Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-22 / 69. szám
1981. március 22., vasárnap A szavak kincse G yönyörű kincsünk a szó, miénk a nád, a víz, a szél, a nap; lám vagyonunk töredéke is mily beláthatatlan messzeségbe hívhat... Mérhetetlenül gazdagok vagyunk, miénk minden, aminek nevet adott az ember; minden, ami volt, amit elődeink kínnal és örömmel kiszakítottak maguknak a végtelen világból; amit megismertek, amit feltételeztek, amire ráhibáztak, minden-minden, amit a közlés kölcsönös szükséglete velük elneveztetett... most bennünk torlódik, agysejtjeinkben halmozódik, s néha úgy érezzük, hogy mindez itt van a nyelvünk hegyén. Ám mindent egyszerre ki nem mondhatunk, a szavak használatának értelmes rendje vn, és ez a rend kötelez. A szavak kincse akkor kincs igazán, ha a másik emberhez utat talál. Elsorvad ez a kincs, ha fösvényként zárjuk magunkba, és értéktelen lesz, ha fecsegünk Örökségünk nem csak az emberi nyelv, a magyar beszéd, a szó; örökségünk a szavak rendje is. És a szavak rendje fegyelemre int. Mert ahogy nem lehet költő, aki ezt a fegyelmet — nemzeti létünk lényegi részét — béklyónak érzi, aki nem vállalja önként, hogy képes legyen másokat gazdagítani, éppen úgy nem lehet teljes értékű ember, aki a szavakat kellő rend nélkül fecsérli. A szavak kincse csak másokban mérhető. Sokféle rendje van e kincsnek; igazgyöngyökként fűzhetjük szabatos mondatokba, készíthetünk belőle tompafényű láncot, amelyben egy-egy szó ékkőként ragyoghat, lehet e rend nehéz veretű fegyver, vagy bármi más drága szerszám, ami értéket teremt; lehet ívfény, ami lángra gyújt, lehet villám, ami porba sújt, lehet ringató fuvallat, csatába hívó kürtszó, kilencágú korbács, hímzett palást, örvény, diadalív, szerpentinút egy hegyre, és tovább; hasonlíthat a fecske röptére, megreszkettetheti a szíveket. De ez mind csak másokban mérhető. Eszünkbe jut-e ez, amikor megszólalunk? Megfordul-e fejünkben, hogy a beszéd ... felelősség? Hányszor vagyunk úgy, hogy éppen a kimondott szavak, a saját szavaink emelnek falat közénk? Hányszor merül el a legszebb szándékunk is a szavak ködébe, hányszor reked ez a szándék a mondatpanelek rettentő börtönébe; hányszor issza fel itatósként a szakmai vagy a mozgalmi zsargon! És a legszörnyűbb, hogy általában akkor bástyázzuk körül magunkat szavakkal, amikor magunkból kellene megmutatni valamit, amikor volna mit mondanunk, és fontos lenne, hogy minél többen figyeljenek ránk. Pedig tudjuk jól — hisz sokszor tapasztaltuk, amikor már beszélt —, hogy csakis a gondolkodtató, vagy az érzelmet fakasztó szónak van ereje, a többi mind — bárminő szabatos rendbe is álljon — untat, kábít, álmosít. És azt is tudjuk, hogy mások szavainak bennünk mikor van foganatja. Akkor, ha a beszélőt nem maga a beszéd, hanem a közlés vágya hatja át, ha gondolatot akar megértetni, ha önnön bűvkörébe kívánja vonni hallgatóját, s mindehhez saját magából igyekszik szinte kiszakítani a leg1 megfelelőbb szavakat, ha nem fél, nem szégyell, és nem lusta temérdek kincséből válogatni. Mindezt tudjuk, mégis, ha ránk kerül a sor, ha nekünk kell vagy kellene másokban gondolatokat, érzelmeket keltenünk, félünk, szégyenkezünk, vagy lusták vagyunk magunkat megmutatni. Ezért is kérünk szót oly ritkán egy-egy fórumon, s ha szót kérünk mégis, ezért ismételjük a már sokszor hallott, magunk által is únt szófűzéreket. C sak mondjuk, mondjuk a „magunkét” (ami tulajdonképpen nem a miénk), és másokban keressük a hibát, ha nem figyelnek ránk, vagy — rosszabb esetben — észre sem vesszük, hogy szavunk közönybe hull. Márpedig, ha ezen változtatni nem vagyunk hajlandók, vagy nem leszünk képesek, szavaink megfakulnak, rendjük végtelen gazdagsága lassan elsorvad bennünk, és előbb-utóbb üresek, kongók leszünk, mint a hordó, amelyből a bor már kifolyt, s nem másokban, bennünk fog kiapadni a gondolat, az érzelem. Aczél Gábor Járási klubtalálkozót rendeznek Gyomán Március 28-án, szombaton reggel 9 órakor Gyomán, a Katona József Művelődési Házban találkoznak Szarvas járás ifjúsági klubjainak fiataljai. Az ünnepélyes megnyitót követően László Imréné, a békési művelődési központ igazgatója Az ifjúsági klub mint csoport címmel tart előadást, amelyet Pályaválasztási játék A Békés megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet, valamint a Magyar Üttörők Szövetsége Békés megyei Elnöksége „Tettekkel nyakkendőnk becsületéért” címmel hirdetett pályaválasztási játékot, felső tagozatos diákok részére. A játék 3. fordulója is lezárult, melyre 8 ötödikes, 8 hatodikos és 11 hetedikes raj küldte be a megoldásokat. Az ötödikesek közül a szarvasi 2-es számú iskola Ságvári raja első, a kaszaperi iskola Ságvári raja és a nagybánhegyesi iskola Szabadság raja a második, a békéscsabai Padrah Lajos Általános Iskola Móra raja pedig a harmadik helyen végzett. A hatodikosok között a békéscsabai Padrah Iskola Vörös Csillag, a gyomai 2-es számú iskola Vadász és a szarvasi 1-es iskola Lenin raja részesül jutalomban. A hetedik osztályos rajok közül a békéscsabai Padrah Iskola Toldi raja, valamint a szarvasi 2-es iskola Herman Ottó raja végzett a legtöbb pontszámmal. A játék utolsó fordulójának beküldési határideje április 30. Részlet a Cantata Profana című bábadaptációból Fotó: Bikfalvi Ferenc Bartók-emlékhangverseny Békéscsabán A Békés megyei Tanács művelődésügyi osztálya, Békéscsaba város Tanácsa, az Országos Filharmónia Békés megyei Kirendeltsége, valamint a Békés megyei Művelődési Központ március 30-án, hétfőn este 7 órai kezdettel Bartók-emlékhang- versenyt rendez a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. Ünnepi beszédet mond Fekete Jánosné. a békéscsabai Városi Tanács elnökhelyettese. Elsőként Vajda Márta, a Békés megyei Jókai Színház művésze mondja el Fodor András Bartók című versét. Ezt követően a KPVDSZ békéscsabai Napsugár bábegyüttese adja elő Bartók: Cantata Profana című művének bábadaptációját. A műsor második részében a Bolyongás, a Jószágigéző, valamint a Négy szlovák népdal című művet adja elő a békéscsabai Bartók Béla vegyes kar, Rázga József vezényletével. Zongorán Nátor Éva kísér. Komoly zenei élményt ígér Zempléni Kornél zongoraművész záróműsora is, aki Bartók Három Csík megyei népdal, Este a székelyeknél, Medvetánc, Szvit, valamint Román táncok című művét adja elő. Simon Zoltán grafikái a gyulai művelődési központban Egy harmincéves fiatal grafikus, Simon Zoltán lapjaiból nyílt kiánítás március 14-én, a gyulai művelődési központban. A tárlat 25 grafikát mutat be. A rajzok témája az emberi magatartásformák változatai, hiszen rólunk és viszonylatainkról van érett mondanivalója az alkotónak. Az embert és természetes életterét óvja, néhol Ironikusan — amikor a gyanútlan gyermekrajz felnőttesen gonoszkodó figurával egészül ki — néhol figyelmeztetően — amikor az alapos tájrendezők tevékenységét kérdőjelezi meg. Az emberalak majd minden rajzán jelen van. A Capricco című rajz két beszélgető figurája például nemcsak Simon tehetségéről győz meg, hanem erős hangulati kifejezőképességéről is. Alom és valóság egyszerre jelenik meg nála, de a kettő között egy olyan csavarral, mely átfordításával az értékrendek felcserélődhetnek. A kiállítás Simon Zoltán első jelentősebb, remélhetően egy folyamat kezdeteként felfogható bemutatkozása. Szabados Árpádnál, a Derkovits-körben kezdett rajzolni, aztán tanárképző főiskolán tanult, kiállításainak eddig főleg egyetemi klubok adtak helyet. Grafikáit március 24- ig tekinthetik meg az érdeklődők. I« *A tájrendező (amatőr) Fotó: Martin Gábor Nívódíjas a méhkeréki népi együttes Hagyományteremtők és -ápolók Nyisztor György Rokszin Tercncz A nagyobbik Rokszin lány Nemrég kapta meg a Népművelési Intézet nívódíját a méhkeréki népi együttes. Ám, hogy egy művészeti csapért tevékenységéről hű képet kapjunk, nem csupán mai képviselőit kell megkérdeznünk, hanem azokat is, akik annak idején megállapították, jó hírét keltették a méhkeréki csoportnak. Nyisztor Gyuri bácsi, a népművészet mestere, máig is kiállhatna bármelyik fiatal mellé táncolni. Tán még most is az ő dereka lenne az egyenesebb, az ő csizmája szólna harsányabban, s az ő tenyere csattanna pontosabban az ütemre... Nos, elsőnek őt kerestük fel, aki ott volt az eavüttes hőskorában, s máig is a méhkeréki tánchagyományok öregbítésén fáradozik. — Előbb kinevették. „Miért mész te táncolni? Nem vagy már gyerek!” — mondogatták. Az asszony itthon sírt, ő bizony nem jön. Voltam már vagy 4-5 helyen, de csak szégyenkeztem. Hogy néz az ki, hogy van feleségem, mégsem jön velem? Aztán egyszer, amíg kinn voltam szántani, átjött a sóffor, az beszélte rá az asszonyt... Mondtam is, mikor már együtt turnéztunk Franciaországban: „Látod! Ugye most jó világot látni? Megvenni a sok szép asztalterítőt?” És az a sok taps, amit kapunk... Ha a fellépéseket kellene felsorolnia, bizony zavarba jönne, annyi helyen járt már. De a leveleket, melyek a meghívásokat tartalmazzák, jól megőrzi, nehogy megfeledkezzen egyről is: — Májusban, Budafokon egy népművészműsoron kell részt vennünk, júliusban pedig kétszer is felkerekedhetünk. Nyolcadikén a _ Mar- czibányi téri ifjúsági házban szerepelünk, július 23. és 25. között meg a Duna menti folklórfesztivál vendégei leszünk. Látja, nincs időnk unatkozni, mindenütt látni akarnak minket. A közös és a maga élményei összemosódtak már az idő múlásával. Kidőltek mellőle a táncos kedvű idősek, elfáradták. Csak ő bírja még szusszal, ki tudja meddig. — Én nem tudom hogy van ez, de mikor meghallom a zenét, már csak úgy bizsereg a talpam. Én öltözők fel mindig leghamarabb, és már járom is az öltözőben, a színpad mögött, mikor hol van hely. Néha arra gondolok. azt se bánnám, ha tánc közben halnék meg, mert híre menne, hogy azért éltem. A hagyományok átadásáról is szó esik. Szemében beszélgetésünk óta most először aggódást, némi borút vélünk felfedezni. — Lenne, aki utánunk csinálja, az iskolások közt mindig van jócskán, akinek táncra áll a lába. Igen ám, de sokan elkerülnek a faluból. Ha Gyulára mennek gimnáziumba, ott még csak táncolhatnak. De aztán végleg szétszélednek, ki ide, ki oda. Pedig jó a mi kis csoportunk! Ne vegye szerénytelenségnek, ha egy példát mondok. Csabán, az egyik nemzetiségi úttörőfesztiválon ■a mi gyerekeink is részt vettek. A zsűri, mikor kiálltak a mieink, nem jegyzetelt tovább. csak figyelt. Elsők lettünk ... Rokszin Terenczék családjában is hagyománya van a táncnak. — Legénykoromban magam is tagja voltam az együttesnek — emlékezik a ház ura. — Akkoriban úgy jött ki mindig, hogy akivel táncoltunk, az lett a feleségünk. Így volt ez nálunk is. Aztán jött a két gyerek, nemigen futotta tovább az időből. És meg is híztam azóta, mit szépítsem. így hát, ha táncra perdülök, már csak lakodalomban teszem. Asszonyával közösen emlékeznek az egykori fellépésekre és az oktatókra, Turku Máriuszra és Dúló Gyuri bácsira, aki máig is istápolja a csoportot. — Sok kutató járt felénk, már akkoriban. A mi lakodalmunkat filmre vették, vetítették a mozikban, meg egyszer még a tévé is mutatott belőle részleteket. Sokan már meg sem ismertek. Hát, bizony régen volt! Beszélgetésünket feszült figyelemmel lesi Anna, a nagyobb lány. ö is táncolt az együttesben, ameddig itt járt iskolába. — Aztán Gyulán, a ginedben sem hagytam abba. Most visszajöttem a szülőfalumba dolgozni, de nincs hol táncolni. És szórakozni sem. Mert vagy elmegy az ember a presszóba, ott csak ül, vagy diszkózik. Néptáncot esetleg a lakodalmakon járnak. Egyszer Nyisztor Gyuri bácsi felkért. Hej, de jó volt vele járni! Most talán lesz javulás ebben is. Nemrég KISZ-taggyűlésen felvetődött, hogy táncházat kellene csinálnunk. Megpróbáljuk, aztán vagy eljárnak a fiatalok, vagy nem. Én mindenesetre ott leszek. A család legkisebbike, a hatodikos Marika valahol szomszédok Helyette az apja meséli, hogy a kislány tagja a csoportnak: — Elkezdte, amint lehetett. Akkoriban egyre nyag- gatott: „Hogy kell ezt, meg azt?” Most már belejött, öröm nézni, ha szerepel. Mert ha a közeibe mennek, mindig elmegyek megnézni őket. Hazafelé Nyisztor György szavait idézgetem. — Most, mielőtt jöttek, éopen a sarkantyúmat fé- nyesítgettem, s közben arra gondoltam, régen 8 pengő volt a ruha, 10 a sarkantyú. Meg volt idő, mikor azért kellett küzdeni, hogy a román táncokat járhassuk a zsokuban, most azért, hogy ne hagyják abba az utánunk jövők. A küzdelem úgy tűnik, nem hiábavaló ... Nagy Ágnes Fotó: Fazekas László vita követ. A vendéglátó nagyközség amatőr művészeti csoportjainak bemutatóit ebéd után a gyomai mezőgazdasági és élelmiszer- ipari szakmunkásképző iskola ifjúsági klubjának bemutatkozása követi. Az egész napos találkozó a békéscsabai Ellenpont együttes műsorával, majd diszkóval zárul.
