Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
1981. március 29., vasárnap demokratizmus, a humanizmus államának megvalósítására. Vilmos császár német birodalmát, mocskos üzleteit és későbbi összeomlását felejthetetlen valóságérzékkel, látnoki és szatirikus erővel ábrázolja A császári birodalom című trilógiájában. Részei az Alattvaló. A szegények és A fej a becstelen spekulánsok, kardcsörtető nacionalisták, felelőtlen politikusok világát állítja pellengérre. Aki itt érvényesül, az az ideális alattvaló: lefelé kíméletlenül tapos, felfelé válogatás nélkül engedelmeskedik. „Egy olyan birodalom, amely egyedül hatalmon alapult, nem pedig szabadságon, igazságon és igazságosságon, egy olyan birodalom, amelyben csak parancsoltak és engedelmeskedtek, pénzt kerestek és kizsákmányoltak, az embert azonban nem becsülték, nem győzhet, ha mindjárt emberfölötti hatalommal vonulna is ki." Heinrich Mann Zola-esszéjének sorai III. Napóleonról íródtak ugyan, de Vilmos császár német birodalmára értendők. Zola szenvedélyes élet- és igazságszeretete, igénye, hogy korának eseményeit átélje, és irányításában részt vegyen, az emberiségért, a jobb világért küzdjön, magával ragadta Heinrich Mannt. A német író Zolának szentelt esszéje a zolai ars poetica méltatása saját hitvallása. Az elkötelezettséget, hogy a regény ne csak ábrázolja, hanem segítse is a hazugságokat leleplezni, és a forradalmon keresztül a szocializmust megvalósítani, Zolától tanulta, és komolyan hirdette. A műből áradó ten- niakarás, hit, szenvedély lebilincselő és felejthetetlen olvasmánnyá varázsolja a Zola-esszét — és méltóképp tanúskodik Heinrich Mann világképéről és jelentőségéről. Száztíz éve született Heinrich Mann A polgárság társadalmi rangjának és művészetének makacs őrzője, a humanizmus hagyományainak féltő képviselője, a kritikai realizmus mestere, a nyelv legendás hírű művésze, századunk egyik legnagyobb írója Thomas Mann. Méltóság- teljes alakja mellett — vagy inkább árnyékában — méltatlanul kevés a fény, amely 4 évvel idősebb fivérére, Heinrich Mannra esik. Értelmetlen lenne a testvérpár, a két iró erényeit és tévedéseit párhuzamba állítani. Különösen úgy, hogy egyik magasztalása a másik tekintélyét csorbitsa. Annyi talán mégsem elítélendő, ha a mostohább sorsú író javára említünk néhány figyelemreméltó szempontot — születésének 110. évfordulóján. Heinrich Mann átfogó életművében — 19 regényt, 55 novelát, sok esszét és drámát írt, jelentős publicisztikát hagyott hátra — nem minden darab remekmű. Főleg korai és legutolsó művei gyengék, kevéssé hitelesek, erőltetettek, de mellékesek is a szerző munkásságának megítélésekor. A Kisváros, a Ronda tanár úr (Kék angyal címmel Marlene Dietrichhel a főszerepben filmként szintén sikert aratott) és az Eldorádó azok a keményen 'társadalomkritikus és mesterien szatirikus regényei, amelyek hűen jellemzik. A korai művésznovellákban már felfedezhetők a jelek, hogy mi foglalkoztatja valójában az írót. A családi házban, a lübecki arisztokratavilágban, majd kilépve otthonról a kispolgárság, a képmutatás és a hatalomharc terepére, találkozik a nagy konfliktussal: az érzékeny lelkű, elbukó művész szemben a praktikus, érvényesülő polgárral, kereskedővel, gyártulajdonossal; a szépség, a művészet az eszme egyfelől, de ellentétben ezzel ott a valóság, az élet, a hétköznapok embertelenné válása. Röviden: Szellem és tett (esszékötetének, illetve egyik esszéjének is ez a címe) között tátongó szakadék. Ebben fogalmazza meg, miben áll az író dolga: „szövetkezzék a néppel mindenféle hatalom ellen.” S ebben áll a nagy titok, azaz a nagy különbség. Míg Thomas Mann sok jelentős kortársával együtt a társadalom és a művészet közötti ellentétet kibékíthetetlennek találta, az első világháborúért például még lelkesedett, és lelkesített, mivel úgy vélte, hogy a háború népszerűsítése írói feladat, a kultúra kincseit pedig féltette a néptömegektől ; addig bátyja sokkal rugalmasabban viselkedett, s képes volt túllépni neveltetése, környezete korlátain. Belátta tévedéseit, és változtatott álláspontján. A háborútól semmit sem várt, felismerte imperialista tartalmát. Nem zárkózott a művészet védelmező ölébe, ringatásában, hanem igyekezett a társadalmi harcok kellős közepében mozogni. Felismerte ugyanis az óriási igazságtalanságokat, s művészetét annak akarta szentelni, hogy felháborodásának, vágyainak hangot adjon, a demokráciát sürgesse. Ügy látta, politikának és irodalomnak csakis egy célja és tárgya lehet: az igazság kivívása, és ezért kell minden írónak és politikusnak együtt küzdeni. Heinrich Mann a német munkásosztályban fedezte fel a szövetségest, amely egyedül képes lehet a Március 8-án nyílt meg Tóth Ernő békéscsabai festőművész kiállítása Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban. A kiállítást bevezető gondolatok sorában Fekete Jánosné, a békéscsabai Városi Tanács elnökhelyettese áttekintette a két város közötti képzőművészeti együttműködést, és annak fontos része, állomásaként értékelte a kiállítást. (Bár nem tartozik a kiállítás tartalmi beszámolójához közvetlenül, mégis örömmel kell szólni arról a jó közösségi szellemről, mely szép számú csabai, gyulai képzőművész kollégát is elhozott Tóth Ernő vásárhelyi bemutatkozására.) Igaz ugyan, hogy Tóth Ernő műveivel a Békés megyei tárlatlátogatók már néhány alkalommal találkozhattak az utóbbi Alföldi Tárlatokon, és így neve bizonnyal nem ismeretlen, mégis néhány mondatban nem árt eddigi művészútjáról szólni. Ez a pálya természetesen rövid, hiszen Tóth Ernő 1949-ben született, az észak-magyarországi Sajóecsegen. Pályaíve korán felismert tehetsége ég a szülői egyetértés folytán simán ívelt máig. A budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban folytatott jó alapozó középiskolai tanulmányok után a mesterségbeli tudás felső szintjét a Képzőművészeti Főiskolán 1974— 1978. között Iván SziláTd, Barcsay Jenő és Patay László növendékeként sajátította el. A diploma megszerzését követően megkapta a fiatal képzőművészek pályaindító elismerését, a Derkovits ösztöndíjat. És mindkét „fél” számára szerencsésen nem volt sokáig műterem nélkül sem. Nem ragaszkodva a fővároshoz, kérte-elfogadta a békéscsabai műterme« lakást. Néhány itteni évének most bemutatott gazdag termése azt mutatja, hogy jól Tóth Ernő: Álom érzi magát itt, és töretlen alkotókedvvel születnek egymás után saját hangját már meglelt egyéni karakterű festményei. Ez a hang új és friss. Nem kötődik sem a Békés megyei, sem tágabbanaz alföldi festészet hagyományaihoz. Nem széles rónákkal, tanyákkal vagy paraszt- emberekkel találkozunk művein, hanem képzelet és való, líra és filozófia általa teremtett külön világával. Ez a helyi hagyományoktól való függetlenség azonban nem jelenti Tóth Ernő társtalan- ságát is. Csak ez a kötődése az azonos korosztályú fiatal festőknek. (Kovács, Nagy, Dienes,, Duschanek) ahhoz a csoportjához kapcsolja, akik szintén az embert helyezik művészetük központjába. Tóth Ernő emberei a maguk formáját tekintve valósak és mégsem teljesen azok. Átírja őket, hogy ecsetjével szerethesse, megmosolyoghassa, lemezteleníthesse, kigúnyolhassa őket. A tér, a környezet, amelyben léteznek. mozognak szintén különös, nem mindennapi fáj, soha nem létezetten finom zöldből, kékből szőve. Átlátszó lapok határolják embereit nem egyszer. Különös eszközök (bicikli, léghajó, bábuk, kalitka, repülőgép) társaságában érzik jól magukat. De a körülöttük látható állatok is inkább a fantáziában, mint a nagy Brehm- ben találhatók. Persze nagyon félrevezető és igazságalan így egymástól elszakítottan felsorolni, mintegy száraz leltár szerint számba venni a „kelléktárat”. A lényeges az, hogy Tóth Ernő mindezekkel önmagáról és egyben mindany- nyiunkról . is szól. Szálkás, olykor kissé groteszk rajzi, formai világa, vonalrendje harmonikus egységben él színvilágával. Ez a színvilág visszafogott és mégis festői gazdagsággal teli. Persze azért nem csak kisebb-na- gyobb hibáinkat, emberi esendőségeinket tűzi ecsetvégre. Olykor elmerül-me- reng a történelem, a múlt világába is, mely számára annyi titokkal, ismeretlenséggel teljes. Máskor viszont a festői-filozófikus évszak, az ősz, vagy az egyik legszebb emberi érzés, a szerelem hozza mozgásba palettáját, és a sárgák, barnák gazdag, de finomkodás nélküli bensőséges lírájának varázsával nyűTóth Ernő: Vadászat gőz le bennünket. Elismerésre méltó az a bátorság, amely- lyel az európai művészetben már oly sokak által és olyan változatos megközelítésben feldolgozott emberi világhoz, a bohócokhoz hozzányúlt. Az eredmény szokatlan, bizarr szituációkkal, fanyar-gyöngéd együttérzésben fogant művekben nyújt élményt. Most derült ki, hogy egyetlen mű címét sem írtam le. De hiszen a kiállítás olyan egységes, hogy egy-egy mű kiemelése igazságtalan lenne, valamennyi érdemes alkotás elemzésére pedig érthetően nincs mód. És különben is egy hírlapi recenziónak nem örökérvényű értékelés a feladata, hanem tájékoztatás és kedvcsinálás, lelkesítés a művekkel való személyes találkozásra. Remélem, hogy ezt a feladatát írásom betölti. Bízom azonban abban is, hogy ezt, vagy egy újabb „együttest”, a nem nagyon távoli jövőben láthatják majd — utazás nélkül is — a csabai, gyulai művészetkedvelők. Dömötör János Tóth Ernő: Animátor Mucsi József: Egyezkedés a tengerrel Sok éve már, hogy Lapadon egyezkedtünk egy fapadon: néked adom dévaj kedvem, csak te ringass az öledben. Emlékszel-é, ott Lapadon egyeztünk meg: néked adom szabad szívem, s te azt mondtad, cserébe adsz gyújtó tavaszt. Szerződésünk bábaszilva, pedig két nyelven van írva. KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Tóth Ernő festőművész kiállítása Hódmezővásárhelyen Niedzielsky Katalin
