Békés Megyei Népújság, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-26 / 97. szám

1981. április 26., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Hetvenöt éve született Samuel Beckett, a kukadrámák atyja Szalók József: Kapu Szalók József festményeiről George Bemard Shaw, Os­car Wilde, William Butler Yeats, James Joyce, Sean O’Casey és Samuel Beokett. Írország (sőt. Yeats kivéte­lével Dublin) mennyi ki­emelkedő egyéniséget adott az angol és a világirodalom­nak! Századunk epikájáról éppúgy nem eshet szó Joyce Ulyssese, mint a kortárs drá­máról Beckett Godotja nél­kül. Hetvenöt éve született Sa­muel Beckett. Élettörténete addig követhető nyomon, amíg műveivel híres nem lett. Vagyis: a világhír pon­tot tett a szerény, zárkózott, mindenfajta nyilvánosságot kerülő, interjút sohasem adó írről ismert életrajzi adatok végére. Annál inkább fel­tárják viszont darabjai pesz- szimista világképét, szána­lomból fakadó filozófiáját és esztétikai nézeteit. Űjat hó­zott a kortárs dráma és szín­pad számára; forradalmi vál­tozást, ha nem is maradék­talanul elfogadhatót és köve­tendőt, de megdöbbentő és el­gondolkodtató állásfoglalást az emberiség sorsát, sorsun­kat illetően. A modern drá­maírásnak óriási lendületet adott, módszereit bővítette, vitákat. próbálkozásokat, majd önmagával szemben ál­ló irányzatokat is provokált, egyszóval: hatott. S neve ma már külön fejezet, fogalom filozófiában és művészetben egyaránt. Samuel Beckett 1906-ban született Dublinban, kitűnő iskolákba járt — kitűnő ered­ménnyel. Párizsban ismerke­dett meg James Joyce-szal, akit szóban, írásban lelke­sedéssel népszerűsített, amer­re csak tehette. Már fiata­lon átfogó irodalomtudomá- nyos és filozófiai műveltség birtokosa. Nietzschét és Bradley-t vallotta mesterei­nek; tőlük tanulta azt, hogy a világot embertől független, fölötte álló erők formálják,s hogy az egyén sorsa érdeké­ben semmit sem tehet. Ki­ábrándult, céltalan életet élt a francia főváros zavarosá­ban, egyszer kevés pénzéért leszúrták, máskor részt vett az ellenállásban. Esszét, kritikát, verset írt, fordított, számottevő írói pályafutását regényekkel kezdte. A Molloy, á Malone meurt és a L’innommable re­génytrilógiája hozta meg számára az elismerést és a hírnevet. 1953-ban indul út­nak a Godotra várva; vi­lágszerte nagy port kavar és sikert arat. A regényírót egy- csapásra drámaíróvá vará­zsolja. A kétfelvonásos szín­műért és munkásságáért Beckett 1969-ben Nobel-díjat kap. A legmagasabb kitünte­tést a bizottság azzal indo­kolja, hogy „az emberi nyo­morból magasrendű költésze­tet” teremtett az ír dráma­író. Színpadi művei, rádió- és tv-játékai, filmforgatóköny­vei valóban az emberi nyo­morúságból, a halál szoron­gató közelségéből, az „atom- sokk”-ból, a sivár, tehetet­len, elesett, szánalmat keltő lét fogságából nőnek ki. Ám a magasrendűség vitatható. Mert vajon minősíthető-e így az a művészet, amely a reá­lisnál sötétebbre festi a tár­sadalmi környezetet, felna­gyítja a kóros tüneteket, el­túlozza a -diagnózist, csetlő- botló, idétlen részecskéinek bélyegzi az embert, s nem ad neki egyetlen lehetőséget sem arra, hogy elgondolkod­jon. mozduljon, bármit is tegyen, változtasson a dol­gokon, kezébe vegye a sor­sát? Minden elesendők, Az utol­só tekercs, A játszma vége, Némajáték, Ó, azok a szép napok!, Jövés-menés — csak néhány a címek közül, ahol már a szavak önmagukért beszélnek. A hősök pedig „a véglények, akik gödrökben, vázákban és kukaládákban tengődnek”. Beckett kétség­telenül az elveszett, a ment­hetetlen, az utolsó óráit még valahogy el-elszöszmötölő, szellemileg és lelkileg már üres, társadalmi kötődések­től megfosztott, elidegenült, megnyomorított kortársat si­ratja el. De nagyon egyéni módon! A Godotra várva ma már nemcsak cím, hanem jelkép, a puszta vegetálás, az értel­metlen várakozás — hiszen úgysem történik semmi — szimbóluma; Estragon: Már itt kellene lennie. Vladimir: Nem mondta biztosra, hogy jön. Estragon: És ha nem jön? Vladimír: Akkor holnap megint eljövünk. Estragon: És holnapután is. Vladimir: Esetleg. Estragon: És így tovább. Vladimir: Azaz, hogy ... Estragon: Amíg el nem jön. Vladimir: Könyörtelen vagv. Estragon: Tegnap is itt vol­tunk. Meg azelőtt, eljönnek hol­nap, meg azután, várnak va­lakire, aki nem jön. Ezt az abszurd színházat a kegyet­lenség színházaként is em­legetik, s több okból jogo­san. Szánalmat "keltő figurái szinte valamennyien bűnö­sek. Szándékosan vagy vé­letlenül, tettesként vagy szemlélőként, de úgy tűnik, közük van valamiféle gya­lázathoz. Gyilkoltak vagy „csak” unatkoztak, közö­nyösek maradtak, s ezáltal járultak hozzá mások halá­lához, önmaguk pusztulásá­hoz. Kíméletlen — még ha vétkeztek is —, ahogyan Beckett alakjait megjelení­ti: szemétkosárban,, földbe'' ásva, az elmúlás küszöbén, rothadva. Legkegyetlenebb azonban az álláspont; ábrá­zolási módjával, a tényköz- léssel lehetetlenné teszi, hogy tragikusnak találjuk ezeket a sorsokat. És ha a leget még fokozni lehet, a követ­kező lépcső, hogy megvon­ja az emberektől a cselek­vés, a változtatás lehetősé­gét, de még legparányibb re­ményét is. Szerencse, hogy akadtak írók, akik Samuel Beckett üzenetét értve, de filozófiai meggyőződésével nem egyet­értve kutattak és találtak te­ret, ahol lehetőség nyílik az egyén emberi mivoltának megőrzésére, az aktív ellen­állásra a modern társadalom elgépiesedésével, elanyagia- sodásával szemben. Albert Camus, Heinrich Böll, Gün­ter Grass, Peter Weiss, Fried­rich Dürrenmatt, Max Frisch, Arthur Miller. Harold Pin­ter. Az abszurd színház mód­szereivel gazdagították a ha­gyományos eszköztárat, de felléptek a lét értelmét ta­gadó filozófia ellen. Niedzielsky Katalin Egyszerű kis kertes ház Szentetornyán. a Corvin Já­nos utcában. A festő-házi­gazda apja tanító volt, mű­vészi hajlamait azonban va­lószínűleg szépen daloló any­jától örökölte. Fiatalon is­mertté vált szűkebb pátriá­jában, Orosházán. A har­mincas évek második felé­ben az itt élő Csáki-Maro- nyák József és Kohán György magánúton tanította, majd Budapesten Aba-Novák Vil­mos készítette fel a Képző- művészeti Főiskolára, • ahol 1940. őszén Boldizsár István osztályában kezdte meg ta­nulmányait, mint rendkívüli művésznövendék. 1941. ja­nuár elején már Nagybányán volt a Mikola András és Krizsán János vezette festő­iskolán. Elmélyült stúdiumo­kat folytatott, rengeteget fes­tett, nagy kedvvel dolgozott. Orosházáról Petrik József újságíró kezdeményezésére rendszeresen támogatták a helyi műpártolók. Ennek fe­jében képeket küldött haza. A kor egyik jelentős ma­gyar festője, Csók István is igen kvalitásos festőnek tar­totta, szép jövőt jósolt neki. Egy évig katonáskodnia kel­lett, majd 1944. november végén utolsónak hagyta el Nagybányát, és jött haza. Orosházán nem tudott meg­élni a festészetből, napszá­mos munkát vállalt, később belépett a Petőfi Tsz-be, ahol nyugdíjazásáig a kertészet­ben dolgozott mint szak­munkás. Képeit vizsgálva nyilván­való az, hogy Szalók József a hagyományosnak számító úgynevezett látványfestésze­tet részesíti előtérben. Gyak­ran kertjében dolgozik ma is, a természettel való szo­ros kapcsolata érezhető té­maválasztásán. Tájképein megörökíti kör­nyezetének intim részleteit, képpé alakítja azt a forma- és színvilágot, amire mások talán fel sem figyelnek. Meg­festi a falusi házakat, ház­sorokat, udvarokat. Most Czóbel Béla művészete fog­lalkoztatja erősen, de a sa­ját útját járja, nem akar epigon lenni, másokat utá­nozni. Festészete hamis gesz­tusoktól mentes művészet. Nemcsak a táj ábrázolására törekszik, kifejezi az egy­szerű emberek világát is. Al- katásai a nagybányai isko­lát, hagyományokat juttatják eszünkbe. Finom „nagybá- nyaias” színkultúrája, a ter­mészetes fényhatások válto­zásainak ábrázolása jellemző tájképeire. Csendéleteinek kellékei is környezetéből kerülnek ki. Saját használati tárgyait (vi­zeskanna, üvegek, edények, szakajtókosár stb.) és a ma­ga által megtermelt gyümöl­csöket, növényeket festi leg­szívesebben. Szigorú rendbe komponált tiszta szerkezetű csendéleteinek nyugalmat árasztó elemei biztos kézre valló ecsetkezelésről tanús­kodnak. A kék, zöld és sár­ga színek skáláit használja elsősorban. Friss, világos, de- korativitás felé hajló képei derűs hangulatot tükröznek. A küzdelmes sorsú festő célja mindössze az, hogy szebbé varázsolja környeze­tünket. Elszigetelt volt. Nem ke­reste a kapcsolatot a külön­böző festői csoportosulások­kal, még a helybeli oroshá­ziakkal sem. Több évtized után azonban már nemcsak saját gyönyörűségére dolgo­zik. Hat festményét (Falusi kukoricás. Napsütött házak, Poros utca, Délutáni napsü­tés, Szakajtókosaras csend­élet, Pettyes kantás csend­élet) kiállították az orosházi alkotókor márciusi klubest­jén. Szeretné, ha az oroshá­zi festők és a közte induló barátság olyan lenne, mint a nagybányaiaknál, ahol min­denki tisztelte, becsülte a másikat, ahol az önzés, irigység, a másik műveink lebecsülése ismeretlen volt. Áprilisban a Csongrád me­gyei festők tárlatára fogad­ták el egy tájképét. Szeretne ott lenni Miskolcon is, az országos amatőr képzőművé­szeti kiállításon. Ami meg külön öröm mindnyájunk számára: a napokban felke­resték a MAFILM-től, és fil­met forgattak róla, amit ha­marosan a mozihíradóban láthatunk. Biztosak vagyunk abban, hogy a hatvanéves Szalók József még nem ért pályája csúcsára, de már rátalált ar­ra az útra, ahonnan még tovább emelkedhet. Koszorús Oszkár Takács Tibor: Szentendrei szonettek í. Harsány tavaszi zendülés, a kertek ősi forradalma kezdődő beteljesülés, hisz minden nap arra riad ma: megindulnak a szent sebek: kiszúrják magukat a földből a tulipán lándzsa-hegyek, az újrakezdés itt dörömböl. Számlálhatatlan rügysereg duzzad és felrobban a fákon, robbanjatok és győzzetek minden télén, minden halálon: immáron visszavonhatatlan: újra tavasz van, szép tavasz van! 2. Elfoglalták a tulipánok a legszebb, kerek virágágyat, kertünk ilyet még sose látott, vitézkedik e zöld lándzsás-had, kerek medália a kertben az év első kitüntetése, ,t amint lobognak zöld keretben s tüntet a piros omló vére, kiált a cirmos s pipiskedve tollászkodnak a hófehérek, lám, mindegyiknek jó a kedve, a szomorúság mégis éget: hiszen réghalt édesanyámra emlékeztet engem a sárga! 3. Aranyeső aranysírása, bokrok aranyló ragyogása, aranyló vesszők kibomlása, gyönyörű virágom, te sárga, úgy változtass engem vidámra, ahogy kibomlik bokrod ága, vesszeje, ahogy ámulása belenéz e hegyi világba, aranyesőm, te aranysárga, nekem a legszebb, nekem drága, félelmeimet úgy váltsd át ma, hogy világíts az éjszakába, az éjszakába, elmúlásba: arany esőm virágos ága! Szalók József: Falusi házak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom