Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-15 / 63. szám

1981. március 15., vasárnap NÉPÚJSÁG Iparkodó autóipar I. Folyik az autóháború 31549 000. Hatalmas szám; ennyi gépko­csit gyártottak a világon 1979-ben. S bár ez a mennyiség mintegy százezerrel alatta marad a* 1978-as termelésnek — több nagy autógyártó országban csökkent a termelés —, mégis hatalmas szám ez! Észak-Amerika három országa — USA, Kanada, Mexikó — például 9 millió 753 ezer autót gyártott 1979-ben, kbből egyedül az Egyesült Államok 8,5 milliót állított elő. Dél'Amerika autógyáraiban mintegy egy­millió gépkocsit gyártottak 1979-ben, Ausztráliában pedig, ahol elsősorban an­gol, amerikai és japán kocsikat szerelnek össze, hozzávetőlegesen félmillió kocsi ke­rült a járműszalonokba. Az európai tőkés országok gyáraiból több mint tizenegy- millió gépkocsi futott ki, közülük a leg­több autót, négymilliót, az NSZK-ban, a legkevesebbet — 28-at! — Svájcban készí­tették. Az utóbbi időkben egyre nagyobb figyelem fordul Ázsia autógyártása felé. A földrész tavalyi termelése 6 millió 360 ezer volt, ebből egyedül Japánban 6 millió egy­százezer gépkocsi készült. A szocialista országok gépkocsitermelése 1979-ben 2 millió 357 ezer volt, ez mintegy hat szá­zalékkal haladta meg az előző évet. A világ személyautó-állománya az autó- háborúk ellenére — vagy talán épp azért — gyorsan növekedett: 1979-ben elérte a 291 milliót. Ráérő „matematikusok” állító­lag kiszámították, hogyha a világon üzem­ben levő valamennyi autót egymás mögé állítanánk, 867 ezer kilométer hosszú „ko­csisor” keletkezne. Ez a furcsa konvoj 21- szer érné körül a földet. Japán autókarate Mi lesz a tőkés autóhábo­rú kimenetele? Hol az ellen­szer a japán gépkocsik ex­porthadjárata ellen? — ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják az elmúlt időben a tőkés világ üzleti berkeit. Különösen szembe­tűnővé vált a nyugati autó­ipar változásainak iránya és tempója, amióta a nyáron nyilvánosságra került: Japán — 1980-as részadatok szerint — még az Egyesült Államo-' kát is megelőzte a gépkocsi- gyártásban. Mivel az USA hosszú évtizedeken át „több súlycsoporttal” megelőzte konkurrenseit, egy ilyen trónfosztás világraszóló szen­zációt jelentene. Mi vezetett a tőkés autó­piac átalakulásához, a japán kereskedelmi „hadjárat” si­kereihez? Alapvetően két folyamat. Egyrészt az Egye­sült Államok gépkocsi ipara még mindig óriási gondokkal küzd. A detroiti mammut- konszernek, a General Mo­tors, a Ford és különösen a Chrysler elkésve vonták le a tanulságot az olajválság kö­vetkezményeiből, az üzem- anyagárak meglódulásából. Ma már mindegyikük elis­meri, hogy véget ért a „ben­zinfalóknak” csúfolt, hagyo­mányos „országúti cirkálók” ideje, de a termelési szerke­zet megváltoztatása koránt­sem egyszerű. Az új típusok kifejlesztése, a gyárak átál­lítása évekbe telt — s eköz­ben az'eladatlan, s egyre in­kább eladhatatlan modellek komoly pénzügyi veszteséget okoztak. (A Chryslert példá­ul több milliárd dolláros ál­lami segítség tartja csak a felszínen.) A másik oldalon viszont a „japán cégek gyorsan alkal­mazkodnak a megváltozott fogyasztói igényekhez.- „A mi stratégiánk: még takaré­kosabb, kicsi, olcsó, jó minő­ségű autókat gyártani” — je­lentette ki például Ishihara Takashi, a Nissan elnöke. Az eredmény nem is maradt el: Gépkocsik ezrei várnak a külföldre szállításra Japánban (Fotó: US News and World Report — KS) (Fotó: Spiegel — KS) az USA piacán napjainkban eladott külföldi gépkocsik túlnyomó része a távol-kele­ti szigetországból érkezik — márpedig az idén már im­portból származik az Egye­sült Államokban eladott autók mintegy 27 százaléka! Japán szemszögéből nézve: 1980-ra 5 millió gépkocsi ex­portjával számolnak, s ebből majd kétmillió az USA-ba kerül. Ráadásul a Toyota, a Nis­san, a Honda, a Mazda