelyeknél és a Medvetánc című kompozíciókat, valamint a Három csíkmegyei népdalt is az ő előadásában őrzi az összkiadás. Zempléni Kornél előadásában a tilinkó-zongora együttesről átírt Három csíkmegyei népdal és az Este a székelyeknél falusi képe egyszerű, idillikus szépségében tárult elénk, és igen kifejező volt a Medvetánc tréfás- groteszk, szigorú ritmikájú zenéje. Bartóki elképzelést tárt föl a négytételes, lassú záradékú Op. 14. Szvit, melyben a középre zárt „barbár” tánc tombolása volt a legmegragadóbb. Befejezésül a Román népi táncok hat darabjának meggyőző erejű előadásával tisztelgett a zeneszerző emléke előtt a zongoraművész. Szünet után a Cantata profana bábadaptációja következett a KPVDSZ Napsugár bábegyüttesének előadásában. Lenkefi Konrád és együttese ezt a zenét formálta látványos költészetté úgy, hogy megoldásaiban művészi alázattal simult Bartók világához. Az erdő sűrűjében szarvasokká vált fiúk történetét, az apjuktól való elválás minden gyötrelmét, a szabadulás mámorító örömét hatásosan tárta elénk a bábszínpadra komponált produkció. Ez az adaptáció Lenkefi Konrád művészi elképzeléséből és tehetségéből 1967-ben született meg, s 1975-ig Balladák címszó alatt a megye ifjú zenebarát-hangversenyein vitte közelebb a hallgatósághoz Bartók zenéjének hangulatvilágát. A most felújított produkció semmit sem veszített tisztaságából. A saját tervezésű, csodálatos szépségű bábok, a zene ritmusát követő, kifejező játékát, érett összmunka hozta létre. Különösen felejthetetlenre sikerült a legidősebb szarvasfiú és az apa drámai „párbeszéde”, s ösz- szecsapásuk után az apa fölé hajló agancsfejek néma búcsúja. A zárókép látványát a krónikás nosztalgiájával festette alá a zene szövege, melyet Bartók eredeti hangján a kompozíció elején is hallhattunk: „ ... és az ő szavuk ajtón be nem térhet, csak betér az völgyekbe; a karcsú testük gúnyában nem járhat, csak járhat az lombok közt; a lábuk nem lép tűzhely hamujába, csak a puha avarba; a szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból.” A békéscsabai Bartök- koncert nem attól vált ünneppé, hogy ismert neveket és látványos produkciókat sorakoztatott egymás mellé, hanem — az előadók művészetén keresztül — a művek alapeszméjének megérezteté- sével, az emberi hit tisztaságát sugallva vált Bartók emlékének igazi őrzőjévé. F. Pálfy Zsuzsa HANGSZÓRÓ Eszmék faggatása A sorozat legutóbb, hétfőn este hallott részének alcíme „A hétköznapok okkultizmusa” volt. A kérdéssel való foglalkozás több évvel ezelőtt, a halottlátóval kezdődött. A film, a rádióműsor s a megjelent újságcikkek egy egész ország közvéleményét felzaklatták. Volt, aki meg- botránkozott: — Napjainkban? Mások a jelenség gyökerét próbálták felkutatni. Aztán kiderült, sokkal többről van szó. Az okkultizmus — az úgynevezett természetfölötti, titokzatos erőkben és szellemekben való hit, az ezekkel való foglalkozás, és ennek elmélete — virágkorát éljük napjainkban. Nos, éppen ebben rejlik a hétfői rádióműsor aktualitása. Részleteznünk kell a műsort ahhoz, hogy rámutathassunk legfőbb erényére, ügyes szerkezeti felépítésére. Mert abban, hogy a hallgatót negyven percig szinte a készülék mellé láncolta az érdeklődés, legalább olyan szerepe volt a felépítésnek, mint a megszólalóknak. De lássuk csak! Kezdődött egy felolvasással, Tordai Vilmos Okkult elemek a magyarság életében című művéből. Aztán egy érdekes riport következett egy jósnővel, akit Juszt László ..szólaltatott meg. Ez volt tehát a nekirugaszkodás, amolyan tényközlés. Aztán bővült a kör: hogyan vélekedik minderről a vallás képviselője, Nyíri Tamás, a Római Hittudományi Akadémia professzora. Itt állunk meg, mert meg kell jegyezzük, nem tetszett, hogy szavai után a műsorvezető elmondta, mire volt érdemes odafigyelnünk. Nos, először is, végig érdemes volt figyelni, másodszor, bízzák a hallgatóra, mi az, ami felkelti a figyelmét, s mi nem. De ne legyünk ünnepron- tók, hisz ismét érdekes riport következett, egy spiritiszta kör vezetőjével, majd a hallottakat egy filozófus magyarázta. Aztán kíváncsiságunk, kuriózuméhségünk kielégítésére, részletek hangzottak el egy amerikai könyvből, a klinikai halált túléltek vallomásaiból. Az utolsó hozzászóló a pszichológus volt. A kör látszólag bezárult. Ám a jelenség indítékainak magyarázatával még nem elégedtek meg. Mindezek után kísérletet tettek válaszolni a kérdésre: merre haladunk? S úgy tűnik, nem üres jósolgatás a műsor zárszava: „Az általános kultú- rálódással növelni kell a szembenézés képességét.” S ezáltal talán csökkenni fog az okkultizmus híveinek száma is. N. Á. „FILM ÉS IFJÚSÁG” 4 MM MŰSOROK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A St. Martin-in-the- Fields-i kamarazenekar játszik. 9.00: Népdalok. 9.29: Magyarán szólva ... 9.44: Brummadzag, a zenebohóc. 10.05: A Hobbi Dominó Kecskeméten. 10.35: Figaro házassága. 11.26: Válasz a „Jelbeszéd”-re. 11.41: A sötétség mélyén. IX. rész. 12.35: Sőtér István: Gyűrűk. 12.45: Zenemúzeum. 13.48: Magyar remekírók. 14.18: Nóták. 15.10: Zsanna Bicsevszkaja orosz népdalfeldolgozásokat énekel. 15.28: Csiribiri. 16.05: A Pécsi Nevelők Háza kamarakórusa énekel. 16.19: Délutáni Rádiószínház. Az autókereskedő. 17.07: Közéleti közelképek. 17.35: Népzenei Hangos Üjság. 19.15: Operettfelvételek. 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zeneka-, rának hangversenye. Közben: kb. 20.20: Adottságok — lehetőségek. Kb. 20.40: A hángversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.40: Filmzene. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Bársony László brácsázik. 23.30: Cseh kórusművek. 0.10: Novai Gábor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Negyedóra 3/4 ütemben. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.33: Zenedélelőtt. 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.55: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót. 13.25: Látószög. 13.30: Szokolay Sándor gyermekkórusaiból. 14.00: Válogatott perceink. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Segíthetünk? 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: A 04, 05, 07 jelenti. 21.05: Az ember é§ a kozmosz. 22.15: Nosztalgiahullám. 23.15: Nóták. III. MŰSOR 9.00: Vivaldi: Tizenkét hegedű- verseny. 11.05: Brahms műveiből. 12.19: Gyökér és vadvirág. 13.07: Ponchielli: Gioconda. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Oláh Gusztávra emlékezik Huszár Klára. 16.48: Popzene sztereóban. 18.10: Pillantás a nagyvilágba, (ism.) 18.30: Kodály-kórusművek. 19.05: Szőllősy András: Trasfigu- razioni. . 19.23: Külföldi tudósodé a szó. 19.38: Donizetti operáiból. 20.20: Üt a tanyákról. 21.10: Helen Reddy felvételeiből. 21.50: Kemény Zsigmond: A rajongók. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Régen hallott előadók: James Brown énekel. 17.15: Elkerülhették volna. Riporter: Pais Judit. 17.35: A szolnoki MÁV járműjavító férfikarának műsorából. 17.45: Eseményriport. 17.50: Könnyűzene. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.05: Tévétorna. 8.10: Iskolatévé. Deltácska. (f.-f.) 9.30: Francia nyelv. (Középisk. IV. oszt.) (f.-f.) 10.35: Magyar nyelv. (Ált. isk. 3. oszt.) 11.00: Aktuális politikai kérdések. (Alt. isk. 7—8. oszt.) (f.-f) 11.30: Rajz. (Ált. isk. 1—4. oszt.) 12.05: Világnézet. (Középisk. IV. oszt.) (f.-f.) 14.00: Iskolatévé. Magyar nyelv, (ism.) 14.20: Rajz. (ism.) 14.40: Deltácska. (ism., f.-f.) 15.20: Világnézet, (ism., f.-f.) 16.15: Hírek, (f.-f.) 16.20: A fény hegyei. Olasz filmsorozat. 16.50: Kuckó, (ism.) 17.20: Reklám, (f.-f.) 17.25: Tízen Túliak Társasága, (f.-f) 18.05: Tv-börze. (f.-f.) 18.15: Telesport. (f.-f.) 18.40: Prágai változások. 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. (f.-f.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta, (f.-f.) 20.25: Családi kör. (f.-f.) 21.15: Volt egyszer egy család, (ism.) 22.40: Tv-híradó 3. 22.50: Ez a Maxim. 23.30: Tv-tükör. (f.-f.) II. MŰSOR 18.55: pedagógusok fóruma. (ism., f.-f.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Érzelmek zűrzavara. Szovjet film. 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: Szemle. Társadalomtudományi körkép, (f.-f.) BUKAREST 16.05: Iskolatévé. 17.10: Utazás a földgömbön. 17.30: Kulturális híradó. 18.35: Rajzfilmek. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Gazdasági figyelő. 19.50: Fiatalok órája. 20.35: Népdalom. 21.05: Utazás a világűrbe — befejező rész. 22.05: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.10: Tv-napló. 17.45: Jelenko. 18.15: Az egészséges gyermek. 18.45: Az élet folyik a körúton. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Párhuzamosok — külpolitika. 20.50: Vetélkedő. 22.20: Komoly zene. II. MŰSOR 17.15: Iskolai műsor. 18.45: Aktualitások. 19.15: Négy keréken. 20.00: Teleszkópia. 21.00: Ez az én választásom. 23.00: Huszonnégy óra. SZÍNHÁZ BUNKER Békéscsabán 19 órakor, „D” és „E” bérlet. MOZI Békési Bástya: 4 órakor: A kis postáslány, 6 és 8 órakor: Boldog születésnapot, Marilyn! Békéscsabai Építők Kultúrotthona: Fekete fehér színesben. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: Isten hozta, őrnagy úr! 6 és 8 órakor Picasso kalandjai. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Egy kis indián, fél 8 órakor: Hét tonna dollár. Gyulai Erkel: Belorusz pályaudvar. Gyulai Petőfi: Ellopták Jupiter fenekét. Orosházi Béke: 5 órakor: Berlinből jelentkezem I., II. rész. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Hintó géppuskával, fél 6 és fél 8 órakor: Boldogtalan kalap. Szarvasi Táncsics: 6 órakor: A fáraó I., H. rész.