Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-01 / 27. szám
1981. február 1-, vasárnap IZHUUKTllcl„Sok kicsi sokra megy” Miből lesz a gyulai? Az ízletes gyulai kolbászt messze földön ismerik, zamatét sok országban megcsodálták. Az ehhez szükséges alapanyag, vagyis a vágósertés egy részét a Tótkomlósi Sertéshústermelő Szövetkezeti Közös Vállalat adja, amely a megye és az ország első zárt technológiájú telepeinek' sorába tartozik. A vállalkozást — akkor még így nevezték — 1968-ban négy termelőszövetkezet alapította, s a termelés első éve óta pontosan 10 esztendő telt el. Sok buktatóval, gonddal küszködtek az elmúlt évtizedben, az akkori beruházási színvonal gyermekbetegségeiből okultak a későbbiek során más beruházók. Tótkomlós határában a huszonhat épületből álló telep úgymond ontja a vágósertéseket. A bejáratnál kötelező a fertőtlenítés, csak azután léphet az ember a telep területére. A főépület falán felirat: ISV-partnergazdaság. — Az elmúlt esztendőben a 920 kocás telepről több mint 20 ezer 700 sertést értékesítettünk — kezdi Rózsa Dezső igazgató, s egy kimutatást tész elém. A számok sorában más, hasonló telepek termelési eredményei is sorakoznak, azok' összehasonlíthatók. Az ország 276 zárt technológiájú sertéstelepén az állami szektorban átlagosan az egy kocára jutó hústermelés 1860 kilogramm, termelőszövetkezeti szinten ez 1590 kilogramm, Tótkomlóson pedig 2071 kilogramm. A hazai nagyüzemekben egy kilogramm hús előállításához átlagosan 4,2 kilogramm takarmányt, Tótkomlóson 3,8 kilogrammot használnak fel. A számadatok sorát vizsgál- va-összehasonlítva is megállapítható: kiemelkedő esztendőt hagyott maga mögött a vállalat. — Az eredményeket minek tulajdonítják? — Ennek gyökerei több évre nyúlnak vissza — válaszol Varga Imre főállattenyésztő. — Talán kezdeném az alapítást követő esztendőkkel. A telep dolgozói a termelőszövetkezetek hagyományos telepeiről jöttek hozzánk dolgozni, onnan, ahol ősi módszerekkel folyt a sertéshizlalás. A tervszerű, szívós munka, a tanulás, a tenyészanyag helyes kiválasztása meghozta eredményét. Persze voltak nehéz esztendők: 1973-ban például a száj- és körömfájás több mint ötezer malacot és süldőt vitt el. Mindent újra kellett kezdeni. A számadatok halmazát böngészve érdemes még egy gondolat erejéig időzni a nyereségnél. A vállalatnál minden egyes értékesített sertésre 443 forint nyereség jut, a hízók esetében ez az összeg meghaladja az 500 forintot. Mindez lényegesen magasabb az országos átlagnál. — Ma már dolgozóink többsége szakmunkás, akik munkájukkal nagyban hozzájárultak eredményeinkhez. Ezenkívül kialakítottunk egy sajátos sertéstípust, amelyik jól tűri a zárt tartási technológiát. De nem tartjuk utolsó szempontnak a közgazdasági tényezőket sem v- folytatja az igazgató. Miről is van szó? Egyszerűen a piaci értékesítés lehetőségeiről. Nem közömbös, hogyan adják el a hízókat. A céljuk: minden vágóállatért a lehető legtöbbet kapni. Ehhez az kell, hogy optimális súlyban, vagyis 97—102 kilogramm között kerüljenek vágásra a jószágok. A magasabb súlyért kilogrammonként már kevesebbet fizetnek, ráadásul többlettakarmányt, -energiát, -munkaerőt és -gyógyszert fordítanak a hizlalásra. Céltudatos válogatással már tartás közben „kiemelik” a túlsúlyosakat, s ezeket saját vágóhídjukon dolgozzák fel. Persze az exportlehetőségek kihasználása sem mellékes: 1980-ban több mint nyolcezer hízót szállítottak külföldre, ami a megye teljesítményének nem jelentéktelen hányada. Gergely Ferenc inszeminátor a szaporítóanyagot vizsgálja Fotó: Veress Erzsi Aztán az alsó válogatás sem mellékes. A 28 napos korban, választáskor kiszedik a gyenge, elmaradott egyedeket, így battériára csak az egészséges, jól fejlett példányok kerülhetnek. A selejt malacra nem pazarolnak takarmányt, energiát, gyógyszert. A két éve elkészült battériás rendszernek más előnye is van. A telep kihasználtsága az elmúlt évben 136,4 százalékos volt. A korábbi esztendőkben 4—6 ezer malacot adtak el helyhiány miatt. Tavaly ennek a számnak csupán tíz százlékát értékesítették, a többi végtermékként, vagyis hízóként került eladásra. A takarmány a Békés megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalattól érkezik több éves együttműködési szerződés alapján. Ennek a szerződésnek a lényege: a GMV garantálja a tápféleségek béltartalmát. Hogy ez miért fontos? Azért, mert a megállapodás értelmében, amennyiben a táp többe kerül, akkor ennek a felét a GMV fizeti, ha viszont kevesebbet használnak fel, akkor a nyereséget felezik. Vagyis: együtt sírnak, együtt nevetnek. Persze nagyon sok függ a lelkiismeretes tenyésztői munkától is. Az egyik épületben, az állatok között, munka közben találkoztam Gáspár Ágostonnal, aki 11 éve dolgozik a sertéstelepen. — A termelőszövetkezetben növénytermesztő voltam. A fokozott gépesítés egyre kevesebb embert igényelt. Mivel szakmám nem volt, a sertéstelepre jöttem dolgozni. Kezdetben szokatlan volt az itteni munka, mert otthon más módszerekkel hizlaltunk. Ezt meg kellett tanulni... — Tanfolyamon? — Igen. Olyan tanfolyamot szerveztek, ahol állattenyésztői szakmunkás-bizonyítványt kaptunk — sorolja az ötven év körüli férfi, s mutatja a tenyészállományt. Az állatokat kis területen tartják, s látottakról önkéntelenül is a tánciskola jut eszembe: egy lépés előre, majd hátra, azután egy jobbra és balra. Itt viszont csak előre egyet, hátra is egyet léphetnek az állatok. — A takarmányt így jobban hasznosítják — hallom a magyarázatot. Az önitató- ból akkor isznak, amikor akarnak. Egy zárt telepen lényegesen könnyebb a munka, mint a hagyományos tartási módoknál. — Munkájában mi a legfontosabb? — Ha ivarzik az állat, akkor azonnal szólni kell az inszeminátornak. A kocáknál az a cél, hogy minél többször, minél rövidebb kihagyással fialjanak. Ez is az igazi nagyüzemi módszer lényege. * Egy másik épület tenyérnyi laboratóriumában Gergely Ferenc inszeminátor a szaporítóanyagot hígítja, majd penicillint és strepto- micint fecskendez bele. — Így akadályozzuk meg a kocáknál a méhgyulladást — magyarázta. Közben megtudom azt is, hogy munkája az egész sertéstelep termelését meghatározza, fizetését, éves prémiumát is a szaporulat arányában kapja. A telep végében levő épületekben a hízóállatokat tartják. Az alig négyszer négy méteres kutricákban 13—14 szép példány gömbölyödik. A szélső épületben a közeljövőben exportra kerülő állományt oltja a felcser, a másik hizlaldából egy áthaj- tós mérlegkalodán sétálnak a röfik utosló útjukra, a húskombinátba. — Munkánk roppant nagy figyelmet igényel — jegyzi meg az egyik gondozó. — ... s ez a figyelem milliókat hoz ... — toldja meg kísérőm. Szekeres András fl borsó termesztése A FAO adatai szerint a szárazborsót világszerte a legutóbbi húsz év átlagában 10 millió hektár körüli területen vetették. A második világháború előtti években 6 millió hektár volt a vetésterülete, ami az 1961—65-ös időközben majdnem megduplázódott. Magyarországon 1938-ban 32 ezer hektáron termelnek borsót. A fel- szabadulást követően az állami gazdaságok és termelő- szövetkezetek ennél már jóval nagyobb területről aratták a szárázborsót a konzervipar és az üzletek számára. 1975-ben 75 ezer hektáron termesztettek szárazborsót. Mindezt „A borsó termesztése” című, a Mező- gazdasági Könyvkiadó gondozásában, közelmúltban megjelent könyvben olvashatják az érdeklődők. A könyvből megtudhatjuk többek közt, hogy a borsó az ember legősibb tápláléka. Ezt azok a borsómagok is bizonyítják, amelyet az ősember barlangjában találtak. Kezdetben csak a szárazborsót fogyasztották, a hüvelyéből kifejtett zöldborsó fogyasztását XIV. Lajos francia király étrendjében írták le először. A zöldborsó ma hazánkban a legnagyobb felületen termesztett zöldségnövény, a szárazborsó kedvelt, nagy fehérjetartalmú élelmiszerünk. A zöldborsó konzerviparunk egyik legfontosabb nyersanyaga. Napjainkban két borsótermelési rendszer működik, a gödöllői és a Békéscsabai Zöldborsótermelési Rendszer, amelyek már túljutották a kibontakozás stádiumán. Korszerűen, sokoldalúan látják el termelő-' és fejlesztő munkájukat. A könyv elsősorban az üzemi termesztő szakemberek részére íródott, de a kísérleti termelők munkáját is segíteni kívánja. Jellegéből adódóan a termesztési rész bővebb, mint az élettani, genetikai és nemesítési rész. Hasznos tudnivalókat meríthetnek mindazok, akik a borsót behatóbban kívánják megismerni. * „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!” — tartja a közmondás. Ehhez viszont takaró is kell, amiről a Fővárosi Ruhaipari vállalat szeghalmi paplanüzemében gondoskodnak. Az elmúlt esztendőben a szeghalmi telepen 85 millió forint értékű terméket gyártottak. Legkelendőbbek a különféle paplanok és pólyabetétek. Az elmúlt évben több újdonságot is bemutattak a nagykereskedelemnek, azonban sikerük csak mérsékelt volt. Az ősszel a BNV-n is bemutatkoztak, igaz, csak két-három napig láthatta a közönség a gyár termékeit, ugyanis valaki vagy valakik ellopták a bemutatott darabokat. A vállalat vezetői némi malíciával így nyugtázták az esetet: „... mindez felért egy vásári díjjal!...” A nyolcvan dolgozót foglalkoztató szeghalmi üzemben évente 370—380 ezer paplant és pólyabetétet varrnak, kizárólag a hazai kereskedelemnek. Ezenkívül kisebb tételben gyártanak még franciaágy-takarókat és felnőtt hálózsákokat is. Termékeikhez pamut és pehely alapanyagot használnak fel. A TEMAFORG Vállalattal kötött szerződésük óta a tömőanyag-szállításuk megoldódott, hiszen ennek az újfajta, előre rögzített tömőanyagnak köszönhető az új termékeik megjelenése. A telep dolgozóinak termelékenysége az elmúlt évben 10,2 százalékkal nőtt, és a minőségi követelményeknek is jobban megfelelnek, mint egy évvel ezelőtt. —sz— Szebbnél szebb színösszeállításban készülnek a takarók Mérlegen a tömőanyag Kézzel igazítják egyenletesre A széleket varrógépen dolgozzák el Egy új termék: a romantikus franciaágy-takaró Fotó: Veress Erzsi Nyújtózkodhatunk!