és társaik Nyugat-Európában is egyre sikeresebbek. Kevés a foganatja az „önmérséklet­re” történő felhívásoknak: a japánok — csakúgy, mint európai és amerikai vetély- társaik — a társulás, a kül­földi gyáralapítás, azaz a múltinacionális terjeszkedés minden eszközét felhasznál­ják. Az erős kihívás meg­gyorsítja a Nyugat-Európá­ban évek óta tartó folyama­tot: a kisebb gyárak beolva­dását, hatalmas egyesülések létrejöttét. Mindennek ellenére hiba lenne befejezettnek tekinteni a helycserét. A szerkezeti változásokkal és környezet- védelmi előírások teljesítésé­vel birkózó amerikai autó­ipar, úgy tűnik, befejezi az átállást, s maga is korszerű kisautók millióit fogja piac­ra dobni. A detroiti cégek ugyanúgy benyomulnak a fejlődő országok piacaira, mint japán vagy európai ve- télytársaik. Tőkeerejük pe­dig óriási: 1985-ig a „három nagy” fantasztikus összeget, minteev 80 milliárd dollárt szándékozik befektetni új típusainak kifejlesztésébe, gyártásába. Fordék és társa­ik persze szívesen vennék emellett a japán export ad­minisztratív korlátozását is, az USA Nemzetközi Keres­kedelmi Bizottsága viszont épp november közepén uta­sította el panaszukat. A hi­vatalos Washington nem hoz­hat — vélhetőleg Reagan re­publikánus kormányzata- alatt sem — olyan büntető- intézkedéseket, amelyet vi­lágméretű protekcionista hullámot indíthatnának el. A külföldi konkurrenciát tehát minden ország (az USA is) kénytelen lesz nem támadásként, hanem kihívás­ként felfogni, amelyre a he­lyes válasz a korszerűsítés, az alkalmazkodás. Nem lát­ható pontosan előre, milyen szerkezeti átalakulást, piaci erőviszonyokat hoz a követ­kező évtized a világ gépko­csiiparában, de az biztos, •hogy a küzdelem ezen a té­ren is tovább folytatódik. Tudomány — technika Visszanyerhető ezüst Egészség — higiénia Mit bír el a gyomor? Az ember gyomra — kétségte­len, hogy mindent elbír. Bár nagy tűrőképességgel mégis bi­zonyos határok között képes be­fogadni az ételeket mind meny- nyiségi, mind minőségi szem­pontból. A túl sok étel ugyan­úgy megterheli az ember gyom­rát, mint a túl fűszeres, zsíros. Az ételek megemésztése tulaj­donképpen a gyomorban kez­dődik meg, sőt, bizonyos anya­gok már innen is felszívódnak, 'mint például az alkohol. Itt gyűlik össze az étkezés során bejutott étel, s az emésztés a gyomor nyálkahártyája által ter­melt sósav, és a különböző emésztőnedvek segítségével tör­ténik. A gyomor érzékenyen rea­gál az egészségtelen életmódra, és a helytelen táplálkozásra. A túl forró étel, a rendszertelen vagy túl fűszeres étkezés előbb- utóbb gyomorpanaszokat vált ki. A gyomorpanaszok leggyako­ribb oka a túl sok gyomorsav. Akinek gyakran gyo’norégéses panaszai vannak, az kerülje a paradicsomot, a fűszeres étele­ket, sőt, a feketekávé fogyasz­tását is csökkenteni lehet. A szódabikarbóna csak átmenetileg segít. A túl savas gyomortarta­lom nehezebben ürül, és sok­szor feszítő, kellemetlen érzést okoz. Régi megfigyelés, ha az ember a .jobb oldalán fekszik, a gyomor kiürülése hamarabb tör­ténik meg, mint aki bal oldalára fordulva alszik. A gyomor gyakori betegsége a gyomorhurut, amikor a nyálka­hártya gyulladása alakul ki, ami lehet heveny lefolyású vagy elhúzódó, idült. A tünetek ilyen­kor ugyanolyanok, mint a gyo- morsavtúltengésnél, néha fájdal­mas görcsök is jelentkeznek. Nyugodtan rágni, lassan enni, ez mindenki számára elfogadha­tó jótanács. Bizonyára sokat hal­lott ön is a gyomoridegességről — ez nem más, mint az általá­nos idegesség átterjedése a gyo­morra. Ilyenkor fokozódhat a savtermelés, mely gyomorégést idéz élő. A gyomorfekély már komoly betegség, létrejöttében nagy szerepe van a helytelen táplálkozásnak és a» idegesség­nek. Elhúzódó gyomorpanaszok esetén orvoshoz kell fordulni a panaszok tisztázása végett. Dr. König János, a Vöröskereszt egészségnevelési munkabizottság elnöke Az amerikai Hunt fivérek ezüstspekulációs botránya ugyan lezárult, és a világpia­ci ezüstár a tavalyi kilo­grammonkénti 1500 dollárról 400 dollár körüli értékre szállt le, a használaton kívüli ezüst visszanyerésének prob­lematikája azonban mit sem vesztett időszerűségéből. El­sősorban a még bündig ma­gas árak miatt van ez így, de a józan érvek és a sta­tisztikák is arra késztetnek, hogy mind az ipar, mind a kutatás kiemelt figyelemmel foglalkozzék az értékes ne­mesfém kiváltásával, illetve visszanyerésével. A világon ma ismert, de még ki nem aknázott ezüst­kincset több mint 200 ezer tonnára becsülik. A látszó­lag nagy mennyiség már nem is olyan jelentős, ha figye­lembe vesszük, hogy az el­múlt években átlagosan 10 ezer tonna volt a világon az évi ezüstkitermelés. A fel- használás — évi 15 ezer ton­na — még ezt is meghalad­ta, ami csak úgy volt lehet­séges, hogy az ipar a meg­levő tartalékokból vett igény­be, és bővítette a használt ezüst újrafeldolgozását. Világviszonylatban éven­ként az ezüst 35 százalékát a fotóipar használja el, az elektronika és az ékszeripar 20—20 százalékkal, a for­rasztó- és hegesztőiparágak 16 százalékkal, a galvánipar 5 százalékkal részesül a fel- használásban. A fotóiparban az elmúlt években jelentős kutató-fejlesztő munka ered­ményeként olyan ipari hasz­nálatra érett rendszerek je­lentek meg, amelyek rész­ben, vagy teljesen nélkülö­zik az ezüsttártalmú fényér­zékeny vegyületeket. Lendületet adott a fejlesz­tésnek a lézertechnika előre­törése. A lézersugár nagy energiasűrűsége révén kevés­bé fényérzékeny vagy csu­pán hőérzékeny, olcsó anya­gok előhívására is alkalmas. Olyanokéra, amelyeknél sem a szokványos nappali, sem a mesterséges műtermi fény semmiféle változást nem idéz elő. A korszerű módszerek széles körű ipari alkalmazá­sáig fontos feladat a hasz­nálaton kívüli ezüst vissza­forgatása a nyersanyag-kör­forgásba. A fotótermékeknél erre tág lehetőség van: az eredeti filmek emulziójában levő ezüst kétharmada ma már gazdaságosan vissza­nyerhető. A filmek, fotópapírok elő­hívása során az ezüsttarta­lom egy része az eredeti hor­dozón marad, másik része a rögzitő- (fixír) oldatba kerül. Az ezüstvisszanyerő techno­lógiák ennek - megfelelően vagy a .rögzítőoldatot, vagy a használaton kívüli filme­ket választják kiindulási alapul. Az eredeti film egy kilogrammjában 5—22 gramm ezüst található. Leg­több ezüst a légi felvételek filmjein, a nyomdai rács- és negatív filmeken van. A rög­zítőoldatokból akkor nyer­hető vissza nagy mennyisé­gű ezüst, ha a pozitív fil­meket, fényszedő- és szín­bontó filmeket dolgoztak fel velük. A rögzítőfolyadékok fel­dolgozására három ezüst­visszanyerő eljárás terjedt el: az elektrolitikus, az úgy­nevezett fémcserés és a ké­miai kicsaoatásos. Különösen magas hatásfok érhető el, ha az eljárásokat kombinálják. A kifejlesztett készülékek vi­szonylag olcsó áruk révén, már kis mennyiségű, de fo­lyamatosan keletkező rögzí­tőoldat feldolgozása esetén is kifizetődők, például fotóla­boratóriumokban, nyomdai fényszedőgépek mellett stb. A régi filmekből az ezüst kioldása már nem ilyen egy­szerű. Csak nagyobb meny- nyiségeknél lehet igazán gazdaságos. Körülbelül ezer kilogramm régi filmet már érdemes kimosatással, vagy égetéssel feldolgozni. Az első eljárás 97 százalékos hatás­fokú, míg a második feldol­gozási módnál a régi filmek ezüsttartalmának 70—80 szá­zaléka nyerhető vissza. — sári — Szakácsok fejedelmei, fejedelmek szakácsai A szakácsokat minden időben megbecsülték főleg azokat, akik az átlagosnál jobb, változatosabb, külön leges ételeket készítettek. Az ilyen szakácsokat művé­szeknek tartják, nevüket a szakmai irodalom megörökíti és receptjeiket, szokásaikat, mondásaikat gyakran idézik. Antonie Careme és Au­guste Escoffier ezek közé tartoznak, és ma is mintaké­pei a kiváló, átlagon felüli és művészi külsejű ételek készítőinek. Antonie Careme 1784-ben született és 1833-ban halt meg. Igen szegény családból származott, ahol 25 gyerek igen nagy nyomorúságban élt. Édesapja, hogy kiszaba­dítsa ebből a helyzetből, egy városszéli kocsmában étke­zés után otthagyta, hátha valakire lel, akitől jobb^ és szerencsésebb életet remél­het. Először egy korcsmáros- nál volt kisegítő, majd konyhai segéd lett. Mint ki­vételes tehetségű és nyitott szemű ember, mindent meg­látott, mindenből tanult, munka után, a késő esti órákban pedig rajzolással, tervezgetéssel foglalkozott. Baillynél, Párizs híres cuk­rászánál tanult tovább, és 17 éves korában első tortS- sütű volt, mint ahogyan visszaemlékezéseiben írja. Itt sok mindent megtanult: „építményeket” készített az előkelőségek megrendelései­re, és ezekhez a metszeteket is saját maga tervezte meg — éjszaka, mert erre nap­közben nem jutott ideje. Ügy érezte. hogy a cukrász ugyanolyan művész, mint a festő. Elfogadta Anatole France-nak, a nagy írónak* a véleményét, hogy „a szép­művészetnek öt ága van: festészet, szobrászat, költé­szet, zene és az építészet, amelynek egyik főága a cuk­rászat !” Megismerte Párizs leghí­resebb konyháit, és pl. a hí­res Talleyrand hercegnél 12 évig dolgozott. A királyi ud­var tagjainál is tevékenyke­dett, és mindenütt a legna­gyobb elismeréssel beszéltek róla és ételeiről. Járt Ang­liában, de végül is visszatért Franciaországba, ahová ezer baráti és szakmai kapocs fűzte. Bejárta az európai uralkodók udvarait. Volt Szentpétervárott Sándor cár­nál, a bécsi udvarban, Ang­liában, végül is Rotschild báró ajánlatát, hogy legyen konyhájának vezetője, azzal utasította el, hogy 30 éve dolgozik, fáradt, nem egész­séges, ezért szeretné hátrale­vő életét nyugodtan eltölteni, és ismereteit írásban rögzí­teni. Több könyve ma is ér­dekes olvasmány, Careme sa­ját metszeteivel, rajzaival. A párizsi királyi cukrász (2 kötetben) a szerző 41 met­szetével, A párizsi szakács című, ismert könyve mellett öt kötetben adta ki A kony­ha művészete című munká­ját. A Festői hajlamú cuk­rász című művét 128 met­szet díszíti. A francia Maitre d’Hotel két kötetben jelent meg, és párhuzamot von a párizsi, szentpétervári, londoni és bécsi konyhák között. Alapos tudományos képzettségű ember volt, aki egy-egy anyagát kellőképpen alátámasztotta érvekkel, ta­nulmányokkal. Cukrász, mártásmester, rajzoló, szak­mai tudós és művész egy- személyben. Auguste Escoffier 1847-ben született, és 1935-ben halt meg. 12 éves korában kezdte pályáját, melyet 74 éves ko­rában, 1921-ben hagyott ab­ba, 62 évig gyakorolva mes­terségét, amire a konyhai művészet történetében nin­csen több példa. Angliában kezdte meg tevékenységét, és talán messzebb jutott szakmai vonalon, mint előd­je, Careme. Londonban a Savoy Hotelben nyolc évig dolgozott, amikor átvette Eu­rópa leghíresebb szállodájá­nak, a Carlton Hotel kony­hájának* veztését. E minő­ségben megkapta a legna­gyobb francia kitüntetést, a becsületrend lovagi, és ké­sőbb tiszti fokozatát. Es- coffiert már korában is a világ szakácsai császárjuk­nak tekintették. Vilmos csá­szár, a németek uralkodója mondta neki: „Én Németor­szág császára vagyok*, de ön az egész világ szakácsainak császára!” Legismertebb művei: Kony­hai vezérfonal. Menük köny­ve, Viaszvirágok, Az én konyhám, A rizs, Epikureus füzete. Escoffier nevéhez fű­ződik a Peche Melba (fagy­ialtos őszibarack-csemege), melyet Melba, világhírű ausztráliai énekesnő londoni látogatásakor kreált, és az­óta is a nemzetközi étsorok ismert tartozéka. , Careme is, Escoffier is a konyhaművészetnek olyan magas fokára jutottak el, hogy nevük ma is fogalom a szakácsok és ínyencek köré­ben. Rudnay János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom