Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-04 / 29. szám

1981. február 4., szerda «iiauKfíW Kettős ünnepre készülnek Orosházán II véres május elsejére emlékeznek a viharsarki földmunkásmozgalom egykori fellegvárában A haladó hagyományok­ban gazdag Orosházán, az egykor legnagyobb magyar faluban kettős ünnepre ké­szülnek: az idén lesz 90 esz­tendeje, hogy a május else­jei felvonulást csendőrsortűz gyászos szimfóniája rekesz­tette be, s 75 évvel ezelőtt alakult meg a MEDOSZ jog­elődje, a Magyar Földmun­kások Országos Szövetsége, amelynek elsők között jött létre Orosházán helyi cso­portja. Köztudomású, hogy Oros­háza és közvetlen környéke a viharsarki földmunkás- mozgalom „fellegvára” volt. A szabadságért, a földért, a nagyobb darab kenyérért, a történelem formálásáért, har­coló ősökre emlékezni min­dig felemelő érzés. Ahhoz, hogy megértsük: Orosházán mennyire indokolt a kettős ünneplés, érdemes visszapil­lantani egy kicsit a múltba. Csak így tudjuk igazán érté­kelni a jelent. Az 1890-es évek elején ki­robbanó harcos megmozdulá­sokkal megkezdődött a föld­munkásság hősi korszaka, amelyben ,az orosháziak élen jártak. 1890 tavaszán 630 taggal megalakult az Oros­házi Munkásdalkör. Az alap­szabály szerint a cél: ....... t agjait felvilágosítás és ok­tatásban részesíteni, köztük a tudományt és művelődést, nem különben a társalgási szellemet fejleszteni, illetve előmozdítani...” Az Orosházához tartozó Puszta-Szentetomyán Ifjú­sági Munkásegylet alakult. Ez persze csak fedőnév volt, hiszen a 365 tag zöme idős mezőgazdasági cseléd, kubi­kos és részesmunkás volt. Az orosházi véres május elseje — 1891-ben népünk történetének, ,a viharsarki parasztság harcos múltjá­nak legkiemelkedőbb ese­ményei közé tartozik. A nemzetközi munkásság nagy ünnepére készülvén új, fe­hér selyem zászlót hímeztek az asszonyok: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség jel­szóval. Május elsején kora reggel csoportosan érkeztek az ünneplőbe öltözött mun­kások, s a földmunkásegylet homlokzatára kitűzték a lo­bogót. A zászló csodálására egyre özönlött a nép, míg végülis a csendőrség — mi­vel a munkások önként nem adták oda — elkobozta a zászlót, s bezárta az egyle­tet. Az orosháziak kitartóan követelték vissza a lobogót, a csendőrség és a főszolga­bíró többszöri felszólítására nem voltak hajlandók el­hagyni a színteret, mire egy század katonaság érkezett a rend helyreállítására. Végül is összetűzésre került sor, a nép kővel, téglával, kavics­csal zúzta be a járási hiva­tal ablakait. A lovas csend­őrök kardlappal ütötték-ver- ték, szúrták a népet. Az em­lékezetes nap után a bel­ügyminiszter elkobozta a zászlót és betiltotta az 1400 tagot számláló munkáskört. Az orosházi nép még ez­után sokat hallatott magá­ról. Arató- és cséplőmunkás- sztrájkokat szerveztek, na­gyobb darab kenyeret köve­teltek. 1895 őszén innen in­dult el a kezdeményezés az országos földmunkás kong­resszus összehívására. Fel­vették a kapcsolatot Várko- nyi Istvánnal és részt vettek az előkészítő bizottság mun­kájában. 1894—97. közötti szakasz az orosházi földmunkásmoz­galom egyik legszebb fejeze­te volt. A korábbinál is sú­lyosabb terror ellenére foly­tatták a harcot a nagyobb darab kenyérért, a jobb meg- élhetőségért. 1899. május el­sejére a belügyminiszter már a sok harc eredményeként engedélyezte Orosházán az ünnepséget, de a felvonulást szigorúan megtiltotta. En­nek ellenére szerény keretek között ugyan, de ,a kiserdő­ben hangulatos majálison emlékeztek meg a nemzet­közi munkásság nagy ünne­péről. Orosháza ma is hű ápolója a történelmi hagyományoknak. Ma is működik a MEDOSZ városi alapszervezete. A ta­gok nyugdíjasok ugyan, de rendszerint felkeresik a szé­pen karbantartott központi helyiséget. Itt lehet biliár- dozni és más társasjátékkal hasznosan tölteni az időt, egymással találkozni, eszme­cserét folytatni. A MEDOSZ városi szerve­zetének fenntartásához igen sokat segít az Orosházi Ál­lami Gazdaság. A szocialista brigádok karbantartják az épületet, a gazdaság anyagi­lag hozzájárul ,a fűtési, vi­lágítási és egyéb költségek­hez. Megvannak a régi ol­vasókörök, munkásotthonok, ahová elsősorban a munkás- mozgalom veteránjai járnak szívesen, de gyakran talál­koznak fiatalokkal, akiknek élménybeszámolókat tart­hatnak. A kettős ünnepre megkez­dődött. a készülődés. Házi­gazda az Orosházi Állami Gazdaság vállalati szakszer­vezeti bizottsága lesz A MEDOSZ alapszervezetei megkezdték a gyűjtő munkát. Járják a tanyavilágot, ,a vi­harsarki földmunkásmozga­lom veteránjait felkeresik, írásos emlékeket, tagsági könyveket, régi fotókat kér­nek ahhoz, hogy minél gaz­dagabb legyen a kettős ün­nepre emlékeztető kiállítás. Orosháza méltóképp akar emlékezni a nagv esemé­nyekre. Ary Róza Serdülők... Magukról, családról, társadalomról „Milyen lesz az én csalá­dom?” Erre a kérdésre nem­rég azok a 15—16 éves fia­talok válaszoltak, akik Békés megye egyik középfokú okta­tási intézményébe járnak. A házi fogalmazványként ka­pott feladatot némely tanuló bonyolultnak', kissé nehéznek találta. Többek között erről tanúskodnak kurta feleleteik is. Egy-két kivételtől elte­kintve a fiúk rövidebben, a lányok' hosszabban fejtették ki gondolataikat, s engedték szabadjára fantáziájukat jö­vendőbeli családjukkal kap­csolatban. Akadtak olyanok, akik — noha azzal kezdték, hogy ezen a kérdésen még egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset töprengtek — kellő részletességre és őszin­te válaszalásra törekedve fo­galmazták meg mondaniva­lójukat. Ám korántsem így járt el az egyik tanuló, aki­nek papírlapján mindössze csak ennyi volt olvasható: „Két gyerek -f- feleség.” Párválasztás ­Az osztályban 34-en úgy nyilatkoztak, hogy lehetőleg csak a tanulmányaik befeje­zése után szeretnének meg­nősülni, illetve férjhez men­ni. Két diák azonban halla­ni sem akar ilyenről, mert független, szabad (?) életet kíván élni a jövőben. A má­sik két tanuló csak abban az esetben lenne hajlandó a párválasztásra, ha valameny- nyi szellemi és lelki igényét kielégítő partnert találna, és már az átlagosnál is jobb anyagiakkal rendelkezne a házasság előtt. Az egyik fiú a lakásra vonatkoztatva a következőket írta: „Sajnos a mai anyagias társadalomban enélkül már élettársat is ne­héz keríteni.” A lányok egy része 22—24 éves korban szeretne férjhez menni, amit a felsőfokú ta­nulmányok befejezésével, a szakképesítés és megfelelő ál­lás megszerzésével indokol­tak. Sokan egy hasonló ér­deklődésű, józanul gondol­kodó, értelmes férfiban pró­bálják majd megtalálni az IGAZIT. Van, aki szőke ha­jú, kék' szemű, csinos férjet tud csak elképzelni magá­nak; s van, aki viszont a belső emberi tulajdonságo­kat, értékeket tartja elsődle­gesnek és fontosnak: „Fér­jem legyen gyerekszerető, és megértő, de azért ne legyen madárijesztő..Idézet egy másik írásból: „Hogy a nagy ö ki lesz, az ma még titok. Nem is kötök ki feltételeket, hogy ilyen legyen, vagy olyan. Lényeg az, hogy sze­ressük egymást. Na persze jó, ha értelmiségi lesz, de lehet, hogy egy egyszerű ,melóssal’ jobban kijöhetek majd.” És még néhány véle­mény: „A férjem legyen tü­relmes, családszerető, s ne legyen iszákos.”; „Ügy sze­retném megválasztani a fér­jemet, hogy soha ne kelljen elválnom ...” A fiúk is inkább a jöven­dőbelijük lelki-szellemi tu­lajdonságaival szemben tá­masztanak majd bizonyos kö­vetelményeket. Azt viszont már természetesnek veszik, hogy a leendő feleségük1 is dolgozni fog valahol. Gyermeknevelés Alig akad a válaszok kö­zött olyan, amelyben a csa­ládtervezésről ne esett vol­na szó. A többség, ha majd a körülmények lehetővé te­szik, általában két-három különböző nemű gyermeket szeretne felnevelni. (Ugyan­akkor néhányan „beérnék” az egykével is.) A korkü­lönbség kérdését érintve ideálisnak tartják, ha 2—4 év lesz az utódok között. Fe­le-fele arányban megoszla­nak a „kívánságok” abban a tekintetben, milyen nemű le­gyen majd az elsőszülött: „Az első gyerek fiú lesz, a kislányt 3 évre szeretriém Szerintem ez az ideális kor- különbség.” Meglepően sokan nyilat­koztak a szülő-gyermek kap­csolatról, és a későbbiekben alkalmazandó nevelési mód­szerekről is. Például a testi fenyítést, mint az egyik leg­hatékonyabb, de számos lel­ki sérülést okozó eszközt valamennyien elvetik. Ennél sokkal célravezetőbbnek te­kintik a megértést, a türel­met; s a szereteten, kölcsö­nös bizalmon alapuló féltő gondoskodást, és az állandó törődést. „Sokat szeretnék olvasni, és erre nevelem majd gyermekeimet is— Rengeteg időt töltök majd velük...”; „A gyermekemet szép szóval, és nem veréssel fogom nevelni..„Gyere­keimet önállóságra is szeret­ném nevelni. Annál nincs rosszabb, ha egy gyerek nem tud magával mit kezdeni. A családban legyen meg az egyenjogúság, számítson min­denkinek a véleménye, a problémákat közösen beszél­jük meg...” Többen is helytelenítették, ha a családban elkényeztetik a gyermekeket, avagy túl szigorúan bánnak velük. Egyenesen káros, ha pénzsó- várságra, vagy tékozlásra nevelik őket. Az egyik diák­lány keresetlen egyszerűség­gel fogalmazta meg elképze­léseit : „Nyugodt, kiegyensú­lyozott családi légkört sze­retnék elérni. A gyermeke­im pedig nem .gyerekek’ lesznek, hanem a család tel­jes jogú tagjai. Azt hiszem, a gyerekekre az hat a leg­rosszabban, ha úgy érzik, hogy erősen függnek szüleik- j tői. Én bárhová el fogom en­gedni őket, csak bizalmat ké­rek majd cserébe. Addig le- 1 hetnek bárhol, ameddig akarnak, s ezt a lelkiismere­tükre bízom (Hisz’ így ne­veltek engem is, és ez be­vált.) Sokat szeretnék velük utazni, kirándulni. De ész- reveszem majd, ha már ser-j dűlnek, és akkor mindennél', többet érnek a barátok, s így már nem sajátítom ki őket.” Nos, idézzünk egy másik dolgozatból is: „Az én példaképeim a szüleim vol­tak. Ezért én is úgy szeret­nék' élni, hogy gyermekeim­nek is jó példát mutassak. Ennek fontos feltétele a szor­galmas, becsületes munka­végzés ...” Lakás, autá, nyaraló Az osztály többsége csak akkor kíván családot alapí­tani, ha majd önálló otthona lesz. Egyesek szépen, kor­szerűen berendezett (kertes) családi, mások (lakótelepi) emeletes házban szeretnének lakni. Néhányan nem rejtik véka alá azt sem, hogy az induláskor valószínűleg igénybe kell vennüik szüleik támogatását is. A saját lakás megszerzése közeli, míg az autó, a külföldi út, a kert vagy nyaraló „birtoklása” tá­voli célok közé tartozik. Az egyik diáklány a PÉNZ-ről a következőképpen véleke­dik: „Remélem, az életünk­ben nem fog nagy szerepet játszani a pénz. Mert sok­szor a pénz roncsolja szét a családokat. Nem vágyok nagy lakásra, autóra, hétvégi ház­ra, rengeteg ruhára, ékszer­re ...” Osztálytársnője hasonló gondolatokat vetett papírra: „Nem akarok1 olyan hajtós családot, ahol csak a pénz­szerzésre specializálnánk ma­gunkat. Dolgozni kell, de szórakozásra is jusson idő A pénz nem boldogít, de szükséges...” Valaki meg ar- l ról írt, hogy ő is szeretne anyagi segítséget nyújtani gyermekeinek, amikor egy­szer családot alapítanak: Dolgozatának befejező ré­szében pedig ez olvasható: „Mi pedig férjemmel meg­húzzuk magunkat kis házi­kónkban. Csendben éljük még hátralevő éveinket, ki­rándulunk, kihasználjuk az életet... neveljük az unoká­kat.” # Amint kitűnik: nem bán­tunk fukarul az idézetekkel. Ezzel az volt a célunk, hogy minél több véleményt, el­képzelést ismertessünk és sorakoztasunk fel egymás mellé. A fiatalok minden- ! esetre életkori sajátosságaik- Vnak megfelelően igyekeztek válaszolni jövendőbeli csa­ládjukra vonatkozó kérdésre A le'glsöbben józanul, s az. eddig szferaett otthoni, iskolai stb. tapasztalataik, kialakult érzelemviláguk alapján fo­galmazták meg gondolataikat az életről, a családról, s leendő gyermekeik nevelésé­ről is. Találóan az egyik fiú ily módon foglalta össze a lényeget: „Amit nem ad meg a hivatás, megadja a család, és fordítva. E két té- nyéző teszi szerintem egésszé az embre életét.” Bukovinszky István Üvegek tánca T áncolnak az üvegek a szatyorban és az idegeim ■— panaszkodott a napokban egyik ismerősöm, amint az ABC-felé baktattunk. Csodálkoztam a felháborodásán, hiszen úgy tudtam, hogy megoldódtak az üvegvisszaváltással kapcsolatos gondok. Persze, ez az állandó elégedetlenség! Régen, amikor potom 1 forintért vették vissza az üres sörösüvegeket, inkább a szemétbe dobták e hasznos göngyöleget. Aztán rájöttek: mégiscsak jobb, ha begyűjtik a palackokat, mert sokkal többe ke­rül, ha újat kell készíteni. Egyes hazai és külföldi sör­gyárak tudtára adták a kereskedelemnek: ha lesz üveg, lesz sör is. És ekkor jöttek a matematikusok. Tanul­mányt jelentettek meg az 1978-as üvegbetétrendszert sza­bályozó rendelet hatásáról. Megállapították, hogy a vá­sárlók magatartása nyilván függ a fogyasztói betétdíj alakulásától. Sőt: végül is minden arra utal, hogy a ren­delkezés hatékonyabbnak bizonyulhatott volna, ha az üvegek egy részénél a betétdíjakat nem csökkentik. Óriási felfedezés! A matematika csalhatatlan: kétszer kettő az mindig négy. Egyszóval, a mellettem kutyagoló ember ennek a jó­zan és rideg tudománynak lett az áldozata. Ugyanis közben 2 forintra emelték a söröspalackok visszaváltási árát. Végtére is nem lehet sokáig a kukába dobálni a népgazdaság vagyonát. Míg ezen forfondíróztak, eltelt vagy két esztendő, de a fontos döntéseket jól meg kell gondolni. Ezért nem értettem igazán, hogy mi a baja a cipekedő barátomnak. Egy kereskedelmi felügyelőségi vizsgálat egyértelműen bizonyította: az üveggöngyölegek forgalmazásában a jelenlegi érdekeltségi rendszer a fo­gyasztókra nézve kedvezően érezteti hatását. Magyarul: megéri visszavinni a kiürített palackokat. Űtitársam hosszas szuszogás után tudtamra adta, hogy nem az üve­gekkel van fönnakadva, hanem az átvevőkkel. Minden alkalommal úgy néznek rá, mint az éjszakai sötét ala­kokra, akitől minden kitelik. Durván csapkodják, válfi- gatják az üvegeket, nézegetik a formáját, s fejben szá­molnak. De már a pénz sem érdekli. Csak az, hogy minél hamarabb kinn lehessen az üzletből. A közelmúltban egy hétdecis rajnai borosüveggel vacakoltak, mert barna helyett hupikék volt a címkéje. A rendelet pedig előír­ja: a visszavételi kötelezettség nem az áruhoz, vagy máshoz, hanem az üveg típusához, formájához kapcso­lódik. Érti, hogy nem köteles az üzlet olyan üres palac­kot visszaváltani, amely forgalmazásával egyáltalán nem foglalkozik, ugyanakkor illik tudni az eladóknak is a rendelkezés minden paragrafusát. A jogokat és a köte­lezettségeket egyaránt! Amíg az ismerősöm a gyanakvó pillantások kereszttü­zében a pultra rakta egymáshoz koccanó üvegeit, a rak­tárban megtudtam egyet-,mást a bolt vezetőjétől. Többek között azt, hogy a betétdíjak felemelése után még nehe­zebb a dolguk. Annyi a göngyöleg, hogy alig férnek tőle. Naponta telefonálgatnak, írják a levelet a szállítóknak: vigyék el a rengeteg rekeszt, kartont — hiába. Előfordul, hogy havonta csak egyszer hajlandók erre, teljesen ki vannak szolgáltatva a szállítómunkások kényének, ked­vének. Mindezt igazolja a már említett ellenőrzés is, amely leszögezte: nem történt lényeges előrehaladás a monopolhelyzetben levő vállalatoknál, elsősorban a sör- és szesziparnál, hiszen göngyölegbegyűjtésük továbbra is rendszertelen. Ez kedvezőtlenül befolyásolja a kereskede­lem készleteinek forgási sebességét, a bolthálózatban pedig a raktározás okoz gondot. K edvelem és szeretem az üvegestáncot, különös­képpen az Állami Népi Együttes előadásában. Amikor hallgatom, látom őket, azért szurkolok: nehogy leessen a fejükről a finom nedűvel megtöltött borospalack. Vagy az üvegért nem kár? (seres) Dombiratoson a művelődési ház szervezésében évek óta ered­ményesen működik a bőrdíszmű szakkör. Id. Jéger Elemér irányítása alatt a fiatalok nagy szorgalommal igyekeznek elsajátítani a szakma rejtelmeit. A kulturális intézmény anyagot, az idős mester pedig műhelyt és szerszámokat biz­tosít ehhez a munkához. A felvételt a művelődési ház fotó­szakköre készítette

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom