Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-05 / 54. szám
1981. március 5., csütörtök o I Mama-------------------------------------------------A NEB és a HNF együttműködése Országos verseny a 611-esben Békéscsabán, a 611-es Ipari Szakmunkásképző Intézetben rendezik meg „A kötő-hurkolóipari konfekciós szakma kiváló tanulója” című országos tanulmányi versenyt, március 11—13. között. Március 11-én, szerdán délelőtt fél. 9-kor nyitja meg a versenyt Vámos László, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője, majd 9-től kezdődik az írásbeli. Másnap, csütörtökön reggel fél 8-tól gyakorlati ismereteikről adnak számot a tanulók. Március 13-án, pénteken kerül sor a verseny értékelésére és az ünnepélyes eredményhirdetésre. A Népi Ellenőrzési Bizottság munkájáról, valamint az idős korú lakosság életkörülményeinek felméréséről hangzott el tájékoztató azon a testületi ülésen, amelyet a napokban tartott a Hazafias Népfront városi bizottsága Békéscsabán. Ezen Mészáros Gáborné városi NEB-elnök a népi ellenőrzés szervezeti felépítését, sokirányú feladatát és mindennapi tevékenységét ismertette az első napirendi pontban. Megemlítette. hogy a megyeszékhelyen hat évvel ezelőtt létrejött NEB-nek jelenleg 197 tagja van. A különböző kisebb csoportokban tevékenykedő ellenőrök évente általában 9—10 téma vizsgálatában vesznek részt. A NEB esetenként szakembereket is felkér a feladatok precízebb, felelősségteljesebb ellátása céljából. Munkájukat ma már nem a mindenáron való hibakeresés, hanem a jó példák és a kedvező tapasztalatok észrevétele jellemzi. A négy év alatt feltárt mulasztások, fogyatékosságok miatt összesen 30 személy ellen indult fegyelmi eljárás. A városi NEB-elnök ezután a bejelentések kérdésével foglalkozott. Noha a bizottságot a jogszabály titoktartásra kötelezi, mégis jelentős a névtelenül érkező levelek száma. S ami még feltűnő: ezek nagy része kellően megalapozott észrevételeket tartalmaz. A tájékoztató után élénk vita bontakozott ki, majd a második napirendi pontban az idős korú lakosság helyzetéről készülő reprezentatív felmérés szervezési feladatait ismertette Banadicsné Lo- ránd Ibolya, a HNF városi titkára. A 35 kérdést tartalmazó vizsgálatban a népi ellenőrökön kívül a Vöröskereszt és a HNF aktivistái vesznek részt. A testületi ülés az 1981. évi program- és tervjavaslat megbeszélésével folytatódott, s ennek elfogadása után bejelentésekkel zárult a tanácskozás. A gyomai gimnázium és szakközépiskola folyosóján díszes felirat: „A művészet az iskolában i mozgalom fő célja, hogy szépet, művészetet szerető és értő, magas esztétikai igénnyel ren* ) delkező ifjúság lépjen ki ennek az iskolának a kapuján.” A kiállítássorozat, mely több éve ! kezdődött, tegnap Szitás Erzsébet Füzesgyarmaton született, Budapesten élő festőművész ! bemutatkozásával folytatódott. Képünkön: a kiállító és Fekete Antal igazgató a diákság kö- ■ rében Fotó: Veress Erzsi j I Volán Híradó írja A Volán 8. sz. Vállalat üzemi lapjának most megjelent legújabb száma bevezetőben a szocialista brigádvezetők tanácskozásáról tudósít. Az értekezleten 95 küldött vett részt, megvitatta az idei munkaverseny-szabályza- tot, értékelte a múlt évi eredményeket és odaítélte a Vállalat Kiváló Brigádja címet. A szocialista brigádvezetők tanácskozása egyhangúlag szavazta meg a megtisztelő címet a mezőberényi Dr. Csanádi György és a békéscsabai műszaki üzem Haladás Szocialista Brigádjának. Olvashatunk a lapban a munkafegyelemről, amely a korábbi évekhez képest szilárdult. Míg 1979-ben 584, addig tavaly 415 esetben kellett fegyelmi eljárást indítani. A dolgozók 77 esetben éltek a jogorvoslati lehetőséggel és ennek alapján 29 határozat enyhítésére vagy az eljárás megszüntetésére került sor. Beszámol a lap a múlt év újítási eredményeiről. Míg 1976-ban a benyújtott javaslatok száma 78 volt, tavaly 140. Az elfogadott újítások száma a négy évvel ezelőtti 36-ról 86-ra emelkedett. Az újításokhoz kapcsolódóan 15 tématervet ismertet a híradó. Tájékoztat a továbbiakban ifjúságpolitikai kérdésekről, a CSÉB-ről, a gyulai klubavatóról. Több olvasó kérésére a jövőben szemelvényeket közöl „A szakszervezeti bizalmiak zsebkönyve” című kiadványból. Ezúttal a szakszervezeti tag jogait és kötelességeit ismerteti. Ezenkívül számos hasznos, érdekes írást tartalmaz a lap. II vízvédelmi pályázat sikere Az Országos Vízügyi Hivatal és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 6—14 éves korú gyermekek részére vízvédelmi pályázatot hirdetett. A népfront társadalmi akciósorozatának keretében indított vetélkedés céljául azt tűzte ki, hogy az ifjúság gondolkodásában, értékrendjében már kisiskolás korban megfelelő helyre kerüljön egyik legnagyobb természeti kincsünk: a víz. E helyes környezetvédelmi szemlélet kialakításának egyik hatásos eszköze a gyermekek képzelőerejének meg- mozdítása, figyelmének fölkeltése pályázati feltételek teljesítése útján. A népes részvétel bizonyította, hogy a pályázat elérte célját. A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság területéről 360 rajz, dolgozat és fénykép érkezett. Kiemelkedő volt Sarkadon az 1. számú általános iskola. Gyulán a 3. számú általános iskola, Békéscsabán pedig a Kulich Gyula Ifjúsági és Üttörőház, valamint a Padrach Lajos Általános Iskola részvétele, de a pedagógusok korszerű környezetvédelmi, nevelői munkáját dicsérik a Szarvasról, Gyoméról, Vésztőről, Békésről, Mezőberényből, Körösújfaluból. Szeghalomból, vagy Medgyesegyházáról beküldött pályamunkák is. Elbírálásukat vízügyi szakemberekből, művészekből, pedagógusokból és népfront- aktivistákból álló zsűri végezte. A területi versengésen legjobbnak bizonyult 15 alkotás részt vesz az országos értékelésen is. A területi nyertesek és díjazottak között a Kö VÍZIG, a HNF megyei bizottsága és a Magyar Hidrológiai Társaság területi szervezete által adományozott ajándékokat osztottak ki. A rajzok legjavából a KÖ- VIZIG székházéban kiállítás nyílt, amely március 10-ig naponta 8—16 óráig megtekinthető. Orosházi kenyér Ez is vonatos történet. Már Békéscsabát közelítjük, az utasok egy része a folyosón. Két asszony beszélget. — Pápáról jön? Mennyit utazott! — Oda ment férjhez a lányom. Minden hónapban elmegyek hozzájuk, hogy lássam őket. — Mit meg nem tesz a szülő a gyermekéért!... — Hát nem is megyek üres kézzel! Viszek nekik egy valódi, kézzel dagasztott orosházi kenyeret. A vejem rámparancsolt: mama, ne hozzon nekünk semmit, ha jön. Csak kenyeret. Ügy megszerette ... Adalék: valamikor nagyon híres volt az orosházi kenyér. 1938. április 27-én Szabó Pál tanár „Orosházi házikenyér” című tanulmányát a budapesti rádióban is felolvasta. A szó elszáll, de a kenyér híre és íze — úgy látszik — megmaradt. (sass e.) Űj tv-sorozat Ízlések és pofonok címmel új, 6 részes ízlésnevelő műsorsorozat Indítását tervezi a televízió. A várhatóan márciustól kéthavonta jelentkező adások mindennapi környezetűnk, tárgy- kultúránk problémáival foglalkoznak. Az első adás a napjainkban Magyarországon meglevő különböző ízlésirányzatokat mutatja be, s megismerteti a nézőket a tárgykultúra és a környezetesztétika, a közízlés jelenlegi ellentmondásos helyzetével. G Y 0 R S L I S T A az 1981. március 3-án megtartott február havi lottójutalom-sorso- lásról, melyen a 6. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: A vásárlási utalv. (1000 Ft). B Lada 1200 tip. személy- gépkocsira utalvány. C Csehszlovák faházra utalvány, költséghozzájárulással. D automata mosógép (13 700 Ft). E szerencseutalv. (30 000 Ft). F iparcikk- utalv. (25 00o Ft). G otthon lak- berendezési utalv. (25 000 Ft). H színes tv (22 000 Ft). I zene- sarok-utalv. (20 000 Ft). J televízió (10 000 Ft). K vásárlási utalv. (10 030 Ft). L vásárlási utalv. (900o Ft). M vásárlási utalv. (7000 Ft). N vásárlási utalv. (5000 Ft). O vásárlási utalv. (4000 Ft). P vásárlási utalv. (3000 Ft). R vásárlási utalv. (200o Ft). HÁROMMILLIÓ 385 352 H 391 324 L 403 270 O 409 243 E 415 216 F 421 189 M 427 162 M 433 135 N 439 108 N 451 054 O 457 027 P 463 000 N 474 946 O 480 919 P 486 892 R 498 838 L 504 811 E 510 784 I 516 758 J 516 757 J 522 730 O 528 703 K 534 676 O 546 622 R 552 595 H 570 514 O 600 379 P 606 352 M 612 325 H 624 271 H 630 244 K 636 217 I 642 190 K 648 163 K 654 136 N 666 082 O 672 055 R 678 028 L 684 001 R 701 920 M 713 866 J 719 839 M 725 812 O 737 758 K 749 704 N 755 677 O 761 650 M 767 623 O 773 596 P 779 569 H 785 542 O 791 515 P 797 488 K 815 407 H 821 380 O 827 353 R 851 245 L 857 218 I 863 191 M 875 137 K 881 110 O 887 083 N 893 056 O 905 002 N 910 975 P 928 894 O 940 840 J 946 813 L 952 786 H 958 759 G 964 732 L 970 705 M 976 678 O 982 651 P negyvennégymillió 670 727 E 676 700 M 682 673 R 688 646 P 891 728 K 897 701 O 903 684 R 909 647 O ÖTVENÖTMILLIÓ 678 966 H 684 939 M 690 912 H 696 885 N 893 994 J 995 940 K 911 913 I 917 886 L HATVANKÉTMILLIÓ 547 916 K HATVAN ÖTMILLIÓ 002 819 I 014 765 K 020 738 P 068 522 L 074 495 G 080 468 L 086 441 O 104 360 N 110 333 O 116 306 K 122 279 M 128 252 H 134 225 M 140 198 O 146 171 J 152 144 I 158 117 N 164 090 N 170 063 M 176 036 L 182 009 M 184 982 ! I 193 955 M 199 928 L 205 901 M 211 874 O 217 847 O 223 820 L 223 820 O 229 793 P 235 766 H 241 739 N 247 712 G 253 685 L 259 658 P 265 631 P 271 604 B 277 577 D 283 550 J 289 523 M 295 496 N 301 469 H 307 442 O 313 415 M 325 361 K 331 334 M 337 307 P 394 253 P 355 226 P 361 199 D 373 145 K 379 118 E 385 091 L 391 064 M 397 037 M 403 010 P 408 983 P 414 956 L 420 929 N 426 902 P 438 848 F 444 821 J 450 794 K 462 740 L 468 713 F 474 686 E 480 659 F 486 632 M 492 605 N 498 578 H 504 551 O 510 524 P 516 497 H 534 416 K 540 389 M 546 362 P 552 335 P 558 308 K 564 281 F 570 254 M 576 227 M 588 173 F 594 146 R A nyertes szelvényeket 1981. március 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Gyárlátogatás Békéscsabán és Gyulán Havasi Ferenc, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára tegnap az oktatási igazgatóságon tartott gazdaságpolitikai tájékoztatója után Frank Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára és Gyulavári Pál megyei tanácselnök kíséretében látogatást tett a Békéscsabai Kötöttárugyárban és a Gyulai Húskombinátban. Mindkét helyen a városi pártbizottság első titkára, az üzem párt- és gazdasági vezetői fogadták a vendéget, és adtak tájékoztatót a gyár termelési és piaci helyzetéről, a dolgozók életkörülményeiről, a VI. ötéves tervükre vonatkozó elképzeléseikről. Képeink a látogatás néhány mozzanatát örökítették meg a Békéscsabai Kötöttárugyárban (első két képünk) és a Gyulai Húskombinátban. Fotó: Gál Edit