Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-22 / 45. szám
1981. február 22., vasárnap A vendég a világűrből jött Neve: Farkas Bertalan — Láttad? Megismerted? — Kit? — Hát Farkas Bercit! Szerintem ő az! A két fiatalasszony kíváncsian néz a békéscsabai utcán haladó kis csoport után, majd gyorsan a nyomukba szegődik. Hála a pirosat mutató közlekedési lámpának, utói is érik őket. A fekete hajú lelkesen bólint: — Tényleg! És pont olyan, mint a tévében! # Február 18., délelőtt 10 óra. Békéscsabán, a megyei pártbizottság székházában Frank Ferenc, az MSZMP megyei bizottságának első titkára és több más megyei vezető társaságában az űrhajós vendég teát kortyol. Feláll, megköszöni a tájékoztatót, majd elmondja: „Szinte úgy jöttem ide, mint aki haza megy. Annak idején itt, Békéscsabán repültem életemben először, egyedül, motoros gépen. Jólesett most, 15 év után újra Gyulán lenni, benézni a presz- szóba, ahová akkoriban jártunk.” Később vidám tréfálkozás közben „bevallja”: reggel, útban a szálláshelyről Békéscsabára, a repülőtér mellett kérte a gépkocsi- vezetőt: csak egy kicsit hajtsanak 120-szal! Merthogy annak idején ők sokszor versenyre keltek az úton haladó autókkal. * Kicsi a kislány, nagy a csokor. Buzgón szorongatja, lesi, mikor adhatja át. Reggel arról faggatta „Ica nénit”, az ifjúsági ház igazgatóját, tényleg van-e bajsza Berci bácsinak? No, most azt is megnézi magának. Az ifjúsági ház nagytermében kíváncsi gyermekszemek figyelik az egyenruhás, egyenes tartású fiatalembert, aki a gyerekek nyelvén mesél, egyszerűen, szabatosan, ízesen. Most éppen Bajkonur- ról, ahol 10 nap után elérkezett a nagy pillanat: „A rakéta, az űrhajóval egybeépítve, szinte élt. Mentünk felé, gömyedten a szkafanderben. Félénken ránéztem és mondom Kubászovnak, nem létezik, hogy ez fölemelkedik! Mire ő: hidd el, fel fog!” No, és a súlytalanság: „Engedélyt kaptunk, így végre kibonthattuk magunkat a hevederekből. Mondja Valeri j: nézd meg, ilyen a súlytalanság! — és átúszott a másik rekeszbe. Ó, gondoltam, megy ez nekem is. Kibontom magam, hát egy pillanat alatt felkenődtem a falra. Üjra kezdtem, most már óvatosabban. Addigra Valerij már levetette a szkafandert, és törökülésben lebegve fogadott”. Nagy derültség kíséri az „űrétkezési szokásokról” szóló beszámolót is. S végül a leszállás: „Földet érés után mondja Valerij, hogy segítsek neki. Mondom, örülök, hogy lélegzetet tudok venni. Én is — válaszolja, majd megjegyzi: ha most kikötné magát a hevederekből, éppen rám esne, tudniillik úgy értünk földet, hogy félig fölöttem volt. Mit szólnának, hogy épségben visszatértünk, aztán itt lenn összetörtük magunkat.” # . Az utcán, Békéscsabán — Nos, hogy tetszett? — faggatom az ötödikes Séllei Ferit, aki Orosházáról, a 4- es iskolából érkezett. ■*- Amit a súlytalanságról mesélt Berci bácsi, az volt a legizgalmasabb. Örülök, hogy eljöhettem. Tetszik tudni, ez jutalom ám! — teszi hozzá büszkén. Egy autogram, ezúttal a Minimagazin olvasóinak „Engedje'meg, Frank elvtárs, hogy átadjak néhány űrhajós emléktárgyat” Később, az ifjúsági ház kistermében 35 úttörő — az Orion expedíciós játék legjobbjai — mesélnek az űrhajósnak „hét földi tettükről”. Ajándékokat is hoztak; maguk készítette játékokat, és a Szojuz—36., kicsinyített mását. Sorra átadják, cserébe jelvényeket, autogramot kapnak. Az egyik kerek arcú, kamasz hangú fiú oldalba böki a társát: „Te, én megkérdezném, hogy aludtak, csak nem tudom, hogyan szólítsam!” A szőke, szeplős visszasúg: „Hát, Berci bácsinak, tudhatnád!” * — Sok neves emberrel találkozott már. Kik voltak önre a legnagyobb hatással? — kérdezzük, ellopva 2-3 percet a délutáni programból. — Felejthetetlen volt a találkozás Brezsnyev és Kádár elvtárssal, Szentgyörgyi professzorral, Rajkinnal. — Közismert ember lett. Milyen a népszerűség? — Vannak pillanatok, amikor kellemes, máskor fárasztó, de kárpótol az a soksok szeretet, kedvesség, amelyet mindenütt tapasztalok. — Álmodott-e odafönn? — Igen. — És mit? Nevet. Nem válaszol. Az álmok sajátjaink — az űrben is. — Sok vicc járja Farkas Bertalanról. Ismeri ezeket? — Hogyne! És nyomban el is mesél egyet, nem kis öniróniával. m Egyszerű, szerény fiatalember. Határozott a kézfogása, nyílt tekintetű, a szeme nevetésre kész. Nem pózol, nem használ nagy szavakat. Egy a tehetséges, szorgalmas, nagy tudású fiatalok közül, aki a tudomány és a technika alkotó elméinek segítségével messzire, magasra jutott. Az ismeretlen meghódítására törő EMBER-t tiszteljük benne. Tóth Ibolya Kicsi a kislány, nagy a csokor Fotó: Martin Gábor „Az igazi Szojuz—36. valamivel nagyobb volt”
