Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-18 / 15. szám

1981. január 18., vasárnap Petőfi nyomában Vasárnap este — a valóság képi mása — Petőfi Sán­dor a képernyőn elindul abba a csatába, amelyből szá­mára már nem volt többé visszatérés. A segesvári ütközetbe, amelyben a költő életét vesztette huszonhat éves korában. Holttestét azonban — azok közül, akik őt ismerték és akik teljes bizonysággal felismerhették — senki nem látta. És ha igen — sokaknak jó okuk volt rá, hogy a szabadságharc harcosainak üldöztetése idején ne keressék a nyilvánosságot —, nem léptek fel, mint szem­tanúk. így hát évszázadig tartott, amíg a történelem köz­vetett bizonyítékok alapján, a valószínűségekre támasz­kodva tisztázhatta bizonyossággal határos valószínűséggel a halál körülményeit. A vesztes, végzetes és any- nyi áldozatot követelő seges­vári csata (1849. július 31-én) utáni napokban bizonyára könnyebb lett volna a té­nyek pontos megállapítása, de az osztrák önkényuralom lehetetlenné tett minden ku­tatást. A költő hitvese, Szendrey Júlia férfiruhához hasonló öltözetben, a várható viszontagságokra felkészülve maga indult el a csataterek­re, hogy megkeresse férjét. Arra a következtetésre jut, hogy Petőfi halott, és néhány nappal még a teljes gyászév letelte előtt, 1850. július 22- én férjhez ment Horváth Árpád egyetemi tanárhoz. A ma szokásos holttányilvání­tási eljárást akkoriban ele­gendő volt megfelelő nyilat­kozattal • pótolni. Ebben Szendrey Júlia leírja, hogy minden bizonnyal egy szé­kelykeresztúri gyógyszerész látta Petőfit utoljára, még­pedig „midőn a kozákok ál­tal körülvétetve, szakasztott el a futó hadseregektől”. Majd: „Ezentúl többet nem látták, s a valószínűség ot­tani elvesztét bizonyítja, mit még hitelesebbé tesz udvar­helyszéki katonai parancs­nok, B. Heydte azon állítá­sa, mely szerint ő a csata lefolyása után a csatatért följárván a halottak között talált egy holt testet mit öl­tönyei és alakja leírásából bizonyosan lehet férjem, Pe­tőfi Sándornak elismerni.” Csakhogy Heydte osztrák alezredes — aki a harcoló csapatok után lovagolt azzal a feladattal, hogy a sebe­sülteket összeszedesse, a holtakat eltemettesse — ma­ga nem ismerte a költőt. A Fehéregyháza és Héjasfalva között egy már kifosztott, nadrágig levetkőztetett ellen­séges tiszt mellett talált ira­tokból és más tárgyakból ju­Új könyvek A Magvető Könyvkiadó Magyar Hírmondó (koráb­ban Magyar Tallózó) soroza­ta egyike a legérdekeseb­beknek könyvkiadásunkban. Régi, elfeledett értékeket fe­dez fel újra, és tesz köz­kinccsé vagy olyan tematikus összeállításokat "nyújt az ol­vasónak, melyek azelőtt csak elsárgult könyvek, folyóira­tok lapjain szétszórva lap­pangtak. Nemrégiben a Ma­gyar Hírmondó négy új kö­tettel is megörvendeztette a sorozat gyűjtőit, és egyálta­lán mindazokat, akiket érde­kel a magyar múlt, a magyar művelődéstörténet egy-egy lassan már teljesen feledésbe merült fejezete. Pesti Gá­borról, a neves XVI. századi humanistáról vajmi keveset tudunk, csupán annyit, hogy együtt említik Janus Panno- nius-szal. A kutatók azon­ban már évszázadok óta egyeznek abban, hogy Pesti Gábor egyike volt a magyar nyelv korai megújítóinak. Meséi a magyar irodalom és nyelvtörténet legértékesebb lapjai közé tartoznak, ame­lyeket „Esopus fabulái. Pesti Gábor szerint” címmel adott közre a Magvető. A mesék, állatmesék előadása, elmon­dása után következik annak „értelme”, ma úgy monda­nánk, eszmei mondanivalója. Talán furcsa ez a szájbará­gós, didaktikus megoldás, Pesti Gábor érdeme azonban tott arra a következtetésre, hogy az illetőnek Bem kör­nyezetéhez kellett tartoznia. „Később tudakozódtam több felkelőtisztnél ezeknek az adatoknak közlése mellett ez után a személyiség után, és a legtöbb közülük úgy vélte, hogy a halott bizonyosan Pe­tőfi volt, akit az ütközetben még láttam Bem oldalán, de akit az ütközet után senki többet nem látott” — írja Heydte 1854. január 12-én kelt írásbeli jelentésében, amely a pesti osztrák titkos- rendőrség felszólítására ké­szült. Mert bár a józan ész sze­rint a Segesvárnál eltűnt Petőfi már nem lehetett élet­ben, százezrek mégsem tud­ták, mégsem akarták elhin­ni, hogy halott. Hol itt, hol ott vélték látni bujdosás közben a költőt. A legendá­kat táplálta, hogy néhány el­vetemült szélhámos Petőfi Sándornak adta ki magát, ily módon hasznot húzva ab­ból a határtalan tiszteletből, rajongásból, amelyet a nem­zet a lánglelkű költő iránt érzett. A költő sorsára vonatkozó adatok összegyűjtése 1860- ban kezdődött meg — előbb az önkényuralom ezt nem tette lehetővé. Ekkor Pákh Albert, Petőfi barátja, a Vasárnapi Újság akkori szer­kesztője gyűjtötte és közölte a Petőfi halálára vonatkozó adatokat. Ekkor és ott lá­tott először napvilágot Len­gyel József, volt székelyke­resztúri orvos visszaemléke­zése, aki azt állította: a csa­ta idején többször is látta Petőfit, és minden bizonnyal ő látta utoljára. A Lengyel­féle leírást hitelesnek fogad­ta el később úgy Dienes András, a kérdés nagy ér­demű kutatója és Illyés Gyu­la is. Eszerint Petőfi a csa­éppen az, hogy szemben erazmista elődeivel, magyar nyelven éspedig a nép nyel1 vén írt, s próbált meg abban a zivataros században is ol­vasóközönséget nevelni. Pes­ti Esopus-mesefordításai ter­mészetesen nem a szaktudó­sok számára készültek, ha­nem a széles nagyközönség­nek, ezért a mesék a mai ol­vasó számára is rendkívül él­vezetesek, s nyelvi bájukban megragadóak. Egy századdal későbbi korból ad hírt az Asszonyok és férfiak tüköré című kötet, Vigh Károly összeállítása. 1614. és 1642. között papírra vetett tanúvallomások gyűj­teménye ez a kötet Maros- vásárhelyről. Az írások, ta­núvallomások legnagyobb része ezidáig még feltáratlan volt, érdekessége nemcsak nyelvi, hanem néprajzi, szo­ciográfiai, lélektani. Az ak­kori peres ügyek — sok eset­tában nem harcolt, inkább csupán szemlélődött; mene­külés, futás közben érte a halál. S mégsem hátulról, hanem elölről kapta a vég­zetes lándzsaszúrást, annak az volt az oka, hogy a cári ulánusokat arra képezték ki: mindig elölről támadjanak, mert a döfőlándzsa hátulról nem hatásos fegyver. Len­gyel azt is elmondta vallo­másában, hogy báró Heydte elbeszélte neki: ő temettette. el azt a holttestet, amely csak Petőfié lehetett. Mégpedig körülbelül úgy, mint aho­gyan a bécsi titkos irattárból csak jóval később napfényre és 1930-ban nyilvánosságra került Heydte-féle írásbeli jelentésben is állt. így hát • bár Lengyel József adatai­nak hitelét, pontosságát, sőt szavahihetőségét is többen kétségbe vonták az 1860-ban kezdődött vitában, a mai ku­tatók nagy része a Lengyel­féle verziót és Heydte jelen­tését fogadja el alapvető for­rásul. Csakhogy az 1950-es évek­ben kiskunfélegyházi múze­um tulajdonába került egy visszaemlékezés. Baynovics Mihálynak, Bem volt futár­jának leírása a végzetes csa­táról és Petőfi haláláról. Sajnos, keltezés nélküli. Me­zősi Károlynak, az irat köz­readójának nem sikerült kö­zelebbi adatokat/-sem szerez­nie Baynovicsról,' de ő — különböző adatok összeveté­sével — hitelesnek ítélte meg a kéziratot. Baynovics, mi­után saját megsebesüléséig más adatokkal egyezően mondja el a csata lefolyását, ott folytatja, hogy a török- országi Viddinben, ahol más hazafiakkal együtt ő is me­nedéket keresett, a kórház­ban együtt ápolták őt Ko­vács József székely huszár­ral, akit Bem a csata előtt Petőfi védelmére rendelt.. Bem felkereste Kovácsot, hogy meg tudja tőle Petőfi sorsát. Baynovics szerint Ko­vács jelentését — „hogy Bemmel szóról szóra megér­tessék” — írásba is vették. Kovács pedig azt jelentette volna, hogy Petőfi harcolt a Sárpatak hídjánál, ahol a magyar huszárok az utolsó ellenállást fejtették ki. S bár megsebesült, nem adta meg magát harc nélkül, azt a tanácsot pedig, hogy élete megmentéséért vegye le tisz­ti ruháját, nem volt hajlan­dó követni. E leírás szerint Petőfit tehát nem menekü­lés közben, hanem harc köz­ben érte a halál. Pintér István ben az oly csalókának neve­zett asszonyi hűség tárgyá­ban is — bizony nem men­tesek a naturalizmustól, a szókimondástól. A Magyar Hírmondó har­madik új kötete, egy majd­nem teljesen elfeledett re­formkori írót elevenít meg Uracsok, arszlánnők című kötetével. Nagy Ignác vér­beli újságíró — állítólag az első olyan írónk, aki Ma­gyarországon az írásaiból élt meg, s nem is rosszul. Műfa­ja az életképek,’ a Jelenkor pletykarovata; a pesti min­dennapok éles szemű megfi­gyelője és ábrázolója. írásai szellemesek, olvasmányosak, s kitűnő bepillantást adnak a XIX. század első harmadá­nak világába. A legújabb Magyar Hírmondó kötetek közül a legfrappánsabb: Ma­gyar arany csinálok. írások az alkímiáról a felvilágoso­dás korából. Jubiláló NDK-egyetem A közelmúltban ünnepelte 30 éves fennállását az NDK fővárosának egyik jelentős felsőoktatási intézménye: a Berlin-Karlhorst-i Közgaz­dasági Egyetem. E három évtized alatt a közgazdászképzés és tovább­képzés a közgazdasági tudo­mányos kutatás jelentős köz­pontjává fejlődött az intéz­mény,. ahol a közgazdászok egész nemzedéke nőtt fel, és teljesíti ma fontos feladatait. Az egyetem több mint 8000 közgazdászt bocsátott a nép­gazdaság rendelkezésére és több mint 7000 gazdasági funkcionárius tudását bőví­tette levelező tagozaton, míg a hallgatok további ezreinek korszerű továbbképzését is biztosítja. Megjelent az Alföld januári száma Debrecen két nagy szü­löttének emlékét idézi az Al­föld januári száma. Száz éve született Medgyessy Ferenc, az egyik legnagyobb magyar szobrászművész Debrecen­ben. Kőszobrainak elemzésé­re László Gyula vállalkozott. Kádár Zoltán az ókor örök­ségét vizsgálja Medgyessy művészetében, Sz. Kürti Ka­talin pedig Medgyessy ha­gyatéka Debrecenben című tanulmányában számos új adalékkal gazdagítja a város és a nagy művész kapcsolatát. Rendkívül gazdag az Oláh Gábor-blokk is, de koránt­sem kritika nélküli. Varga Lajos Márton, Oláh Gábor költészetét értelmezi. Fülöp László pedig a regényíróról közöl jegyzeteket, melyek sok kritikai megállapítást is tartalmaznak. Imre László az Oláh Gábor-problémákat Tóth Endre nemrég megje­lent monográfiája alapján idézi fel. Kiadatlan Oláh Gá- bor-versek gazdagítják az összeállítást. Közli a januári szám Ko­csis István A megkoszorúzott című monodrámájának első részét, mint ismeretes, a monodráma Jászai Mariról szól. Verset Tornai Józseftől, Kovács Istvántól, Rózsa End­rétől, Nagy Gáspártól, Kál- noky Lászlótól, Beney Zsu­zsától, Vasady Pétertől és Péntek Imrétől közöl a fo­lyóirat, egyben helyt adott Alföldi Jenő Péntek Imréről szóló tanulmányának. A figyelő rovatban Julow Viktor a 75 éves Bán Imrét; Görömbei András a 60 éves Mészöly Miklóst és az 50 éves Dobos Lászlót köszönti. A kritikai rovatban Kulcsár Szabó Ernő, Varga Pál, Ber­tha Zoltán és Bitskey István kritikáit olvashatjuk, a Fia­tal magyar költők 1969—78 című antológiáról, Rózsa Endre, Oravecz Imre, Apáti Miklós, Sárándi József, Döb- rentei Kornél és Sumonyi Zoltán legújabb kötetéről. A képanyagot a szerkesztőség ezúttal Móser Zoltán Med­gyessy Ferenc műveiről ké­szített fotósorozatából válo­gatta. Hőség és hideg, éhség és szomjúság, magasság és mélység Mit bír el az ember? Vizsgálat közben. A légzést és a szívműködést mérik (Fotó; Quick — KS) Mennyit bír el az ember? Hol az emberi teljesítőké­pesség határa? Ezek a kér­dések nemcsak az orvosokat, kutatókat, de valamennyi­ünket foglalkoztatják. Az oxigén az élet eleme. Rudolf Frey mainzi profesz- szor szerint, ha az agy oxi­génellátása 3 percig elmarad, 75 százalék a valószínűsége, hogy az újraélesztés káros utóhatás nélkül sikerül. Négy perc után az esély 50, öt perc után már 25 százalékra süly- lyed. Persze, tekintetbe kell venni az agysejtek állapo­tát, hiszen idősebb korban a fenti idők rövidülnék. En­nek különösen a víz alatt van jelentősége. Gyakorlott búvárok, például a japán gyöngyhalászok 6—8 percig is képesek oxigénfelvétel nélkül a víz alatt tartózkod­ni. A hideg vízben a test hosszabb ideig viseli az oxi­génhiányt. Különösen a gyermekek. A hegymászóknak is az oxigénhiány a legnagyobb problémájuk. A csökkenő légnyomással ugyanis csök­ken a vér oxigéntartalma. 3—4 ezer méter magasság­ban gyengül az izomerő, lá­tási és hallási zavarok lép­nek fel. 5 és 7 ezer méter közt fenyegetővé válik az oxigénhiány. Az alacsony légnyomás következtében a belső gázok kiterjednek, fel­nyomják a rekeszizmot, és akadályozzák a légzést, fe­szül a dobhártya, szédülés és hányás lép fel. 7 ezer mé­ter felett az ember rövid idő múltán eszméletét vesz­ti, és bekövetkezik a halál. Vannak persze kivételes esetek. Ismeretes például, hogy Reinhold Messner, a híres osztrák hegymászó oxigénkészülék nélkül mász- ta meg a Himalája 8 ezer méternél magasabb csúcsait. A tudósok ezt Messner hal­latlan akaraterejének, de fő­leg a megfelelő magasság­ban hónapokon át végzett reqdszeres edzésnek tudják be. amelyek szervezetét hoz­zászoktatták a körülmények­hez. A magasba törőkhöz ha­sonló problémái vannak a mélybe merülőknek. Minden 10 méterrel 1 atmoszférával nő ugyanis a nyomás, amely a testre nehezedik. Gyakor­lott sportbúvárok is ritkán merészkednek 15—30 méter­nél mélyebbre. Légzőkészü­lék nélkül .általában a 30 métert tekintik határnak. Jacques Mayot francia köny- nyűbúvár 1973-ban mély­merülési rekordot ért el: El­ba szigeténél csupán orrszo- rítóval egy betontuskóhoz kötötte magát, amely 85,9 méter mélybe rántotta. Ájul- tan húzták fel, de az újra­élesztés sikerült. Kísérletek bizonyítják, hogy 1 atmosz­féra túlnyomás 15 óráig ár­talmatlan, 25 óra után ká­rosodás léphet fel a tüdő­ben. 2,5 atmoszféra túlnyo­mást általában 20—30 per­cig visel el a szervezet. 3,5 atmoszféránál negyed óra után mellfájdalmak lépnek fel. és komoly veszélyt je­lent a tüdőre. Az álmatlanságot 48 óráig bírja az ember. Ezt követő­en zavaros lesz az agymű­ködés is, és hallucinációk lépnek fel. Az amerikai Pe­ter Tripp kísérletképpen 200 órán át maradt ébren. A'hal- lucinációkat 100 órával kö­vetően delíriumba esett, rémképeket látott, 150 óra után teljesen elvesztette az emlékezőképességét, és a kí­sérlet befejezése után páni izgalmi állapot vett erőt raj­ta. Érdekes, hogy a hasonló kísérletekben részt vevő sze­mélyek 10—12 órai alvás után teljesen regenerálód­nak. A sötétségre ugyanúgy rea­gálnak az idegek, mint az álmatlanságra. A kísérleti személyek néhány óra után sírógörcsöt kapnak, 48 óra sötétkamra után ugyanolyan jelenségek lépnek fel, mint az álmatlanságnál. A meleget viszonylag könnyen elviseli az ember, mert a szervezet önmagát szabályozza. Egy liter izzad­ság 2400 kilajoule-t von el a testből. Ez azonban nemcsak súlyveszteséggel, hanem a kiszáradás veszélyével is jár. Két százalék súlycsökkenés­nél erős szomjúság lép fel, 4 százaléknál kiszárad a száj, 8 százaléknál pedig nyálöm- lés következik be. Tízszáza­lékos súlycsökkenés már életveszélyes — ilyenkor vé­nán vagy gyomorcsövön ke­resztül azonnal folyadékot kell juttatni a szervezetbe. A forró kemencéknél dolgozó kohászok, a tárnák mélyén a bányászok 2—2 és fél fitert is kiizzadnak óránként. Az izzadsággal azonban nemcsak folyadék, de sóveszteség is fellép. Ezért kell a védőital­lal elveszített sót is pótolni. A nehéz testi munka nem­csak izzadsággal jár. de sok­szor a test hőmérséklete 40,8 fokig is emelkedhet. Ezt a szervezet károsodás nélkül elviseli. 42—44,5 foknál agy- és szívzavarok léphetnek fel. 45 fokon felüli tartós láz rendszerint halálos. A testhőmérséklet legalsó értéke 22 fok. Orvosi tapasz­talatok szerint ennél alacso­nyabb hőmérsékletet a szer­vezet nem élhet túl. Volt ugyan már eset, amikor is — 195T~telén — egy chica­gói parkban fiatal, eszmélet­len lányt találtak. Hőmér­séklete 17,8 fok volt. Szíve csupán 12-t vert percenként. Bár fagyott lábait és ujjait amputálni kellett, felgyó­gyult. 1974-ben, 44 éves ko­rában halt meg — tüdő- gyulladásban. Az ember tovább bírja az éhezést, mint a szomjazást. A folyadékhiány 3—4 nap után keringéri zavarokra ve­zet, később hallucinációk, apátia és görcsök lépnek fel, majd bekövetkezik a szomj­halál. Két sportrepülő 1963- ban gépével az észak-nyu- gat-kanadai jégmezőkre zu­hant. Negyvenkét napi éhe­zés után mentették meg őket. Ezalatt csupán olvasz­tott hóval táplálkoztak, és életben maradtak. Testsú­lyukból ezalatt mintegy 20 kg-ot veszítettek. íme, az ember sok min­dent elbír. A tudomány pe­dig hozzásegít, hogy megis­merjük teljesítőképességünk határait, és élni tudjunk ve­lük. Okosan. Gáti István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom