Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-01 / 51. szám
1981. március 1., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET Koprodukció Békéscsabán A gyermekekért sokkal többet Vendégszereplés, vendégrendezés ma már általánossá vált gyakorlat — országosan, és nálunk is — a színházi életben. Űj színt hoz az együttes játékába, és mindig meglepetést a közönségnek, kitekintést egy messzibb tájra, és betekintést más műhelyekbe. Újdonság azonban, ha tévérendező színházban rendez, s még inkább az, amikor a televízió és egy színház — mint most elsőként nálunk — koprodukcióban dolgozik. E két fajta kapcsolat „termékét” csak két nap választja el a nyilvánosságtól, ugyanis a Magyar Televízió gyermekosztálya, és a Békés megyei Jókai Színház közti együttműködés keretében március 3- án gyermekszínházunk bemutatja A hét pettyes lovag című mesejátékot Katkics Ilona Balázs Béla-díjas érdemes művész rendezésében. Ebből az alkalomból beszélgettünk az itthon és külföldön jól ismert, s alkotásaival számos nemzetközi díjat nyert tévérendezővel a gyermekművészetek jelentőségéről, helyzetéről, továbbá a színház és a tévé közös munkájáról. — Azt hiszem, akár színházról, filmről vagy tévéjátékról beszélünk, ha azok gyermekközönséghez szólnak, mindnek csak a fontosságát lehet hangsúlyozni. Egyéni és társadalmi szempontból egyaránt. A társadalom igazán a folyamatosságban él; ez minden területre érvényes, így a kulturálisra is. Folyamatosság viszont csak akkor van — ifjan és felnőtten akkor lesz természetes, és magától értetődő a kulturális igény és igényesség —, ha egészen hamar és rendszeresen művészi élményt kap az ember. Ha együtt nő fel az irodalommal és művészetekkel, vagyis az érzelmi fejlődéshez, s a személyiség kialakulásához oly elengedhetetlen lelki táplálékot is megkapja. — Érzelmi fejlődés, személyiség-kialakulás, társadalmi folyamatosság. Ezt az egyén és társadalom tágabb kölcsönhatására is vonatkoztatja? Hogy semmiképp sem öncélról — kultúráról a kultúráért — van szó? — Természetesen. Az emberré nevelésre gondolok, egészen széles értelemben, s ez számtalan hatástól függ, így a művészettől is. Hogy csak egy idevágó példát mondjak, nagyon sok gyermek nézi válogatás nélkül a különböző — nem neki szánt — műsorokat, köztük gyakran a krimit és piff-puff dolgokat is. S egyéb hatásokkal keveredve valami furcsa, a mi valóságunktól teljesen idegen életfelfogás alakulhat ki benne, ami akkor okoz konfliktust, ha eljön a társadalmi beilleszkedés ideje. Ezzel szemben a valódi művészi élmény a nevelés segítőtársa, s az is volt mindenkor. — Főleg, ha észrevétlen hat, mint a jó könyv, jó film és színdarab. Ez utóbbi terén a 'mi gyermekszínházunk szép múltra tekint vissza. Általános ez? — Nem. Sajnos nem minden színház törődik a gyermekekkel, és kimondottan gyermekszínház, olyan, ahol felnőttműsor nincs is, csupán egyetlen van az országban. És a filmgyártásban még szomorúbb a helyzet. RendVeress Erzsi felvétele szeresen gyermekfilm nem készül — még évente egy sem — csak időnként vállalkozik rá valaki. Önként, a saját jószántából, mert gyártására a filmgyár nincs kötelezve. — A televízió viszont az utóbbi időkben évi 4—5, gyermekeknek szóló tévéjátékot, filmet készített. — Ez a gyakorlat hosszú idő eredménye, s lassan alakult ki Persze nem is lehetett a kezdetkor, még az ötvenes években ilyen meny- nyiséget elvárni. De ahogy terjedt a televíziózás, úgy nőtt a gyermeknézők száma is, s adott lett a feladat, hogy számukra is megfelelő műsorról gondoskodjunk. S ekkor — 15—20 éve — kezdett létrejönni az a csoport — a mai gyermekosztály —, amelynek értő és lelkes emberei tudatosan fölmérték a helyzetet, érezték e munka jelentőségét, föl is vállalták, és jó eredménnyel művelik. Olykor még a művészi presztízs árán is, hiszen ezek a filmek nem főidőben mennek, és egyébként is köztudott, hogy akárcsak az irodalomban, a művészetekben sincs olyan súlya a gyermek- és ifjúsági alkotásoknak, mint a felnőttek számára készülő műveknek. — Az előbb pedig arról beszéltünk, hogy a fontossága óriási. És ez így is igaz. Mégis a színházak jóformán „magánszorgalomból” élnek csak ezzel a lehetőséggel, a filmgyártás meg valósággal elhanyagolja. Nincs egy központilag átgondolt terv, amelyből mindenki megkapja a ráeső részt? — Ha kötelező jeliegűre gondol: nincs. Legfeljebb ajánlások. Csak az érdekesség kedvéért említem meg, hogy a Tanácsköztársaság rövid hónapjai alatt törvényt hoztak a gyermekfilmgyártásra és gyermekfilmszínház céljára öt mozit jelöltek ki. Pedig akkor ez a műfaj még gyerekcipőben járt. Ma viszont a nagyobb figyelem gazdaságilag is kifizetődőbb lenne, hiszen a megcsappant moziba járók többsége így is a fiatalság, s köztük is sok a gyermek. Akik, ha több alkalom lenne, többször vinnék be magukkal a szüleiket is a moziba, s erősen megemelkedne az annyira hiányolt látogatottság. — Az ország legnagyobb — több milliós méretű — „mozija” a tévé, s nyilván, hogy a gyermekek választéka nagyobb legyen, azért rögzítenek időnként egy-egy színházi előadást. Ennek a továbbfejlesztése ez a koprodukció? — Igen, és ez már az aktív támogatást jelenti, mivel ez a fajta együttműködés anyagi természetű. S hogy először éppen a Jókai Színházra esett a választás, ez a csabaiak gyermekszínházi munkájának elismerését jelenti. Maga a gondolat onnan ered, hogy felmértük, a gyermekszínjátszás helyzetét, s úgy találtuk, segítségre van szükség. Nem elég az, ha időnként egy pár színházi előadást felvesz és bemutat a tévé, bár ez a legnagyobb nyilvánosság, megbecsülés is egyben. De ennél több kell. — Azaz több pénz, hiszen ez van leginkább szűkében a gyermekszínházaknál. Ám minden közösködés úgy gyümölcsöző, ha mindkét félnek hasznos. Mit nyer a koprodukcióban a televízió? — Előbb nézzük meg pontosabban a színházat. Jól jár az együttműködéssel, mert reprezentatívabb lesz általa az előadás. S ez nagyon lényeges; a mese nemcsak érdekes és tanulságos történet, hanem látványosság is. A látvány pedig mindig költséges, mert gyönyörű ruhák, jelmezek és ízléses, költői hatású díszletek kellenek hozzá. Ezt a szép kiállítást biztosítja a nagyobb anyagi lehetőség, s egyben leveszi a színház válláról a filléres gondokat. De természetesen a tévé is jól jár, mert már az előkészítés során a tévéjáték felé tendál a rendezés, s felvételkor pedig olyan technikai eljárást tudunk alkalmazni, ami megközelíti a tévés hatást, és mégis olcsóbb, mint az eredeti tévéjátéknál használt. Vass Márta Békés megyei vonatkozások Syposs Zoltán Alkonyi órák című könyvében Syposs Zoltán neve nem ismeretlen azok előtt, akik Gyóni Géza életét kutatták, akik ismerkedtek a költő életével. Először akkor figyeltem fel nevére, amikor a békéscsabai múzeum megvásárolta a Gyóni-hagyatékot tőle, illetve a családtól. Felesége ugyanis annak a Szol- lár Ferenc tanárnak a lánya, Gyóninak sógora, s később maga is felvette a Gyóni nevet. Szollár felesége Áchim Piroska, Géza testvére volt. Szollár halála után veje — Syposs Zoltán — vette át a Gyóni-hagyatékot, azt gondozta, ápolta, s időnként figyelemre méltó írásokat je- Jentetett meg a költőről, a költői pálya történetéről, a Jelenkor, a Napjaink és a Magyar Nemzet hasábjain. Érdeklődésemet különösen akkor keltette föl, amikor 1965 májusában a Békés megyei Népújság Köröstáj mellékletében Dapsy Gizellára emlékezett, aki Gyóni pályakezdő évéinek volt segítője, istápolója, végül a költő reménytelen (?) szerelmese. Most, amikor híre jött, hogy Syposs Zoltánnak könyve je'ent meg, nagy érdeklődéssel vettem kézbe írását. A kutatót mindig öröm tölti el, ha kutatásának tárgyával, témájával kapcsolatban adatokat talál. így magam is örömmel konstatáltam, hogy kötetének első témája Rozsnyai Kálmán, majd Dapsy Gizella (férj-feleség) személyét érinti. Tulajdonképpen nem végzett feltáró kutatást Rozs- nyaiékról, csupán a róluk szétszórtan megjelenő adatokat összegezte, illetve az általuk közreadott emlékekből hámozta ki a jelentősebb adatokat. Syposs könyvében megismerkedhetünk Bartóky József íróval, akinek munkásságát vajmi kevesen ismerhetik Békésben. Békéscsabán, 1865-ben született, itt, és Szarvason végezte el a gimnáziumot, majd Pesten jogot tanult. Korán jelentkezett írásaival, de a szülői szigor tiltása visszaveti ez irányú hajlamát, szerencsére nem véglegesen. Jogásznak nem lesz jó, a közigazgatási pályán helyezkedik el, falusi népkönyvtárat és gazdasági szakelőadásokat szervez. Első írásai a Békés megyei Közlönyben jelennek meg. Később a földművelődésügy államtitkára lesz, hihetetlenül sokat dolgozik, jelentős munkásságot fejt ki, de végül is belefárad az akadályok leküzdésébe, és nyugdíjba vonul 1917-ben. Túl az ötven évén térvisz- sza az íráshoz, előbb Senki Pál álnéven, majd Schöpflin Aladár és Beöthy Zsolt tanácsára a saját nevén adja közre írásait. Nyolc évig — haláláig — több könyvet, köztük a legnagyobb sikerű „Magyar Fabulák”-at, novellát, drámát jelentetett meg. A nagy múltú Szarvasi öregdiákok Egyesülete adta ki Gyomán posztumusz-kötetét, az Új magyar fabulákat. Olvashatunk a kötetben Vidovszky Béla festőművészről, aki szintén Békéscsabáról származik, aki a magyar tájkép- és enteriőrfestészet kimagasló alakja. Művészet- szerető családból származik, édesapja és Munkácsy gyermekkoruktól jó barátok. Festőnövendék-karában bejárja Nyugat-Európát, majd Gyomán, Békéscsabán, Vi- segrádon és a szolnoki művésztelepen él, dolgozik. Lakásában Munkácsy-portré, nagyszüleiről. Az írások többi része ismert, és kevésbé ismert személyekről szólnak, akikkel valamilyen kapcsolat révén ismerkedett meg. Színes — Rozsnyai Kálmán fölényes biztonságú és tájékozottságot eláruló írásaihoz hasonlóan —, kulturált, nagy műveltséget igazoló, széles skálájú ismeretekkel bíró írót ismerünk meg Syposs Zoltán személyében. Vagy tíz éve levelezésben álltam vele, több Dapsy-do- kumentumot kaptam Tőle. Kár, hogy a most megjelent kötetből több írása kimaradt, viszont örömmel olvastam könyve második fejezetében a francia ihletésű, a francia műveltségben otthonosan mozgó Floriche című novelláját. Jó, hogy a könyvkiadók — ez esetben a Szépirodalmi Könyvkiadó — teret engednek az ily jellegű memoár irodalomnak, jó célt szolgálnak! Miklya Jenő Mladonyiczky Béla: Szegedi Kis István Kohán György Sinka István Győri László: Nyelvtagozat Szegény emberhez illőn egy szegény kis szabóhoz vittem el a levetett ajándék-kabátot. Kifordította, újraszabta. Viseltem, akár a tűnt világot. Tíz évem öltözött bele, most egy szegen lóg, és cigányul tanul. Fehér Mária: Harangszót gurít messze a szél, kis faluk körben ülnek, kondulnak hordók, kutak, kádak, fasorok hegedülnek. Harangszó úszik, s paprikásszag, s kik sárban üldögéltek, feltérdelnek az apró faluk, várják a szent beszédet.
