Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
1981. február 8., vasárnap KÖRÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Szülőföldem, Sarkad Találkozás a 70 éves Búza Barnával Bármennyire igyekszem elkerülni a nagy szavakat, mégis le kell írnom, hogy az igazi művészeknek különös sugárzásuk van. Pontosan meg nem fogalmazható varázs. valamiféle csodás emberség, amely képes összekötni látszólag távol élőket, megye- és országhatárokon át, nyelvi és gondolati . különbségeket legyőzve hatalmukba keríteni a szépre, tisztaságra, emberibb életre fogékonyakat. Megyénk fia — a vésztői születésű, Sarkadon nevelkedett — Búza Barna szobrászművész alkotóműhelyében járva is érzékelni lehet a szőkébb hazához kötő, s a nagyvilág ezernyi táj-ára szóródó sugárzását. Műtermének ajtaján kopogtatva kedves meglepetés vár: egy szálkás szőrű tacskó barátságosan csahol, majdnem lecsóválja a farkát a boldogságtól. — Hja, kérem, Dani tudja, hogy az én barátaim az ő barátai is. Valahogy megérzi. Persze, nem mindenkivel ilyen kedves — mondja Búza Barna. — Egészen más véleménye van a környék macskáiról. Nagyon elszaporodtak errefelé a kóbor jószágok, s szinte teljesen elriasztották az énekes madarakat. Nos, Dani barátunk vállalta a rendteremtést, visszaállítva a „biológiai egyensúlyt”. Mintha nemcsak a macskák riogatásának mestere, de a szobroknak is értő bírálója lenne a derék négylábú, hiszen a műalkotások közt is otthonosan mozog. Persze — a tréfát félretéve — a szobrok történetéről hallgassuk inkább Búza Barna szavait: — Legújabb. „gyermekem” a Battonyának készülő emlékmű. Az 1891 -eg agrárszocialista zendülés évfordulójára készítem, s amikor megkaptam a szép megbízást, sokat tanulmányoztam a viharsarki események történetét. Ma is borzongással tölt el az érzés, hogy emberéletek lettek csendőrsortűz áldozatai tulajdonképpen a vak véletlen miatt. Battonyán ugyanis parancs nélkül lőttek a tömegbe, mindössze azért, mert a község uraihoz memorandumot vivők közül valaki a lépcsőn megbotlott. Nekiesett az egyik csendőrnek, s az — ahelyett, hogy felsegítette volna a földre esett embert — a fegyverét használta. Persze, ha elgondoljuk, hogy abban az időben milyen feszültségekkel volt telített a levegő, érthető, ha egy véletlen szikra ig robbanásra gyújtotta a ma- ’ gyár agrárproletárok indulatait. A műterem hatalmas gipsz- figurái már elszállításra várnak, hogy bronzba öntve — Schall József. Ybl-díjas építész közreműködésével — tovább gazdagítsák Battonya nevezetességeit. Mintha a szülőföldhöz kötő további láthatatlan mágnesvonalak irányítanának, figyelmem egy klasszikus tisztáságú Petőfi-melfszobor felé fordul. Ég csodák csodája, ezt a munkát is Battonyának készíti Búza Barna. — Lányom keramikusművész, vele közösen használunk egy égetőkemencét. Petőfi-szobromat pirogránit- ból készítettem, és a kemencénkben, 1300 Celsius-fok hőmérsékleten izzítom majd, ezáltal lesz igazán edzetté. Nagyon szeretem ezt az anyagot, talán a fa után a pirogránit áll hozzám a legközelebb. Ebbői az anyagból készült a Béke és barátság című kompozícióm, amelyen két nőalak magasba röppenő galambok felé tekint. A budapesti átadás után e munkámat megrendelte Moszkva városa, így a szovjet emberek számára is hirdeti a békét, a népeink közötti barátságot. Ez utóbbi szobor elkészültéről egy ritka szép történetet is mond az alkotó: — Már az utolsó munkálatokat végeztük, kék köpény- ben, létrán állva dolgozam, amikor néhány autó állt meg a közelemben: párt- és állami vezetőink jöttek látogatóba. Tisztelettel köszöntöttem őket, akik nagy megértéssel figyelték munkámat. Ahogy körbejártuk a szobrot, egyszer csak látom, hogy a küldöttséget vezető Kádár János szemében könny csillog. Csodálkozva néztem felé, s ekkor vállamra tette a kezét, és azt mondta, tudja, barátom, én is átéltem azokat az időket amit ön, magam is tudom, mennyi mindent kellett tennünk, hogy ez a szobor itt álllhasson. Minden elismerés közt,' ez a mondat volt számomra a legkedvesebb. Portrék — köztük Med- gyessy Ferenc szobra —, többalakos kompozíciók modelljei, számtalan érem és sok sok lovasszobor kicsinyített mása sorjázik a műterem polcain. — A lovas figurákat különösen szeretem Ez a vonzódásom is gyerekkoromhoz vezet. Volt ugyanis Sarkadon egy Tokaji Imre nevű férfi, akinek gyönyörű lovai voltak, s szinte naponta láttam, amint nyalkán-legénye- sen végigporoszkált rajtuk az utcánkon. Ez a látvány annyira megragadott, hogy később — éppen mint Sarkad község ösztöndíjasa — a Képzőművészeti Főiskolán is gyakran mintáztam lovasokat. Hunyadi Jánostól különböző végvári vitézekig szá- molatlan köztéri alkotásom témájául az emberi hősiesség és a számomra legnemesebb állat harmonikus együttlétét választottam. S hogy nem csak nekem kedves állat a ló, arra egy példát is mondhatok. Történt ugyanis, hogy Moszkvában — a Kreml közelében — magyar képzőművészeti kiállítás volt, ahol a teremben nem fért el az én lovas kompozícióm. Sebaj, kiállították az épület bejáratánál. Csakhogy akkora havazás lett, hogy hamarosan szinte teljesen elborította a fehérség az alkotásom. Nos, a moszkvaiak közül mindig akadt valaki, aki naponta „lecsutakolta” szobromról a havat. Ügy tűnik, ha valaki a szépség, a művészet • szolgálatának szenteli életét, az néha sokszorosan visszakapja azokat az energiákat, amelyeket a közösség jobbításáért éget. Búza Barna friss alkotókedve, energiától duzzadó lénye alapján senki meg nem mondaná, hogy a közelmúltban töltötte be a 70. évét. — Pedig így van. S ha arra gondolok, hogy személyesen, vagy szobraim révén Pekingtől Rómáig, Lenin- grádtól Tokióig „bejártam” szinte az egész világot, bizony elmondhatom, hogy gazdag tapasztalatokat szerzett az a kis sankadi kalaposinas, aki egykor voltam. Lányom pedig, aki másfél éven át Nigériában dolgozott, egy ébenfát hozott haza, amelyből már meg is faragtam egy asszonyfigurát. Talán mondanom sem kell, hogy ezt a munkám is Békés megyének szánom ... Andódy Tibor BSBSI Búza Barna: A battonyai emlékmű modellje Búza Barna: Végvári vitéz Bíró József: Maszk nélkül, álarcban (Egy színésznek) Játékok bolond kergetője te szavak szivárvány létráin futó vigyázz a mindenségbe jutó szerepeket kiosztották már Többször is meghal aki jót akar s hány halál van egy-egy büszke dalban Ember maradj — mert már oly sokan vannak itt maszk nélkül álarcban Vajnai Lászó verseiből: Jövünk, megyünk Űznek bennünket hétköznapok, és amit el nem érünk, a majd. Lépteinktől dong a part. De míg haladunk egyre, a Part nem moccan semerre. Az idő érkezik csupán értünk, hidegen és ostobán. Van Nekem is van egy világom, mit térbe zár egy görbe. Almaimban ezt vigyázom, s járom körbe-körbe. Fehér Mária: Szita Kis lyukú, nagy lyukú, ilyen-olyan fajta, — szita, szita, péntek — átpotyogunk rajta. — Szita, szita, péntek, szerelem csütörtök — hogyha fennmaradtok, vígan hegedültök. Szita szélen ültök, vígan hegedültök, lábatokat lógatjátok, mindenre fütyültök. Károlyi Júlia verseiből: Tücsökszemű Tücsökszemű mert nem vagy egyedül, hogy ne légy egyedül, kilöktek a föld felé. Kikötöttek, hogy megélj hogy nyáron se táncold a földet körül, hogy télen se hegedülj. Állapotok Áttáncoltunk egy szobán hegedűfiú, hegedűleány. Ott ugrottunk ki egymás szemének ablakán. Egyedül a földön sikoltottam föl szétpattant húrjaim körül.
