Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-21 / 68. szám

1981. március 21., szombat NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Labdarúgó NB I A 6. és a 7. összecsapása Nyíregyházán A labdarúgó NB I tavaszi 7. fordulójának sorsolása a következő: Ferencváros—Vasas, 17.30. Ű. Dózsa—MTK- VM, 19.15. Rába ETO—Volán SC, 15.00. Diósgyőr—Deb­recen, 15.00. Videoton—Pécs, 15.00. Nyíregyháza—Békés­csaba, 15.00. Három mérkőzést vasárnap játszanak: Csepel—Zalaegerszeg, 11.00. Tatabánya—Bp. Honvéd, 15.00. Dunaújváros—Kaposvár, 15.00 óra. Sérültek itt A legutóbbi három fordu­lóban nem változtatott Ma- rosvölgyi Károly a hadren­den. Ügy tűnik, e hét vé­gén a nyíregyháziak elleni összecsapáson kénytelen lesz módosítani az- összeállítás­ban, hiszen Budavári húzó­dást szenvedett a legutóbbi mérkőzésen. Már a Videoton elleni találkozón is kisebb sérüléssel játszott Kerekes, s Fodor is húzódást szenvedett a legutóbbi bajnokin, ök en­nek ellenére pályára lépnek. — Némi öröm az üröm­ben, hogy ha könnyített formában is, de Melis, Csep- regi, Steigerwald és Mohácsi is megkezdte az edzéseket. Sőt, a jövő héttől Zsíros is bekapcsolódik a munkába — vallotta a vezető edző. Az idei három fordulóban öt pontot gyűjtött be a li­la-fehér csapat, öt rúgott gól ellenében mindössze kettőt kapott, tehát a fiatal átlag- életkorú együttes eddig jól szerepelt. —v Jóllehet, ősszel itthon kikaptunk a nyíregyháziak­tól, de ■ ennek ellenére ké­pesnek tartom a tartalékos gárdánkat a pontszerzésre. Mindkét együttes „hajtós” csapat, lendületes találkozót várok — mondta elutazás előtt Marosvölgyi Károly. — Hét közben jártam már Nyíregyházán, megnéztem a Vasas elleni MNK-találko- zót. Ügy láttam, a Vasas könnyedén nyert, mindössze annyit adott ki magából, ami szükséges volt a győzelem­hez. A szabolcsiak jóval gyengébben játszottak, mint az ősszel a Kórház utcában, de rendkívül iramos mérkő­zést vívtak. Végül az összeállítás: Rab- ■csák — Király vári, Kerekes, Zsömbörgi, Rácz — Maján, Pásztor, Tisza — Fodor, Ku- rucz, Kanyári. Készenlét­ben: Hanyecz, Vágási, Zakar, Kondacs. Sérültek ott (Tudósítónk telexjelenté­se) A szerdai, Vasas elleni sikertelen MNK-mérkőzés után Temesvári Miklós ve­zető edző mindössze egyet­len óra kimenőt adott játé­kosainak, s utána edzőtábor­ba vonult csapatával. Az ok: a nyíregyházi gárda no­vember 29. óta nem nyert tétmérkőzést, és a szakveze­tő végre szeretné, ha ez a kellemetlen sorozat megsza­kadna. Végleges összeállítást egye­lőre nem tudott hirdetni a vezető edző, mert többen sé­rüléssel bajlódnak. A válo- gatottkeret-tag Kiss Miklós­nak hasfalhúzódása van, s elképzelhető, hogy nem lép­het pályára. Szikszai a ke­zét törte, de az orvosok — mivel sok a hiányzó játékos — erre az alkalomra leveszik a beállós gipszkötését. Így falán játszhat. A Vasas el­len a védelem nem reme­kelt, ezért Szekrényes, aki egyébként jól játszott csa­tárt, visszakerül a hátvéd­sorba. A várható összeállítás: Szendrei — Pólyák, Szűcs, Szikszai vagy Kléninger, Szekrényes — Kozma, Mold­ván, Cséke vagy Kléninger — Kiss M. vagy Pethő, Cze- czeli, Pethő vagy Kovács. — A Békéscsaba tavaszi eredményei tiszteletet paran­csolnak, és a mi helyzetün­ket figyelembe véve, a vi­harsarkiak az esélyesei a mérkőzésnek. Ennek ellené­re remélem, hogy végre meg­szakad nyeretlenségi soroza­tunk. Igyekszem önbizalmat tölteni a csapatba, és a lel­kes szurkolótáborunk bizta­tásával, remélem, a két pont itthontartását — mondta Te­mesvári Miklós. Bagoly Dániel Egy furcsa gól Az idei megyei 1. osztályú labdarúgó-bajnokság alig­hanem legérdekesebb eddigi gólját jegyeztük fel vasár­nap. Erre a bizonyos gólra azonban csak azok emlé­kezhetnek, akik megvárták a hármas sípszót, ugyanis közvetlenül a befejezés előtt esett. 2—1-re állt a Bcs. Agyagipar—Orosházi MTK rangadó, amikor orosházi akció végén Oláh, a csabaiak kapusa könnyedén húzta le a labdát egy beadás során. Ezután már csak annyit lehetett látni, hogy a kapus leteszi az ötösre a pettyest, Raffai, az ellenfél csapatának végig jól játszó csatára odafut, és a hálóba lő, 2—2! Ezt látták a nézők. És hogyan vélekednek a főszerep­lők? Oláh: — Amikor megfogtam a beszálló labdát, sípszót hallottam, mert azt hittem, valami szabálytalanságot lá­tott a játékvezető, ezért szabadrúgás jár nekünk. Én is, és a védőtársak is dermedten figyelték, hogy „mit mű­vel” Raffai. Ekkor már rádöbbentem, mekkorát hibáz­tam. Raffai: — Minden mérkőzésen alapelvem, hogy az utolsó pillanatig lehet keresni valamit. Amint láttam, hogy Oláh tétovázik, nem sokat haboztam. Én nem hal­lottam sípszót, a labda ott volt, csak be kellett rúgni a hálóba. Szerintem minden jól összpontosító csatár ugyan­ezt tette volna. Hát igaz, ami igaz, nekünk már csak ölelkezni kellett, és örülni az utolsó pillanatokban meg­szerzett egy pontnak. (Uhrin) Területi egyéni bajnokság Szolnokon rendezték meg a területi egyéni vívóbajnoki- ságot, melyen Békés, Szol­nok, Bács, Csongrád és Haj­dú megye legjobbjai talál­koztak. A Békés megyei verseny­zők közül a férfi tőrözők küzdelmében a 6. helyezett Hajtmann és a döntőbe ugyan nem jutó, de a leg­jobb 12 között végzett Galli vívta ki a vidékbajnokságra való továbbjutást. A női tő­rözők1 között Gyarmati Edit 3. lett, Kazár Éva 7.. míg Czirle Hedvig a legjobb 12 közé verekedte be magát, ök hárman szintén ott lesz­nek a május 2—3-án sorra kerülő zalaegerszegi vidék­bajnokságon. A gyulai sportfelügyelőség az Erkel Gimnázium torna­termében országos III. ősz­tályú férfi tőr minősítő ver­senyt rendezett. Pástra lép­tek Szentes. Szeged, Török- szentmiklós, Hódmezővásár­hely, Kecskemét, Tapolca, Békéscsaba és Gyula ver­senyzői. Mivel a feltételek megvoltak, a kilences döntő első két helyezettje II. osz­tályú, a többiek III. osztá­lyú minősítést szereztek. A versenyt, mely dél­előtt 10 órától este 19 órá­ig tartott. Radnai Reinhardt nagyszerű vívással nyerte. A gyulai versenyző ebben az évben már ötödik versenyét nyerte, s ezzel az ifjúsági aranyjelvényes szintet is teljesítette. Galli Zsolt (Bcs. Előre Sp.) csak rosszabb ta­lálataránnyal szorult a 3. helyre. Eredmények: 1. Radnai (Gyulai SE) 7 győzelem, 2. Árvái (Szeged) 5, 3. Galli (Bcs.) 5, 4. Katona (Török­szentmiklósi 5, 5. Csetneki (Bcs.) 4, 6. Móritz (Szeged) 4, 7. Horváth (Gyulai SE) 3, 8. Radics (Bcs.) 2, 9. Kopasz (Szeged) 1 győzelemmel. Diáksport Bcs. Útépítési Szakközép- iskola—Nyíregyházi Ipari Szakmunkásképző 3—0 (1— 0). Labdarúgó középiskolás kupamérkőzés. Békéscsaba, 100 néző. V: Tóth L. Békés­csaba: Szarvasi — Szakállas, Szlávik, Molcsányi, Lukács — Illyés, Bella, Bárány — Mocsári, Braun, Balogh. A csabai középiskolások csak nagy küzdelemben fektették két vállra a jó képességű nyíregyháziakat. G: Balogh 2, Mocsári, ill. Tóth I. Jók: Lukács, Mocsári, Balogh, Szarvasi. (U. J.) ♦ , Szarvasi Vajda Péter Gim­názium—Miskolci Kossuth L. Gimnázium 72:42 (28:13). Leány középiskoíás kosár­labda-mérkőzés (elődöntő). Miskolc. V: Kelecsényi, Pet- ró. Szarvas: Csaba (8), Pusz­tai (ill), Frankó A. (12), Dombóvári (13), Rohony (2). Csere: Ökrös (11), Valent (10), Fazekas (2), Hunya (2), Unk (2). Edző: Szirony Pál. A középiskolai elődöntő visszavágóján meggyőző já­tékkal fölényesen nyertek, és továbbjutottak a szarvasi­ak. ♦ Hangzatos elnevezésű — Szuper Kupa — úttörő asz­talitenisz-versenyt rendez­tek Mezőberényben. 13 csa­pat indult, melyek közül a legjobbnak a gyulai nevelő- otthon együttese bizonyult. Az egyéni győztesek: .Simon- ka (Gy., nevelőotthon), il­letve Szigeti (Kétsoprony). SPORTMŰSOR SZOMBAT Atlétika. Békéscsabai városi mezei futóbajnokság, Békéscsa­ba, repülőtér, 14.00. Autóbuszjá­ratok az István malom parkoló­jából a következő időpontokban indulnak; 13.30, 14.00, 14.3o óra­kor. Birkózás. Pusztai Ferenc fel­nőtt szabadfogású emlékverseny. Orosháza, Táncsics Gimnázium tornaterme, 13.00. Kézilabda. Női vidékbajnokság VII. (utolsó) forduló. Veszprém, BVTC-csarnok. Debreceni MVSC —Bcs. Előre Spartacus, 16.00. Kosárlabda. NB II. Mezőberé- nyi Spartacus—Szegedi Postás, férfi, Szarvas, Szabadság u., 17.00. KMGFSSC—Szarvasi FSSC, férfi, Kecskemét, városi sport- csarnok, 14.00. Labdarúgás. NB I.' Nyíregyházi . Vasutas Spartacus—Bcs. Előre Spartacus, Nyíregyháza, 15.00, Huták (Eőry, Palik). NB I. If­júsági bajnokság. Nyíregyházi Vasutas Spartacus—Bcs. Előre Spartacus, Nyíregyháza, 13.15, Kurmai. Torna. Középfokú oktatási in­tézmények férfi-női területi ver­senye. Békéscsaba, Kórház ut­cai sporttelep tornacsarnoka, 14.00. Tömegsport. Békés megyei pe­dagógusok sakk- és asztalite­nisz-versenye, Békéscsaba, Vá­sárhelyi Pál Szakközépiskola tornaterme, 9.00. KISZÖV sakk megyei döntő, Szarvas, Szirén étterem, 8.00. Termelőszövetkezeti dolgozók spartakiádjának megyei döntője asztalitenisz és sakk sportágban, Orosháza, 1. sz. ált. isk. (József Attila) tornaterme, 14.00. VASÁRNAP Asztalitenisz. NB II. OMTK— Szolnoki Kilián, női, Orosháza, József A. Ált. Isk. tornaterme, 11.00. (*)zdi Kohász—Bcs. Kon­zerv, férfi, özd, Üjváros téri ált. isk., 11.00. Megyei bajnok­ság, I. forduló. Nők: Bcs. Előre Spartacus—Békés, Szarvas— OMTK II. Férfiak: Sarkad—Dé- vaványa. Tótkomlós—Kondoros, Bcs. Konzerv II.—Gerendás, Nagyszénás—Békés, Elek—Gyula, OMTK II.—Bcs. Előre Spartacus II. A találkozók 8.30 órakor kezdődnek. Birkózás. Pusztai Ferenc fel­nőtt szabadfogású emlékverseny, Orosháza, Táncsics Gimnázium tornaterme, 9.00. Kosárlabda. NB II. KFSC—Bé­kési ÁFÉSZ, férfi, Kazincbarci­ka, Lenin u., 11.30. Egér SE— Mezőberényi ÁFÉSZ, női, Eger, Pozsonyi u., 11.30. Országos út­törőbajnokság megyei döntője, Szarvas. A leánymérkőzéseket a főiskola (Szabadság u. 1.) és a szlovák iskola tornatermében (Felszabadulás tér 2.) játsszák, 7.30 órától. A fiúmérkőzéseket a gimnázium tornatermében (Vaj­da Péter u. 20.) rendezik, 9.00 órától. Rádiós megyei verseny. Lenin ifjú távírásza rádiós verseny, Békéscsaba, MHSZ-székház (Ki­nizsi utca), 9.00. Tömegsport. Vasas szakszerve­zeti dolgozók megyei versenye asztalitenisz és sakk sportágak­ban, Békéscsaba, MÁV-klub- könyvtár, 9.00. Torna. Középfokú oktatási in­tézmények férfi-női területi ver­senye, Békéscsaba, Kórház ut­cai sporttelep tornacsarnoka, 7.30. Ünnepélyes eredményhirde­tés ll.30-kor. Labdarúgás. NB II. Szarvasi FSSC—Borsodi Volán, Szarvas, 15.00, Bubori. Gyulai SE—Gyön­gyösi SE, Gyula, városi sport­telep, 15.00, Drigán. Megyei baj­nokság. I. osztály: (kezdési idő­pontok: serdülők 11.30, ifjúsági­ak 13.00, felnőttek 15.00) Békés- szentandrás—Határőr Dózsa (jv.: Bács-Kiskun megyéből). Geren­dás—Bcs. Agyagipar (jv.: Csong­rád megyéből). Gyoma—Nagy­szénás (jv.: Szolnok megyéből). Battonya—Medgyesbodzás, Szür- szabó. OMTK—Medgyesegyháza, Hajdú I. Békés—Sarkad, Mol­nár L. Szeghalom—Füzesgyar­mat, Uhrin Gy. Mezőhegyes— Mezőkovácsháza, Jagos. Mezőbe- rény—Tótkomlós, Andó T. II. osztály: H. Szalvai SE—Magyar- bánhegyes, 9.00, Botyánszki. Elek —Csorvás, Araczki. Kunágota— Gádoros, Petri. Kétsoprony— Endrőd, Dér. Újkígyós—Gyulai Köröstáj, Toldi. Doboz—Gyula­vári, Maróti L. (A találkozót Bé­késcsabán, a MÁV Csányi utcai sporttelepén rendezik.) Kétegy- háza—Kondoros, Búzás J. Sar- kadkeresztúr—Vésztő, Sütő. Atlétika. Felszabadulási Kupa mezei futóverseny középfokú in­tézmények diákjai részére, Bé­késcsaba, repülőtér, 9.00. Búcsú huszonegy ev után Még az általános iskolás évek alatt Kurucz Feri bácsi keze alatt tanult meg úszni Szarvason, sőt egy időre ezt a sportágat választotta. Idő­közben megismerkedett a labdarúgással, az atlétikával, sőt későbbi nagy „szerelmé­vel”, a kézilabdázással is. Aztán ez utóbbinál maradt. Egészen huszonegy éven ke­resztül. S nem is akármilyen fokon. Ma, túl a harmadik, sőt közelebb a negyedik X- hez, néhány hete búcsút mondott az aktív sportolás­nak. De nem a sportágnak. Pályafutásáról eképp vall Feifrik Ferenc: — Már majdnem a labda­rúgásnál kötöttem ki, amikor egy véletlen folytán „pályát” változtattam. Az edzéseken (niég mindig Szarvason) szinte összeért a foci- és a kézilabdapálya. Gyakran át­gurult hozzánk a kisebb lab­da. Magam is meglepődtem, hogy milyen nagyot tudok dobni, s egész pontosan. Ek­kor 1960-at írtunk. Ügy ha­tároztam, a jövőben a szom­széd pályára látogatok el többet. — Az általános iskola be­fejeztével Oroszlányba ke­rült __ — Mint vájártanuló köl­töztem a Dunántúlra. A kö­zépiskolás csapat a megyei I. osztályban szerepelt. Test­nevelőm, Takács János ösz­tönzött tovább a kézilabdá­zásra. Utolsó évemet töltöt­tem a suliban, amikor meg­keresett az NB Il-es Oroszlá­nyi Bányász egyik vezetője. Át is igazoltam. Itt Hö- möstrei István keze alatt tanultam meg a felugrásos átlövést, attól kezdve lettem átlövő. Egy év szünettel 1969- ig az Oroszlány játékosa vol­tam. Majd egy rövid hazaté­rés után Martfűre kerültem. Itt mind kevésbé támogatták a sportágat, ezért a hívó szó­ra visszaköltöztem a megyé­be, Békéscsabára. — Nyolcán jöttek Martfű­ről ... — Igen, a Vízműbe. Akkor, 1970-ben még a megyei I. osztályban szerepelt a csa­pat De kétévenként egy osz­tállyal feljebb tornáztuk ma­gunkat. Itt Csabán megvolt a fejlődési lehetőség, anyagi és tárgyi feltételek adottak voltak. — A legnagyobb siker? — Feltétlenül az, hogy a csapat bejutott az NB I-be. — Mit lehetett volna ten­ni azért, hogy mindig is NB I-es játékos legyen? — Például, ha bentmarad­tunk volna. Vagy talán újabb átigazolás. Hiszen hí­vott többször is az egyik fő­városi, sokszoros bajnokcsa­pat. — Mire emlékszik vissza a legszívesebben? Feifrik Ferenc Fotó: Veress Erzsi — Szolnokon, a Damjanich Kupán gólkirály lettem. Elég furcsa eset volt. Az utolsó mérkőzésen 15 perc volt már csak hátra, s mindössze egy gól hiányzott a gólkirályság­hoz. Sehogy sem akart be- jöni az a negyedóra alatt. A sípszó előtt időn túli sza­baddobáshoz jutottunk. Az ellenfél minden játékosa a vonal előtt sorakozott égbe­nyúló karokkal. Ennek elle­nére betaláltam a jobb felső sarokba. Ezen a villanáson múlott, így lettem gólkirály. — S most miért mondott búcsút, hiszen tavaly is még egyik erőssége volt a csa­patnak? — Már három évvel ezelőtt is gondoltán arra, hogy ab­bahagyom. Tavaly őszi sérü­lésem, s az idei műtétem után most már valóban úgy érzem, nem megy tovább ... — Ez idő alatt lőtt csak­nem hatezer (!) gólt. Nem fog hiányozni? — Nem szakadok él a sportágtól. A Békési Sport­egyesület megkeresett nem­régiben: vállaljam el az ed­zői tevékenységet. Nemrég végeztem el az edzőit, hát nem kellett kétszer kérniük. Üj célkitűzései vannak Feifrik Ferinek. Most már mint edzőnek. Erről pedig így beszél: — Szeretnék jó edző len­ni. Távolabbi célom, _ hogy ha az időm engedi, tovább­tanuljak a Testnevelési Főis­kolán. Addig pedig a napi munka; egy egységes csapat kialakítása, eredményes sze­replés az NB II-es csapa­tommal. De jó kapcsolatot kialakítani, minden megyei együttessel... JP Mezei versenyek Üjra benépesül a követke­ző két vasárnapon a békés­csabai repülőtér megyeszék­hely felé eső része. A mezei futók jól ismert pályáján holnap a megyei középfokú iskolák tanulói küzdenek a Felszabadulási Kupáért. (Öltözési lehetőség a Kórház utcai sporttelepen lesz, és innen 8.50 és 10 óra között autóbuszok viszik a helyszínre a futókat.) Egy hét múlva, március 29-én fél 11 órától ugyan­ezért a trófeáért a megye általános iskolásai mérik össze tudásukat. A cél mind­két versenyen hasonló: a futás népszerűsítése, a te­hetségek felkutatása, ver­senylehetőség a már aktív sportolóknak. Röviden ........ 1 ' # Pénteken délben Zürichben elkészült a labdarúgókupák újabb sorsolása. Az április 8-i elődöntők párosítása: BEK: Real Madrid—Internazionale, Liver­pool-Bayern München. KEK: Dinamo Tbiliszi—Feyenoord, Benfica—Cári Zeiss Jena. UEFA: FC Köln—Ipswich Town, Soc- haux—AZ *67 Kalmaar. # Halléban, a Chemie Kupa nemzetközi ökölvívótornán már szorítóba lépett a négy magyar versenyző. A mérleg meglehe­tősen negatív; egy győzelem és három vereség. Egyedül a kö­zépsúlyú Vörös maradt állva, aki pontozással győzött Neils (NDK) ellen. # Dr. Vaclav Jira (csehszlovák) vezetésével háromnapos ülést tart az UEFA technikai bizott­sága a portugál fővárosban. A témák közt szerepel a játéknívó fejlesztésének kérdése, a szabá­lyok egyöntetű alkalmazása, a versenyformák megjavítása, to­vábbá a tv-közvetítésnek a né­zőszámra gyakorolt befolyása. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Cnyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Sélészt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-19«, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki­adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. ÁrpásI Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hőnapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom