Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-22 / 45. szám

1981. február 22., vasárnap HZHiWKTlltj Európai látókör Balogh Edgár: Táj és nép A szerző egyik legújabb kötetében azokat az írásokat kapja kézhez az olvasó, amelyek a Sütő András szer­kesztette marosvásárhelyi Űj Életben jelentek meg 1974 és 1976 között. A „legjelentősebb magyar közíróként” számon tartott szerző a kötet, „élőbeszédé­ben” vall a román—magyar együttélés történelmi tanul­ságáról : „Ismételem halá­lomig mestereim és kortár­saim nagy üzenetét: a ro­mán néppel együttélő ... magyar nemzetiségnek csak­is úgy lehet a szocializmus új, s újabb magaslatára ér­nie, ha tájától, szülőföldjé­től el nem szakad.” Bethlen és Bocskai, Rákóczi és Gá­bor Áron, az Apáczaiak és a Bolyaiak mellett e táj ro­mán hőseinek is be kell épül­niük a romániai magyarság történelmi tudatába. Mihai Viteazul, Nicolae Balcescu, Horea, Avr.am láncú, Babes és Blaga alakjának felidézé­sével vonja le a szerző a szentenciaszerű igazságot: „A történelmetlen ember nem ember, csak biológiai állag.” A romániai magyarság ha­ladó történelmi hagyomá­nyait (Dózsától az antifasisz­ta ellenállás munkáshőseiig) számos cikkben eleveníti meg. „Mindenkinek v,an őse” — vallja egyik legszebb írá­sában. S a genealógia isme­rete is hozzásegít a helyes történelmi tudat kialakításá­hoz: „román, magyar, szász és annyi másféle ős sokfelől forrad össze utódainkká.” (Mindenkinek van őse.) A történelmi tudat kiala­kításában fontos szerepe van a helytörténetírásnak. Kisbacon, Galambfialva, Pusztakamarás, Alsókosály, Magyarózd. Sztána, Homo- ródalmás, Farkasiaka irodal­mi múltjának feltárásával, művelődési társaságok és irodalmi körök történetének bemutatásával az irodalmi helytörténetírás áldozott a „táj- és népszolgálat” ügyé­nek. A helytörténeti, népraj­zi emlékek feldolgozásában, összegyűjtésében a vidéki ér­telmiségiek, elsősorban a pe­dagógusok jeleskednek. (Hét győztes képsora.) A magyarságtudat kialakí­tásának, megőrzésének és fejlesztésének nélkülözhe­tetlen eszköze az anyanyelv. A kötet anyagának jelentős részében a magyar anyanyel­vi kultúra ápolásáról szól a szerző. Méltatja ,a toll mes­tereinek, a romániai magyar nyelvészeknek a tevékenysé­gét. (Sütő András, Veres Dá­niel, Szabó T Attila stb. (Hatjelzős nyelv bájolói.) Lehetetlen megindultság nélkül olvasni a Csíkszere­dái 1. számú reál-humán lí­ceum végzős óvónőinek bal­lagásáról szóló írást. A har­minckét. „nyelvterelő, szóvi­gyázó juhász” rövidesen a legkisebbek között fejti ki áldásos tevékenységét, talán megmentvp őket a „nyelvi rokkantságtól”. (Nyelvtere- lők, szóvigyázók.) Hogyan? Természetesen mesével. „Me­se nélkül nincs fogalomkép­zés — állapítja meg egy má­sik írásában. — Mese nélkül nem lobog fei ,q képzelet. Mese nélkül idegen marad a táj és beláthatatlan a nagy­világ.”' (Édes meseszóval.) Az urbanizáció Romániá­ban sem kedvez a népi szo­kások továbbélésének. Erdé­lyi nagyvárosi lakodalmak­ban ,az író még észre veszi például a székely lakodalmi szokásokat, felismeri a ha­gyományos ételeket. De va­jon nem merülnék-e feledés­be a szokások, az ételek, a hiedelmek, a tárgyi emlé­kek? (Tárkonyos leves, szé­kelygulyás. vargabéles.) A tárgyi emlékek közül a népi építészet alkotásai, a történelmi nevezetességű épületek, várak, városrészek igényelnek különös gondot. A fogarasi várban, Mikes Pál kínhalálának színhelyén fogalmazza meg az író a kor­szerű műemlékvédelem lé­nyegét: „okosabb... ,a régi keretet új élettel megtölte­nünk, s így hozva létre foly­tonosságot múltunk és jö­vendőnk között.” Ismerős gond: a helyreállított épüle­tek célszerű hasznosításáról nem szabad lemondani. (Mit csináljunk a várkastél­lyal?) A „házsongárdi pante­onról” szólva megállapítja: „Korbizonylat a temető, ép­pen olyan.... mint egy könyvtár, egy képtár...” Ä temetők „számontartása, gondozása, tudatosítása mű­vészi és nevelői feladat. Közügy.” (Hol sírjaink dom­borulnak.) A népélet is, a táj is csak dinamikus változásaiban szemlélhető és érthető meg igazán. Aki járt Romániá­ban, tapasztalhatta, hogy az építészek felelősséggel és íz­léssel aknázzák ki a modern építészet lehetőségeit. Nem is sajnálja az elismerő sza­vakat tőlük a szerző. (Felleg- vári kilátó.) Az esztétikus természeti környezet megőrzéséért a múlt század végén Kolozs­várott Petelei István szer­kesztő úr folytatott elkesere­dett harcot. Az ő nyomdoka­in halad Balogh Edgár, ami­kor kikel az esztelen szeme- telők, a vízszennyezők, az élővilág pusztítói ellen. (Szö­gesdrót a kéményen. Bűz, szag, illat. Bort is, bo’rvizet is.) A természeti környezet higiéniája feltételezi az em­beri lelkületnek, a tudatnak a makulátlan tisztaságát. A nemzetiségi tudat alakításá­nak legfontosabb eszköze az anyanyelven megszerzett mű­veltség. A szerző számba ve­szi a magyar nyelven való művelődés újabb lehetősége­it, szól a gondokról, szól a Közel egy évtizede halott már, pedig csak 1981. febru­ár 17-én lett volna ötéven- éves Kondor Béla, akinek neve már korszakot jelöl a modern magyar képzőművé­szetben. 1956-ban fejezte be főiskolai tanulmányait, dip­lomamunkája, a Dózsa-pa- rasztfelkelésről karcolt réz­karcsorozata már vihart fa­kasztott, indítója a modem magyar grafika új fellendü­lésének. Mint grafikus csak­hamar iskolát is teremtett, és számos díjat nyert külföldi és hazai biennálékon. De hi­ba lenne csupán vagy első­sorban grafikust látni ben­ne — a kor legkiválóbb fes­tői és költői közé is tarto­zott. Univerzális, zseniális tehetség volt, oly sokrétű, összetett egyéniség, amely ugyancsak ritka korunkban. összetett, bonyolultan sok­rétű volt művészete is, nem is lehet a közkeletű stílus- irányzatok, stíluskategóriák szerint osztályozni. Művésze­tének egyformán rokona és szellemi előfeltétele a közép­kori freskók transzcendens világa, monumentalitása, az ikonok misztikus csöndje, Hieronymus Bosch apokalip­tikus víziója, Grünewald ex­presszív színvilága, Dürer és Rembrandt rézkarcainak raj­zi szabatossága, Picasso gra­fikáinak kifejező ereje, vagy Dante, Blake, Rimbaud és Apollinaire költészete. Min­dent magába szívott, és szu­verén, egyéni stílussá for­mált. A nagy múltból merí­tett, mégis ízig-vérig modern művész volt, avantgarde, an­nak ellenére, hogy nem tar­tozott a kortárs avantgarde- irányok képviselői közé sem. Művei jelentésköre rendkívül gazdag, sokrétű szimbólu­mok, asszociációs utalások fogalmazódnak meg kompo­zícióiban. Már főiskolai tanulmány- rajzai remekművek, úgyszól­ván kész művész indulása­kor is. Másfél évtized alatt gazdag életművet teremtett, amelyben nehéz fejlődésről beszélni, inkább bizonyos problémacsoportok váltakoz­nak benne. így például mű­vészetében tipológiailag el­különíthetők az ikonszerűen zárt kompozíciói ú, konstruk­tív szellemű, szigorú forma- adású művek, és a már-már kusza vonalvezetésű, a for­Kondor Béla: Cirkusz mai zártságot szüntelenül széttörő, romantikus ihleté­sű képek és grafikák. Épp e kettősségben rejlik Kondor művészetének belső feszült­sége. E kettősség azonban nemcsak formai jellegű, ha­nem Kondor művészete esz­mevilágának, művei tartal­mának is a sajátja. A for­makérdések ugyanis művé­szetében mindig tartalmi kérdések vetületében jelent­keztek. Kondor nagy próbálkozása, úgyszólván „modellálási kí­sérlete” volt, hogy mindent magába szívjon, valamiféle médiummá váljon, amelybe a kor egész valósága vissza­tükröződik. Az emberi eg­zisztencia léthelyzeteit élte át képzeleti világában, csak­úgy, mint való életében. Magateremtette mitológiájá­ban szüntelenül küzd egymás ellen az angyali és áz ördö­gi, a jó és a gonosz. Életmű­vének mottója lehetne nagy szellemi rokonának, a vizio- nárius költőnek, William Blake-nek néhány sora: „Rendszert kell alkotnom, különben más rendszere igáz le, nem okoskodni és hason- lítgatni fogok — az én dol­gom a teremtés.” Németh Lajos változó műveltség-eszmény­ről. (Tojás vagy kocka?) Fel­figyel például arra, hogy ,a hivatalnok-tanerő, a „csak szakmai óraadó” tanártípus kialakulásához nagyban hoz­zájárul a tanárok ingázása”. Reggelenként tanszemélyzet siet az állomásokra, s estén­ként tódul vissza városi szál­láshelyére.” (Valahol otthon legyünk.) * * * A kötet „toldalékéban” a táj- és népszolgálatnak azo­kat az odaadó híveit említi meg a szerző, akik „élő-igaz honiságban versengnek egy­mással, hogy ... a ... leg­nagyobb nemzetiség közössé­gi tudatát erősítsék egy örö­költ és történelmileg igazo­lódó testvériség jegyében.” (Dacia, 1979) Ménesi György Kondor Béla: Velencei sláger-biennálé Gál Farkas: Mégis e gyíkszagú mező Árnyékoktól döngölt réten homlokomig csöndben állok, szenved a szél fákhoz kötve, szikkadt kutak szája tátog. Tanyák megroppant gerincén sárkánytestű gondok élnek — pikkelyes hüllői hazám Galapagos szigetének. Tiborcok taposta út itt minden ösvény, minden mezsgye, történelmi homok pereg lópatákra, kerekekre. Fénylő aranypénzek helyett az ásó itt csonthoz koccan... zászlórongyok akadtak fel a perzselt bozótosokban. A rhegfélemlített erdő Orgoványon ma is csendes, balladákat súg a nádas odabújva a szelekhez. Titkolt álmok s föltajtékzó reménységek szikkadt népe szomjazik itt s oltja szomját verejtékkel ezer éve. Mégis e gyíkszagú mező, e tarackos homokország őriz meg, mint palaréteg levélrajzot, madár csontját. KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Neve korszakot jelöl Kondor Béla ötvenéves lenne

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom