Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-19 / 42. szám

1981. február 19., csütörtök NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT R Bcs. Előre Spartacus közleménye A Békéscsabai Előre Spar­tacus NB I-es labdarúgó­csapatának két játékosa, Lá­za János és Kőhalmi István botrányt okozó magatartást tanúsított Békéscsabán az Ételbárban. Ezért az egyesü­let ügyvezető elnöke, Kádi Károly mindkettőjük ellen fegyelmi eljárást rendelt el. Egyben Láza János játékjo­gát — a hatályos fegyelmi határozatig — felfüggesztet­te, valamint utasította, hogy munkahelyén jelenjen meg, és ott aktívan tevékenyked­jen. Kőhalmi Istvánt jelen­leg a békéscsabai kórházban fertőző májbetegséggel keze­lik. * * * Mint arról már korábban beszámoltunk, sok a sérült a Bcs. Előre Spartacusnál. Csepregi jobb térdére. Zsí­rosnak pedig a bokájára ke­rült gipsz. Csepregi az után­pótlás válogatott turnéján, még Afrikában sérült meg, Zsíros pedig a Dukla Banska Bystrica elleni találkozón. A két labdarúgó lábán — or-» vosi vélemény szerint — kö­rülbelül három hétig lesz gipszkötés. Steigerwald, a lila-fehérek csatára lovagló- izom-húzódással bajlódik. Melis — aki Hévízen gyógy­kezelteti magát — sem tel­jes értékű harcos. Röplabdanap Békéscsabán A békéscsabai városi és a Békés megyei Röplabdaszö­vetség közös rendezésében február 21-én (szombat), a megyeszékhelyen, Békéscsa­bán, a József Attila lakóte­lepi általános iskola torna­termében röplabdanapot ren­deznék. A sportnapnak ran­gos vendégei lesznek. Jelen lesz dr. Kotsis Attiláné, a magyar női válogatott edző­je és öryné Mérő Nóra, a Magyar Röplabdaszövetség szakfelügyelője. A röplabda­nap védnöke a Békéscsabai városi Testnevelési és Sport­felügyelőség. A program a következő: 9.00: városi kisdobosbajnok­ság (leány) mérkőzéseinek megtekintése. 12.00: bemuta­tó úttörőmérkőzés: Bcs. Elő­re Spartacus—Gyomai STK. 14.00: bemutató edzés a Bcs. Előre Spartacus SC NB II-es játékosainak részvételével. A foglalkozást, az edzést dr. Kotsis Attiláné vezeti. 15.00: szakmai tanácskozás az ed­zők és a meghívott sporttár­sak részvételével, melynek témája a következő: — a kisdóbosbajnokság elemzése — Békéscsaba női röplab­dasportjának elemzése — korszerű technikai és taktikai követelmények a röplabdázásban — élménybeszámoló az olimpiáról és a Vasas Izzó KEK-szerepléséről. * * * A Budapesti Téli Kupa küzdelemsorozatán megyénk női NB II-es csapatai a következő eredményeket ér­ték el: Gyoma—Ferroglobus 3:0. Gyoma—Postás 3:0, Gyo- * I. 1 15- 6 13 - 17- 1 12 2 12- 9 12 2 13- 5 10 4 9-12 10 1 11- 4 9 3 9-99 3 7-11 9 5 6-15 9 7 5-19 9 6 7-14 8 5 6-12 7 ma—Dabas 3:0, Bcs. Előre Spartacus—Érd 3:0, Szolnok —Bcs. Előre Spartacus 3:0, Bcs. Előre Spartacus—DÉL­ÉP 2:0, Bcs. Előre Spartacus —Postás 2:1. A Budapesti Téli Kupa állása a következő: 1. Bcs. E. Sp. 7 6 2. Szolnoki Vegyim. 6 6 3. Bp. Sp. junior 7 5 4. Tipográfia 6 4 5. Postás 7 3 6. Gyomai STK 5 4 7. DÉLÉP 6 3 8. Dabas 6 3 9. Ferroglobus 7 2 10. Érd 8 1 11. Esztergom 7 1 12. Szegedi Sp. 6 1 * * * A megyei ifjúsági Téli Ku­pa küzdelmeiben a leányok mezőnyében lezajlottak a B csoport mérkőzései is. A Gyomai STK együttese játsz­maveszteség nélkül végzett az első helyen. A döntő mérkőzéseinek pá­rosítása a következő: Február 22-én 8.00 órától a 8—11. helyére a következő együttesek mérkőznek: Szlo­vák Gimnázium, Szlovák Ál­talános Iskola, Bcs. Útépíté­si DSK B és a Bcs. Egész­ségügyi Szakközépiskola. Ugyanezen a napon játsszák le 11.30 órától az 1—3. he­lyért a találkozókat, melyei ken a következő együttesek vesznek részt: Telekgeren­dás, Gyomai STK és a Bcs. Előre Spartacus I. Március l"én 8.00 órától a 4—7. helyért küzdenek az együttesek: Bcs. Előre Spar­tacus II., Bcs. 11. sz. Általá­nos Iskola, Gyulai Román Gimnázium, Bcs. Útépítési DSK A. (A találkozókat Bé­késcsabán, a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola tornatermé­ben rendezik.) A Békési Volán SC közgyűlése Gyulán • Hector García, az At- lantida lapkiadó tulajdono­sa, és Antonio Cafiero, Pe­ron, egykori argentin elnök utolsó gazdasági minisztere „társultak” a Boca Juniors- sal Diego Maradona megvá­sárlására — jelenti az ar­gentin sajtó. Ketten hatmillió dollárral járultak hozzá ahhoz a ti­zenegy millióhoz, amit a klub fizetett a játékos meg­szerzéséért. A „csendestár­sak” persze nem teljesen ön­zetlenek ebben az ügyben, 25 százalékot fognak kapni min­den mérkőzés bevételéből, amelyen Maradona játszik, egészen az 1982-es világbaj­nokság befejezéséig. ® Bolívia válogatottja vi­lágbajnoki selejtező mérkőzé­sen vasárnap találkozik Bra­zíliával La Pazban, azok után, hogy a napokban 3-0- ra legyőzte Venezuelát. Mi­után Venezuela a brazilok­tól is kikapott 1—0-ra, lé­nyegében már kiesettnek te­kinthető. így a dél-amerikai első csoportból a továbbju­tás kérdése Bolívia és Bra­zília között dől el. Fogathajtók Gyulán Szerdán — élükön Bárdos Györggyel — a gyulai SZOT- üdülőben ütötték fel tanyá­jukat a legjobb magyar fo­gathajtók. Az idei év felada­taira készülő válogatottjelöl­tek kéthetes regeneráló pi­henésen vesznek részt. Ez idő alatt fogataikkal nem foglalkoznak, annál több el­méleti téma szerepel majd a napirenden, amelyek vitave­zetője a szövetségi kapitány, dr Váradi Jenő lesz. Mezőberényi Spartacus— Balassagyarmati SE 66:62 (41:35). NB II. Férfi. Szarvas. V.: Szirony. Spartacus: Hoff­mann (18), Szugyiczki (1), Szilágyi (18), Kálazi (10), Iványi (16). Csere: Csengeri (1), Tánczos, Mayer. Edző: Tánczos Imre. Küzdelmes mérkőzésen végig vezetve győzött a Spartacus. Salgótarjáni TC—Mezőbe­rényi ÁFÉSZ 57:48 (28:16). NB II. Női Salgótarján. V.: Hável, Szabó. ÁFÉSZ: Braun (3), Galló (6), Kőszeginé (2), Vargáné (4), Iványihé (25). Csere: Berg (6), Ignácz (2), Brezsnyik. Edző: Iványi László. Az első játékrészben nyújtott gyenge támadójáté­ka miatt vesztett az ÁFÉSZ. Az elmúlt héten tartotta évad­záró közgyűlését Gyulán a Bé­kési Volán SC. Ficzere Péter ügyvezető elnök számolt be a két szakosztályos SC elmúlt évi munkájáról, gazdálkodásáról és meghatározta az 1981. év felada­tait. Az asztalitenlszezök a megyei I. osztályban vetélkedtek és az 1980. évi bajnokságon 2. helye­zést érték el. A megyei „A” Tí­zek bajnokságán 10. helyen, a megyei „B” Tízek bajnokságán 2., 5. és 10. helyen végeztek ver­senyzőik. Gyulán a Várkupa- rendezvényen egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek. Nyolc fel­nőtt versenyzőjük van, és mint­egy 20 utánpótlás korú nevelé­sével foglalkoznak. A salakmotor-szakosztály 1980- ban az országos csapatbajnok­ság során 3. helyezést ért el, a szegediekkel közös csapatban. A páros bajnokságon szintén a do­bogó harmadik tokára állhatott Farkas és Busz. Az augusztusi nemzetközi versenysorozaton Farkas Szegeden Sziráczki pár­jaként első helyezést, majd Gyu­lán egyéni versenyen 2. helye­zést ért el. Busz Szegeden 2., Gyulán 3. volt. A Volán 8. sz. Vállalatnak kö­szönhető, hogy a szakosztály versenymotor- és alkatrész-ellá­tottsága jó. Az évek folyamán sikerült stabilizálni a gépparkot. A szakosztálynak 24 üzemképes versenymotorja van. A hozzászólásokból kiderült, hogy ennek az eredményesen szereplő szakosztálynak a pályá­val van legnagyobb gondja. Ügy vélik, fel kellene újítani ismétel­ten Gyula város Tanácsával a tárgyalásokat. Egy eredmények megállapodás csökkenthetné a fenntartási kiadásokat, növelhet­né a rendezvények bevételét, és nem utolsósorban elősegítené az utánpótlás hatékonyabb felké­szítését. Béla Vali Buzánszkytól Wollekig I. Vidéki labdarúgók a nagyválogatottban A Közalkalmazottak Szak- szervezete, az MSZMP Békés megyei Bizottság Szakszer­vezeti Bizottsága őszi—tava­szi rendszerben bonyolítja le az apparátusban dolgozók kispályás labdarúgó-bajnok­ságát. A szervezők a szabad­téri program mellé, az idén teremben is megrendezték négy csapat részvételével a teremtornát, melynek az eredménye beszámít a baj­nokságba. Szombaton délelőtt, Békés­csabán, a Sebes György KISZ-vezetőképző Iskola tor­natermében rendezték a ta­lálkozókat. Eredmények: KISZ-iskola—MSZMP MB 7—2, Szeghalom—Orosháza 14—6, KISZ-iskola—Oroshá­za 8—2, MSZMP MB—Szeg­halom 7—7, Szeghalom— KISZ-iskola 4—3. Orosháza —MSZMP MB 4—3. A torna legjobb góllövőjé­nek, 16 góllal Vigh Károly bizonyult, míg a rendezők a legjobb játékosnak járó cí­met Kovács Gézának ítélték, a legjobb kapusnak Kerekes Kálmán bizonyult. A magyar válogatott 1902- től 1980 végéig 546 hivatalos mérkőzést játszott, amelye­ken 637 futballista jutott szóhoz. Közülük 129-en vi­déki sportegyesületekből ke­rültek a nemzeti 11-be. Ti­zenheten vidéki játékosként 10, vagy annál több alka­lommal ölthették magukra a címeres mezt. (Akik főváro­si csapatból is válogatottak lettek, azoknál zárójelben közöljük az összes válogatott- tottság számát.) A vidéki rangsor: 48 válogatottság: Buzánszky, 47: Grosics (86), 37: Kereki, 27: Szojka, 19: Markos, 18: Kovács József, 16: Nagy 111. János, 13: Csa­pó, Vágó, 12: Bodola (13), Kovács László, 11: Csongrá­di, Géléi, Halmosi, Tatár, 10: Katzirz, Kothermel (13). A dorogi játékosok közül elsőként Buzánszky Jenő ke­rült az A válogatottba, még­hozzá tartósan. A kiváló jobbhátvéd — vidékiként egyedül — 1950 és 1956 kö­zött állandó tagja volt az aranycsapatnak, s 1952-ben olimpiai arany-, 1954-ben pedig világbajnoki ezüstér­met nyert. „Kazal” szervez­te meg később és indította el a nemzetközi szereplés út­ján az öregfiúk válogatottat. Grosics Gyula szintén az aranycsapat törzstagja, olim­piai arany- és VB-ezüstér- mes volt — fővárosiként. 1956 őszétől azonban már ta­tabányai játékosként jutott be még 47 alkalommal a vá­logatottba. A világ legjobb kapusai közé számított, de a VB-ken (1954, 1958, 1962) nem volt szerencséje... Kereki Zoltán pályafutása napjainkban folyik, közis­mert. Szombathelyen kezdte, most Zalaegerszegen játszik. A VB-selejtezőkre készülő keret tagja. Beállós létére 7 gólt is szerzett, többnyire fejjel. Szojka Ferenc, a sző­ke salgótarjáni középpályás volt — Buzánszky mellett — a másik vidéki, aki több­ször szóhoz jutott a hajdani aranycsapatban. Éppen az emlékezetes 1954-es VB-n ölthette magára először a címeres mezt. Hamarosan a legendás emlékű Bozsik Cu- cu méltó társának bizonyult. Markos Imre, az egykori, hí­res Bocskai-ötösfogat vil­lámgyors jobbszélsője volt az első debreceni labdarúgó, a válogatottban. Az 1934-es VB-n is tagja Volt a magyar csapatnak. Szemfülességét 5 gól jelzi. A háború után Svédországban edzősködött, ott is halt meg. Kovács József a Videoton játékosaként szerepelt a müncheni olimpián ezüstér­met nyert csapatunkban. (Most az Újpesti Dózsa já­tékosa.) És szintén fehérvá­ri játékosként lett sokszoros válogatott Nagy 111. János Grosics Gyula a Wembley stadionban az emlékezetes angol— magyar mérkőzésen (MTI-fotó — KS> is. A tatabányai Csapó Ká­roly szerepelt az 1978-as VB-n (az Argentína elleni 1—2-es találkozón ő lőtte a gólunkat), és most is VB-ke- rettag. Szintén játszott vi­lágbajnokságon (1934-ben) az egykori jeles debreceni hát­véd, Vágó József, aki elég későn, 28 évesen lett először válogatott, de akkor — be­futott. Sokszoros román vá­logatottság után került ha­zánkba Bodola Gyula, a ki­váló nagyváradi balösszekö­tő. Hatalmas munkabírás és nagy játékintelligencia jelle­mezte a mindig sportszerű Dudust, aki még 1948-ban, 36 éves korában (MTK-játé- kosként) is helyet kapott a nemzeti 11-ben. A fehérvári Csongrádi Fe­renc 1980-ban ötször szere­pelt a válogatottban, a jeles szombathelyi jobbfedezet, Halmosi Zoltán viszont 1974- ben volt utoljára A váloga­tott. Géléi József váltotta fel Grosics Gyulát a Tatabányai Bányász kapujában. Az 1966- os VB-n is játszott, a brazi­lok elleni emlékezetes győ­zelem (3—1) alkalmával ő őrizte a magyar hálót. Je­lenleg a Szolnoki MÁV MTE szakvezetője. A diósgyőri Magyar Hírlap Kupa A hét végén, szombaton és va­sárnap Budapesten rendezték meg a Közalkalmazottak Szak- szervezetének szervezésében a Magyar Hírlap Kupa sakkver­senyt, melyen harmincnégy csa­pat tagjai ültek asztalhoz. Me­gyénk színeit a Békés megyei Tanács triója, (Karsai Mihály, Mülek István és Gombos János) képviselte. Az első nap után a békési együttes a mezőny első harma­dában állt, a vasárnapi folyta­tás már nem volt olyan szeren­csés. Végül is a Békés megyei Tanács csapata az MTA Számí­tástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, a Zala megyei Tanács, a Baranya megyei Ta­nács csapatával holtversenyben, 19,5—19,5 ponttal a 13. helyen végzett. A Magyar Hírlap Kupa 1981. évi védője az MTA Mate­matikai Kutatóintézet együttese. Az egyéni legjobbak rangsorá­ban Gombos János, a 11. helyet szerezte meg. A dijakat és a különdíjakat Darvasi István, a Magyar Hírlap főszerkesztője nyújtotta át. A legjobb vidéki együttes a Baranya megyei Ta­nács lett. A legidősebb átlagko­rú csapat a Békés megyei Ta­nács együttese, melynek átlag- életkora 52 év. A legidősebb versenyző Gombos János volt, 68 évével. A díjkiosztást követően a résztvevők közül Adorján And­rás, nemzetközi nagymester 29 ellenféllel vette fel a versenyt, melyből 21 partit megnyert, s nyolc döntetlent ért el. Ribli Zoltán, nemzetközi nagymester 24 táblán játszott, 22 győzelem mellett két döntetlenben egye­zett meg. Tatár György a ma játéko­sa, VB-kerettag. Középpá­lyás létére már 5 gólt ért el címeres mezben. A jól meg­termett pécsi kapus, Katzirz Béla szintén kerettag. A múlt évben 4 alkalommal állt őrt a kapunk előtt — ki­tűnően. A jelenlegi újpesti „portás”, Rothermel Adóm tatabányai játékosként tagja volt az 1972-es olimpián ezüstérmet nyert csapatnak is. Kilencszeres válogatottsá­got könyvelhetett el Ilku Ist­ván, Monostori Tivadar, Nagy 11. János, Pásztor Jó­zsef és Weinhardt Ferenc. Ilku és Monostori egyaránt dorogi játékos volt. Előbbi a kapu őreként, utóbbi pedig az ellenfelek kapuja előtt je­leskedett. Ilku — Grosics „árnyékában” — világcsú­csot állított fel: 75 váloga­tott mérkőzésen szurkolt — a kispadon! A volt fehérvári Nagy II. jelenleg a Dunaúj­város játékosa. A békéscsa­bai Pásztor tavaly a váloga­tottnak szinte állandó tagja volt — méltán, s most ő is a VB-selejtezőkre készülő­dik. A közelmúltban elhunyt szombathelyi Weinhardt ko­rának egyik legkiválóbb, és minden idők legvakmerőbb magyar kapusa volt. A nép­szerű „Merne” játékostársai­tól emiatt a „Tigris” bece­nevet is kiérdemelte. Nyolcszoros válogatott a fehérvári Karsai László, a debreceni Palotás István, a diósgyőri Solymosi Ernő (38) és Tamás Gyula (11). Közü­lük Karsai még aktív játé­kos, és Tamás is tagja a Va­sas keretének, bár már in­kább kapusedzőként tevé­kenykedik. (Jelenleg éppén a válogatott mellett.) A szőke Solymosi, „Pixi” (később Üjpesten folytatta) a véde­lemben és a középpályán egyaránt megállta a helyét. Játszott az 1962-es VB-n is. Palotás szintén klasszis szél­sőfedezet volt, ő is szerepelt világbajnokságon, mégpedig 1934-ben, Olaszországban. (A debreceni Bocskaiból raj­ta kívül ott volt a már emlí­tett Markos, valamint Vin- cze Jenő és Teleki Pál is!) (Folytatjuk) Antal Zoltán BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki­adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz„ 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesító postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom