Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-05 / 54. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! MEGYEI PÚRTBIZOTTSÚG ÉS 0 MEGYEI TÜNflCS LAPJA 1981. MÁRCIUS 5., CSÜTÖRTÖK Ára: 1,40 forint XXXVI. ÉVFOLYAM, 54. SZÁM Megyénkbe látogatott Havasi Ferenc II Központi Bizottság titkára gazdaságpolitikai tájékoztatót tartott Békéscsabán Érdemes megmenteni Eszembe jutnak azok a délelőttök, amikor a mű­helyfőnök karbantartást ren­delt el. Ezt általában keve­sen szerették, mert aprólé­kos és fáradságos munka volt kevéske eredménnyel. Dö nem volt, aki helyet­tünk elvégezze. A gép úgy dolgozott, ahogy gazdája bánt vele. Arra is emlék­szem, hogy régebben na­gyobb becsülete volt a derék esztergáknak, maróknak, mint néhány műhelyben ma­napság. Jó hírt olvastam nemrégi­ben : a kábái tsz-társulás gépműhelyei berendezkedtek az anyagmozgató targoncák javítására, szaknyelven szól­va hivatásszerű tmk-ra. Aligha kétséges, hogy évek óta megoldatlan feladatot vállaltak magukra. Mert rengeteg baj szár­mazott abból, hogy a több­nyire bolgár motoros targon­cákkal. anyagmozgató gé­pekkel nem tudtak mit kez­deni, ha elromlottak. Hol az alkatrész hiányzott, hol a szakértelem. Most úgy tűnik lesz ennek az ügynek is gaz­dája. Mi segítette megoldáshoz az ügyet? A szükség, az, hogy nem lehet minden el­pusztult jószág helyett újat venni. Rövidebb az a bizo­nyos takaró, és becsülete van a hibásnak is, ha meg­foltozható. Aligha a targoncaügy az egyetlen hasonszőrű felad­vány. Persze, a megoldás képlete nem egyszerű. Akad­nak másfajta feladványok is, amikor mérlegelni kell: ér­demes-e megmenteni egy ré­gi, kifáradt gépet, berende­zést. A Danuviában például az elmúlt évben néhány öreg esztergára, marógépre szelle­mes hidraulikus vezérlést szereltek. Az átalakítás — javítással egybekötve — nem volt olcsó mulatság. Ám az öreg gépek megfiatalodtak, kortársaik teljesítményére is képesek. A gyár — a termelékeny­ség növekedésével — csak­hamar visszakapja majd a megfiatalításra költött pénzt. Pedig a felújítás előtt na­gyon sokan vitatták ezt: mondván, hogy ezzel lénye­gében a Danuvia elmaradott­ságát konzerválják. Emlegették a régi és az új autó közismert összehasonlí­tását. amelyből kiderül: egy bizonyos életkoron túl nem szabad az öreg kocsira köl­teni! Ki tagadná, hogy még a legalaposabb számítás is koc­kázattal jár, esetünkben az­zal, hogy nem sikerül egé­szen pontosan felmérni az előre várható hasznot. De ettől még a kockázatot vál­lalni kell. Kiváltképp akkor, ha kö­rülményeink erre kényszerí­tenek. Ha nem vagyunk ab­ban a helyzetben, hogy min­denből a legújabbat, a leg­termelékenyebbet szerezzük be, kénytelenek vagyunk karbantartással, felújítással megőrizni munkaeszközeink használhatóságát. Hogy minél több jusson a korszerű, az egész népgazda­ság számára előnnyel kecseg­tető fejlesztésekre, beruházá­sokra. Matkó István Havasi Ferenc, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap dél­előtt a megyei pártbizottság tagjai, a járási, városi, köz­ségi pártbizottságok első tit­kárai, titkárai, a megyei ta­nács vezetői, a városi taná­csok, a járási hivatalok elnö­kei, a megyei pártbizottság apparátusának dolgozói, a megye néhány jelentős gaz­dasági egységének vezetői ré­szére tájékoztatót tartott népgazdaságunk helyzetéről, a VI. ötéves terv politikai, gazdasági követelményeiről. Havasi Ferenc elvtárs kedd délután érkezett me­gyénkbe. Frank Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára — Gyulavári Pál megyei tanácselnök, Csatári Béla, Sza-bó Miklós megyei titkárok, valamint Rubik László, a KB munkatársa társaságában — tájékoztatta a Központi Bizottság titká­rát Békés megye társada­lompolitikai, gazdasági hely­zetéről, véleményt cseréltek az időszerű feladatokról. A tegnap délelőtti gazda­ságpolitikai aktíván Havasi Ferenc mélyreható elemzést nyújtott azokról a körülmé­nyekről és okokról, amelyek jelenlegi gazdasági helyze­tünk kialakulásában megha­tározóak voltak, és amelyek a gazdaságnak több terüle­tén a jelentős eredményekhez is hozzájárultak. Ma már A bolgár államalapítás 1300. évfordulóját köszöntve hazánkban is számos rendez­vény ismerteti meg Bulgária elmúlt évszázadait és mai életét, kultúrájának értékeit a magyar közönséggel. Erről számolt be a Fészek Klub­ban szerdán tartott sajtótá­jékoztatón Hanga Mária művelődési miniszterhelyet­tes, a magyar—bolgár kul­turális együttműködési ve­gyes bizottság magyar tago­zatának elnöke. Utalt arra, hogy a ,két or­szágot, népeinket összefűző szálak már évszázadokkal ezelőtt is szövődtek. Az utóbbi évtizedekben a szo­cializmust építő két ország népgazdaságunk nem egy ágában piacorientált, teher­bíró ágazat fejlődött ki, amelyben a KGST szerepe nem elhanyagolható körül­mény. Beszélt gazdaságirá­nyítási rendszerünk kialaku­lásáról, amely lényegében — s erre kevesen gondolnak, vagy figyeltek — már 1957- től pártunk következetes és a realitásokat figyelembe vevő politikájából követke­zett. Kezdetben ez a mező- gazdaságban jutott kifejezés­re. amikor az áru- és pénz­viszonyok szerepét szocialis­ta körülményeink között, a realitás talaján állva, figye­lembe Vettük. Ezt példák so­rával is bizonyította. Később ezeket a tapasztalatokat a népgazdaság egyéb ágazatai­ra is kiterjesztettük. Szólt az elmúlt tíz eszten­dő nehéz körülményeiről. amelyek erősebb ágazatokat is megingattak, a termelést visszavetették, üzemek sora ment tönkre. Nálunk ezt si­került kivédeni, annak elle­nére, hogy az árrobbanással egybeesőén kellett az inten­zív fejlesztés időszakát is él­ni. Szocialista gazdaságunk erejét igazolja ez. A VI. öt­éves tervünkről szólva azt hangsúlyozta Havasi Fe­renc, hogy ez reális, de fe­szített terv. A feszítettség nem a mennyiségi mutatók­ban mutatkozik meg, hanem a minőségi és a hatékonysá­gi követelményekben. A ha­kapcsolatai az élet minden területére kiterjedtek, ä po­litikai, a gazdasági, a tudo­mányos és kulturális együtt­működés egyaránt folyama­tosan bővül, s mind jobban elmélyül. Legutóbb — februárban — Lázár György miniszterelnök bulgáriai látogatása során születtek fontos megállapo­dások az együjtműködés újabb formáinak megterem­téséről. Ekkor írták alá a következő öt évre szóló kul­turális és tudományos együtt­működési munkatervet is. Idén az államalapítás ju­bileuma jegyében összeállí­tott gazdag programsorozat­nak fontos rész? a baráti or­tékonyság mértéke pedig a rugalmasság, és nem a mé­ret. Utalt ezzel arra a vitára, amely a kisebb vagy na­gyobb üzemek életképessége körül zajlik. A hatékonyság­gal összefüggésben említet­te, hogv mindenütt vállalni kell a munka szerinti elosz­tást — amelyről eddig töb­bet beszéltünk, mint tettünk —, s ennek minden követ­kezményét. Nem többletet kérünk pzzel, hanem a mun­kaidő teljes kidolgozását Ez is feltétele annak, hogy tár­sadalmi méretekben meg­őrizhessük az életszínvonalat, és javíthassuk a lakosság életkörülményeit a VI. öt­éves terv idején, amely a to­vábbi életszínvonal-növeke­désnek lesz a bázisa. Jelen­legi tervünk olyan — össze­gezte fejtegetését —, ame­lyet. politikailag is bátran vállalhatunk: nem a meg­torpanás, nem a visszaesés terve, - hanem népgazdasá­gunk intenzitását, a szocia­lista társadalom építését szolgáló célkitűzés. Áz őszinte hangú, az ösz- szefüggéseket mélyen feltáró gazdaságpolitikai tájékozta­tás után Havasi Ferenc, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára a megye vezetői kíséretében meglátogatta a Békéscsabai Kötöttárugyárat és a Gyulai Húskombinátot. Békés megyei látogatása szerdán este fejeződött be. szág mai drámairodalmának népszerűsítése, a közelmúlt­ban született műalkotások közül ugyanis eddig igen kevés jutott el a magyar ér­deklőd őkhöz. Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete tájékoztatást adott a Bulgáriában, az év­fordulóhoz kapcsolódva ki­bontakozó széles körű, az élet minden területét felöle­lő nemzeti programról, hangsúlyozva, hogy az emlé­kezés kulturális jelentőségén messze túlnő: a bolgár törté­nelem haladó, forradalmi és internacionalista hagyomá­nyainak feltárását, életben tartását tűzték célul. Emel­lett a bolgár nép országépítő munkáját, a mai társadalom fejlődésének eredményeit, internacionalista kapcsolat- rendszerét kívánják bemu­tatni. Rendezvénysorozattal köszöntik a bolgár államalapítás évfordulóját Hídelemeket hegesztenek a KÖVIZIG gépműhelyének szak­emberei a Gyulai Vízgépészeti Vállalat részére Fotó: Veress Erzsi Az MSZMP küldöttsége hazaindult Moszkvából Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt KB első titkárának vezetésével szerdán hazaindult Moszk­vából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának* küldöttsége, amely részt vett a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusán. A magyar pártküldöttsé­get a szovjet főváros kijevi pályaudvarán Viktor Grisin, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, az SZKP moszkvai városi bizottságá­nak első titkára, Leonyid Szmirnov, a Szovjetunió mi­nisztertanácsának elnökhe­lyettese, az SZKP KB tagja, Vlagyimir Pavlov, a Szov­jetunió magyarországi nagy­követe, Borisz Gosztyev, az SZKP KB osztályvezetője, Oleg Rahmanyin, az SZKP KB osztályvezetőjének első helyettese, Ivan Pavlovszkij közlekedési miniszter, az SZKP KB tagjai búcsúztat­ták. Jelen volt Szűrös Má­tyás, az MSZMP KB tagja, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete, a nagykövetség vezető munka­társai. Kádár Jánost és a küldött­ség tagjait a moszkvai ma­gyar kolónia kisdobosai vi­rágcsokrokkal búcsúztatták. Fotókiállítás az árvízről „Az ország közvélemé­nyének együttérzése kísérte a megye életét a nehéz ár­vízi napokban. Aggódással figyelték azok sorsát, akik elhagyni kényszerültek ott­honaikat, s a figyelem segí­tőkészséggel párosult. Ez a fotókiállítás emléket állít a küzdelemnek, az embernek, aki legyőzte a vizet” — mondotta tegnap délután Békésen Szathmári Gábor, a Népszava főszerkesztő-he­lyettese, amikor a városi művelődési központban meg­nyitotta a fotódokumentum­Kläl 11 úut. „így láttuk a békési árvi­zet” — ez a címe a doku­mentumkiállításnak, amely­nek fotóit Kiss Árpád, szö­vegét M. Szabó Imre, a Nép­szava munkatársai és Sztan- kay József főmunkatárs ké­szítették. A Népszava szer­kesztősége és a békési Vá­rosi Tanács közös rendezvé­nyükre azokat is meghívták, akik a fotókon szerepelnek. A kiállítás szinte végigkísé­ri az árvíz napjait a gátsza­kadástól a mentés megrázó jelenetein át a visszaköltöz- tetés nyugodtabb képeiig. A fotók közül több megjelent a Népszava hasábjain, de most közönség elé kerültek az archívumban maradottak is. A tegnapi megnyitó után Szathmári Gábor főszerkesz­tő-helyettes olvasói ankéton beszélgetett a békésiekkel, válaszolt kérdéseikre. A dokumentumkiállítás részlete Fotó: Martin Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom