Békés Megyei Népújság, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-02 / 78. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA 1981. ÁPRILIS 2„ CSÜTÖRTÖK Ara: MO forint XXXVI. ÉVFOLYAM, 78. SZÁM Folytatja munkáját a bolgár pártkongresszus Simonváros Istvánná, a gyermelyi Petőfi Termelőszövetke­zet dolgozója a női természettől idegen hobbinak hódol. El­hunyt férjétől — akinek igen nagy kézügyessége volt — megtanulta a fa megmunkálását. Férje nyomdokaiba lépve, szabad idejében az otthoni kis műhelyben csillárokat és do­(MTI fotó: Király Krisztina felvétele — KS) ##########################################################+#. Egy év alatt 170 millió forint a településfejlesztő társadalmi munka értéke A Bolgár Kommunista Párt XII. kongresszusa szerdán teljes üléssel folytatta mun­káját. A vitában többek kö­zött a testvérpártok küldött­ségeinek vezetői is felszólal­tak. A BKP XII. kongresszu­sának második napján, szer­dán a délutáni ülésen szó­lalt fel Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a párt valamennyi tagja, a magyar nép nevében köszöntötte a Bolgár Kommunista Párt XII. kongresszusát, és átad­ta Kádár Jánosnak, az MSZMP első titkárának szí­vélyes üdvözletét és jókíván­ságait. — Küldöttségünk nagy fi­gyelemmel, a testvérpárt ta­pasztalatai iránti őszinte ér­deklődéssel hallgatta meg a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának be­számolóját, Todor Zsivkov elvtársnak, a bolgár és a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom kiemelke­Hagyomány a TIT Békés megyei szervezeténél, hogy hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából az ismeretterjesztésben legaktí­vabban tevékenykedő tagok­nak kitüntetéseket, elismerő okleveleket adnak át. Teg­nap délután Békéscsabán, az értelmiségi klubban dr. Kru- pa András megyei titkár ad­ta át a jelvényeket, okleve­leket köszönő szavak kísére­tében. A TIT aranykoszorús jel­vényét kapta több évtizedes aktív társulati tagsága elis­meréseként dr. Zilahi Lajos, a megvei elnökség tagja, a magyar nyelvi szakosztály elnöke, dr. Zömbik Miklós, a megyei elnökség tagja, a Az országgyűlés külügyi bizottsága Gyenes András elnökletével szerdán ■— a Parlament épületében — ülést tartott. Szarka Károly külügyminiszter előterjesz­tésében tájékoztatót hallga­tott meg időszerű nemzetkö­zi kérdésekről, különös fi­gyelemmel a kelet—nyugati kapcsolatokra és a Magyar Népköztársaság külpolitikai tevékenységére. A bizottság a tájékoztatót megvitatta és tudomásul vette. A vitában részt vett többek között Se­best Lászlóné (Békés m. 6 vk.). Az ülésen állásfoglalást fo­gadtak el* az SZKP XXVI. Kedden Los Angelesben ünnepélyesen kiosztották az idei Oscar-díjakat. Az ame­rikai filmművészeti és film­tudományi akadémia az ani­dő személyiségének beszédét — mondotta. Nagyra érté­keljük azokat áz eredménye­ket, és fontosnak tartjuk azokat a tanulságokat, ame­lyekről számot adhatnak kongresszusukon.. Mindez a bolgár nép szorgalmát, lel­kiismeretes munkáját, tehet­ségét dicséri. Ezekhez az eredményekhez méltó az az igényes program is, amely a következő évek szép és bo­nyolult, nehéz és nagy fel­módszertani bizottság elnö­ke és Herczeg Ferenc, a szeg­halmi járási szervezet titká­ra. A TIT aranykoszorús em­lékplakettjét érdemelte ki a TIT megyei szervezetével, il­letve a helyi szervezetekkel való kiemelkedő együttmű­ködéséért a kondorosi Egye­sült Tsz és a gyulai Munká­csy Tsz. Több éves kiemel­kedő ismeretterjesztő tevé­kenységükért a TIT országos elnökségének elismerő okle­velét nyújtotta át dr. Krupa András húsz aktívának. A megyei elnökség elismerő oklevelét sokoldalú társulati tevékenységükért 52-en kap­ták meg. kongresszusán elhangzott külpolitikai kezdeményezé­sekkel kapcsolatban. * * * Tegnap • Szentendrén — Óvári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titká­rának, a bizottság elnöké­nek vezetésével —• ülést tar­tott az országgyűlés kulturá­lis bizottsága. A testület ér­tékelte a nyári kulturális, művészeti műsorok eddigi tapasztalatait, s megvitatta az 1981-es idény terveit. Az ezzel kapcsolatos írásos tá­jékoztatóhoz Tóth Dezső mű­velődési miniszterhelyettes adott szóbeli kiegészítést. mációs rövidfilmek kategó­riájában a magyar Rófusz Ferenc „A légy” című film­(F oly tatás a 2. oldalon) adatait fogalmazza meg. Méltó program, mert ered­ményeken alapuló jogos bi­zalmat és önbizalmat sugá­roz. — A szocialista országok közösségét az alapvető esz­mék és célok azonossága fű­zi össze. Közös elhatározá­sunk, hogy tovább erősítjük a Szovjetunióval és a szocia­lista országokkal, közöttük a (Folytatás a 2. oldalon) A termelőszövetkezetek és közös vállalatok gazdálkodá­sáról tárgyalt a Körösök Vi­déke Tsz-szövetség elnöksége tegnap, április 1-én Békés­csabán. Az elnökség az összegző adatokból megállapította, hogy a termelőszövetkezetek gazdálkodásában változatla­nul nagyok a különbségek. Elgondolkoztató, hogy a ha­sonló adottságú üzemeket összehasonlítva azonos ter­mésátlagok és nagyságrend mellett a nyereségben öt— nyolcszoros a különbség. A szövetkezetek egy része, amelyekben nyereség, fej­lesztési alap évek óta nem képződik, egyre kilátástala­nabb helyzetbe kerülnek. Az egyedileg rendezett termelő- szövetkezetek sem az elvá­rásnak megfelelő eredmény­nyel zárták az évet. Ennek több oka is van, egyrészt ke­Tegnap délután tartotta meg soron következő ülését a megyei tanács ifjúsági és sportbizottsága Békéscsabán. A témák között fontos he­lyet foglalt el az a két je­lentés, amelyeket Kassai Bé­la tanácselnök a Mezőhegye­sen, illetve Szajbély Mihály igazgató a Békéscsabai Kö­töttárugyárban dolgozó pá­lyakezdő fiataloknak 5 éven át tartó kiemelt gondosko­dásáról, valamint a KISZ érdekképviseleti és érdek- védelmi jogosítványok gya­korlati érvényesítéséről ké­szítettek. Az első írásos he­számoló egyik leglényege­sebb megállapításához tar­tozik egyebek között az is: a KISZ-vezetők felkészültsé­güknél fogva alkalmasak ar­ra, hogy akár a bérrendezé­sek, jutalmazások alkalmá­Koszorúzási ünnepségek Hazánk felszabadulásának 36. évfordulója alkalmából szerdán koszorúkat helyez­tek el azoknak a katonahő­söknek a sírjainál, emlék­műveinél, akik a II. világ­háborúban életüket. áldozták a magyar nép szabadságáért. A kegyeletes megemlékezé­sek katonai díszpompával zajlottak le. A rákosligeti temetőben a román hősök síremlékénél, Harkányban, a bolgár hősök emlékművénél, Beremenden a jugoszláv hősök emlékmű­vénél helyezték el a meg­emlékezés virágait. A solymári katonai teme­tőben a felszabadító harcok során elesett ausztrál, kana­dai, lengyel, angol és új-zé- landi, a Budaörsi úton a fa­sizmus elleni harcokban hő­si halált halt amerikai ka­tonák emlékművének talap­zatán helyeztek el koszorú­kat. vés — egy-két év — telt el a rendezés óta, másrészt az elmúlt években az ár- és bel­víz akadályozta a tervek tel­jesítését. A talajrendezés üteme is lassúbb volt az elő­irányzottnál. Az elnökség a jövőre vo­natkozó megállapításokat is tett. Ezek szerint az elkövet­kező években a közös gazda­ságok jobban igazodnak majd az adottságokhoz. A gazdálkodásban nagyobb sze­repet biztosítanak a mellék­és kisegítő tevékenységek­nek. Ehhez azonban feltétle­nül szükség van a vezetés színvonalának javítására. Csak a vállalkozó szellemű gazdálkodás segíthet a ma még gyengén gazdálkodó tsz- ekben, a pénzügyi rendezés­sel csak ott érhető el válto­zás, ahol élni is tudnak a bő­vített újratermeléshez bizto­sított feltételekkel. val. akár a lakás-, illetve a továbbtanulási kérelmek el­bírálásakor megfelelően, „ösztönös igazságérzettel” képviseljék Mezőhegyes if" júságát. A másik jelentés szintén alapos, és reális helyzetről ad képet a pálya­kezdők beilleszkedésének se­gítésével, továbbá a KISZ- bizottságnak a fiatalok ér­dekvédelmi és érdekképvise­leti tevékenységével kapcso­latban. E fentebb említett témák mellett a cigánytanulók ne­velésére, oktatására és kép­zésére vonatkozó pedagógiai munkáról, a továbbfejlesztés feladatairól, valamint me­gyénk testnevelési és sport­mozgalmának fejlesztési programjáról szóló anyagok megtárgyalása szerepelt még a testületi ülés napirendjén. Hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából a megyei tanácsnál tegnap dél­előtt rövid ünnepségen ad­ták át az 1980. évi társadal­mi munkában élen járó tár­sadalmi szerveknek és sze­mélyeknek az elismerő ok­leveleket és érmeket. A meg­hívottakat Hajnal Károlyné, a megyei tanács elnökhe­lyettese köszöntötte, majd Bereczki András, a tervosz­tály vezetője értékelte a múlt évi településfejlesztő társadalmi munkát. A lakókörnyezet szépítésé­ért, gazdagításáért végzett önzetlen munka értéke év­ről évre növekszik — mon­dotta. A múit évben ennek összege elérte a 170 millió forintot, ami azt jelenti, hogy megyénk minden lako­sára 388 forint társadalmi- munkaérték jutott, s ez két­szerese az öt évvel ezelőtti­nek. A településfejlesztő tár- sadalmimunka-mozgalomnak az elmúlt évben lendületet adott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának felhí­vása alapján az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk fel- szabadulása 35. évfordulója tiszteletére kibontakozott verseny. Mozgósító ereje volt az V. ötéves tervi feladatok sikeres megvalósítása igé­nyének is. Megyénk helyi ta­nácsai, népfrontbizottságai, a KISZ-szervezetek, szakszer­vezeti bizottságok együttmű­ködése hozzájárult a társa- dalmimunka-akciók tervsze­rűségének és szervezettségé­nek javulásához. A munka­felajánlásokat egyre inkább a tanácsi tervekhez kapcso­lódóan, a társadalompolitikai szempontból legfontosabb feladatok megvalósítására összpontosították. Több te­Az úttörőszövetség Békés megyei elnöksége Varga Sán­dor vezetésével tegnap, áp­rilis 1-én délelőtt Békéscsa­bán ülést tartott. Az új, 1981 —82. úttörőévi munkatervet és a megyei elnökség ülés­tervét tárgyalta meg elsőként a testület. Ezután Janovszki Attila ismertette a képzésfe­lelősök feladatait, és az új úttörőévre szóló képzési ter­vet, amelyet a testület az előbbi munkatervvel együtt elfogadott. A közelmúltban bonyolí­lepülésen élen jártak a helyi KISZ-szervezetek, a fiata­lok. A jó példák és módsze­rek alapján a jövőben to­vább szükséges ösztönözni, támogatni az erre irányuló törekvéseket, szélesíteni az együttgondolkodás és cselek­vés szellemét. A megye települései közöt­ti versenyben három kate­gória volt, a városoké, a nagyközségeké és a közsé­geké. A városok közül első Gyula, második Békéscsaba, harmadik Szarvas. A nagy­községek kategóriájában az első helyen végzett Szegha­lom, a második Mezőkovács- háza, a harmadik Battonya. A községek kategóriájában a megyei versenyben első Csárdaszállás, második Ger- la, a harmadik Dombiratos. A megyei tanács határozata alapján a kimagasló ered­ményt elért települések pénzjutalomban részesültek. Ugyancsak ezen az ünnep­ségen adták át tíz személy­nek a „Településfejlesztő Társadalmi Munkáért, Békés megye” kitüntetést a ki­emelkedő mozgósító, szerve­ző, irányító munkáért. A he­lyi tanácsok végrehajtó bi­zottságai — a társadalmi szervek javaslatai alapján — összesen 110 személynek és 20 kollektívának ítélhetik oda e kitüntetést. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója és az MSZMP XII. kongresszusának tiszte­letére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa országos mozgalmat indított a telepü­lésfejlesztő társadalmi mun­ka szélesítésére. A napokban elkészült értékelés alapján a községek kategóriájában Gerlát oklevéllel jutalmaz­ták. tották le a tudományos tech­nikai úttörőszemle megyei versenyeit. Krnács István megbízott megyei úttörőtit­kár előterjesztése alapján az elnökség megállapította, hogy kiválóan sikerült, színvona­las volt éz a rendezvény, a versenyzők alapos felkészült­ségről tettek bizonyságot, ami a pedagógusok, szakkör­vezetők munkáját is dicséri. Elismerés illeti a szemle há­zigazdáit, a békéscsabai 10. és 1. számú általános isko­lát is a jó szervezésért. Szófiában plenáris üléssel folytatja munkáját a Bolgár Kom­munista Párt XII. kongresszusa. A képen: a küldöttek egy csoportja (Telefotó) Elismerés ismeretterjesztő munkáért Nagyobb szerepet a melléktevékenységnek illést tartón az országgyűlés külügyi és kulturális bizottsága Magyar alkotó az Oscar-díjasok között Jelentés az ifjúság érdekképviseletéről Színvonalas volt a TTÚSZ megyei versenye

Next

/
Oldalképek
Tartalom