Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-27 / 73. szám

1981. március 27., péntek • i A belvíz egész utcaszakaszokat árasztott el Kevermesen A napokban három Dél- Békés megyei községünkben tájékozódtunk a belvíz okoz­ta gondokról és a károsul­tak elhelyezésének körülmé­nyeiről. KUNAGOTÄN március 6- tól harmadfokú belvízvédel­mi készültség van érvény­ben. Eddig 46 lakóház ron­gálódott meg, hat pedig tel­jesen összedőlt. A tanács ve­zetői számítanak arra, ha a házak összeomlása tovább folytatódik, szükség lehet az iskolai tantermek kiürítésé­re is. Azt tervezik ugyanis, hogy végszükség esetén ezek­be a helyiségekbe költözte­tik be a károsultakat. To­vábbi problémát jelent, hogy legtöbbjük csekély nyugdíjat kap, s ugyanakkor az OTP csak 100 ezer forintig ad kamatmentes hitelt új ház építéséhez. Tavaly egyéb­ként 41 lakos vett fel bel­vizes kölcsönt a községben. A beérkező igényeket a szakigazgatási szerv egy­másfél hónap múlva tudja csak véglegesen elbírálni. A tapasztalatok szerint a vá­lyog- és vert falú házak egy része csak a víz levonulása után repedezik meg. KEVERMESEN szintén óriási erőfeszítéssel folyik a belvíz elleni küzdelem. Ami­kor ott jártunk, már 100 kárbejelentésről volt tudo­mása a helyi tanácsnak. A 22 lakóházon kívül sok gaz­dasági épület is összedőlt. Akadnak olyanok, akik nem hagyják el otthonukat, mert a ház még épségben meg­maradt részébe költöztek. Ami a község belterületét il­leti, ott 24 hektárt borít ösz- szefüggő vízréteg. Van olyan terület, ahonnan az idén már tizedszerre próbálják eltávolítani a belvizet. Ha tartósan meleg maradna az idő, sürgősen hozzá kellene kezdeni — a járványok meg­akadályozása céljából — a szükséges fertőtlenítési mun­kálatokhoz. Ugyanis nem­csak emésztőgödrök, udvari vécék, hanem sírhalmok is víz alá kerültek. Sok he­lyen a kutak tisztaságát ve­szélyezteti a szennyező anya­gokkal keveredett trágyalé. LÖKÖSHÁZÁN másodfo­kú belvízvédelmi készültsé­get rendelt el a hatóság. A község határában egy szi­vattyú működik. Víz borít­ja az eleki út egy rövid sza­kaszát is, ahol itt-ott elég mély kátyúk keletkeztek. Eddig három ház rongáló­dott meg. Egy családot ki kellett költöztetni, s az el­helyezésről a Mezőhegyesi Állami Gazdaság lökösházi telephelye gondoskodott. Né­hány helyen eláfalazással próbálják megerősíteni a há­zakat. Most az állomás, a Gábor Áron u. és az Árpád u. környékéről vezetik el a vizet. Sokat könnyít a hely­zeten a már meglevő két csatorna, és folyamatban van a harmadik vízelvezető árok elkészítése is. Szükségessé válik az átereszek megépí­tése a kritikus helyeken. Lakhatatlanná vált kunágotai lakóház Kunágotán, az Árpád u. végén felállított szivattyú 10 köb­méter vizet emel át a csatornába percenként Kép, szöveg: Bukovinszky István Fontos politikai munka a gyógyítás Kórházi KISZ-esek Gyulán Hét esztendeig volt KISZ-titkára a gyulai megyei kór­ház bizottságának dr. Kovács Gábor. Hosszú idő ez eb­ben a politikai, társadalmi funkcióban, komoly, nagy felelősség. így gondolja ezt bizonyosan a nemrégiben választott vezetőség, s az új titkár, dr. Vincze Gábor, a 3-as elmeosztály orvosa is. Érdemes átgondolnunk, hogy milyen múltról tudtak beszámolni a legutóbbi, hosszan tartó vezetőségválasztó küldöttgyűlésen. A bizodttság négy alap­szervezetet irányít, van köz­tük 28, de 59 tagú is. A lét­szám egyenletesen nő: há­rom évvel korábban például 122-en, a következő években 144-en, 158-an, jelenleg pe­dig 161-en vannak az ifjúsá­gi mozgalomban. Folyamato­san tartják a kapcsolatot a tagutánpótlást jelentő intéz­ményekkel: a gyulai egész­ségügyi szakiskolával, a Sze­gedi Orvostudományi Egye­temmel. A párttaggá nevelés eredménye, hogy tavaly öt fiatalt ajánlott a KISZ a kommunisták soraiba. So­kan tanulnak a különböző oktatási formákban, az ifjú­sági vitakörök eredményesen tájékoztatják a résztvevőket az aktuális politikai esemé­nyekről. A folyamatos beteg- ellátás mellett védnökséget vállaltak, és dolgoztak a gyermekkórházi rekonstruk­ciónál. Társadalmi munká­ban gyűjtöttek papírt, töre­kedtek a takarékosságra, környezetrendezést végez­tek, a fogászati dolgozók pe­dig az iskolafogászati mun­kából. az egészségügyi felvi­lágosításból vették ki a ré­szüket. A 2-es számú általá­nos iskola úttörőivel a kór­ház ifivezetői találkoznak rendszeresen. Labdarúgócsa­patukra büszkék az egészség- ügyi dolgozók, szépen szere- f pelnek a városi bajnokságo­kon. Folyamatosan rendez- j nek kulturális programokat J a Semmelweis ifjúsági klub­ban, szakmai-politikai ve- | télkedőket is szerveznek. A KISZ-nek tekintélye van in­tézeti és osztályos szinten is, a fiatalok véleményét a po­litikai, gazdasági, társadal­mi vezetők figyelembe ve­szik. „Nem vagyunk szónokok, de a nehezen születő mon­datok mögött komoly tártál- . mi munka rejlik” — mondta a fiatalok találkozóján dr. Deli László, a kórházi párt­vezetőség ifjúsági felelőse. „A fiatalság problémái az intézet gondjai is” — foly­tatta, majd méltatta, mi­lyen példamutató fegyelem­mel, kitartással dolgoznak a KISZ-esek a nehéz körülmé­nyek között. Biztatta őket: véleményüket ne fojtsák magukba, beszéljenek fóru­mokon, az üzemi négyszög döntéseinél, a jóról és a fe­gyelmezetlenségekről egy­aránt szóljanak. A takaré­kosságra törekvés a kórház­ban is komoly lehetőség, él­ni kell a jobb munkaszerve­zéssel. Egyre nő az egészség- ügyi dolgozók felelőssége, az egészséges életmódra nevelés, a szív- és érrendszeri meg­betegedések terén. A kongresszusi levél vitá­jában az alapszervezetekben és az összevont taggyűlésen is a lakáskérdés állt központ­ban. Beszélgettek a tanulás­ról, a szakmai fejlődésről, az ifjúsági takarékbetét, s az orvosok új pályázati rend­szerének előnyeiről. Java­solták, hogy az ágy mellett dolgozó ápolónőket sorolják fizikai állományba, így talán könnyebb lehet a lakáshoz juttatásuk is. Durkó Zsuzsa vegyész a nyelvtanulás fon­tosságára hívta fel társai fi­gyelmét. A lehetőség adott a baráti northauseni kórház kapcsolatainak segítségével. Dr. Szabó Mihály alapszerve­zeti KISZ-titkár a szakmai és a mozgalmi munka össze­tartozásáról beszélt. A fiata­lok többsége a gyakorlati életben; tudományos tevé­kenységével, gyógyító mun­kájával, közéleti aktivitásá­val bizonyít. A kórház jó hí­rét növelte a KlSZ-védnök- séggel tavaly rendezett fiatal pszichiáterek országos fó­ruma. A kongresszusi levél­ből tükröződő rétegkövetel­ményeket, felelősségteljes folyamatos szakmai, mozgal­mi munkát szeretnének meg­valósítani a kórház ifjúkom­munistái. Az új KISZ-titkár, dr. Vincze Gábor szerint az aktivisták mércéje nem lehet csupán a taggyűléseken való részvétel. Alkotó közössége­ket, az együttes élményszer­zés lehetőségét kell megte­remteni. A szakszervezet és a KISZ együttműködéséről dr. Tóth Károlyné szb-titkár szólt. A bizalmiak és a KISZ-es ak­tívák közösen szervezték a munkavédelmi őrhálózatot. Kérte a fiatalokat, hogy a szocialista munkamozgalom elvei szerint dolgozzanak, s ígérte, hogy a szakszervezet lehetősége szerint segít a la­kásgondokon. A megyei kór­ház főigazgató főorvosa, dr. Sarnyai Ferenc legfontosabb A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa (SZOT) a Mun­ka Törvénykönyve 17. §-ában kapott felhatalmazás alapján a munkavédelem és a társa­dalombiztosítás területén lát el államigazgatási jellegű feladatokat. A Munka Tör­vénykönyvének 7. §-a erre alapozva határozta meg rész­letesen a SZOT-nak a mun­kavédelem irányításával, ösz- szehangolásával és ellenőrzé­sével kapcsolatos jogait. Gya­korlására csak a SZOT és nem általában a szakszerve­zet jogosult. Ezekről a kérdé­sekről beszélgettem Főcze Lajossal, a SZOT munkavé­delmi osztályának a vezető- -jével, aki bevezetőben el­mondta, hogy az államigaz­gatási feladatokkal együtt természetesen a mozgalmi jellegűek is a SZOT-ra há­rulnak. — Mi határozza meg az ál­lamigazgatási jellegű felada­tokat? — A Minisztertanács 47/1979. (XI. 30.) számú ren­deleté, amely a munkavédel­mi ’ tevékenység alapja, és a beosztott dolgozóktól a mi­niszterekig mindenkire egy­aránt vonatkozik. Meghatá­rozza többek között a mun­kahely tervezésével, üzemel­tetésével és karbantartásával kapcsolatos követelményeket. — A rendelet csaknem másfél éve jelent meg. Azóta mi valósult meg belőle? — Az I. szakasz befejező részénél tartunk, ami azt je­lenti, hogy ./több fontos köz­ponti "(miniszteri) intézke­dést már kiadtak. — Tudna mondani néhá­nyat ezek közül? — Egyebek közt a Köz­ponti Statisztikai Hivatal el­nökének a rendelkezése meg­határozza az üzemi balesetek bejelentésének, kivizsgálá­sának és nyilvántartásának módját. A munkaügyi mi­niszter rendelete szabályoz­X. KONGRESSZUS 1981 feladatként az emberek egészségének megtartását, megőrzését, a gyógyítást je­lölte meg. „Legalább annyi­ra politikai kérdés ez, mint a mozgalmi munka — mondta —, de nehezen mérhető. Az egészségügy hatékonyságát számszerűen nem lehet ki­mutatni. Az öregeknek pó­tolhatatlan tapasztalata, és a fiataloknak is sok jó gon­dolata van, . ezt figyelembe véve, az esetleges nemzedéki gondok feloldódnak”. A párt- bizottság titkára, dr. Bálint János többek között a KISZ és a pártcsoportok munkájá­nak jobb összehangolására hívta fel a figyelmet. A KISZ városi bizottságának titkára, Kozák Ferenc elismeréssel beszélt a kórházi KISZ-es életről, de kritikai észrevéte­leit is elmondta. A jövő fel­adatául a klub- és sportmoz­galom, az irányító munka fokozását, az alapszervezetek közötti kapcsolat közvetle­nebbé alakítását jelölte. A városi küldöttértekezleten is figyelembe veszik az egészségügyiek sok jó javas­latát és véleményét. A forradalmi ifjúsági na­pok keretében kapták meg kitüntetéseiket szakmai és mozgalmi munkájukért az arra érdemesek is. Kiváló Munkáért kitüntetést ka­pott dr. Szabó Mihály pszi­chiáter és Fábián Pálné tit­kárnő. Miniszteri dicsérettel Nagy Julianna asszisztensnőt és Huszti Zoltán ápolót ju­talmazták, többeknek pedig főigazgató főorvosi dicséretet és könyvjutalmat adtak át. za a foglalkozási betegségek­kel és az üzemi balesetekkel kapcsolatos károk megtéríté­sének új rendjét. így például foglalkozási betegségeknél és üzemi baleseteknél a táp­pénz az átlagkeresetnek meg­felelő összeg. Az egészség- ügyi miniszter rendelete ér­telmében ez év január 1-től megszűnt a védőétel, aminek az árát bérpótlék címén fi­zetik ki a dolgozóknak, vagy beszámítják az átlagbérükbe. Védőital továbbra is jár. Az egészségügyi miniszter ren­delete határozza meg a munkahelyek egészségügyi követelményeit, a foglalkozá­si megbetegedések körét, a kivizsgálások rendjét, továb­bá az előzetes, illetve az idő­szakos szakmai orvosi alkal­massági vizsgálat módját. — Hogyan történik az egészségügyi követelmények gyakorlati megvalósítása? — Az egységes értelmezés elősegítésére elkészült egy 5 évre szóló munkavédelmi szabványosítási terv, amely­ből az 1980. évre vonatkozó rész megvalósult. Egy részü­ket a KGST-országokkal is egyeztettük. Ilyenek például a védőeszközökkel — mint a hegesztőpajzzsal, a fényszű­rőbetétes szemüveggel — kapcsolatos követelmények. — Mikor adják ki a többi minisztériumok a rendelke­zéseket? — Ebben az évben folya­matosan, figyelembe véve a Minisztertanács 47/1979. szá­mú rendeletét. Elősegíti a munkájukat az Országos Munkavédelmi Bizottság (OMB), amely számos irány­elvet, ajánlást adott ki, pél­dául a munkavédelmi szer­vezet felépítésére, a munka- védelmi szabályzat készíté­sére stb. Ez év végéig a me­gyei tanácselnökök is ponto­sítják a munkavédelmi uta­sítást. üz Utasellátó megyénkben A közelmúltban értékelték Békéscsabán az Utasellátó Vállalat és a területi igazga­tóság ötéves munkáját, meg­határozták a VI. ötéves terv, valamint az 1981-es esztendő kereskedelempolitikai fel­adatait. Az elmúlt évben ar­ra törekedtek, hogy a lany­huló ételforgalmat fellendít­sék. Ennek hatására 6—7 százalékkal nőtt az árbevé­tel. Ugyanakkor csökkent a létszám, bevezették a bértö­meg-gazdálkodást. Rendezték a fizetéseket, emelték a mű­szakpótlékot, az eddiginél többen kapnak takarítási pótlékot. Az eredménytervü­ket is túlteljesítették, hiszen csaknem 42 millió forint nyereséget értek el. A Szolnok—Békés megyei igazgatóság területén levő üzletek bevétele emelkedett ugyan, de a fejlődés üteme az előző évekhez képest mér­séklődött. Az ételek és a szeszmentes italok forgalma 4,3 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. Szó esett az idei elképzelé­sekről is. Ezek szerint az a céljuk, hogy színvonalasan szolgálják ki az utazóközön­séget, kulturált szolgáltatást nyújtsanak, összességében 2 milliárd 145 millió forint for­galmat bonyolítanak le, eb­ből a több mint 400 Szolnok és Békés megyei dolgozó 179 milliót teljesít. Végül összegezték a lehe­tőségeket. Megállapították: a vállalati tervek egyeznek a népgazdasági elvárásokkal. Azon lesznek, hogy javuljon a gazdálkodás, nőjön a gaz­dasági vezetők vállalkozó­kedve és kezdeményezőkész­sége. — Mi a gazdálkodási szer­vezetek feladata a miniszter- tanácsi rendelettel kapcso­latban? — A vállalatoknak, szö­vetkezeteknek, intézmények­nek csak 1982-ben kell kiad­niuk az új munkavédelmi szabályzatot. (A gazdálkodó szervezet vezetője a munka- védelemmel összefüggő ha­tásköröket a szervezeti és a működési szabályzatban kö­teles meghatározni.) Az új munkavédelmi szabályzatban az üzemekben alkalmazott technológiai, műveleti, gép­kezelési és karbantartási uta­sításokat ki kell egészíteni, hogy azok megfeleljenek az új követelményeknek. — Mozgalmi vonatkozás­ban mik a tennivalók? — Az agitáció és propa­ganda a SZOT határozatai alapján. A következőkben negyedévenként megjelenik majd a Munkavédelmi füze­tek című kiadvány is, amely a különböző intézkedésekről, a legfontosabb tudnivalókról tájékoztatja az érdeklődőket. — Mi a szakszervezeti tes­tületek feladata? — A SZOT határozza meg a szakszervezeti testületek munkavédelmi feladatait, va­lamint a munkavédelmi fel­ügyelők jog- és hatáskörét. Előzőleg azonban — ez év végén — széles körű vitára bocsátja a felügyelők szerve­zési és működési szabályza­tának, valamint a munkavé­delmi vezetők kézikönyvének a tervezetét. — Mi a szerepe az SZMT munkavédelmi osztályának? — Az osztály területileg illetékes az államigazgatási feladatok ellátásában, moz­galmi vonatkozásban pedig a munkavédelmi agitáció és propaganda irányításában. — Mi a véleménye az osz­tály munkájáról? — Figyelembe véve a fej­lődést, az SZMT munkavé­delmi osztálya bizonyára ké­pes ezután is eleget tenni a követelményeknek. Helyes­nek tartom, hogy — mint más lapok is — a Békés megyei Népújság rendszere­sen foglalkozik a munkavé­delemmel, s így közvetve se­gítséget nyújt az üzemi bal­esetek megelőzését szolgáló céljaink megvalósításához. Pásztor Béla Bede Zsóka A munkavédelem irányításáról, ellenérzéséről Beszélgetés Föcze Lajossal, a SZOT munkavédelmi osztályának vezetőjével

Next

/
Oldalképek
Tartalom